1Thessz 1 (vas.de., 2021. okt. 10.)

 

     1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem nektek és békesség.

2 Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül

3 emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát;

4 mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

5 Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben,

6 ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét. ApCsel 17,5-9

7 Példává is lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában,

8 mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Makedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk,

9 mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogyan fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok,

10 és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.

 

   Magasztos, örvendetes élmény együtt lennünk. Ráadásul gyönyörű igét kaptunk mára. Isten irgalmát, megtartó szándékát érezzük ki belőle. Minket magához emelő nagylelkűségét. Milyen jó nekünk az ő közelségét, az ő atyai jóságát megtapasztalni! Milyen jó Krisztus megváltó szeretetét átélni! Bárcsak megérintené szívünket, megerősítene hitünkben, közösségünkben!

   Köszöntéssel, üdvözléssel kezdődik a levél, amiből kiderül: a leírt üzenet mögött nem csupán Pál apostol személye áll, hanem ott vannak az ő szolgatársai is, és főként ott van Isten csodálatos, megváltásunkat munkáló kegyelme. Nem sajátíthatjuk ki az evangéliumot. Nem tulajdoníthatjuk magunknak az áldásokat. Pál örömmel vállalja, hogy neve mellé odakerüljön a Szilvánuszé és a Timóteusé is. A gyülekezetépítés nem egyszemélyes munka. Csupán azért sem, mert az alap Krisztus, mert a Lélek hathatós támogatása nélkül nem mennénk semmire. Isten nemcsak azt kéri számon, hogy mit végez a lelkész, a presbitérium, a gyülekezet, hanem azt is: mire jutottunk együtt.

   Ha a behelyettesítés módszerét alkalmazzuk, akkor a „bergenyeiek gyülekezetéről” kell beszélnünk: amelyet mi alkotunk, amely az itt élők közt képviseli Isten igazságát, Krisztus szeretetét, a Lélek bölcsességét. Ez a tény egyértelműen felelősségünkre emlékeztet minket. Mostanában gyakran hangoztatom: a gyülekezet 100%-ban belőlünk áll (a hiányzó, sokszor félreálló 80%-ból is), minősége, és jövője is nagyban függ tőlünk. Amilyen a hozzáállásunk, olyan a közösségünk. Mindenkinek a maga részét kell vállalnia: idősnek, fiatalnak… Ha egy kérdőívet osztanánk ki, és híveink őszintén válaszolnának arra a kérdésre, hogy érdekli-e őket a gyülekezet sorsa, akarják-e fennmaradását, akkor abból sok minden kiderülne. Talán meglepő dolgok is.  … De nincs is felmérésre szükség: válaszunk kiolvasható a viszonyulásunkból.

    Arról is hallottunk, hogy az egyház nem csupán emberi közösség: Istenben és Krisztusban létezünk. Hatalmas igazság ez! Jó tudnunk azt, hogy ilyen biztos a háttér, ilyen erős a fundamentum.

    Az apostoli köszöntés egyben jókívánság, kérés is: kegyelem nektek és békesség. A kegyelem Isten Krisztusban megmutatott irgalmas cselekedete velünk. Egyetlen indítéka van: az ő végtelen, felfoghatatlan szeretete (és nem a mi érdemünk). Nekünk nincs más tennivalónk, mint elfogadnunk, hogy megerősödjünk Istenhez tartozásunk tudatában, megváltásunk bizonyosságában, ráhagyatkozzunk az ő gondviselő bölcsességére, és törekedjünk teljesíteni gyermeki mivoltunkból adódó testvéri kötelességeinket. Mindebből igazi békesség fakad.

    Van-e békességünk? Vitathatatlan, hogy sok zavaró tényező is akad: mindennapi gondok, feszültségek, családi nehézségek. És főleg: belső nyugtalanságunk, amit sok mindennel próbálunk csillapítani: anyagi, földi, emberi megoldásokkal. A kegyelmet megkerülve azonban csak hamis, önáltató békességre lehet szert tenni.

  Az apostol szívét – a gyülekezetre gondolva, értük imádkozva - hála tölti el… Gyülekezeti ünnepre gyűltünk ma össze. Magamra nézve állapítom meg: szolgálatom során többször panaszkodom, mint amennyiszer hálát adok. Isten elé inkább a gondokat, és nem az örömöket viszem. Pedig én sem szeretem, ha gyermekeim elégedetlenkednek, csak a hiányokról beszélnek…

   Bizonyára Thesszalonikában is volt vitatkozás, volt közömbösség, ilyen-olyan baj, de mindezeken túl látja az apostol a gyülekezet hűségét, a ragaszkodását, szolgálatkészségét.  Pontosabban: a hitből eredő munkáját, szeretetből jövő fáradozását. Ezek a szolgálat kézzelfogható jelei. Legyen áldott az Úr, hogy köztünk is látszanak ezek! Észrevettétek, hogy az apostol nemcsak az eredményre figyel, hanem a motivációra is? Valóban, Isten segítségével mi is sok mindent megvalósítottunk, de a legértékesebb az egészben az, amit hitből és szeretetből tettünk… Mert az megmarad. (A Biblia sehol nem írja, hogy megmaradnak épületeink.) Mert abból belső növekedés lesz.  

