Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Pt 2,1-10

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

1 Pt 2,1-10 (vas.de. – 2019. július 28.)

 

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”;  ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

 

   Általában a templomba készülve – kivált egy ilyen rendkívüli alkalmon - ünneplőbe öltözünk. Tényleg van valami szép, valami méltóságteljes ebben. (Adyt is meghatotta ennek a látványa, a „pompás vonulás”, ahogy arról A Kalota partján című versében ír.) A külső gesztusban, szokásban egy felsőbb rendhez történő igazodás fejeződik ki. És jó, ha a lelkünkre is tiszta ruha kerül, azaz jobban odafigyelünk egymásra, több békesség, bizalom kap helyet bennünk. Ha kicsit másként nézünk a világra, és észrevesszük abban is az ünnepit. Tudjuk, fontos az, hogy milyen feltételezésekkel, milyen indulattal, hozzáállással fordulunk a világ fele.

  Igénk arról beszél, hogy először le kell vetkőzni a régit. Könnyű kimondani, de milyen nehéz levetni, letenni azt, ami bennünk van: előítéleteket, félelmet, ostoba büszkeséget, bizalmatlanságot. Egy egész élet nem elég ahhoz, hogy megszabaduljunk ezektől a lelkünkre rátapadó nehezékektől, amik megnyomorítanak. (Történet: egy bölcs ajtaján kopogtat valaki, megkérdi, hogy ki az, a látogató mondja a nevét, majd újabb kérdés következik: mit hoztál. A válasz az, hogy semmit.  Ekkor kiszól a bölcs: tedd le a semmit, és lépj be!)

Le lehet vetni a bűnt, mert nem hozzánk tartozik, nem lényegi része életünknek. Gonoszság, álnokság, képmutatás, irigység, rágalmazás … csúnya szavak, és reflexből másokra gondolunk, amikor ezeket halljuk. Pedig nekünk és rólunk beszél az Ige. Testvérek, akinek nincs levetnivalója, az nem jó helyen jár itt: a tökéletesek gyülekezete valahol máshol van. Mi a régi beigedződéseinkkel, természetünkkel állandóan viaskodó emberek vagyunk, akik őszintén kívánjuk az Isten által felkínált újat.

   Nagy a kísértése annak is, hogy néha talán megérint valami, elgondolkozunk, elhatározások születnek bennünk, nagy nekibuzdulással ledobjuk a régit, aztán mégis nagyon hamar újból magunkra kapjuk koszos gönceinket, álarcunkat, hamis indulatainkat. Mert megszoktuk a rosszat, a zavarost, a felemást. (Testvéröcsém halászta ki gyerekkorában a szennyeskosárból kedvenc ruhadarabjait.)

  Kezdjük elölről, ajánlja az Ige. Mintha most születnénk. Sokan és többféle vonatkozásban eljátszottak azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha valaki úgy érkezne hozzánk, hogy semmiféle ismeretei nem lennének velünk kapcsolatban. Mondjuk, a mennyből érkezve megjelenne köztünk egy ártatlan, szent öntudatlanságban élő angyal. Megértené vajon, hogy miért áldozzuk fel lelki értékeinket az anyagiakért, békességünket büszkeségünkért, az örökkévalót a mulandókért? Kérdezzünk rá mi is erre! Csodálkozzunk rá tiszta szívvel a világra, saját életünkre, benne Isten kegyemére! A Szentlélek ereje által tegyük félre rossz tapasztalatainkat! Engedjük, hogy gyógyuljanak a sebek, amiket kaptunk és adtunk! Legyenek jóvá a botránkozások, amiket átéltünk, amiket okoztunk. Engedjük, hogy romlatlan, tiszta gondolatok és érzések töltsenek be! Krisztus irgalmas, megbocsátó indulatával nézzünk egymásra! Augustinusnak tulajdonítják a gondolatot: szeresd az embereket vagy azért, mert jók, vagy azért, hogy jók legyenek.

   Vágyakozzunk a tiszta, hamisítatlan lelki tejre! Érdekes kép ez. Isten szent, romlatlan Igéje mint az ő gyermekeinek legalkalmasabb eledele, ami az üdvösségre táplál. Mennyi mindennel tömjük, terheljük, mérgezzük lelkünket! Divatos, a világban népszerű, ott tekintélyt és elismerést kivívó, haladó életeszméket fogyasztunk, amik valahogy mégsem az életet szolgálják.

