1 Thessz 4,9-12 (idősek vasárnapja)

 

9 A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre,

10 és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben,

11 és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

12 A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.

 

    Kivált az igeszakasz utolsó intéseit akár közülünk valaki, egy sokat tapasztalt, mély életbölcsességre szert tevő idősebb testvér is megfogalmazhatta volna (csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, ne szoruljatok rá senkire). De többről van itt szó: Istentől ihletett apostoli tanítást hallottunk. Kétségtelen, hogy annak igazság-magvai jelen lehetnek emberi felismerésekben is. Az Ige üzenete azonban nem mindig vág össze a világi gondolkodással vagy éppen emberi logikánkkal. Vajon ebben az esetben nem a mi észjárásunk, „bölcsességünk” sántít? Például azt mondjuk - éppen tapasztalatainkra hivatkozva -, hogy nem érdemes jónak lenni, nem érdemes békességre törekedni, ui. a világunkban az erőszak, az önzés, a rámenősség, a hamisság érvényesül. De ne így legyen köztetek- tanítja Krisztus Urunk. Az élet pedig – végül – az őt, az élet fejedelmét igazolja.

   Egy ismert téma szólal meg az Igében: a testvéri szeretetről nem szükség írnom nektek. Hallottuk a múlt vasárnap az első fejezetből: Pál hálával beszél a gyülekezet hitéről, szeretetéről. Ha arra gondolunk, hogy valószínű ez a levél volt valamennyi közül az apostol első levele, akkor még nagyobb a jelentősége ennek a ténynek. A gyülekezet legfontosabb jellemvonása az, amiről Jézus így beszél: erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok (Jn 13).

   Titeket Isten tanított erre.  Értitek, nem Pál mondja, nem a pap szajkózza (merthogy az a dolga), hanem Isten tanácsa, parancsa, kérése ez. Megértjük-e azt, hogy ő ilyen személyesen akar minket tanítani? Komolyan vesszük-e az ő szavát? Vagy fontosabb lesz az, amit mások másként mondanak? Miben hiszel jobban: ellenséged átkozódásában, vagy az Isten áldásában? A szívedben megszólaló kételkedésben, vagy az Isten igéjében, üzenetében felhangzó biztatásban? Minek engedelmeskedsz: Krisztus szelíden hívó szavának, vagy hamis indítékú emberek győzködésének?

    Mire tanít minket Isten? Sok mindenre, de mindenekfölött a szeretetre. Betéve tudhatod a Bibliát, ha ezt nem tanultad meg, nem sokra jutottál. Híres és gazdag lehetsz, ha nincs a szívedben szeretet, Isten előtt semmi vagy. A világot nem az emberi tudomány fogja megmenteni, hanem az isteni szeretet. Aki az Isten szeretetében él, azt nem győzheti le senki és semmi… a legnagyobb gonoszság, még a halál sem.

   Nemcsak megtanultátok, hanem gyakoroljátok is… Két barát beszélget. „Tudsz úszni?” – kérdi az egyik. „Természetesen”, válaszolja a másik, „csak még nem próbáltam”. Nem elég csak beszélni, szépen áradozni a szeretetről, csupán tudni azt, hogy milyen nagy érték az: állandóan próbálgatni, gyakorolni kell. Nagyon konkrétan és őszintén a családtagjaiddal (azzal, hogy megértő és kedves vagy, nem önző, uralkodni vágyó vagy türelmetlen), nagyon valóságosan az embertársaiddal (azzal, hogy észreveszed gondjaikat, igyekszel jó szándékkal segíteni nekik, nem bántod, nem sérted, nem károsítod meg őket, nem vagy keményszívű és közömbös irántuk).

   Minden testvér iránt, hangsúlyozza az ige.  Ez mindenekelőtt egy belső, meghitt közösségre vonatkozik, akik hozzád tartoznak, akikért kiemelten felelős vagy, de ha komolyan vesszük azt, hogy Isten a mennyei Atyánk, akkor egyre szélesedik ez a testvéri kör.

    Mi akadályoz meg minket abban, hogy ez megvalósuljon például családunkban, gyülekezetünkben? Először: saját egónk, önzésünk, régi bűnös természetünk. Az, ha csak félig-meddig fogadjuk el az Isten szeretetét. Csak részben értjük meg, hogy Krisztus mit tett értünk. Ha a magunk konok akarata, és nem Isten Lelke irányít. Másodszor: csalódásaink. Velem is ezt vagy azt tették, igazságtalanul bántak, kihasználtak, és mindezt én is ugyanúgy viszonzom. Ilyen módon igazából ezt az ördögi folyamatot viszem tovább,  erősítem. Harmadszor: előítéleteink. Azt mondom: ez vagy az az ember nem érdemli meg. Ilyen és olyan volt és maradt. Kár a benzinért. Az elgondolkodtatás kedvéért említem: az orvos nem mondja egy ittasan, vagy lopás közben súlyosan megsérült személlyel kapcsolatban: magára vessen, ő volt a hibás, én nem kezelem ezt az embert. A bajban levőn segíteni kell, ezt egy vérbeli orvos hitvallása. Hát a miénk?