Pál hozzáteszi: megvan bennetek a Krisztusba vetett reménység állhatatossága is. Ez utóbbit nehezebb lemérni: mégis érezhető, tovább sugárzik. Milyen fontos, hogy bizakodó közösség legyünk, hogy a mezőbergenyei reformátusok Krisztus képviselői legyenek! Öröm, áldás, békesség származik ebből.

    Ez – sugallja az apostol – valósággal természetes kell legyen: hiszen tudjuk, hogy Isten szeret titeket és választottak vagytok. Életünk legfontosabb kérdése eldőlt, afelől bizonyosak lehetünk, hát akkor teljes odaadással kereshetjük és szolgálhatjuk az Isten akaratát. Bárcsak természetes lenne, bárcsak minden bergenyei református (most hadd beszéljünk magunkról, nem elvitatva az értelmezésnek ezt a jogát másoktól sem…) ezzel az öntudattal élne, fölemelt fővel járna (HK). Mennyi erő, milyen bölcsesség, tisztánlátás fakad ebből!

  Szép, sokat mondó az 5. vers: az evangélium nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Kettős olvasata van ennek: ezt láttátok tőlünk. Nemcsak beszéltünk róla, hanem igyekeztünk ezt meg is mutatni nektek…  A következő sor erre erősít rá: tudjátok, hogyan éltünk közöttetek. Nem a magunk hasznát, hanem a ti javatokat kerestük. Emberként (mert nem vagyunk angyalok), de a Krisztus szeretetével. Követőink lettetek, és az Úréi… Érdekes ez a sorrend (szinte kifogásokat emelnénk ellene)… Azt hangsúlyozza, hogy fontos az emberi példa. A családban, a gyülekezetben... Nem mindegy, hogy mit mondunk, hogyan viselkedünk, milyen magatartást tanúsítunk. („A keresztyén hit a családokban őrződött meg, és ha nem vigyázunk, a családokban fog kiveszni.”) Persze, a leghitelesebb példát is vissza lehet utasítani (ha koszos az ablakom, akkor azon át koszosnak látok mindent). Isten Lelke tud valóban meggyőzni, elindítani.

   Aztán: nemcsak láttátok, hanem ti is ezt gyakoroljátok. Nemcsak egy új beszédstílust sajátítottatok el, hanem új indulat költözött belétek: a megértésé, a szereteté. Furcsa azt látni, hogy valaki megtanulja a kegyes szöveget, de semmi más változás nincs az életében. (Egy szakmailag elismert, de barátságtalan emberről mondták kollegái: a munkájában mester, de emberségből még inasnak sem való.)

    Befogadtátok a Szentlélek örömét – sok zaklatás ellenére. Arra biztat az Ige, hogy lépjünk, lássunk túl a sokszor megbénító, lehúzó gondokon, gondolatokon, és engedjük, hogy betöltsön a Krisztusban való szívbeli öröm. (Egy édesanya mondta el: mióta a kisfiamat majdnem elveszítettem, azóta mindennap örülök, hogy van gyermekem. Hát örüljünk szüntelen, hogy van Megváltónk!) Sokat kell alakítson rajtunk az Úr. A hit (Istennel való kapcsolatunk) belső erővé, élő reménységgé, gondolkodásunk részévé kell legyen. A szeretet, a megbocsátás, megértés, elfogadás pedig mindennapi gyakorlatunkká.

  Nemcsak ez az öröm, nemcsak a közösség megerősödése az eredmény, hanem az is, hogy példává lettetek… A napokban hallottuk gondnok atyánkfiával egyik kisgyülekezetben: „a bergenyeiek úriemberek”. Boldogok voltunk, hogy jó hírünk van. Ez nemcsak rólunk szól, hanem a mi Urunkról. Szeretném, ha minőségi jelző lenne az, hogy keresztyének vagyunk. A munkahelyen, az iskolában. Ha ehhez tartanánk magunkat beszédben, cselekedeteinkben. Ha azt mondanák mindenikünkről: fel lehet ismerni rajta Mestere vonásait, gesztusait, szeretetét. Egy lelki tanfolyam az életünk: az üdvösségre készülünk…

   A thesszalonikaiak hite, szolgálata másokat is megfogott, inspirált. Az emberek azt kérdezték: honnan van ez, kitől tanulták? Ha valakinek gabonából, zöldségből jó termése lesz, a falubeliek megkérdik: milyen magot vetettél, mivel kezelted. Isten Igéje, ha komolyan veszünk, ha engedjük növekedni magunkban, akkor ilyen krisztusi, gyümölcsöző életre vezet. 

