Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

2 Tim 1,5 (Anyak napja, 2021)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

2 Tim 1,5 (Anyák napja, 2021)

Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.

   Kell-e beszélni arról, ami nyilvánvaló? Kell-e külön alkalma legyen az édesanyákért való hálaadásnak, az ő köszöntésüknek, vagy éppen drága emlékük felidézésének? Hiszen természetes, hogy ragaszkodunk hozzájuk, hogy szeretjük őket. Vagy mégsem? Agyonzsúfolt életünk kihívásai között nagyon fontos dolgok szorulnak háttérbe vagy éppen merülnek feledésbe. Eltelik az év karácsony, húsvét, anyák napja nélkül… Persze, nem omlik össze a világ - csak közben sokkal szegényebbek leszünk, csak valami nagy drága kincset vesztünk el, aminek a hiánya tragikusan meg fog mutatkozni. Már látszanak a jelei…

Jó pár évvel ezelőtt, amikor a mostani fiatal szülők voltak gyerekek, és anyák napi ünnepélyt tartottuk, az akkori közel 80 gyerekből egyetlen fiú hiányzott: neki nem élt az édesanyja. Ma már a gyerekek fele sincs jelen… Tudom, járvány van, sok-sok elfoglaltság van, tudom, nemcsak a templomban lehet köszönteni az anyukákat. De valamit kihagyunk, valamit elhanyagolunk, aminek kárát fogjuk látni: mi és gyermekeink. Az elidegenedés a szívünkben kezdődik el.

   Eszembe jutott, írja Pál apostol, egyúttal fiatal munkatársát, Timóteust is emlékeztetve. Mire emlékezünk, mit hoz a felszínre tudatunk napról napra? Csak evilági tennivalókat, anyagi vonzatú ötleteket, kedvtelések tervezgetését, vagy eszünkbe jut Az is, akitől mindent kaptunk, és akinek gondviselő jóságát szüntelen tapasztaljuk. Abban is, hogy a legtisztább, a legönzetlenebb földi szeretetet plántálta el az édesanyák szívébe. A magunkba szállás, a hála alkalma ez. Kedves gyerekek, és ti, régebbi gyerekek is, gondoljátok el, hogy mit kaptatok édesanyátok által! Dsida Jenőtől kölcsönözve a szavakat: az ő áldott teste és lelke mennyit fáradt értünk! Nyilván, az anyák is emberek, nem tévedhetetlenek, mégis az ő szívükben tükröződik a leghitelesebben Isten tökéletes szeretete. Az ő önzetlenségükben mutatkozik meg a legjobban az ő irgalmassága.

   Mit kaptunk tőlük? Mindenekelőtt Isten legdrágább ajándékát, az életet. Ha nincsenek édesanyáink, ha nem vállalnak minket, akkor mi sem vagyunk. Mindnyájunk mögött – akárkik is legyünk - ott áll (helyettesíthetetlenül) egy édesanya. Kijózanító, alázatra indító felismerés ez. A mai nap tehát az élet ünnepe, amelynek édesanyáink, szüleink által részeseivé lettünk, az életé, melyért mi is felelősek vagyunk, amelyet Isten ránk (is) bízott. Az életé, amely Jézus Krisztusban az üdvösségre tekint. Az édesanyák Isten örökkévaló kegyelmének emberi eszközei.

Aztán szeretetet, törődést, ragaszkodást kaptunk tőlük. Elfogadást. Valaki úgy talál szépnek, jónak, szeretnivalónak, ahogy vagyunk. Nem kell ezt kiharcoljuk, megszerezzük, nem kell külön feltételeknek eleget tennünk. (Valaki leírta, hogy elment egy iskolai műsorra. Mellette egy anyuka ült, aki szóba elegyedett vele. Előadás közben odasúgta neki, miközben izgatottan mutogatott a gyerekek fele: nézze, az ott a fiam. A legügyesebb valamennyi között. Melyik az, kérdeztem. A legszélső az első sorban… Odanéztem. Egy aranyos, de megítélésem szerint csámpás gyermek állt ott. Megértettem: egy anya, aki rajongó szeretettel néz, másként lát.)

Az édesanyák biztosítják az otthon éltető melegét, a család összetartó erejét, ha abban - az emberi gyarlóság miatt - vannak is hiányosságok. A múlt vasárnap egy internetes családi találkozón köszöntöttük édesanyámat… Azt mondta: jaj, drágáim, nem tudtam ideális anya lenni. Többet kellett volna tennem értetek… Ő mondta, akinek az élete rólunk szólt. Igen, az édesanyák érezhetik így, de hisszük, hogy Isten a legjobbat adta nekünk bennük.

