1Pt 3,8-12 (adv. III. )

 

8 Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

9 Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.

10 Mert aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; Zsolt 34,13-17

11 forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;

12 mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

 

     Az előző versekben (a mára kijelölt tkp-i igeszakaszban) a feleség-férj kapcsolatáról van szó… Legyinthetünk, hogy ez a téma lerágott csont, az apostol intése túlhaladott, de nemzedékek sorsa függ a családokban, elsősorban a szülők közt uralkodó légkörtől. A legtöbb egyéni és közösségi problémának családi háttere van. Egyházi gondjaink jórésze is ide vezethető vissza: közömbös, elidegenedett családokban közömbös, elidegenedett gyermekek nőnek fel… Ilyen megfogalmazásokat találunk a példás és példamutató keresztyén házirenddel kapcsolatban: „feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket” vagyis a férjeket – a Krisztus követése számára. A következő idézet: legszebb ékesség „a szív belső embere”. Az igazi értékeket nem a külső csillogás jelzi, bár tekintetünk nagyon arra van ráélesítve. Végül még egy: „adjátok meg a tiszteletet, mint örököstársatoknak az élet kegyelmében”. Nekünk egymásra - a családban elsősorban - kegyelem szemszögéből kell nézni.

    Ezután hangzik el a mai tanítás… Ajánlatos az apostol tanácsait sorra vennünk, részletesebben megvizsgálnunk. 1.Legyetek mindnyájan egyetértők. Elolvassuk, megnézzük, meghallgatjuk a napi híreket a nagyvilágból: nem az egyetértésről szólnak. Ellenkezőleg: versengésről, harcról, erőfitogtatásról, irigységről, gyűlöletről. Ha leírnánk egy napunk krónikáját – munkahelyi, otthoni mozzanatokat – az sem feltétlenül az egyetértésről tanúskodna. Mi a konszenzust úgy képzeljük el, hogy mindenki a mi véleményünket osztja (ismerjük a szellemes mondást: „kétféle embert ismertek: 1 - aki egyet ért velem, és 2 - akinek a véleménye le van sajnálva”), pedig az igazság egyensúlyközpontja nem bennünk van. Akkor lesz egyetértés, ha mindnyájan (ahogy olvastuk) megtaláljuk a közös alapot Krisztusban, és - saját álláspontunkról elmozdulva, az ő igazságát felismerve, az ő útját követve - arra építjük életünket.

2. Másodszor az együttérzésről hallottunk, ami személyes elköteleződést, odaállást feltételez. Ez nemcsak az értelem, a megfontolás, hanem a szív odafigyelése, ráhangolódása a másik emberre. Jézus azt tanítja: amit akartok, hogy az emberek veletek tegyenek, ti is úgy cselekedjetek velük. Az aranyformula adva van, csak nem alkalmazzuk. Hanem előszeretettel kritizáljuk egymást, olyan szívesen mondunk rosszat másokról, és nagyon kárörvendők tudunk lenni. Pedig őszintén szembenézve önmagunkkal, annyira empatikusak lehetnénk! Krisztusnak nem voltak „személyes tapasztalatai” a bűneinket, nyomorúságunkat illetően, egyetlen kapcsolópont közte és köztünk az ő szeretete és irgalma volt, és Istenként emberré lett, hogy megismerje, felvállalja, elhordozza sorsunkat, és megváltson minket.

    A harmadik, amit Péter említ: a testvérszeretet. Vehetjük ezt a szó elsődleges, a vérségi kapcsolat értelemében is. Van egy súlyos tartalmú magyar szavunk, ami ellentéte ennek: testvérharc (a román nyelvből – tudomásom szerint - hiányzik). Miért kellett megalkotni? Az egymás elleni ádáz harc miatt. Gyermekkori emlékem: iskolai táborban voltunk, ahol két székelyföldi ikertestvér szinte állandóan verekedett egymással… Az én kalkulációim szerint erdélyi átlagban a testvérek, rokonok közti pereskedés vagyonunk 10 %- át viszi el, amit Isten ügyére kellene szánnunk. Nem beszélve a lelki kárról. Milyen szép és gyönyörűséges, amikor a testvérek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek: egymást támogatva, segítve!  Az apostol intése a lelki atyafiságra is vonatkozik … A napokban megütötte a fülem az egyik rádióműsorban elhangzó mondat (egy orvos részéről, valószínű az ünnepi időszak hatása alatt): az egyház egy terápiás közösség, ahol az emberek megtapasztalhatják az összetartozást, a szolidaritást… Jól esett hallani. Szeretném, ha igaz lenne.  Belülről nézve vajon így van ez?

