Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

2 Kor 13 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

2 Kor 13  (vas. de.)

 

1 Most harmadszor megyek hozzátok: „Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!” 5Móz 17,6 ; 19,15 ; Mt 18,16 ; 1Tim 5,19

2 Előre megmondtam, most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is azoknak, akik előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha még egyszer elmegyek, nem leszek kíméletes;

3 minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.

4 Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek.

5 Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.

6 De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk.

7 Imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak.

8 Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.

9 Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk is azért, hogy ti tökéletesek legyetek.

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.

11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. * Fil 3,1

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

 

 

   A második korinthusi levél utolsó fejezetéhez érkeztünk. Sok vívódás, intés, kérés hangzott el az előző részekben a gyülekezet felé. Az apostol teljes szellemi, lelki erőbevetéssel harcol a gyülekezet kitartásáért, egységéért, megmaradásáért. Ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe – életre, halálra – mi is. Vajon Isten népe maradunk-e, megállunk-e üdvösségünk reménységében, vagy feladjuk magunkat, a világ közönye megfojtja hitünket? Nagyon reális ennek a veszélye. A hitetlenség, a kísértések, divatos ideológiák megpróbálnak elszakítani Istentől, egymástól, hogy Krisztust megtagadó keresztyének, pásztorát elhagyó nyáj legyünk.

   Érdekes összehasonlítást végezhetünk el: mennyivel más tartalmú és hangulatú az 1 Kor 13, ahol a szeretet himnuszát találjuk. Mi emberek változunk, elidegenedünk, elhajlunk, hűtlenek leszünk, hátat fordítunk - a szeretet megmarad. Jó lenne ahhoz mérni magunkat! Isten előtt egyedül az számít.

  Megértjük Pál szomorúságát, szent felháborodását, keményebb fellépését. Mint szülő gyermekét, féltő szeretettel óvja, tanácsolja, feddi is a korinthusiakat. Szívén hordozza sorsukat, azért küzd érettük. Hallottuk: harmadszor készül a gyülekezetbe, és ugyanazt a vallomást akarja megerősíteni. Nem másról akar beszélni, hanem az evangélium igazságáról.

   Határozott fellépést ígér: nem leszek kíméletes… Néha szükségünk van a szépítés nélküli szembesítésre. „Ijessz meg engem, Istenem” – írja József Attila is. Vajon önmagával eltelt, fásult lelkünket fel tudja-e egyáltalán valami rázni? Meg tudja-e valami érinteni? Szomorú sorokat olvastam mai liberális világunkról: „ma már semmi nem hatja meg az embereket, nem mozdítja ki kényelmükből, önigazoló életszemléletükből: a legnagyobb áldozat, az igazságnak a legtisztább üzenete, a legőszintébb szeretet sem. És ezt mindenki természetesnek tartja.  Kifinomult világunkban lelkünk eldurvult, érzéketlenné vált.”

    Talán egyetlen dolog tud érdekelni: saját bajunk, nyomorúságunk, de sokszor – lelki vakságunkban – azt sem látjuk helyesen, a maga komolyságában. A napokban keresett meg valaki a faluból (nem egyháztagunk), alig állt a lábán, és bizonygatta, hogy nem részeg… Meghomályosult az értelmünk: azt hiszünk, amit akarunk, hiába mondanak ellene a tények képzeteinknek. Hiába látjuk a biztos romlást, az elidegenedés pusztító következményeit.

  Kérjünk Istentől bölcsességet, belátást, megtérést, hogy Isten Lelke szerint kezdjünk el gondolkozni! Vegyük szívünkre az intést! Térjünk az Úrhoz a kicsiktől kezdve a nagyokig!  Kívánatosnak, csábítónak látszik az öntörvényűség, a világ szerinti dicsőség útja, de bajba, veszedelembe visz.

  Annak bizonyságát keresitek, hogy vajon általam Krisztus, az Isten Fia szól – írja az apostol. Ezt kétségbe lehet vonni. Ez a módszere azoknak, akik el akarnak távolítani Mesterünktől és egymástól, akik befolyásolni akarnak: a gyanú elültetése.  Ez a Sátán taktikája is a kezdet kezdetétől: valóban azt mondta Isten? Nos, figyelj rám, mert én megmagyarázom! Mi az, hogy hűség, ragaszkodás, felelősség, engedelmesség?  Ezeket felejtsd el! Ezek fölösleges cókmókok, boldogulásod akadályai. Tedd azt, amit mondok, és én azt is elhitetem veled, hogy a te szabad döntésed ez. Semmi sem rossz, ami neked jó.

   Nagy dilemma ez: vajon az apostol, vajon az Ige Isten megtartó üzenetét hirdetik? Mi a bizonyíték? Hátha a nagyzoló világ igazsága a jobb, az előnyösebb, vagy a másként gondolkodóké, a hitünkkel ellenkező nézeteket vallóké! Hátha a farizeusok igazsága a jobb, a rómaiaké, akik a hatalmat képviselik, a gazdagoké, akik ennek a világnak az urai!  