   Nem nosztalgiázásra szólít fel, nem is naivságra buzdít az Ige, hanem tudatos, felnőtt elhatározásra: vállald fel az Isten akarata szerinti tisztaságodat, őszinteségedet, jóságodat! Merj igaz, tiszta és jó lenni! Ha a gúnyolódás keresztjére is kerülsz emiatt. Mert ízlelted már, hogy jó az Úr. Nem felejtheted el! Nem kívánhatsz mást! Aki megkóstolta a tiszta forrásvizet, az nem iszik többé a pocsolyából.   

   Egy másik, még mélyrehatóbban kifejtett kép a lelki házé, amelynek az alapja az élő szegletkő, Jézus, s amelyre élő kövekként lehet nekünk ráépülnünk. Járuljatok: a mi felelősségünk az, hogy milyen alapot keresünk, mire építünk. Mindnyájan „építkezünk”: karriert, kapcsolatokat, biztonságos egzisztenciát … De mire húzzuk fel az egészet? Vajon nem bizonytalan értékrendre, szemléletre, elképzelésre? Mi az az alapvető felismerés, az a sarokigazság, ami irányít cselekedetünkben, döntéseinkben? Ismerjük-e az igazi, biztos alapot, reménységet, amire/akire rábízhatjuk földi sorsunkat, munkánkat, jövőnket, üdvösségünket?

 Péter apostol beszél arról is, hogy ezt az alapot az emberek megvetették. Ma sem túlságosan divatos és népszerű a krisztusi értékrend és életforma. Hogyha erről beszélsz – a templomon kívül -, akkor legjobb esetben gyanakodva néznek rád. Akármiről beszélhetsz: fogyókúráról, sportról, politikáról, sztárokról, termésről, napi pletykáról, de a hitedről hallgass. Hát nem furcsa, hogy ez lett furcsa?

   Isten előtt mégis ez a szegletkő a kiválasztott és becses. Nem a legtöbb „like”-ot begyűjtő, nem a legtrendibb, nem a legjobban reklámozott, hanem amit Isten választ, amire ő igent mond, az a kiválasztott, az az értékes és maradandó. Azon lehet nekünk felépülni, áldássá lenni. Nem tudom, hogy mennyire akarjuk ezt, mennyire fontos ez számunkra. Hogy ti. felülről támogatott, helyes lelki értékrend és stratégia szerint éljünk. Hogy másoknak is hasznára legyünk. Értjük-e, amikor az Ige erről beszél? Vagy annyira átállítódott a gondolkodásunk az önzésre, a látszat keresésére, hogy számunkra mindez abszolút idegen? Kifordítjuk a hitvallást: magamé vagyok, másról nem akarok tudomást venni.  

   Kétféle viszonyulásról, kétféle következményről hallunk: megütközés és megtartatás. A világosság vakít, de éltet is. Gondolkoztunk-e komolyan azon, hogy milyen életcél az, amit lelkünk mélyén követni szeretnénk, amivel végül nem vallunk szégyent? Mi az oka annak, ha ez mégsem sikerül, mi állít szembe ezzel a felismert belső igazsággal? Vigyázzunk: a tévelygés útjai is lehetnek sikeresek. Sámson történetében láttuk: nagy győzelmei, hódításai lelki vereségek voltak. Jó-e a kiinduló pontunk?

   Ha megértitek, hogy Isten Krisztust arra választott ki, hogy benne megtartassatok, akkor általa ti is kiválasztottak lesztek. Királyi papság, szent nemzet, Isten népe. Micsoda jelzők!  Péter apostol nem fukarkodik velük. Isten drága kincseket helyezett el bennünk, minden emberben. Vigyük ki azokat Isten világosságára, hadd ragyogjanak! A felsorolt hárman kívül még kettőt említ az Ige.

   a.Világosságra elhívottak vagyunk. Az küldetésünk, hogy Krisztus világosságát tükrözzünk… Az idén valóságos szentjánosbogár invázió volt nálunk. Esténként ki-kimentünk a családdal bámulni őket. Kis lámpások. Nem erőlködnek, nem hivalkodnak, hanem kicsi, szerény fényükkel világítanak. Másoknak is. Ezzel el is árulják, szinte ki is szolgáltatják magukat. Ez a természetük. Ha Krisztust követjük, akkor az lesz a természetünk, hogy világítunk. Az evangéliumban természetes módon kapcsolódik össze a két kijelentés: én vagyok, ti vagytok … a világ világossága.

  b.Irgalomra találtatok. Akiken könyörült az Isten. Ha ilyen nagylelkű volt, akkor mi nem lehetünk kicsinyesek, önzők, frusztráltak. Megengedhetjük magunknak, hogy megbocsássunk, túllépjünk a sérelmeken, sőt: örüljünk egymásnak.