   Ti tehát – írja Pál a thesszalonikaiaknak – gyakoroljátok azt, amit Krisztustól tanultatok, amiben ő példát adott nektek, ám ebben gyarapodni is lehet. Itt a földön soha nem érjük el a teljességet, mégis igyekeznünk kell arra. Életünk végéig. Úgy, hogy egyre közelebb lépünk Krisztushoz. Nem tudom, hogy ez-e a fő törekvésünk? Ha a fiatalokat kérdezzük, de ha az időseket is, nem nagyon hallani, hogy ez lenne valaki számára a legóhajtottabb célj. Sokkal földhözragadtabb terveink vannak. Saját önzésünk tart rövid pórázon minket. Sokkal többet tehetnénk egymásért. Elég a magam baja, mondjuk. Aki így gondolja, annak valóban elég. Az nem fog mást látni (mégpedig egyre nagyobbnak), csak a maga problémáját. Aki szeret, az kilép az Isten napfényére, az rácsodálkozik Krisztus kegyelmének gazdagságára. A szeretet nagy mennyei titkokat tár fel előttünk, amik – ha csak magunknak élünk – rejtve maradnak előttünk. 

   És tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. Vannak emberi kötelességeink. Keresztyénekként különösen komolyan kell vennünk azokat. Mi az Urat képviseljük. Az ő házából, családjából valók vagyunk. Ne hozzunk szégyent rá! Az egyik ilyen elvárás: csendesen éljetek. Nem feltűnősködve, dicsekedve, hangos botrányok között.  

    Továbbá: végezzétek a magatok dolgát, munkáját. Ezt Pál azért hozza ezt külön szóba, mert – kiderül a két levélből - a gyülekezet környezetében nyugtalan, rajongó emberek azzal álltak elő, hogy eljött már az Úr napja, abba kell hagyni minden földi munkát, mert a mulandó világnak megszámláltattak napjai, elérkezett a vége. Ezzel bizonytalan hangulatot keltettek, felforgatták a közösség békességét...

   Vannak modernebb vallási tanítások is, amelyek nyíltan vagy burkoltan a közösségi, társadalmi feladatok elhanyagolását propagálják. Azt nyomatják, hogy a világ pusztulásra ítéltetett, ezért annak sorsával nem kell törődni. Tessék- lássék módon eleget kell tenni a polgári kötelezettségeknek (adó, egyebek), de ez nem belső etikai kérdés, hanem külső kényszer (állami törvény). Ám miközben ezek a kiválasztottak megvetőleg néznek le a romlott, ítéletre rendelt társadalomra, és vele szemben csak a minimális kötelezőt teszik meg, addig maguknak, éppen a társadalom nyújtotta lehetőségeket kihasználva,  a maximális hasznot próbálják megszerezni. Valami sántít ebben a hozzáállásban. Munkálkodjatok az ország jólétén (Jer 29)! Igenis, legyen szívügyetek! Embertársaitokról van szó, akiket nem tekinthettek magatoknál alacsonyabb rendűnek (ez vallási fajelmélethez vezetne).

    Szóval, ne hanyagoljátok el munkátokat, hűségesen, lelkiismeretesen, szorgalmasan dolgozzatok, hogy ne szoruljatok rá senkire, sőt ti tudjatok adni! „Hűségesen munkálkodjam, hogy a szűkölködők szükségében segíteni tudjak (HK)”.  Bölcs tanács ez, gondolom, a jelen lévő idősebb testvéreink mind aláírják. Ez a keresztyén szemlélet. Ez a krisztusi mentalitás.

   És végül hallottuk: a kívülállók iránt tisztelettel viseltessetek. Ez nagyon fontos: tisztelni mindenkit. Ez még nem a szeretet mélysége, de egy fontos kiindulópont.  Jó lenne legalább eddig visszamenni. Akár megromlott családi kapcsolatokban is. Legalább tisztelni egymást. Vigyázni arra, hogy ne mondjunk, ne tegyünk, ne akarjunk rosszat egymásnak. Illedelmesen viselkedjünk egymással szemben.

Egyik idős, özvegy néni mesélte el, hogy egy nagy házban lakott egyedül (amit férjével együtt szereztek), a lánya – aki máshol élt - kiadta az egyik szobát egy középkorú hölgynek. Megfigyelte, hogy a lánya, amikor hazalátogatott, milyen kedvesen, udvariasan beszélt ezzel az idegen nővel, és milyen türelmetlenül, sokszor durván vele, az anyjával.  És elmondta: valósággal irigyelte ettől a különben jóindulatú lakótársától azt a bánásmódot, a mosolyt, a kedves szavakat, amikben neki nem nagyon volt része… Nem jó, ha valaki családunkban inkább idegen szeretne lenni, hogy megkapja a kellő tiszteletet.