    Egyetlen név, a Krisztusé, az ő keresztje, szeretete, jósága, tisztasága lehet a garancia. Isten benne megjelent kijelentése, igazsága. A Szentlélek munkája bennünk. Annak bizonyossága, amiről Jézus így tanít az evangéliumban: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,31-32).   

   Tagadhatatlan, hogy mi, Krisztus igazságának a képviselői erőtlenek lehetünk, de ő erős… Ingadozhatunk, megbotránkoztathatunk embereket. Van kivetnivaló az életünkben. (Keresztyén testvérünk írta le nagyon alázatosan: ha valakinek általam kell elindulnia Krisztus követésére, akkor annak azt mondom: vigyázz, testvér, a minta csapnivaló, de akire utal, az tökéletes, fenséges.) Milyen célra mutatunk, mi magunk kit követünk, kihez csatlakozunk? Ahhoz, aki a világban erős (annak látszik)?  Vagy ahhoz, aki önmaga feláldozásában mutatta meg a kegyelem erejét?

   Krisztus, aki erőtlen lett, aki a keresztig ment el értünk, Isten megváltó hatalmát hozta el számunkra. Feltámadásával a jó, a szeretet győzelmét bizonyította meg. Alázatos, de diadalmas Urunk van. Ézsaiás írja: nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán. És nem mennyei angyalokra, hanem ilyen gyarló emberekre bízza jó hírét (evangéliumát), mint amilyenek mi vagyunk…  

   Önmagunkban erőtlenek. De ez a kereszt állapota. Gondoljunk a korinthusi gyülekezet szegény közösségére - a gazdag, fényűző, a szórakozás, művelődés sokszínűségét kínáló városban. Legfeljebb lelki kincseikre hivatkozhattak. Tapasztaljuk azonban, hogy az erejét fitogtató hatalom vonzóbb, a világi gazdagság kézzelfoghatóbb, a hitetlenség szava harsányabb. Lenyűgözi, megbabonázza korunk emberét, fiataljainkat… Krisztus más utat mutat. Nem a világ logikája szerintit. Az erőszak, a rámenősség helyett a szelídség, a jóság útját. Mégis a megtartatásét.

  Önmagatokat tegyétek próbára! Ne másokat ítélgessetek, hanem magatokat vizsgáljátok meg! Bennetek van Krisztus? Keresztyének vagytok? El kell döntenünk, testvéreim! Meddig sántikáltok kétfelé? - teszi fel a kérdést a nagy próféta, Illés.  Aki az Úré, ide hozzám! – ezt Mózes mondja a bálványozás bűvöletébe esett népnek. (Történet: Diakóniai Központban valami ünneplést szerveztek fiataljaink, történetesen akkor és ugyanott kezdődött az ifjúsági óra is, Mózest idézve hívtam a fiatalokat az alkalomra: a 20-ból 2 jött be. Persze, ez nem a „lelki hovatartozás” kérdése dőlt el abban a helyzetben, de az eset sok mindenről árulkodik.) Elgondolkoztam azon: ha csak egy kis megtorlás, megszorítás jönne, vajon hányan maradnának hűségesek a gyülekezet tagjai közül. Csak azok, akinek szívügye Isten országa, a Krisztus szolgálata.  

   Kipróbálatlanok vagytok. Nem hízelgő jellemzés. Éretlenek a hitben. Nagy szavakkal dobálóztok, öntelten dicsekedtek, de nincs háttere az egésznek. Üres szöveg az. A hit gyümölcsei hiányoznak. Az odaadás, kitartás, ragaszkodás. Törekedjünk arra, hogy hitünknek meglegyen az aranyfedezete a Krisztus példája szerinti jó cselekedetekben! 

   Az apostolnak egyetlen vágya, kérése van, hogy a gyülekezet tagjai maradjanak meg Krisztusban. Ne forduljanak máshova: emberi megtévesztéshez, hamissághoz. Azt sugallja: még az sem fontos, hogy neki legyen igaza. Hogy lám, megmondtam. Inkább nem. Jaj, mennyire szeretném én is, ha néhány év, évtized múlva kerülne egy kemény bírálóm, aki kiosztaná a nekem valót: mennyit nyavalygott ez a lelkész, mennyit siránkozott, és íme, virágzó lelki közösség van a bergenyei református egyházban! Hát nem látta az az ember, hogy Isten milyen csodálatosan viszi véghez megtartó, áldást teremtő tervét az engedelmes szívekben?     

    Pál is erről ír: inkább szégyenüljek meg, testvéreim (aggódásomban, gyötrődésemben), csak ti legyetek erősek. Tökéletesek. Ne hulljatok szét. Nem akarok szigorú lenni. Intelek, hogy gondoljátok meg viselt dolgaitokat. Hogy szedjétek össze magatokat, azaz engedjétek, hogy az Úr összeszedjen, összegyűjtsön, felhasználjon az ő szolgálatában.  És értsétek meg: semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért (8. vers). Hát akkor ne viselkedjetek ostobán, ne az isteni igazság ellen, hanem annak diadalra jutásáért harcoljatok! Ha kell saját indulataitokkal, saját elképzeléseitekkel is szembeszállva.      