  Negyedszer: legyetek könyörületesek, azaz nagylelkűek. Krisztus az örök példánk. Jól megvolt a menny dicsőségében. Szíve mégis közénk hozta. Vállalta a megaláztatást, a szenvedést. Mi ezt kikerültük volna. A könyörületesség isteni tulajdonság. Úgy sajátíthatjuk el, ha Krisztus bennünk uralkodik. Mert ha indulataink veszik át az irányítást, akkor abból szeretetlenség, könyörület nélküli magatartás lesz. Akkor – ahogy mondani szoktuk - elszakad a szál, az Istennel való kapcsolat, aki könyörült rajtunk, hogy mi is azt tegyük embertársainkkal.

    Ötödször: legyetek alázatosak… Egyre magasabb követelményeket állít elénk az ige… Krisztus is megalázta magát. Ne felejtsük: karácsony az alázat ünnepe. A mindenható Isten egyszülött Fiában kiszolgáltatta magát az embernek. Annyira fontosak voltunk neki, hogy félretette isteni kiváltságait, lemondott hatalmáról. A bűn gőgjét csak a kegyelem alázata törheti meg. Mi - ha van egy kis vagyonunk, tudásunk, ha jutottunk valamire - rögtön úgy odavagyunk azzal és magunkkal, olyan fölényeskedve, lekezelően tudunk viselkedni másokkal… Ritkán látni olyan embert, aki valamilyen értelemben vett sikerességét őszinte alázatban éli meg. Pedig ismerve a jászol és a kereszt igazságát, ez az egyedüli helyes viszonyulás.    

   Aztán egy még nehezebb tétel következik. Péter Mesterétől, Krisztustól vette át: ne fizessetek gonosszal a gonoszért. Arra az esetre vonatkozik, amikor megtehetnéd, amikor lehetőséged, hatalmad volna hozzá.  Amikor ellenséged kiszolgáltatott neked. Bosszút állhatnál, és nem teszed. Amikor nemcsak lenyeled a haragodat (már az is valami), hanem legyőzöd magadban. Nehéz feladat. Ösztöneink ellen kell tegyünk. Olyan kibírhatatlanul feszít valami belülről, hogy odamondjunk, hogy elégtételt vegyünk! A fájdalom, megaláztatás, szégyen hormonjaitól felpörgött agyunk a visszavágás, a megtorlás stratégiáján dolgozik lázasan…  A megoldás: mélyen belélegezni … az Isten kegyelmét, engedni, hogy az töltsön be, és szorítson ki minden pusztító vágyat a szívünkből. Rábízni Istenre az ügyet. Nem megmutatni a másiknak. Isten jobban (és eredményesebben) meg tudja mutatni. Lehet, nem mindig úgy, ahogy elképzelem…

    Mondjatok áldást, mert arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. Nagy kijelentés! Isten áldásra rendelt. Van-e ennél szebb gondolat?! Akkor tehát nem lehetek az átok ügynöke, közvetítője. Képzeljétek el, ha a békefenntartók valamelyik országban elindítanánk a saját kis hódító háborújukat! Amíg ott szépen őrzik a rendet, leigázó, elnyomó hadműveletekbe kezdenek. Isten a békesség eszközévé tett, az áldás emberévé: ez a küldetésem, ez a lényegi vonásom. Isten meg akarja áldani általam a családomat, környezetemet… Vajon mennyi áldás származik abból, hogy létezem, vagyok? Isten szemszögéből csak ez számít. Elgondolkoztam azon, hogy annyi reklám szól arról, hogy hogyan lehetsz gazdagabb, hogyan lehetsz egészségesebb, fittebb, menőbb, de arról ritkán hallani, hogy hogyan lehet tartalmasabb az életed, hogyan adhatsz minél több áldást tovább. Pedig az a legfontosabb.  Én úgy tartom: többet ér 1 (egy) év, amit másokért élsz, mint 100 (száz), amit csak magadért. Amiből nem származik áldás az életedben, az – lehet akármilyen bámulatos teljesítmény - hiábavaló.

   Péter az áldás szóbeli továbbadására is gondol, amikor a zsoltárokat idézi: aki jó napokat akar látni… az vigyázzon a nyelvére. Nemrég hallottuk Jakab leveléből a beszédünkkel kapcsolatos intéseket…  Tényleg fontos, hogy mit mondunk… Ellenőrizzük le magunkat: eltelik egy nap, hogy ne mondjunk rosszat senkinek és senkiről? Ilyenkor, adventben egy kicsit másként, szebben, kedvesebben beszélünk?

  Nyilván, a cselekedetek is fontosak. Ezért hallottuk: forduljon el a gonosztól, és tegye a jót. Követésünk, engedelmességünk mindig kétmozdulatos: elfordulni, nekiindulni. Elszakadni és ragaszkodni. Mi szeretnénk megőrizni, megtartani bűneinket, és Istennel való kapcsolatunkat is. (Abszurd történet: egy közismert csaló rendőrnek jelentkezett. Azt nyilatkozta, hogy nem mondana le alvilági karrierjéről sem, de elhivatottságot érez a rendőri szolgálat iránt.) Ahhoz, hogy befogadhasd az ünnep szépségét, szentségét, örömét, sok mindent el kell engedj: neheztelést, a haragot, önzést.

