Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

1 Tim 6, 3-10 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

1 Tim 6, 3-10  (vas.de.)

 

    3 Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz,

4 az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik.

5 Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik.

6 Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel,

7 mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. Jób 1,21; Zsolt 49,18; Préd 5,14

8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.

9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.

10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.

 

   A tévtanítás Isten Igéjének, Krisztus beszédének önkényes kiforgatása, ua. a felfuvalkodottság termékeny talaja. A hamis tanítás mögött sokszor emberi ambíció, hatalommánia, meggazdagodási vágy, nyerészkedési szándék húzódik. Tudnunk kell, hogy az igazi nyereség az Istennel való élet („Istennel járni, lakozni, szent élettel illatozni”), aki pedig a pénz által akar boldog lenni, az önmagát csapja be – talán tömören így foglalhatnánk össze mai igénk lényegét.

     A félrevezető, hamis bölcsesség szólhat nagyon szépen, nagyon biblikusan is. Pál nem azt írja, hogy aki ilyen megtévesztő tanokat terjeszt, az nem foglalkozik a Krisztus beszédével, hanem azt, hogy nem tarja magát ahhoz. Bár arra hivatkozik, eszméi alapjaként talán éppen Isten Igéjét nevezi meg, de máshoz tarja magát. A kijelentésnek nem krisztusi, hanem emberi magyarázatát követi.

     Vajon Krisztus egészséges beszéde hangzik-e közöttünk, és azt követjük-e? Akkor, amikor vallásukat gyakorló, templombajáró emberek kicsinyes haragban, gyűlölködésben töltik az életüket, akkor, amikor egyháztagjaink körében még mindig jelen vannak a babonáskodás különböző formái, akkor, amikor olyan könnyen magunkévá teszünk idegen ideológiákat, vagy éppen olyan könnyen megtagadjuk hitünket életformánkkal, elidegenedésünkkel… Mintha nem is ismernénk Krisztus megváltó evangéliumát. Vigyázzunk, ne tegyük beteggé magunkban, magunk között a Krisztus beszédét!

   Az apostol hangsúlyozza: a tévtanítás, valamely emberi – akár vallásos színezetű – rögeszmével való azonosulás önteltté, felfuvalkodottá tesz. (Világi példa: ebben a vírus-vitában nem az orvosok, tudósok, kutatók, hanem a mások oldalon állók a legvehemensebbek, ők propagálják nézeteiket a legmagabiztosabban, a legnagyobb meggyőződéssel és meggyőző erővel.) Ha egy ilyen téveszme (mindent megmagyarázó elv, elmélet)  „igazságának” a birtokába jutok - általában beavatottak közvetítésével -, illetve ha az hatalmába kerít, akkor már senki nem mondhat semmit nekem: mindent mindenkinél jobban tudok. Úgy teszek, mintha velem kezdődne az üdvösség, vagy valamelyik újabbkori valláslapítóval, megvilágosodott guruval. Az egyház többszáz éves történelmének hitvallói, Krisztus egykori hűséges követői mintha nem is léteztek volna…

    Aki így mindent tud, az nem tud semmit, állapítja meg az apostol. Ebbe a gondolkodásunkba beültetett szűk ideológiai keretbe nem férhet bele Isten minden értelmet felülhaladó igazsága, mindent átölelő kegyelme, Krisztus minden elképzelést felülmúló szeretete. Aztán ebből az egyoldalú bigottságból versengés, okoskodás, ítélkezés fakad. Aki meg van győződve, hogy neki mindenben igaza van, azzal nem lehet építő beszélgetést folytatni. (Klasszikus tanító történet az, amikor a vakond vitázik az egérrel azon, hogy létezik-e a Nap. Ősszülei is sötétségben éltek, nemzetsége már több kilométernyi járatot fúrt a föld alatt, de olyasmivel még nem találkoztak, amiről az egér papol.) Az ilyen elsajátított idegen nézetektől befolyásolt emberre jellemző, hogy nem törődik közössége sorsával. Sőt, talán ellenséges magatartást is tanúsít azzal szemben.  Pedig aki cserbenhagyja az övéit, azt nem érdemes komolyan venni. Valaki azt mondta: ezek a közösségeket megosztó, darabjaira szedő tanítások a Sátán laboratóriumában készülnek. Azt mindenképpen látjuk, hogy az elméletek elválasztanak, Krisztus tud eggyé tenni.

   Pál kemény szavak használ: megbomlott elméjű, az igazságot megvető emberek. Akik pedig állandóan az igazságról beszélnek. Van-e a világon valahol egy olyan (akár vallásos) szervezet, amelyik pl. a „hazugság pártjának” nevezi magát? Amelyik programjában nyíltan kimondja: mi hazudunk, minden eszközzel igyekszünk manipulálni az embereket. Ilyen nevű, ilyen programmal működő párt nincsen, még ilyen ember sem igen akad, mégis sokan építik nézeteiket, életfilozófiájukat hazugságra, csak másnak nevezik. Ez mindjárt megnyugtatja (és meg is téveszti) őket és másokat is. Az apostol arra a következtetésre jut a tévtanítások jelenségét vizsgálva, hogy hátterükben ott áll valami alattomos, tisztátalan szándék: anyagi, személyi érdek, hatalmi játék… Itt konkrétan a nyerészkedést említi. Nem tudjuk pontosan, mi volt a helyzet ott és akkor (Timóteus valószínű Efézusban szolgál). De azóta is vannak visszaélések, igen, a legszentebb szavakkal, értékekkel, a legszentebb névvel, a Krisztuséval is. Hatalmi harcok, befolyás megszerzése, anyagi haszon....

