Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

2 Tim 2, 8-18 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

2 Tim 2, 8-18  (vas. de.)

 

  8 Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

9 amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

11 Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Mt 10,33; Lk 12,9; ApCsel 14,22; Róm 8,17

13 Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

14 Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

16 A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben,

17 és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Himenaiosz és Filétosz,

18 akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.

 

   Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül! Hát el lehet ezt felejteni? Igen, feleljük: a gyász lesújtottságában, a megpróbáltatások között, életünk nehézségeiben. Valójában minden vasárnapunk a mi Urunk feltámadására emlékeztet, és mégis milyen sokszor elhomályosodik bennünk ennek a bizonyossága. Mennyi panasz, keserűség tör elő belőlünk! Nemegyszer a kisebb problémák is elveszik lelkünk nyugalmát, kimozdítanak hitünk egyensúlyából. Annyira lekötik figyelmünket, hogy már csak azokra tudunk gondolni, csak azokról tudunk beszélni. Persze, meg kell osztanunk egymással mindennapi gondjainkat (vagy éppen súlyosabb kérdéseinket), de jó lenne hittel mindig hozzátenni: mindazáltal bízom Istenben, tudom, hogy velem van, megerősít engem az én Uram. Ez hiányzik.

   Pedig erről szól az evangélium, amit – Krisztusról bizonyságot téve - lejegyeztek az evangélisták, amit Pál is hirdet, amiről hitvallásaink is szólnak. De ott él-e a szívünkben? Az örömhír, hogy Krisztus megváltott. A bizalom, hogy ő a rosszat is javamra fordítja.

    Az apostol hozzáteszi: ezért viselek bilincset is, mint egy gonosztevő. Ezzel saját példájára is emlékezteti szolgatársát, Timóteust. Valóban, ezt sem szabad figyelmen kívül hagynunk: Isten egymás kitartása, hűsége által bátorítani, egymás hite által építeni akar. Biztos vannak ilyen tapasztalataink: talán valamiért el voltunk csüggedve, aztán találkoztunk valakivel, aki sokkal nagyobb nehézségben volt, mint mi, mégis reménység, bizakodás sugárzott belőle. Ez mindig erőt adó élmény.   

   Bilincset viselek: jó hírért rossz bánásmódban van részem. Honnan van ez az ellenállás, ellenséges viszonyulás a világ részéről?  A jó hír – tudjuk - a kegyelemről, de a mi bűneinkről is szól.  A szabadulásról, de önmagunkban való elveszettségünkről is. Ezzel nem szeretünk szembesülni. Sok ember inkább belepusztul, mintsem hogy beismerje: kudarcot vallott az életében, felülről való segítségre van szüksége. Egyik neves amerikai professzor mondta: a világ ma a tévedhetetlenség furcsa betegségében szenved. Az emberek inkább a tagadásnak, a felelősség visszautasításának vagy nem vállalásának a merev, egészségtelen magatartását választják, mint a beismerés lelki növekedést hozó útját. A Biblia ezt keményszívűségnek nevezi. Tudjátok miért lett ez általános jelenség? Azért (többek között), mert például az előző megállapítást hallva – mindnyájan, akik itt vagyunk - elsősorban nem magunkra, hanem másokra gondoltunk. Így van-e? Megállapítottuk magunkba: bizony, milyen beképzeltek és elvakultak, elfogultak az emberek! Ám ezt mindenekelőtt magamon kell észrevegyem, hogy aztán kérjem, engedjem az Urat, hogy megváltoztassa gondolkodásomat, hozzáállásomat.   

   Pál bizakodón, szinte derűs hangon fűzi hozzá: Isten Igéjét azonban nem lehet bilincsbe verni. Nem lehet fogságban tartani. A teremtő, a Krisztusban testet öltött, a megelevenítő igét. Pedig a lelki ellenség fő célkitűzése ez. És ha az Igét nem tudja megkötözni, akkor igyekszik ezt figyelmünkkel, gondolatainkkal megtenni. Hogy elzárjon az Ige áldásától, a kegyelem erőforrásától.  („Nem is gyarlóságaink miatt vagyunk lelkileg ilyen szegények és erőtlenek, hanem a visszautasított, el nem fogadott kegyelem miatt”.)

   Pál kész mindent elhordozni, hogy a választottak elnyerjék az üdvösséget örök dicsőséggel. Mert ez a legfőbb cél. Krisztus szerezte meg számunkra, ua. nekünk is törekedni kell arra: a magunk és a mások üdvösségére. Ez utóbbi mennyire fontos nekünk? Érdekes (inkább: szomorú), hogy miközben képesek vagyunk sok mindent megtenni azért, hogy megleckéztessük ellenségeinknek, olyan keveset vállalunk azért, hogy szeretteinket, barátainkat elvezessük Krisztushoz, az üdvösség forrásához.