  Keresse és kövesse a békességet! Nem könnyű. Valóban: először - tudatosan, elszántan törekedve rá - meg kell találnunk azt. Mindenki vágyik a békességre (legalábbis arra, hogy békén hagyják), de véres karddal nem lehet a békességet megszerezni. Veszekedve nem lehet a csendet megtalálni. Nem lehet úgy keresztyénnek lenni, hogy nem követjük Krisztust. Benne nyerjük meg igazán a békességet. Karácsony nemcsak vásárlás, előkészület, ünnepi program (az is), hanem hitbeli találkozás, Isten arcának felragyogása, az ő hívásának meghallása, szeretetének megtapasztalása Krisztusban, akiben megszabadított bűneinktől, hogy mi ebben a biztos, bizalomra épülő, másokat elfogadó lelki családi közösségben élhessünk. Ámen.

 

Örökkévaló, könyörületes, és Krisztusban hozzánk hajló, önmagadat megalázó Istenünk,

köszönjük, hogy Igéd és Szentlelked közösségében megérezhetjük az egymással való összetartozásunkat is, hiszen mindnyájan a te gyermekeid vagyunk, a te kegyelmedből élünk.

   Hálát adunk minden jóért, áldásért, segítségért, erőért, és bár nehéz kimondanunk, de a megpróbáltatásokért, nehézségekért is. Mindenben te vagy a mi oltalmunk és bizodalmunk.

Köszönjük drága üzenetedet: a tanácsot, figyelmeztetést. Minket szüntelenül inteni kell, mert belefeledkezünk az élet harcába, sokszor önző küzdelmeinkbe, belesüppedünk saját gondjainkba.

Egyetértésre, együtt érzésre, egyet akarásra tanítottál minket, és hallottuk, hogy ez csak úgy lehetséges, ha feladjuk a mi kicsinyes álláspontunkat, egyoldalú igaságunkat, és Krisztusra tekintve, benne találjuk meg a közös alapot, az utat, akit követnünk kell, az Urat, akinek engedelmességgel tartozunk. Köszönjük, hogy ő – önmagát megüresítve – vállalta a mi sorsunkat, teljes együttérzést tanúsított irántunk elmenve a golgotai áldozatig.

   Testvérszeretetre, könyörületességre és alázatra is buzdítottál minket, Krisztus példáját állítva szemünk elé, aki szeretetből mennyei testvérünkké lett, aki – látva elesettségünket, bűneinket, emberi gyarlóságainkat- könyörületességre indult irántunk, és a szívét, az életét adta értünk. Igen, a legmélyebben megalázva magát: a jászolig és a keresztig. Hadd érintse, rendítse meg lelkünket az ő szeretete, és indítson miket az ő követésére!

   Igéd legnehezebb tétele az volt: ne fizessetek rosszal a rosszért. Nem könnyű megbocsátanunk, mennyei Atyánk, önmagunk ellen kell fordulnunk, és saját erőnkből erre képtelenek vagyunk. Szentlelked által formáld át a mi szívünket arra, hogy az áldás eszközei legyünk. Mert erre rendeltettünk. Mert te is áldást adsz és tartogatsz számunkra. Ha áldást öröklünk tőled, akkor segíts azt megosztanunk: a családban, környezetünkben.

Tedd szerinted valóvá beszédünket, cselekedeteinket, hogy elfordulunk minden rossztól és a jót tegyük! Elengedjük azt, ami megkötöz, ami megnyomorít minket és általunk másokat is, és elfogadjuk azt, ami épít, örömet, békességet ajándékoz.

Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk betegeinket… Te ismered őket, mennyei Atyánk, testi-lelki szenvedésüket, állapotukat. Légy közel hozzájuk gyógyító, megtartó hatalmaddal, erősítsd gyengeségükben, növeljed hitükben! Vigasztald a gyászolókat, kivált azokat, akik nemrég veszítették el hozzátartozójukat, és az ünnepre készülve talán még fájóbb a hiány szívükben. Add nekik az örök élet reménységét a mi feltámadott Urunkban, Jézus Krisztusban! Légy minden megpróbált, gonddal vívódó, félelemben élő, nehézséget hordozó testvérünkkel!  Ragyogtasd rájuk arcod erőt, vigaszt, bátorságot adó világosságát! Áldd meg ünnepre való készülésünket a családban, a gyülekezetben, ismerőseink körében, ajándékozz meg minket – ó, egész sóvárgó világunkat - lelki örömmel, és a legnagyobb áldással: Jézus Krisztus jelenlétével, szeretetével! Őérette kérünk. Ámen.