   Gyönyörű a záradék: örüljetek… Isten igazi, belső, lelki örömet akar ajándékozni nekünk, ami a kegyelemnek nem mellékterméke, hanem legfőbb áldása. Hát nem öröm az, hogy megváltott gyermekei vagyunk, az, amikor megértés van közöttünk, növekedés, egymás támogatása? 

Állítsátok helyre a jó rendet! Nem a rend fele haladunk. Szétesőben a társadalmunk, egy új, az erkölcsi nihilizmuson alapuló világrend vagy világkáosz van kialakulóban, amelyikben nincs elköteleződés, csak szabadosság, nincs nem és nincs igen, csak talán, nincs igazság, csak vélemény. Nekünk legyen fontos Isten megtartó kegyelmének, Krisztus megváltó szeretetének, a Lélek megszentelő bölcsességének felelősségre, irgalomra, szolgálatra, tisztaságra indító rendje!    

   Ezért van szükség intésre. Így jöhet létre valódi, egymásnak jót akaró egyetértés, és igazi, az Úrban megtalált békesség. Nem én szerzem meg az foggal - körömmel, nem a pénz nyújtja ezt, nem a siker, nem az, ha mindenkit legyűrök. A szeretet és békesség Istene. Nélküle nem megy, nem sikerül.

    A jól ismert áldással fejeződik be a levél: Krisztus kegyelme, Isten szeretete, a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal. Ebben minden benne van. Ámen.

 

Szerető mennyei Atyánk, megváltó Urunk, megújító Szentlélek Istenünk,

hálás a szívünk, hogy összegyűlhettünk, és együtt vallhatjuk meg a szentek közösségében, hogy a tied vagyunk, benned van reménységünk, bizodalmunk, akár éljünk, akár a halállal kelljen szembenéznünk. Köszönjük minden testi és lelki áldásodat, amiben az elmúlt hét napjaiban, de egész életünk során részeltettél, és kiváltképpen azt, hogy Krisztusban bűnbocsánatot és üdvösséget nyertünk.

Kérünk, Urunk, hogy könyörülj rajtunk! Te ismered életünket, helyzetünket, látod, hogy mennyi gond, baj, kísértés vesz körül, akárcsak korinthusi testvéreinket sok száz évvel ezelőtt, és mi is olyan ingatagok vagyunk a hitben, olyan könnyen másfele fordulunk. Elfeledkezünk Krisztus Urunk példájáról, az evangélium igazságáról, a hűségről, ragaszkodásról, az egymásért való felelősségről.

Bocsásd meg, ha megcsalt szívünk irányít, és ezért kételkedünk, gyanakszunk még a te kijelentésedben is, nem ismerjük fel a hiteles bizonyságtételt, azt hisszük el, amit akarunk, amit mások mondanak, és nem azt, amit te tanítasz és pecsételsz el a mi szívünkben lelked által. Ezért van olyan sok erőtlenség, lelki gyengeség, széthúzás közöttünk.

   Fordítsd magadhoz szívünket, adj nekünk megújult, Krisztus szerinti gondolkodást, munkáld az egyetértést, a jóra való törekvést, hogy ne csak beszédünk legyen szép, de meggyökerezve a hitben, meg is teremjük annak gyümölcseit! Legyünk kipróbáltak, másokért kiállók, hozzád hűségesek, akármi is jöjjön. Köszönjük, hogy Krisztus Urunk a keresztig kitartott érettünk.

   Áldd meg gyülekezetünket tiszta örömmel, állítsd helyre a jó rendet közöttünk, amelyben megbecsülés van, engedelmesség, tisztaság, önzetlen lelkület, és ajándékozz meg igazi, tőled való békességgel! Legyen gyógyító kegyelmed a betegekkel, vigasztaló szereteted a gyászolókkal, felemelő irgalmad az elesettekkel, Lelked bátorító ereje a csüggedőkkel, és áldásod minden benned bízó emberrel! Könyörgünk ezen az alkalmon szerettük elvesztése évfordulóján jelen levő testvéreinkért, jóvoltoddal öleld őket magadhoz, és áldd meg emlékezésüket, egész életüket.

Imádkozunk az udvarfalvi egyházközségért, annak lelkipásztoráért, egyházmegyénk espereséért, áldd meg szolgálatát az otthoni gyülekezetben is, munkáld Lelked által a hitben, reménységben, szeretetben való növekedést.

   Könyörülj világunkon, a világjárvány által érintetteken, a betegeken, az orvosokon, ápolókon! Szüntesd meg ezt a nyomorúságot, és adj békességet az egész világon! Ámen.