   Az apostol az édesanyáktól, nagymamáktól (hadd általánosítsunk: a szülőktől, nagyszülőktől) kapott kincsek közül egy lelki értéket említ meg: a képmutatás nélkül való hitet. Ez nem az anyai ösztönből fakad, hanem Isten továbbadott ajándéka. Ó, mennyire fontos, hogy ismerjük ennek a forrását, hogy élő kapcsolatban legyünk az élet Urával, hogy az ő áldásait éljük meg, osszuk meg a családban! Hiába tanítjuk meg mindenre gyermekeinket, hiába biztosítunk számukra mindent, ha ez kimarad. Ha nem visszük az Úrhoz, ha nem íratjuk be a Krisztus iskolájába, ha nem tanítjuk az ő útjaira. Az Újszövetségben olvasunk arról, hogy anyák a gyermekeiket Jézushoz vitték, Jairus haldokló lányához hívja őt, a pogány asszony beteg gyermekének az ügyét tárja elébe – és így lett mindenikből egy-egy csodálatos, jó történet: gyógyulás, öröm, békesség.                                             Sok rossz történetet látunk szűkebb, tágabb környezetünkben: félrecsúszott életpályákat, csalódást… Pedig – tesszük hozzá – az illetőnek mindene megvolt, ami kellett. Talán még több is. És mégis tékozlás, hálátlanság, békétlenség lett belőle. Egyre több mindenünk van, egyre gazdagabbak vagyunk, mégis pusztul a közösségünk, erőtlenedik, üresedik az egyházunk… fogy a népünk. Vajon van-e, aki jó példát mutasson, és vajon van-e, aki figyeljen arra?

A hit nem örökölhető, szoktuk mondani: Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei, de készíthetjük az utat gyermekeink számára. Őszinte, képmutatás nélküli hitünkkel biztatjuk őket, hogy a Krisztus követését válasszák. Hangsúlyos szó ez: képmutatás nélküli. Ami nemcsak formaság, nemcsak látszat. Nemcsak üres hagyomány vagy egyháziasság. Mindez önmagában nem elég: a meghallott ige megélésében, a Krisztus követésében válhat életünk igazi példává. Nem tudom, hogy otthon a családokban mi hangzik el Istenről, Krisztus megváltó szeretetéről, az egyház közösségéről, és nem tudom, hogy mi látszik meg hűségünkből, hitünkből – de úgy érzékelem, egyre nagyobb mértéket ölt a közömbösség, eltávolodás.

Felelősek vagyunk a családban hitünk őszinte megéléséért, megmutatásáért, mert az nyomot hagy gyermekeink szívében. Ha képmutatás van a kapcsolatokban, ha cselekedeteinket hátsó szándékok mozgatják, akkor az meghasonlást szül. Ha szépeket mondok Jézusról, de szidom a szomszédot, ha kifele megjátszom az igazságost, de otthon nem riadok vissza kicsinyes hamisságoktól - akkor abból nem származhat egészséges hit. Akkor épp abból ábrándítom ki gyermekeimet, ami igazi tartalmat és tartást adhat életüknek, mert én annak a hamis, a visszatetsző formáját képviselem. Akkor az én hiteltelen magatartásom miatt elegük lesz az „egészből”, és minden más érdekesebb lesz annál… A bent tapasztalt képmutatás hamarabb kiábrándítja gyermekeinket a hitből, mint a kívülről érkező támadás. Kedves szülők, óriási a felelősségünk! Gyermekeink lelke formálható. Lelkük tiszta lap, amire mi írunk…

Ha a körülöttünk levőket próbáljuk megtéveszteni, akkor mi magunk fogunk a legnagyobbat csalódni. A képmutatás mindig visszájára fordul. Eljátszod szeretteid bizalmát, megakadályozod abban, hogy igazi bizalmi kapcsolatot alakítsanak ki Istennel és emberekkel (ezt nevezi Jézus megbotránkoztatásnak), és te sem fogsz megbízni senkiben. Ha csak mímelted a vetést, akkor tudod, hogy hiába mész aratni. „Ahol a külső cselekedetek belső jóindulat nélkül vannak, képmutatás vagyon ott és a jó magaviselésnek csak árnyékja.” (Apáczai Csere János)

   Isten nem képmutatásból könyörült rajtunk, hanem egyszülött Fiát adta. Akkor benne való hitünk sem lehet csak színlelés. Az édesanyák sem képmutatásból szeretik gyermekeiket, ezért a mi ragaszkodásunk sem lehet csak látszat. Egyenesbe kell kerüljön bennünk ez az igazság! Akkor jelenthet az fogódzót, útmutatást mások számára: nemzedékről nemzedékre. Milyen áldás az, ha egy családban – amint Timóteus esetében is történt – ez a tiszta, őszinte, egyenes, becsületes hit van jelen! Változhat a világ, ez az érték akkor is kívánatos marad, akkor is tiszta szépségében ragyog. Mint az arany. Jöhetnek inflációk, pénzbeváltások, kripto-valuták: az arany arany marad. Vajon hallanak-e gyermekeink otthon az élő Istenről, az ő hatalmáról, a benne való bizalomból fakadó erőről, békességről, bátorságról? Megváltó Urunk mindent felülíró igazságáról, mindent legyőző szeretetéről? Vannak-e ilyen élményeik? (Van-e kulcsa Krisztusnak a lakásotokhoz?)

