1Móz 17, 1-8

Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

   Ha a Bibliában végigolvassuk Ábrahám történetét, nem egy makulátlan jellemű ember portréja rajzolódik ki előttünk. Voltak az életében gyarlóságok…  Istennel való kapcsolata, és abban az ő engedelmessége teszi őt a hit hősévé, a Szentírás egyik emberi példaképévé. (Pál szavai jutnak eszünkbe: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.)

Ábrahámnak is adódnak olykor aggodalmaskodó kérdései (önmagára, helyzetére nézve), de soha nem kételkedik Isten ígéreteiben, és nem vonakodik azt tenni, amit Isten kér tőle. Saját ingadozásai között is töretlenül hisz Isten hűségében. Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz. (Róm 4,18) Isten tökéletlen eszközök által is képes megvalósítani ő tökéletes terveit. A megbízott gyengeségét kipótolja a megbízó ereje. Isten gyermekeiként úgy kell tekintenünk magunkat, hogy mögöttünk az ő hatalma és tekintélye áll.    

   A Mózes első könyvének kronológiája szerint Isten ezennel immár ötödször jelenik meg Ábrahámnak. Talán irigyeljük is őt, és azt mondjuk: könnyű így hinni. De vajon nekünk nem adatik még ennél is több Krisztusban? Azt olvassuk: (általa) megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Benne nemcsak lépésről-lépésre tárul fel előttünk Isten akarata, hanem annak végső célját is látjuk. Vagy gondoljunk megváltó Urunk ígéretére: tiveletek vagyok minden nap. Nemcsak a találkozás, de a jelenlét áldását kapjuk. Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?- kérdezi Pál (2 Kor 13,5). Figyelsz-e arra, aki szüntelenül veled van? Ha pedig valakinek az életében az Úr otthonra talál, az nem marad észrevétlen. Ahogy meglátszik a világosság az egész környéken, amikor kisüt a nap.

    Olvastuk, hogy Ábrahám 99 éves: egy híján száz. Mindenképpen idős ember, benne van a korban, magára nézve nem ad sok esélyt magának (ezt ki is mondja), mások is valószínű úgy tekintenek rá, hogy nincsenek nagy kilátások előtte. Főként idősebbek ismerik ezt az életérzést (talán az utóbbi idők történései rá is erősítettek erre): „tartalékba kerültem, nem sokat ér már az életem”.

    De kiderül Ábrahámról: az élete java még csak most következik. Istennek hatalmas tervei vannak vele. Nagy próbatételek, de győzelmek és áldások is várnak rá. Ha Isten még használni akar, akkor nem fejeződött be küldetésed, lehetsz akárhány éves. Képzeletedet, sőt, saját lehetőségeidet meghaladó megbízatások állnak előtted. Soha ne mondd, hogy már nem érdemes! Ne saját emberi teljesítményedben, hanem a hűségben, Isten akarata cselekvésében, a szeretetben mérd az életed!  Isten előtt az számít, amit az ő dicsőségére teszel. Egy nap vele többet ér, mint ezer esztendő nélküle. Istennek engedelmeskedve legyenek értékes az időd, az életed, akár fiatal vagy, akár idős!

   Isten üzenete bemutatkozással kezdődik. Én vagyok a mindenható Isten. Az előző megjelenések leírásakor Istenről mint Úrról beszél az ige, Melkisédek pedig a felséges Isten nevében szól Ábrahámhoz. Isten megismerésében fokozatok vannak. Abban növekedni lehet. A zsoltáros ámuldozik azon, hogy Isten ismer minket (139. zsoltár). Még bámulatosabb az, hogy mi ismerhetjük őt.  Rácsodálkozhatunk, betelhetünk dicsőségének szemlélésével: Isten a teremtő, szabadító, a melléd álló, az emberré váló, a keresztet vállaló, a halált legyőző, akaratát a szívedbe plántáló. A mindenható, aki mindenre elégséges, aki mindenre képes. Arra is - és ez a legérthetetlenebb -, hogy szeressen téged.   

   Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! Istennek jogos elvárása ez. Ha valami a tulajdonom, akkor számítok arra, hogy a rendelkezésemre áll. Isten abszolút hatalmával abszolút a mi javunkat akarja. Igazi rendeltetésünk felfedezése, kibontakozásunk, boldogságunk függ tőle.  A legnagyobb méltóság, a legmagasztosabb dolog Isten színe előtt, az ő arca világosságában, tekintetének sugarában járni, áldásaiban részesülni. Rá figyelve az ő kedvére cselekedni: ez az engedelmesség útja, ami a teljesség felé vezet.  

   Járj előttem és légy irántam mindenben hűséges - a kettő szorosan összefügg. Isten irgalmas tekintete a szívünkig hatóan átformál minket. Ha mindig szem előtt tartanánk (szívünkben forgatnánk) jóságát, szeretetét, akkor egyre jobban betöltene azoknak ereje. Akkor egyre inkább Krisztus indulata uralkodna bennünk. Egy fiatalember mesélte el, hogy az utcán játszadozó vékonydongájú öccsébe belekötött néhány nagyobbacska fiú, elvették a telefonját, meg is lökdösték, ő észrevette, kirohant a házból, a fiúk szétfutottak, de egyiket elkapta, leteperte, és indulattól remegve készült ököllel az arcába sújtani, amikor meghallotta kis öccse kiáltását: ne bántsd, ne bánts. Hátranézett, meglátta testvére ijedt, könnyes, ártatlan tekintetét. És nem tudott ütni. „Szelíd szemed, Úr Jézus” – ismételjük egyik énekünkben. Vajon, engedjük, hogy valóban visszatartson a rossztól, és a jóra biztasson?      

   A közelében levőket, a színe előtt járókat, a nyitott szívűeket tudja Isten megajándékozni… Megajándékozlak szövetségemmel. Óriási kijelentés ez! Ábrahám külső dolgokban gazdag ember (tömérdek aranya, ezüstje, jószága van), kapott már ígéreteket Istentől, kapott áldást is, részesült csodákban, de ez a legnagyobb. Megajándékozlak barátságommal, bizalmammal, jóindulatommal, kegyelmemmel, segítségemmel. Jóban, rosszban, betegségedben és egészségedben, sikerekben és csalódásokban, minden helyzetben veled vagyok, hordozlak, megtartó, segítő, oltalmazó Istened vagyok és maradok. Részemről áll ez az ajánlat, döntésemet semmi nem tudja megváltoztatni… Isten tehát feltétlen szeretetét kínálja, önmagát kötelezi el, önmagát teszi a kapcsolat garanciájává.

    Kérdezhetnénk: mi motiválta, mi indította erre Istent? Semmi más, mint örök kegyelme, szent elhatározása, hogy az embert közösségébe fogadja, erre a méltóságra emeli. Rendíthetetlen isteni akarata, hogy az embert megmenti, megáldja. Nem szolgáltunk rá, nem érdemeltük ki: ajándék. Istennek nincs semmi nyeresége belőle. Ő egyenesen ráfizet erre. Mégis vállalja.

   Már az Édenben elhangzik a szabadulás, megváltás ígérete, még a gyilkos Kain is védelmező bélyeget kap, aztán Isten megerősíti szövetségét egy új korszak kezdetén Nóéval, és megint, egészen személyesen Ábrahámmal, az atyákkal, Dáviddal… Isten nem mond le rólunk, nem adja fel az értünk vívott harcot. Egészen a Golgotáig menően, húsvét győzelméig, a Szentlélek ajándékáig, az idők végezetéig, az üdvösségig.  Tudjuk, Krisztusban egészen megújul, új alapokra helyeződik ez a szövetség, és kiterjed mindenkire. Benne teljes bocsánatot, életet, megtartatást nyerünk.

   Szinte vezérmotívumként szólal meg az előző – Ábrahámnak szóló - kijelentésekben az utódok ígérete. Itt újból megismétlődik, talán még hangsúlyosabban (nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat). Lesz jövő! Isten az életet munkálja. Bizonyára ott remeg Ábrahám szívében a „hogyan” kérdése. A 15. részben panaszként hangzik el a szájából: Uram, nem adtál nekem utódot. Közben szűkülnek az emberi lehetőségek. A Nap közel jár már a horizonthoz. Mulandó világunkban az élet ritmusa gyorsabb kell legyen, mint a halálé, különben nincs tovább… De itt nemcsak az evilági folytatásról van szó, hanem az üdvösségről. (Izsák, aki már körülmetélt apától született, a láthatókon túlmutató reménységnek a fia.)