   Pál ehhez a gondolathoz érve egy éles fordulattal az igazi nyereségről kezd el beszélni. Nagy nyereség a kegyesség (istenfélelem) megelégedéssel. Ismert tételt idéz: nem hoztunk, nem viszünk semmit… Tényleg, csak átmenetileg vagyunk itt… A leggazdagabb ember is csak egy rövid ideig birtokolja vagyonát. Mennyivel tisztábban és reálisabban látnánk, ha ezt tudatosítanánk! Sokszor elcsodálkozom azon (talán magamban is észre kell vennem ezt a kísértést), hogy idős emberek is - életük biztos vége fele közeledve – milyen megszállottan, lázasan gyűjtenek, készek a vagyonért másokkal összekapni, mintha míg a világ mienk lenne a világ. De csak pillanatig a miénk. Megéri a tisztességtelen harc, akár mások kihasználása, félrelökése? Mi az, ami megéri?

   Szinte megdöbbentő, hogy Pál számára mi jelenti a megelégedési minimumot. Az apostol kora szerény körülményeit veszi alapul, illetve visszacseng itt a Hegyi beszéd tanítása is.  Élelem és ruházat… A mi égövünk sajátosságaira tekintve még hozzátennénk: szerény, meleg otthon. De aztán még mennyi mindent hozzáteszünk! Valóban, a megelégedés lehet a mérték. Nem az, hogy mennyim van. Van, aki az átlagnál 100x többel is elégedetlen… Tanulnunk kell a megelégedést. Tudatosan, önfegyelemmel, hálával.

  Akik meg akarnak gazdagodni - akiknek ez a leghőbb vágya, minden felülíró célja - azok kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Ilyen veszélyes? Nem tűnik annak. Hiszen mindenki meg szeretne gazdag(abb) lenni, többet szerezni… (Én is gyakran álmodozom, fantáziálok arról, hogy ha hirtelen sok pénz kerülne a kezembe, és akkor ezt meg amazt kezdenék vele…)

    Ha ez központi kérdés lesz számomra, leköti a figyelmemet, akkor kísértésbe sodródom… (Egyik TV-műsorban a 90-es évek elején egy zsebtolvaj valami ilyesmit mondott: ha erre van ráállva az agyad, ha figyelmed állandóan arra irányul, hogy mit tudnál elemelni, akkor rengeteg csábító lehetőséget fedezel fel.) Csapda… mert nem tudsz kiszállni belőle, nincs megállás: még csak ez, még csak az, csak egy autó, csak egy új ház, úszómedence, aztán majd lassabbra fogom, több időm lesz a családra, a templomba is el fogok járni. Önámító csapda. Egyben esztelen és káros kívánság… mert olyan dolgokra vágyunk, amire nincs szükségük. Hát nem esztelenség ez! Ha több pénzed van, azzal együtt több káros kívánság is jelentkezik. Jobban kell vigyáznod tehát.

   Pusztulás és romlás. Nem túlzás ez? Nagyon sok viruló, pöffeszkedő, arrogáns gazdag embert látni, akik – köszönik szépen – jól megvannak. Eszük ágában sincs rosszul lenni… Két megjegyzés itt: a csillogó látszat mögött sok lelki nyomorúság húzódhat. Belső problémák szövevénye. Jókai Mór regényt is írt erről: Szegény gazdagok. Aztán a sok vagyon ritkán jár együtt sok békességgel.(Gyökössynek van egy kis írása arról, hogy egy magas beosztásban levő politikus hirtelen ötlettől vezérelve beugrik a sofőrje otthonába. Valósággal lenyűgözi az egyszerű külső mögötti békesség, meghittség, tisztaság.) Jézus szavaival: miközben meg akarjuk nyerni a világot, kárt szenved, elsorvad lelki életünk, tönkremennek kapcsolataink. 

  Aztán elhangzik a szentencia: minden rossz gyökere a pénz szerelme. Nem a pénz, hanem annak szerelme, ami bódulttá, ittassá teszi, megbolondítja az embert. Valóban sok rossz származik ebből: lopás, sikkasztás, korrupció, háborúk… Nehezen tudnánk elképzelni azt, hogy modern, „multi” világunk pénz vagy pénzérték nélkül működjön. Mondják: a kapitalizmus nem tökéletes, de eddig még a legelviselhetőbb társadalmi rend. A teljesítmény - fizetség törvényén alapul. Szóval, ez egyelőre nem változik, egyedül hozzáállásunk változhat. Vigyázzunk, ne legyünk szerelmesek a pénzbe! Ne áldozzuk fel azért kapcsolatainkat, hitünket, becsületünket, ne tagadjuk meg lelki értékeinket!

    Az Újszövetség szóhasználata szerint Krisztusba legyünk szerelmesek, valóban érte lobogó tűz legyen a szívünkben, és - jó értelemben véve - az emberekbe legyünk szerelmesek, szent szenvedéllyel akarjuk a javukat, üdvösségüket. Isten ezt várja tőlünk. Ez tesz igazán gazdaggá. Az örökkévalót ne cseréljük fel a pillanatnyival! Tudjuk, hogy a Földnek nagyobb a vonzereje, mint a Napnak… ha a földön járunk. Ne engedjük, hogy a földiek gravitációja elfelejtesse velünk azt, hogy Krisztus a mi Napunk, életünket megáldó, gazdaggá tevő, megtartó Urunk! Ámen.