2 Kor 7, 1-4 (adv.III.)

1 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! 

2 Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. 

3 Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. 

4 Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.

    Mit meg nem tesz az ember egy biztos, számára fontos ígéretért? Emlékszünk mi, az idősebbek, hogy gyermekkorunkban képesek voltunk hosszú napokig, hetekig elvállalni pl. az állatok etetését, vagy az udvar takarítását, vagy nem tudom milyen feladat elvégzését (ha kellett, korán reggel felkelve, vagy késő estig rádolgozva, szinte erőnkön felül), mert ez volt a feltétele annak, hogy elengednek a szülők egy osztálykirándulásra, vagy megvásárolják a régóta áhított biciklit. Mert hittünk, hihettünk az adott szóban.  Azt halljuk az igében, hogy csodálatos ígéreteink vannak Istentől, aki maga a tökéletes igazság. Aki mindent megcselekedhet, és meg is akar cselekedni a mi javunkra. 

    Milyen ígéretekről van szó? Az előző igeversben (a 6. fejezet utolsó versében) olvassuk: Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” Ennél nagyobb ajánlatot nem is kaphatunk. A mindenható Isten gyermekei lehetünk, élvezhetjük oltalmát, bővelkedhetünk áldásaiban, bízhatunk szeretetében, számíthatunk segítségére. 

  Isten miért ilyen nagylelkű hozzánk? Ha egy király odamenne egy koldusgyerekhez, és azt mondaná neki, hogy mától a fiam vagy, a palotámban laksz, és mindened meglesz, amit csak kívánsz, akkor a meglepett gyerekben óhatatlanul felmerülne a kérdés: hogyan történhet ez meg velem? Nem tartaná magától értetődőnek az őt ért csodás szerencsét, nem mondaná: mindig is számítottam erre, valójában ezt meg is érdemlem.  

   A Gal 4,4 -5-ben olvassuk: de amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Értjük tehát, hogy mi ill. ki áll az egész hátterében. Isten Fia önként osztozott emberi sorsunkban, hogy részünk legyen az ő dicsőségében. Lehajolt hozzánk, hogy felemelhessen. Alávetette magát a törvénynek, hogy annak terhétől megszabadítson minket. 

   Krisztus a magyarázat, benne lett igazzá és ámenné Isten minden kijelentése. Benne teljesedtek be az ígéretek. Ő maga a beteljesedés. Egy nagycsaládos anyukát kérdeztek: mi a sajátos szépsége, többlete ennek az életformának, hogy ők több gyereket nevelnek. Azt válaszolta: maguk a gyerekek. Krisztusban válik valóra miden szép és jó, amit Isten rólunk elgondolt, amit igéjében közölt velünk.

   Ha Krisztus ezért jött, ezért öltött testet, ha ő vállalta ezt az áldozatot, akkor vajon nekünk hogyan kell viszonyulnunk ehhez a mennyei szeretethez, ebből a tényből fakadóan mi az, ami ránk hárul? Azt írja Pál: az, hogy tisztítsuk meg magunkat. A 1 Jn 3,1-3 verseiben hasonlót olvasunk: Isten nagy szeretetet tanúsított irántunk (mintha ez kötelessége lett volna), ennek eredménye az, hogy az ő gyermekei vagyunk. És ugyanaz a következtetés is: ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. A krisztusi szeretet elindít bennünk egy belső megtisztulási folyamatot…

    Mostanában sokat hallunk a környezetszennyezés problémájáról, de a lelki szennyezettség területén talán még súlyosabb a helyzet (ne is soroljuk a tüneteket: világméretű hazudozás, hamisság, erőszak, igazságtalanság, brutális háborúk). Érezzük, hogy csak valami nagy, végtelen szeretet tudná visszafordítani az embert erről a végzetes útról. Csak valaki, aki akkor is minket félt, ha arcul ütjük, akkor is jót akar nekünk, ha eláruljuk, ha csúfot űztünk belőle, akkor is felemel, ha mi elgáncsoljuk, akkor is az életünkért harcol, ha mi gyalázatos módon, kicsinyes érdekből halálra adjuk. El tudjátok képzelni, hogy valakiben ekkora szeretet legyen? Egyetlen ilyen személyt ismerek: Jézus Krisztust. 