  Ábrahám az ígéreteket hallva, arcra borul. Istent kijelentéseiből, tetteiből ismerjük fel. kegyelméről, irgalmáról. Hatalmával lehet dacolni, szeretetével nem. Meghajtom térdeimet, írja Pál apostol is.  

   Isten beszél a szövetségkötés következményéről, áldásairól. Az első: sok nép atyja leszel, és mint ilyen, új nevet kapsz. Nem Abrámnak, hanem Ábrahámnak neveznek. Lezárul éltedben valami, az emberi gondolkodás, erőlködés és bizonytalanodás korszaka, és egy új kezdődik, amit kegyelmem hat át. Ezt a nevet tőlem kapod. Eljegyezlek vele magamnak, és téged is hozzám tartozásodra emlékeztet. Ebben ismered fel igazán magad, hogy az enyém vagy. Az új név új identitás, új gondolkodás is. Nevedbe bele van írva küldetésed is. Amikor hallod, hogy szólít valaki, az Isten szava, ígérete is kell visszhangozzék benned. Ábrahám vagy, akit nagy népek atyjává tesz Isten. Vajon kire emlékezetet minket a nevünk, függetlenül attól, hogy történetesen hogy hívnak? Amikor Isten nevünkön szólít, akkor új jelentést nyer az, abban megcsendül az ő ígérete, terve, szeretete. Az, hogy Krisztusban megváltott.  

    Még sehol semmi, mondhatnánk Ábrahámot tekintve. De ha ott van Isten, akkor nyert ügyünk van. Ellenkezője is igaz. Lehet, hogy minden adva van, de Isten nélkül nincs áldás, öröm, előrehaladás.

A hit ereje, az Isten ígérete biztosabb, mint az, ami számunkra kézzelfogható. Sok nép atyja leszel. Ez az ígéret megvalósul a legmindennapibb értelemben (a szövetség jele  is – ahogy a továbbiakban szó van róla -  nagyon testi, naturalisztikus), de lelki értelemben is. Mi is Ábrahám utódai vagyunk a hitben. Ugyanabban az Istenben hiszünk, aki Egyetlenegyét feláldozta értünk.

   Népek, királyok származnak tőled… Ábrahám tehát királyi család ősatyja, megalapítója. Hagyományosan atyáról fiúra, elődökről az utódokra száll ez a jog, méltóság. Ábrahám esetében fordítva működik a szabály: ő Krisztus által lesz uralkodói család tagja, akiben reménykednek a népek. Mi mindnyájan. Aki a királyok királya. Krisztusban egyetemessé lesz a kijelentés.

  Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. A szövetség kiterjed Ábrahám testi utódaira is, ugyanakkor - említettük - a lelki örökségében részesülőkre is. Krisztusért Isten szövetségének kiváltságait élvező emberek vagyunk.  A keresztség ezt pecsételte meg az életünkben, Isten igéje, Szentlelke ebben erősít minket. Örök szövetség - Istennél ez azt jelenti: vég nélküli. Nem kell felülbírálni, a változó körülmények miatt újraírni. Isten kiáll mellette. Kiáll mellettünk akkor is, ha mi netán hátat fordítanánk neki. A tékozló fiú eljátszotta örökségét, de az atya szeretetét nem tudta eljátszani. Az érvényben maradt.

  Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Isten mindenkinek az Istene, de nem mindenki tartja őt Istenének. Akarjuk-e, hogy Isten Istenünk legyen? A miénk, akiről nemcsak beszélünk, de aki szól hozzánk, akire nemcsak hivatkozunk, mert figyelünk is rá, akivel nemcsak alkalmanként találkozunk, hanem együtt járunk. Isten hozzáállása 100%-os, vajon a mienk? Felismered-e, hogy ő veled van, bízol-e benne? A felismerés, a bizalom is ajándék.

   Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy. Elgondolkoztam: azt olvassuk a Zsoltárok könyvében (24. zsoltár), hogy az Úré a föld. Jó lenne egy olyan nemzetközi törvényt alkotni, aminek értelmében földterület nem lehetne magántulajdon, csak használati jogot gyakorolhatnánk fölötte. Mert igazából nem a mienk.  Érezzük-e felelősségünket a tulajdonossal szemben? Utódainkkal szemben? Ábrahám tkp. reménységben birtokolta a földet. Ahhoz kell ragaszkodnunk, aki megadja részünket itt a földön, és Krisztusért a mennyben is.  Ámen.

