2Pt 1,12-21 (advent IV.)

        12 Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok.

13 De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket.

14 Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem.

15 Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről.

16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.

17 Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, Mt 17,1-5; Mk 9,2-7; Lk 9,28-35

18 mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen.

19 Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.

20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,

21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.

   A textust felolvasva döbbent belém (igazából minden prédikáció előtt el kellene ismételjem): olyan gyönyörű az ige, olyan élesen világos az üzenete, hogy annál többet nem lehet mondani (kevesebbet pedig nem érdemes). Minden magyarázat csak homályosítja tisztaságát.   

   Simon Péter, Jézus tanítványa írja e sorokat (Szilvánusz által - 1Pt 5,12)… Rácsodálkozunk letisztult hitbeli látására, bölcsességére. Megtudjuk, hogy közeledik földi életének a vége (nem sorsszerűen, hanem ahogy az Úr megmondta – vö. Jn 21), ezért kiváltképpen feladatának érzi a gyülekezet lelkére kötni elhívatása reménységének ébren tartását, az igazságban, hűségben való megmaradást. Ennek a fejezetnek kulcsszava a megismerés - a levél kezdő mondataiban ötször fordul elő, mai igeszakaszunkban is két alkalommal. Péter számára sorsdöntő, egzisztenciális élmény volt és maradt a Krisztussal való találkozás, az ő megismerése, követése, a tanítványság. Ez meghatározza gondolkodását, életszemléletét, szolgálatát. Hit által ez azóta is így van.

    Amikor azt írja az apostol, hogy „igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről ”, akkor ebben nemcsak egy búcsúzó ember megható, jószándékú kívánsága jut kifejezésre, hanem az evangéliumnak nemzedékről nemzedékre átívelő érvénye. Ez a kijelentés valójában minket is bevon az érintettek körébe.

    A levél megírásának egyik célja az emlékeztetés (a záró fejezetben is hangsúlyozódik ez). Az újszülöttnek nincsenek (konkrét) emlékei, tapasztalatai. Ám idő múltán egyre többet halmozunk fel ezekből: jókat és rosszakat is. És azok egyre döntőbb szerepet játszanak az életünkben. Nem tudjuk csak úgy kikapcsolni a memóriánkból, kitörölni agyunkból. Mire emlékezünk, mit őrizgetünk, forgatunk a szívünkben?  Egy-egy sértő megjegyzést, vagy az ige drága kijelentését: boldog ember az, akinek az Úrban van reménysége? Gyakran háborgunk azon, hogy valaki ezt vagy az azt mondta nekem, így meg úgy nézett rám, de azt meghalljuk-e, hogy Isten viszont azt mondja: ne félj, mert megváltottalak, úgy tekintek rád, mint gyermekemre. Valóban, az élet kicsinyes küzdelmeiben sokszor elfeledkezünk a nagy, isteni igazságokról.                

   Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket.  Mire emlékezteti Péter az ő olvasóit (mind a mai napig)? Különösen két dologra. 1) Isten megajándékozott – Krisztusban – az élettel. Ez nemcsak annak földi részét jelenti, bár- nyilvánvalóan – azt is, hanem azon felül az üdvösséget. Isten nem ad olyan ajándékot, amit egy idő után kivon a forgalomból. Ha magához tett hasonlóvá, akkor az ő közösségében akar látni minket. Tudjuk, a bűn felismerhetetlenné teszi Isten képmását rajtunk, de Krisztus éppen azért jött, hogy a betlehemi jászolban felragyogó gyermeki mosolyában, a kereszten elkínzott, nem kívánatos arcán újból megjelenjenek a mennyei vonások, kiábrázolódjék Isten örök szeretete irántunk. 2) Ua. másodszor arra emlékeztet az ige, hogy elhívatásunk van a kegyességre (Istennek tetsző magatartásra). A fejezet 5-7 verseiben ezt így olvassuk. „Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.“  Csodálatos gondolatsor, amelyik a hittől eljut a szeretetig. De ez nem maradhat csak egy szép elmélet, hanem gyakorlattá kell váljon. Karácsonyiasan fogalmazva: testté és tetté kell legyen. Sokszor csak Ady Endre sóvárgásáig jutunk el: de jó volna… De jó volna legalább az ünnepen (és máskor is) eljutni a templomba, de jó volna az ige üzenetét komolyan venni, krisztusi békességben élni, legyőzve magunkban a rosszat, a jót tenni, amit Isten reánk bízott. Aztán lelki terveink hitetlenségünk, közömbösségünk posványába vesznek.   