Meg vagyok győződve, hogy benned is, írja Pál. Nem azt emeli ki, hogy tőlem hallottad az evangéliumot, hanem azt, hogy ezt a nyitottságot, ezt készséget otthonról hoztad. Szíved otthon vált előkészített, jó termőfölddé Isten Igéje befogadására. Vajon akarunk-e olyan gyermekeket, unokákat nevelni, mint Timóteus? Hitelessé, vonzóvá, kívánatossá tudjuk-e tenni előttük a Krisztus igazságát, az ő követését? Öntudatos hitre neveljük-e őket, hogy megismerjék: mi az Isten akarata. Minden kereszteléskor elhangzik: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Ma, amikor annyi mindenfélét tanítanak, amikor felvilágosultnak nevezett korunkban annyi sötét eszme hódít! Megtanítom-e a kitartásra, arra, hogy az Úrnál van az élet forrása? Hogy „csak az boldog, csak az biztos, ki hű volt az Istenhez”. Az tud helyt állni, azt becsületes maradni.

   Az igei példában a nagymama a lányát, az pedig a fiát vitte az Úrhoz… és Timóteus hite, szolgálata sokak számára lett áldás, vigasztalás… A szeretet az igazi Szeretet fele irányítja a rábízottakat. Ne legyünk önzők, ne legyünk képmutatók! Erősödjünk meg a hitben, hogy egymást is erősíteni tudjuk: gyermekeinket, családtagjainkat, gyülekezetünket! Hogy áldássá legyünk egymás számára, Isten dicsőségére. Ámen.

 

Urunk, mindenható mennyei Atyánk, köszönjük ez az ünnepet, amikor az édesanyákért mondunk neked hálát. Tudjuk, hogy ők a te kegyelmednek drága eszközei, aki által élettel ajándékoztál meg minket, akikben megmutattad szeretetedet, jóságodat,…, akiknek önfeláldozása a legjobban példázza egyszülött Fiadat odaajándékozó irgalmadat. Mi lenne ezzel a világgal édesanyák nélkül?! Szent Lelked által indíts arra, hogy meg ne feledkezzünk arról, amit megváltó könyörültedből cselekedtél értünk, és emlékezzünk arra is, amit édesanyánk tiszta szándékú szolgálatában adtál és adsz nekünk: testiekben és lelkiekben, törődésben, kedvességben, megértésben, és a benned való hit és bizalom erősítésében. Köszönjük az ő életükben a képmutatás nélküli, önzetlen, még viszonzást sem váró szeretetet, elfogadást, és kérünk, tégy minket hálás gyermekekké. Adj nekünk engedelmes, hűséges szívet, hadd tudjunk örömet okozni nekik, hadd legyen elégtétel számukra az, hogy gyermekük élete jól alakul, előre halad nemcsak külső szempontból, de a hit útján is! Tartsd meg, mennyei Atyánk, családjainkat, adj azokban egyetértést, békességet, örömet! Hadd ragyogjon fel otthonainkban a te dicsőségednek, Krisztus jelenlétének világossága! Győzd le a világ sokféle, minket tőled és egymástól elszakítani próbáló kísértését, és nevelj tudatos odafigyelésre, ragaszkodásra egymáshoz! Őrizd, kegyelmeddel vedd körül, áldd meg a szülőket, nagyszülőket, gyermekeket, unokákat, mutasd meg nekünk a biztos alapot, amelyen megmaradunk. Építs köztünk Lelked által erős, összetartó, neked szolgáló családi közösségeket. Imádkozunk azokért, akik ezen az alkalmon fájó hiányt éreznek szívükben, akik már nem ölelhetik át, nem köszönthetik édesanyjukat. Áldd meg emlékezésüket, és adj erőt, hogy a kapott hittel, szeretettel menjenek tovább! Világszerte imádkozunk az árvákért, a széttört családokban élőkért, gyermekeiket sirató, gyermekeikért aggódó édesanyákért, szülőkért. Könyörülj rajtunk, tarts meg minket örök kegyelmedben! Légy betegeinkkel, a gyászolókkal, a kísértések, megpróbáltatások közt levőkkel, az otthonuktól távol élőkkel… erősíts mindnyájunkat abban a hitben, hogy akik téged szeretnek, azoknak minden a javukra van! Krisztusban ezt a jót, a te áldásodat és az üdvösséget munkáld mindnyájunk életében! Ámen.