   Egyik testvértől megkérdezték: hogy tud mindenkivel kedves, jólelkű lenni ebben a gonosz, önző világban. Azt válaszolta: annyi jót kaptam Istentől, hogy félek, hogy rám romlik. Ezért tovább adom. Ne akadjanak el nálunk az Isten áldásai: osszuk meg bőven másokkal, ahogy Isten is gazdagon osztogatja nekünk! Ne felejtsétek: királyi papság, szent nemzet, Isten népe, világosságra elhívottak, irgalmat találtak vagyunk Isten kegyelméből, Krisztusért! Ámen.

 

 

Irgalmas Istenünk, szerető mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

megváltott gyermekeidként hálával állunk meg előtted ezen az ünnepen, közelebbről vagy távolabbról érkezve, Svájcból, Vajdaságból, Felvidékről, Kárpátaljáról, Kisgyőrből és Magyarország más településeiről, Erdély különböző falvaiból, városaiból, vendégek és helyiek … a találkozás örömének lelki ünneplőjébe öltözve, együtt átélve áldó közelségedet, kimondhatatlan dicsőségedet, betelve szereteted gazdagságával. Köszönjük mindazt a jót, amit tőled kaptunk: életünket, testi-lelki javainkat, az elődeinktől örökölt szellemi kincseinket, nyelvünket, kultúránkat, küzdelmekkel teli múltunkat, és az újat kezdés mindig feltáruló lehetőségét, köszönjük a jelen szép feladatait, a tőled származó megbízatást, hogy a világosság, a békesség, az áldás emberei legyünk. Adj erőt, bölcsességet ehhez a küldetéshez!  Magasztalunk tiszta, szent és igaz Igédért, a megtartatás evangéliumáért, a krisztusi hitért, ami az előttünk járó nemzedékeknek nehéz időkben is utat mutatott a jövő, a megmaradás fele, és ami nekünk is drága tulajdonunk. Köszönjük, hogy élő reménység lehet a szívünkben arra nézve, hogy véghez viszed személyes és közösségi életünkben is szent, megtartó, üdvözítő akaratodat.

  Taníts minket Krisztusra nézve tudatosítani azt, hogy kik is vagyunk, mi az igazi lelki identitásunk, feladatunk, célunk! Taníts minket őbenne biztos alapra építeni, őt követve megtanulni az alázat útját, amely magasra vezet, vállalni a szolgálatot, amelyből áldás származik, és a szeretet gyakorlásában megtalálni az élet lényegét, szépségét! Ó, milyen nagy titkok, milyen nagy igazságok ezek! Taníts minket Megváltónk szemével látni a világot! Adj belátást, hogy ne kizárjuk, de befogadjuk egymást, kivált azok, akik egy nyelvet beszélünk, egy hitet vallunk, egy reménységet hordozunk.

   És taníts minket, mutasd meg nekünk, értesd meg velünk, hogy milyen csodálatos küldetésünk van, milyen nagyszerű ajándékokat kaptunk tőled: királyi papság, szent nemzet, megtartásra való néped vagyunk, Krisztus világosságának hordozói, irgalmat nyertek! Add, hogy erről soha ne feledkezzünk el, ennek tudatában cselekedjünk, mint szereteted, békességed, áldásodat és kegyelmed eszközei: egymás javára, felemelésére, a te dicsőségedre!

Könyörülj betegeinket, gyógyító kegyelmedben hordozd, erősítsd őket, adj vigasztalást gyászolóinknak az örök élet reménységében, támogasd a gyengéket, bátorítsd a csüggedőket, vezesd győzelemre a kísértésben levőket!

   Megköszönjük az elmúlt napok találkozásait, és kérünk, hogy a te isteni akaratod vezéreljen tovább mindnyájunkat, minden gyermeket, fiatalt, minden felnőttet …  kit-kit a Tőled kiszabott úton, Tőled kapott meghatalmazással, a te oltalmadban, gazdagon megáldó, áldássá tevő kegyelmedben. Add, hogy Lélekben, közösségben, szeretetben is gyarapodjunk a te dicsőségedre, üdvösségünkre, megmaradásunkra. Krisztus Jézusért. Ámen.