   Ezért hálásaknak kell lennünk, és nem kell hosszasan bizonygatnunk, hogy milyen nagyszerűek vagyunk és mennyire igazunk van… Mások tesznek vallomást erről. Annál bámulatosabb ez, írja Pál a thesszalonikaiaknak, hogy a bálványoktól fordultatok el. Az önző élettől. Szívetek megnyílt Isten és egymás számára. Valami változás történt, valami nagy belső felismerés, amit megtérésnek nevez a Szentírás. Amikor már nem mulandó javak, célok, hanem Krisztus lesz az első számunkra…  

    A keresztyén gyülekezet fontos jellemzőjére is utal az Ige: várjátok őt. Ez mennyei távlatot nyit. Így tervezzük az életünket, így végezzük a munkánkat.  Azért gyűlünk össze, mert várjuk az Urat, mert már most megéljük a vele való közösséget, mert elébe hozzuk földi gondjainkat is, de kifejezzük az üdvösségre tekintő reménységünket. Erőt ad ez nekünk. Arra nézve, hogy az, ami rossz, teher, elmúlik egyszer, de az igazi jó soha el nem múlik. Minden Isten szeretetéről, Krisztus megváltó irgalmáról szól. Mostani találkozásunk is, ami örökkévaló együttlétünkre emlékeztet minket. Ámen.

 

Urunk, irgalmas Istenünk, Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, hála, dicséret és magasztalás illesse háromszor szent nevedet örökkévaló irgalmadért, kegyelmedért, minden áldásodért. A mindennapi gondoskodásért, a mindennapra kirendelt erőért, hitért, reménységért, és most ezért a találkozásért is. Köszönjük, hogy gyülekezetünk közösségében, együtt a hazalátogatókkal és vendégeinkkel mindenekelőtt a hozzád tartozás örömét élhetjük át, és Krisztusra tekintve a mi megváltásunk bizonyosságát. Valóban, kérünk, ebben erősítsd meg minket!

   Köszönjük, hogy Szentlelked kiáradásának látható, tapasztalható jelei vannak közöttünk is: hitből fakadó munka és a szeretetből származó fáradozás, építkezés, szeretetszolgálat, ugyanakkor az üdvösségre tekintő élő reménység. Emlékeztettél arra, hogy hitünk valósága több emberi akarásnál, ambíciónál, mert az alap Krisztus, és minden kegyelmedből van. Add, hogy valóban erre az alapra építsünk, és kegyelmedre bízzuk magunkat, szeretteinket, gyülekezetünket, ugyanakkor hűségesen, odaadóan munkálkodjunk, mert te a mi engedelmességünket akarod megáldani.

Őrizz meg minket attól, hogy csupán szavakban, vagy külső viselkedésben mutatkozzék meg az, hogy mi Krisztus népe vagyunk, hanem segíts, hogy őszintén, hitelesen, szívünk szerint kövessük őt, igyekezzünk jóságát, szeretetét továbbadni!

   Megértettük azt, hogy nem vagyunk a magunkéi, és nemcsak magunknak élünk, mert példává rendeltél a mások számára. Bárcsak komolyan vennénk ezt a megbízatást ki-ki közülünk a maga helyén: a családban is, a munkában, iskolában, barátaink között, hogy megmutatkozna, felragyogna gyarló életünkben és szolgálatunkban a te dicsőséged, mennyei Atyánk, és Krisztus Urunk világossága, alázata, a Lélek bölcsessége!

   Taníts meg arra is, hogy úgy végezzük feladatinkat, hogy el ne feledkezzünk Megváltó Urunk várásáról, aki drága vére árán megszabadított a bűntől és haláltól, és nekünk örök üdvösséget szerezett!

  Az ő szerelméért könyörülj rajtunk, tarts és áldj meg minket! Légy közel gyógyító, megerősítő kegyelmeddel betegeinkhez, vigasztaló, örök szereteteddel a gyászolókhoz, megszabadító hatalmaddal a megpróbáltakhoz, bajban levőkhöz, jóságoddal minden emberhez! Adj nekünk gyülekezetünkben megújulást, békességet, hozzád térést, Krisztus melletti elköteleződést, és kitartást a hitben, szolgálatban, reménységben! Áldd meg tusoni testvéreinket, bátorítsd, erősítsd őket, hogy szórványhelyzetükben is kitartsanak, hűségesek maradjanak győzelmes Krisztusunkhoz, példaként mások számára.

   Őrizd, védelmezd anyaszentegyházunkat, járvány sújtotta országunkat, egész világunkat! Krisztusért. Ámen.