   Megérintő élmény ő szeretetének szépségét, lefegyverző erejét emberekben is felismerni (ha nem is tökéletes formában): talán egy ártatlan kisgyermekben, önzetlen szülőben, áldozatkész barátban, egy tisztalelkű ismerősben. Mindnyájan találkoztunk olyan személyekkel, akiknek a jósága, alázata hatással volt ránk, elgondolkoztatott, valamit megváltoztatott bennünk, akik valamiképpen arra ösztönöztek, hogy mi is jobbak, tisztábbak legyünk.  Egy történetet olvastam. Új lakhelyre költözött egy gyermekien szelíd lelkű atyafi, és egy kiállhatatlan, kötekedő természetű, erőszakos szomszédot kapott, aki sokat sértegette, inzultálta, amit ő csendes türelemmel viselt, sőt, a maga részéről igyekezett kedves, segítő gesztusokkal viszonozni. Egyszer a gonosz szomszédot valami bosszúság érte, amihez emberünknek semmi köze nem volt, de mégis ő került a másikban feltámadt gyanú és a harag célkeresztjébe, aki átjött hozzá, megütötte, a földre lökte. A környéken lakók észrevették, rendőrt hívtak. Amikor azok megérkeztek, és faggatózni kezdtek, a házigazda azt mondta: a szomszéd részéről biztos nem volt semmi szándékosság, csak úgy hozzá ért, ő leesett, és összetörte magát. Egyébként is jó viszonyban vannak… Vajon ezek után maradhat-e a szomszéd olyan, amilyen volt? Nem kell-e teljesen átértékelnie hozzáállását, nem kell-e letisztáznia addigi magatartását? És van-e egyáltalán ilyen lelkület? Az első karácsony óta, az első nagypéntek óta igennel kell válaszolnunk.     

   Megtisztulni… Eszünkbe jutnak ünnepi előkészületeink. Igen, takarítunk, rendbe szedjük, ünneplőbe öltöztetjük környezetünket és magunkat is. De van-e gondunk a lelkünkre? Igyekszünk-e indulatainkat, gondolatainkat, kapcsolatainkat rendbe tenni, bűneinkre bocsánatot kérni, kiseperni önző, hamis vágyainkat, eltávolítani gonosz cselekedeteinket? Így írja az apostol: tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól. 

   És Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! Advent – megszentelődés is. Ez – konkrétan magunkra alkalmazva - azt jelenti: igyekszem Krisztus szeretetét, jóságát gyakorolni, döntéseimben, megnyilvánulásaimban az ő tanácsaira figyelni, példáját követni.  A keleti bölcsek ruhája a hosszú út során egyre kopottabb, de a lelkük egyre fényesebb és ragyogóbb lett. Értjük, igaz? A megszentelődés - Isten akaratának érvényesülése az én profán életemben. Egyre teljesebben. A megszentelődés egy folyamat. Isten Lelke végzi bennem. Hajlandó vagyok erre, együtt akarok-e működni?

   A nagyon spirituálisnak ható tanítás után egészen gyakorlati kéréssel áll elő az apostol. Ám a kettő összetartozik. Az ünnep és a hétköznap, a hit és az életforma. Mi, sajnos, nehezen tudjuk összehangolni. Baj az, ha törés van a kettő között. Magasztos dolgokról beszélünk az istentiszteleten, kicsinyes önzés, neheztelés jellemez minket „kint a világban”. A megszentelődés nem a templomi viselkedésünkben mutatkozik meg elsősorban, hanem a hétköznapiban… Szent ember az, aki Isten jelenlétére emlékeztet. Értitek: ha Isten gyermekei vagyunk, akkor lelki vonásaink másoknak mennyei Atyánkat kell eszébe juttassák.  Felismerik-e őt bennünk? 

   Hiteles történetként mesélte valaki: a második világháború után, talán ’46 karácsonyán egy gazdag amerikai rokon látogatott haza a szétbombázott, nyomorgó Budapestre. Amint az utcán sétált, meglátott egy pár, gyengén öltözött gyereket, akik szemmel láthatólag éhesek voltak, és sóvár szemmel bámulták az egyik élelmiszerüzlet kirakatát. Az elegáns, illatos amerikai úriember odahajolt a gyerekekhez, és megkérdezte tőlük: szeretnétek-e valamit az üzletből. Azok ijedten, gyanakodva néztek rá, de ő betessékelte őket az üzletbe, és mindegyiküknek vásárolt egy tele tasak finomságot. Amikor kijöttek, az egyik gyerek szégyenlősen, de mégis erőt véve magán megkérdezte tőle: bácsi, maga az Isten?       

    Pál azt kéri a korintusiaktól: fogadjatok be. Adventnek, karácsonynak is nagy kérdése ez: befogadjuk-e Jézust, egymást? A világ, írja János, nem fogadta be őt. Sőt: az övéi sem. Vajon ünneplésünkből nem marad ki éppen az Ünnepelt?  Korintusban is az a furcsa helyzet állt elő, hogy a gyülekezet tagjai, akikért Pál rengeteg mindent tett, elidegenültek tőle, hátat fordítottak neki… A közömbösség gyilkos járványa pusztít. Globális felmelegedés külső világunkban, és globális lehűlés a lelkekben. Egyre hidegebb ez a föld. Magunk között is látom. Egyre távolabb kerülünk egymástól (ennek logikus következménye templomaink kiüresedése). Együtt vagyunk, örülünk egymásnak, aztán egy idő után már semmi közünk egymáshoz. A piac-szemléletet átvittük kapcsolatainkra is… 

  Senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. Szinte mentegetőzik az apostol, és valósággal megesik a szívünk rajta. Krisztus nem elvenni jött, hanem adni, jó pásztorként az életét is feláldozni.  A tolvaj csak azért jön, - rögzíti János Jézus szavait - hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. És mi mégis sokszor a tolvajnak hiszünk. Annak, aki/ami kifoszt, aki/ami elveszi békességünket. Nem az kell, aki jót akar, hanem aki – hamis, csalóka élményekkel - félrevezet. Milyen lelkületet, gondolkodásmódot fogadsz be? 