    Igaz beszéd ez: ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Szép vallomás, csodálatos tanítás. Pál bizonyára saját helyzetéből indul ki: börtönben van, kilátástalan a jövője, talán az életével kell fizetnie, de ott van a szívében ez az élő reménység. Vajon mi igaznak tartjuk-e? Mit tartunk igaznak? A földi dolgokat, az anyagiak törvényét? Figyeljük meg: ez az igazság, amiről igénk beszél nem egy eszméről, tanításról szól…, hanem egy élő, isteni személyről: Jézus Krisztusról. Ő meghalt értünk, hogy mi vele halhassunk meg, és feltámadott, hogy vele élhessünk.

Az igaz beszéd része az is: ha tűrünk, együtt fogunk uralkodni. Arra gondolunk, hogy pl. az első keresztyéneknek (de azóta is sok Krisztust követő embernek) mennyit kellett tűrniük a hitükért: elkobozták vagyonukat,  üldözték őket, börtönbe zárták, megkínozták, kivégezték. Ennek a töredéke sem jut nekünk, és még az is nehezünkre esik.  

   Az említett igaz beszédnek van egy ítéletes üzenete is: ha megtagadjuk, ő is megtagad… Kemény kijelentés. A Biblia azt tanítja: Isten bűneinkben is megbocsát, tévelygéseinkből is visszafogad, szeret, nem mond le rólunk. Miért áll itt az, hogy megtagad? Jézus tanítása is így hangzik: Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt… Nem bűnünk, hanem tagadásunk szakít el tehát tőle.

   Talán egy példa valamelyest megvilágítja ezt a tanítást. Tegyük fel, hogy egy ügyes, becsületes, tehetséges fiú udvarol egy lánynak. Sok mindent elnéz neki: kedvese sokszor késik, rendetlen, költekező, talán kacérkodik is másokkal. Mindezt megbocsátja neki…  De ha ez a lány egyszer azt mondja neki: hagyj békén, én ettől kezdve nem akarok tudni rólad, akkor ez az a pont, ahol a fiú részéről is véget ér  kapcsolat. A tagadás tényét (amíg az fennáll) csak erőszakkal lehetne felfüggeszteni. Isten nem töri ránk szívünk ajtaját.

   Van azonban egy biztató kiegészítés: Ő hű marad, ha hűtlenek vagyunk is. Hű, hűséges – azaz bármikor, akárhányszor és akárhogyan visszajöhetünk, tárt karokkal fogad, megbocsát. Új esélyt ad, a tékozló fiú példázata szerint. Nincs az a lecsúszott, elveszett ember, akit Isten visszautasítana, ha az őszinte szívvel fordulhozzá.

   Emlékezz tehát erre, és emlékeztess másokat is! Vajon tesszük-e ezt a családban? Ha egyik barátunkról kapunk ajándékba egy szép autót (ahogy ez velünk ténylegesen megtörtént), azt elújságoljuk otthon, sőt még az ismerőseinknek is. De elmondjuk-e azt, hogy mekkora áldást kaptunk Istentől? Ez a bizonyságtétel lényege: ez a személyes, hálás vallomás. És nem a hitvitákban való csatározás, amelyekben általában nem az Isten igazságát, hanem saját véleményünket hangoztatjuk. Tkp. versengő kardcsörtetés az egész, egymás fölé kerekedni akarás, gőg… Nincs hasznára senkinek. Csak az ellenségeskedést erősíti. Persze, az ellenségkép körvonalazása motiváló lehet (lásd háborúk kirobbanását), de csak negatív értelemben… Milyen fölösleges ez az egymás elleni agitálás: a hitetlenség nagy offenzívája, és főként a halál úgy egymás mellé állít…

   Figyeljük meg. Pál azt tanácsolja: állj meg kipróbált, megbízható emberként, ne vallj szégyent a munkáddal, mint aki helyesen fejtegeti az igazság igéjét! Értitek, testvérek, ezek összefüggenek: az életforma és bizonyságtétel. A megbízhatóság, szavahihetőség, lelkiismeretesség, becsület – és a hit. Fejtegesd helyesen az igét - de bizonyságtételedet támaszd alá magatartásoddal. A legfőbb érv krisztusi hitünk mellett a szerinte való életvitelünk.    