    Megjegyzi Péter, hogy olyasmire emlékezteti a hívőket, amit jól ismernek, sőt amihez ragaszkodnak is. Mégis fontosnak tartja ennek az ismeretnek, belső meggyőződésnek a felelevenítését. Állhatatlanságunk miatt hamar elbizonytalanodik a lelkünk – állandó megerősítésre van szüksége, ahogy testünknek is állandó kalória-utánpótlásra. Az igazságot mindegyre fel kell idéznünk, a kegyelmet meg kell tapasztalnunk. Mindennapi belső igény, de küzdelem is ez… Számítógépes szóhasználattal: „a hit programjában gyakran kell használjuk a mentés, szeretet-programunkban pedig a frissítés applikációt.”

    Az ige ezt ébresztgetésnek nevezi. Mert könnyen elalszik a hitünk, kihamvad a szeretetünk. Állandóan serkentgetni kell minket, fel kell rázni a közömbösség, az önsajnálat, a kicsinyhitűség szunnyadásából. A mélyen alvó ember nem tud saját elhatározásából felébredni, csak másvalaki, vagy valami külső inger költheti fel. Advent ilyen költögetés. Vedd észre, csodálkozz rá, hogy mit tett Isten érted! Elküldte egyszülött Fiát, aki által megváltott, új életre hívott el. Hát akkor szolgálj neki, képviseld jóságát, szelídségét a világban, és – várva az ő dicsőséges visszajövetelét - járj már most az ő világosságában.

  Az apostol önmagát is emlékezteti. Hivatkozik arra, hogy le kell tennie földi porsátorát…  Saját magának is mondja: „És így majd dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába” (1,11). Boldog reménység ez!

  Ugyanakkor biztos, meg nem rendülő igazság… Nem kitalált mesék zavaros tanítását kínálja nekünk Péter apostol az igében, hanem a szemtanú személyes vallomását a Szentháromság második személyéről, Isten Fiáról, az ő hatalmáról és megjelenéséről: alázatos testet öltéséről és teljes fényességben történő visszajöveteléről. A hangsúly különösen Jézus isteni fenségére, méltóságára esik. Arra, hogy - alázatos szolgálata után - Isten felmagasztalta és dicsőséggel koronázta meg őt. Jézus földi életéből az ő felhatalmazásának, messiási mandátuma kinyilatkoztatásának a mozzanatát említi (a megdicsőülés hegyén történteket). „Ez az én szeretett Fiam”… Fontos ezt mindig világosan látni (még ha nem is értjük): Jézus nemcsak egy tiszta lelkű, ártatlan ember, hanem Isten Fia. Ez az Újszövetség hitének alapja. Isten mennyei Fiát küldi földi gyermekeihez. A jászolban, a kereszten is Isten Fiát látjuk, akinek az a küldetése, hogy az örökkévaló Atya irgalmát kijelentse. A szent hegyről olvasván a Golgotára is gondolunk, amely a gyalázat, a vereség hegyéből a megváltás, az üdvösség helyévé lett.

    Ez a jó hír a prófétai beszéd, az Isten személyes üzenete által jut el hozzánk. Ez az üzenetet a Szentlélek teszi belső bizonyossággá. Nem állhat megbízhatóbb információforrás a rendelkezésünkre. Szülőm, gyermekem, testvérem, barátom irántam való szeretetéről, ragaszkodásáról leghitelesebben tőlük szerezhetek tudomást... ha sokszor nem is direkt módon, hanem közvetítők által.  Mennyire meg tud nyugtatni egy telefonhívás, egy nővér által továbbított pár mondat!