   Pál bizonygatja: mi hűségesek maradtunk hozzátok, mint akik együtt élünk, halunk veletek. Ide kívánkozik a példa: Krisztus is hűséges maradt és marad hozzánk mindvégig, vállalt és vállal minket. Tehetetlenségünkkel és kiszolgáltatottságunkkal is azonosult. Lásd a betlehemi bölcsőt.       

     Gyönyörű mondattal zárul az ige: nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. Vannak negatív tapasztalataim, találkoztam visszautasítással, keményszívűséggel, de bízom bennetek. A kegyelem az, hogy Isten a végtelenségig megbízik bennünk. Nem szorítottunk helyet az Ő Fiának, sőt kiszorítottuk őt körünkből, keresztre küldtük, és Isten mégis bízik abban, hogy belátjuk: ő az egyetlen esélyünk. És hozzá térünk.

  Az apostol még dicsekszik is.  Az értékekre figyel. A jóra, a tisztára, ami ott van mindenkiben. Legalábbis annak valami belső vágya. (Kivágott folt az ingen… rosszul csináljuk, de a vágy ott van.) Tele vagyok vigasztalódással, mert Isten jóságára tekintek, és abból mindig erőt merítek. És csordultig vagyok örömmel. Megható vallomás. Volt részem keserűségben, csalódásban, de örömmé, hálává tisztult bennem. A pohárból az csordul ki, ami benne van. Legyen nagy és őszinte adventi kérésünk, hogy töltsön el minket Isten békessége, Krisztus jósága és szeretet, a Szentlélek öröme, hogy azt tudjuk továbbadni. Ámen. 

Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, a Szentlélek közösségében,

hálát adunk ezért az adventi alkalomért, találkozásért, Igéd drága, biztató üzenetéért. Hálát adunk egymásért is, a gyülekezet közösségéért. Most pedig különösképpen azért, hogy a mi várakozásunk nem hiábavaló: te elhozod a felüdülés, a kegyelem, a megváltás idejét. Annyi hiányunk, annyi kérésünk van! Köszönjük, hogy Krisztusban igenné és ámenné lett minden ígéreted. Kérünk, formáld át gondolatainkat, indulatainkat az ő szeretetére, jóságára, hogy mi is azt tudjuk megmutatni, cselekedni családunkban, környezetünkben. Adj nekünk belső ösztönzést, hogy elinduljunk ezen az úton a Krisztus követésére, és mint az evangéliumi leprások történetében, menet közben gyógyuljunk, tisztuljunk! Erősíts belső elhatározásunkban, hogy akarjuk ezt a változást, és munkálkodj úgy bennünk, hogy egyre teljesebb legyen a mi megszentelődésünk, hogy egyre hitelesebben képviseljünk téged, mennyei Atyánk, az emberek előtt, hogy egyre alkalmasabbakká váljunk arra, hogy te felhasználj minket mások javára, dicsőséged hirdetésére! 

Taníts minket befogadni egymást! Befogadni Krisztust, megváltó Urunkat, átadni neki az irányítást életünk, igen, bűneink, hibáink fölött is, és az ő példája szerint megnyitni a mi szívünket mindazok előtt, akinek megértésre, biztatásra, szeretetre van szükségük. Tégy minket hitünkben, ragaszkodásunkban hűségesekké!

   És kérjük tőled, Urunk, minden bajunkban a vigasztalódást, minden küzdelmünkben az erőt, és minden helyzetünkben az örömöt. Hadd ismerjük fel a benned való hit végtelen lehetőségét, hadd éljünk abban a boldogító tudatban, hogy mi a te megváltott gyermekeid vagyunk, akiktől áldásaidat, kegyelmedet soha nem vonod meg. 

   Így adunk hálát gyülekezetünkért, abban személy szerint mindenkiért, gyermekért és felnőttért, hálát adunk minden gyógyulásért, minden segítségért, minden előmenetelért, minden jó történetért. Ugyanakkor fohászkodunk, Urunk, hogy erősítsd testben és lélekben betegeinket, állj mellettük megpróbáltatásukban, és mutasd meg nekik megtartó, gyógyító hatalmadat. Imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, elveszített szeretteikre fájó szívvel emlékező testvéreinkért: Lelked által vigasztald, kegyelmeddel öleld át őket. Elődbe hozzuk a magányosokat, akik az ünnep napjait is emberileg egyedül töltik, légy társuk és támaszuk. Kérünk, légy minden nehézséggel küzdő testvérünkkel, adj megoldást, rendelj segítséget számukra.

    Áldd meg, szenteld meg adventi készülésünket, nagyhetünket, ünneplésünket, gyülekezeti programjainkat, találkozásainkat! Ajándékozz meg minket Krisztusban és általa egymásban igazi örömmel és békességgel! 

   Könyörülj, Atyánk, világunkon, és a karácsony fényével, Krisztus szeretetével űzd el a sötétséget, békétlenséget, a háborúskodást! Az ő érdeméért, ámen.