   Az apostol itt elsősorban a vallási szempontból kívülállókra, a pogányokra utal.  Ne kezeljétek őket le, ne viszonyuljatok hozzájuk vallási fölényeskedéssel! Tiszteljétek, értékeljétek őket a maguk helyzetében! Mutassátok meg nekik Krisztus szeretetének felülmúlhatatlan gazdagságát! Így nyerjétek meg őket: nem magatoknak, hanem Krisztusnak. Ámen.

 

 Urunk, Istenünk, irgalmas mennyei Atyánk, hála legyen neked azért, hogy szent színed előtt állhatunk meg most, és együtt lehetünk végtelen, megváltó szeretetedben azokkal is, akik különböző okok miatt nincsenek itt, és azokkal, akik már hozzád érkeztek. Köszönjük, hogy szent Fiadban azért váltottál meg, hogy a tied legyünk, hogy tőled senki és semmi el ne válasszon. Ebben a bizonyosságban tégy most minket erőssé!

   Te ismersz minket, mennyei Atyánk, tudod, sokszor erőt vesz rajtunk a csüggedés, kicsinyhitűség, félelem, és nem tudunk eléggé rád figyelni, neked engedelmeskedni. Ilyenkor válunk erőtlenné, szegénnyé a szeretetben is. Pedig Krisztusban elsősorban annak gyakorlására hívtál el, az ő példája is erre ösztönöz. Ez kellene a mi hozzá tartozásunk ismertető jegye legyen. Személyesen te taníts minket, te érints meg szívünket, emlékeztess szüntelen Megváltónk irántunk való határtalan irgalmára, jóságára! Akkor tudunk mi is a szeretet eszközei, képviselői lenni. Nemcsak szép szavakban, fölényeskedő okoskodásban, hanem mindennapi kapcsolatainkban, a legvalóságosabb, a leggyakorlatiasabb módon: megértésben, jóindulatban, segítőkészségben, odaadásban, áldozatvállalásban.

Adj nekünk növekedést is ebben!  Lelked által úgy munkálkodj szívünkben, hogy tényleg erre – a legnagyobbra - törekedjünk, ez legyen a mi legfőbb célkitűzésünk! Áldás, öröm, békesség származik ebből, családjaink, közösségeink erősödése.

Urunk, taníts minket bölcsességre életvezetésünkben, magatartásunkban, egymáshoz, embertársainkhoz való viszonyunkban, taníts a hűséges, lelkiismeretes munkára, felelősségvállalásra (hiszen egymásra bízol minket), taníts a tisztességre, megbecsülésre, jó szándékra, a békességre való igyekvésre minden ember iránt! Nincs hatásosabb, meggyőzőbb módszer ennél arra, hogy felmutassuk mások számára a te igazságodat, Krisztus világosságát.

   Imádkozunk gyülekezetünkért. Elődbe hozzuk testvéreinket, akinek naponta fel kell venni a betegség, talán a szenvedés, az erőtlenség testi-lelki terheit, kérünk, erősítsd őket. Kérünk idős testvérünkért, hűséges egyháztagunkért, aki kórházban van. Légy mellette kegyelmeddel! Elődbe hozzuk testvéreinket, akik valaki elvesztésének a szomorúságát, fájó hiányát érzik napról-napra, kérünk, vigasztald őket Lelked által. Most kivált emlékező testvéreinkért fohászkodunk: ajándékozd meg őket békességeddel, Krisztusba kapaszkodó élő reménységgel.  Elődbe hozzuk testvéreinket, akiket az élet gondjai terhelnek, nyomasztanak, testvéreinket, akik megfáradtak, akik lelki megkötözöttségbe jutottak, akik hitetlenségben, békétlenségben élnek – adj megnyugvást, kimenekedést, szabadulást nekik. Könyörgünk testvéreinkért, akik a mindennapi harcot vívják, akik könnyebb-nehezebb feladatokkal néznek szembe, kérünk, adj erőt, adj áldást nekik.

     Most kiváltképpen idős testvéreinkért könyörgünk: álld meg, őrizd őket, tartsd meg őket a te békességben, gondviselő jóságodban, az üdvösség bizonyosságában, hadd vegye őket körül megértés, türelem, szeretet szeretteik részéről is, és érezzék azt, hogy fontos, hogy drága az ő életük neked és övéiknek! Adj nekik testi erőt, és lelki megújulást a mindennapokban!

  Könyörülj járvány sújtotta országunkon, békétlen világunkon, hassa azt át egyre inkább Krisztus igazsága, megváltó szeretete! Az ő nevéért kérünk. Ámen.