 

Mennyei Atyánk, Jézus Krisztusban, köszönjük, hogy te nem hagysz minket bizonytalanságban, reménytelen várakozásban, hanem közlöd velünk szent akaratodat. Megmutatod magad nekünk egyszülött Fiadban, megérezteted közelségedet, szeretetedet, erődet Szentlelked által. Megtelik a lelkünk szent ámulattal: olyan csodálatos vagy, olyan káprázatos a te dicsőséged, végére mehetetlen jóságod. Valóban mindenható vagy, teljesen elégséges és mindenre képes a szeretetben.

   Bocsásd meg nekünk, hogy végtelen hatalmad, tündöklő felséged előtt is kicsinyhitűséggel, bizonytalansággal, kétségekkel állunk meg. Magunkra nézünk, és erőtlenségünket látjuk, korlátolt, vagy éppen beszűkülő lehetőségeinket, és megtelik a szívünk aggodalommal. Köszönjük, hogy te újra és újra megszólítasz, megújítod ígéreteidet rajtunk, megerősíted szívünkben szövetségedet, rámutatsz arra, hogy nagyszerű terveid vannak velünk. Egyetlen szóból is erő fakad, ha veled mondjuk ki, egyetlen apró cselekedetből is áldás lesz, ha veled tesszük meg. Hadd értsük meg, hogy minden a te kegyelmeden múlik, hadd eszméljünk rá arra, hogy Krisztusban örök szövetséget kötöttél velünk, általa visszavonhatatlanul meghívtál a te megtartó, megváltó közösségedbe, és abban meg is őrzöl minket. Éppen ezért adj nekünk bizakodó, hálás, engedelmes szívet! Támogass abban, hogy előtted járjunk, tekinteted oltalmában éljünk, megváltó Urunk indulatára, szeretetére átformálódva, a Lélek irányítására figyelve. Légy Istenünk nekünk és maradékainknak, megtartója az utánunk jövő nemzedékeknek is! Munkáld megmaradásunkat, te építsd jövendőnket itt ezen a földön, és Krisztusért a te országodban!  

   Adj most, mennyei Atyánk, lendületet, lelkesedést, bátorságot, erőt a világjárvány lecsendesedését követő az újrakezdéshez! Ébressz bennünk élő reménységet, gyűjts össze, és újíts meg minket! Köszönjük, hogy az elmúlóban levő vészhelyzetben megőriztél minket, közösségünket, fölöttünk tartottad kezedet. Segíts, hogy ez valóban hálára indítson, és őszintébb szeretetre egymás iránt! Hadd vonjuk le a te Lelked bölcsessége által a következményeket! Indítsd tovább gyermekeinket, fiataljainkat egészségben, hittel, életkedvvel, reménységben, hogy újból megnyíljanak előttük a lehetőségek a tanulásra, munkára, a jövő tervezésére! Áldd meg a családokat, adj békességet, bizalmat, egyetértést, a gondok között megoldást! Áldd meg egész közösségünket, adj testi és lelki gyarapodást, bizakodó újrakezdést! Őrizz meg a tőled és egymástól való lelki eltávolodástól, mert akkor könnyen elbánik velünk a kísértő! Segíts, hogy erősen, tudatosan ragaszkodjunk egymáshoz, hogy túllépjünk elidegenedésen, panaszkodáson, siránkozáson, és hálával induljunk tovább! Ne azt nézzük, amit elvesztettünk, hanem amit megnyerhetünk tebenned. Imádkozunk egyházunkért, egyházmegyénkért, a szomszédos gyülekezetekért, áldd meg mindenütt a találkozásokat, erősítsd a közösségeket.

   Könyörülj mindnyájunkon, időseken, fiatalokon, egészségeseken és betegeken, örvendezőkön és sírókon! Irgalmaddal végy körül minket! Hadd ismerjük fel, hogy veled értékes az életünk, mert mindnyájunkat felvettél a te drága kegyelmedbe, csodálatos, üdvözítő tervedbe Krisztusért. Általa légy velünk, és vezess tovább hitben, reménységben! Ámen.