  Az értelmetlen viták és provokációk elől térj ki, tanácsolja az apostol: Isten igazságára hivatkozva zajlanak ezek, de Isten ellen… Pál neveket említ. Vajon nem személyeskedés ez? Ugyanakkor azt is kérdezzük meg, hogy tanácsos-e a hamissággal finomkodni, a gátlástalan emberekkel udvariaskodni?  A közösség, a gyülekezet elleni támadást, a megosztó, félrevezető szándékot néha ilyen módon is nevén kell nevezni.  Esetünkben durva tévtanítás terjesztőiről van szó, akik azt hirdetik – talán egyéni ambícióból, talán rosszindulatból, talán hatalomvágyból –, hogy a halottak feltámadása megtörtént. Igen, a Krisztusé valóban megtörtént, és ez – Káténk szerint – biztos garanciája annak, hogy mi is feltámadunk. Ezek a nagy titkok Istennél vannak. Még halálunk idejét sem tudjuk, és még kevésbé feltámadásunk bekövetkezését.

  De Isten tudja. Az ő kezében van az életünk. Hisszük, hogy Krisztusban azért váltott meg, Szentlelke által azért őriz hitben, hogy övé legyünk és maradjunk, hogy sem élet sem halál el ne szakítson minket örökkévaló szeretetétől. Ámen.  

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Krisztusban, megváltó Urunkban, a Szentlélek közösségében, hálát adunk azért, hogy most újból találkozhattunk. Ebben a bizonytalan világban egetlen biztos dolog a te kegyelmed. Köszönjük Igédnek Krisztus feltámadására emlékeztető üzenetét. Bár ismerjük, tudjuk, hisszük, mégis sokszor elfeledkezünk róla, és úgy élünk, mint akiknek nincsen meg ez a reménységük. Add, hogy ennek igazsága, evangéliuma, jó híre egyre inkább betöltse a szívünket, és egyre inkább kiűzzön onnan mindenféle csüggedést, kicsinyhitűséget, aggodalmat. Szabaddá tegyen az engedelmességre és a szolgálatra. Őrizz meg, hogy vissza ne utasítsuk ezt az áldást, el ne vágjuk magunkat kegyelmed forrásától!

Köszönjük, hogy emlékeztettél emberi példákra is… Valóban, te azt akarod, hogy egymás hite által épüljünk, hogy egymást biztassuk, támogassuk a Krisztus útján. Munkáld bennünk Szentlelked által, hogy komolyan vegyük ezt a megbízatást a családban, a gyülekezetben! Az anyagiakért annyit fáradozunk, és olyan keveset teszünk a lelkiekért. Bocsásd meg, hogy a földeik mulandó igazságát tartjuk az elsőnek, és te örökkévaló igazságodat elhanyagoljuk. Pedig igaz beszéd, hallottuk, hogy aki Krisztussal jár, aki hűséges hozzá mindhalálig, az vele fog élni. Aki vele hordozza kereszteket, az vele fog megdicsőülni. Hallottuk a figyelmeztetést is: aki őt megtagadja, kizárja az életéből, azt ő is megtagadja, de mindig kész visszafogadni a hozzá térőket, a tékozlókat, az őszinte bűnbánattal jövőket.

  Taníts minket kipróbált, példamutató, becsületes életet élni, hogy ezzel igazoljuk Igéd igazságát, ez tegye hitelessé bizonyságtételünket! Ne csak hallgassuk Igédet, ne csak beszéljünk róla, hanem mutassuk meg életünkben annak tisztaságát, világosságát, áldását. Őrizz meg minket a meghasonlástól, a szakadásoktól, a fölösleges emberi vitáktól, ellenségeskedéstől, őrizz meg minket saját elképzeléseinktől, hogy érdekeink soha ne kerekedjenek tőled kapott igazi értékeink fölé! Taníts Krisztusra néznünk, mindenben hozzá ragaszkodnunk, benne bíznunk! Benne van és lesz elrejtve a mi életünk, hogy majd nyilvánvalóvá legyen a te kegyelmed rajtunk és a tieiden.

   Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk betegeinket, elsősorban azokat, akik kórházban vannak, talán éppen súlyos, életveszélyes állapotban. Könyörülj rajtuk, légy velük, amikor hozzátartozóik nem lehetnek, öleled át megtartó kegyelmeddel, adj gyógyulást, vagy pedig szent akaratod szerint lélekben való felkészülést, erőt az átmenetelre. Könyörülj minden betegen, járvány sújtotta világunkon, a túlzsúfolt kórházakban dolgozókon, adj nekik megsokszorozott erőt, türelmet, odafigyelést!  Vigasztald a gyászolókat, a veszteség fájdalmas emlékét, hiányát hordozókat, kegyelmeddel erősítsd őket az örök élet bizonyosságával, Krisztus megváltó halálával és dicsőséges feltámadásával! Légy bajokban, megpróbáltatásokban, kísértésben levőkkel, adj nekik élő reménységet, bizakodást! Imádkozunk kis szórványközösségekért, az üldözöttekért, a megváltásra szorult, a Megváltót sóvárogva váró világért a Krisztus nevében. Ámen.