   Olvastuk, a prófétai szó olyan, mint sötét helyen világító lámpás (szép, adventi hasonlat): amire – akármilyen halvány is - nagy szükség van a reggel érkezéséig. Minden kis fény a világosság hírnöke.  Amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Honnan tudom, hogy felkelt a nap? Beragyogja fénye a szobámat… Honnan tudom, hogy Krisztus megérkezett hozzám? Ott világít szeretete, jósága bennem. Vajon így van-e ez?

   Krisztusban Istennek nagy, egyetemes jelentőségű, megváltó terve valósult meg, amit a próféták előre hirdettek. A jövendölések nem emberi fantáziálásból vagy önkényes magyarázatból származtak, hanem Szentlélektől indíttatva szóltak Isten választott emberei… Krisztusról. Mert mindennek róla kell szólnia… Karácsony nem a véletlen műve: az örökkévalóságig (Isten eleve elrendelő kegyelméig) visszamenő előzménye és az örökkévalóságig, az üdvösségig ható következménye van. Legyen áldott az Úr neve! Ámen.

Urunk, Szent Fiadban közénk érkező, minket megváltó, Lelked által minket hitben megerősítő, az üdvösségre megőrző Istenünk, hálát adunk, hogy eljuttattál az idei advent utolsó vasárnapjára, hogy együtt lehetünk a gyülekezet közösségében, most különösen azért magasztalunk, hogy karácsony áldott ünnepére való készülésünkben ott van a mennyei ünnep drága reménysége is. 

Legyen áldott szent neved, hogy Igédben ébresztgettél minket hitetlenségünk, fásultságunk, gondokba merülésünk szendergéséből, alvásából, és emlékezettél minket arra, hogy te örökkévaló kegyelmed szerint elválasztottál minket, és amikor eljött az idők teljessége, elküldted egyszülött Fiadat értünk, aki megüresítette magát, vállalta emberi sorsunkat, még bűneinket is magára vette, hogy megváltson, hogy nekünk bocsánatot, békességet és üdvösséget szerezzen. Emlékeztettél ennek a biztos ismeretnek, tudásnak és szívbeli bizalomnak a megőrzésére a sokféle kísértés között, a nekünk ajándékozott igazsághoz való ragaszkodáshoz, hogy senki és semmi el ne szakíthasson minket tetőled. És emlékeztettél feladatainkra, küldetésünkre is, megbízatásunkra, felelősségünkre a családban, a gyülekezetben, hogy ezt a véges földi életet megváltó Urunk, Krisztus akarata szerint töltsük, szeretetének, irgalmasságának eszközeiként.

  Tudjuk, hogy nem emberi bölcsességen alapszik a mi hitünk, hanem, mennyei Atyánk, a te szent, igaz és örökkévaló kijelentéseden, amit próféták által hirdettettél, és végül egyszülött Fiadban nyilatkoztattál ki élő bizonyságként ennek a világnak. Erősíti bizodalmunkat a szemtanúk vallomása, kezdve a betlehemi pásztoroktól, a tanítványok mártíromsággal megpecsételt tanúságtételéig. Hallottuk az igéből, hogy Krisztus nemcsak megjelent alázatban, hanem majd dicsőséggel vissza is fog jönni, mert a betlehemi kisgyermeknek és nagypénteki Messiásnak adatott minden hatalom mennyen és földön, mert Úrrá és Krisztussá tetted őt, aki előtt minden térd meghajol egyszer. Ő a szerelmes Fiú, és egyedül az ő érdeméért lehetünk mi a te gyermekeid. Minden út hozzá vezet, minden igazság őt hirdeti, minden életnek ő az alapja. 

   Könyörülj gyülekezetünkön! Az utolsó adventi napokhoz érve, mennyei Atyánk, fohászkodunk hozzád, hogy Lelked által érintsd meg gyülekezetünk tagjainak életét, hadd induljunk el Krisztus és egymás felé, hadd nyissuk meg szívünket, hadd tudjunk minden emberit félretenni a te isteni ajándékod elfogadásáért. Töltsd meg templomunkat, és töltsd meg lelkünket, családjainkat békességeddel, Krisztus jóságával, tisztaságával, mennyei örömmel, reménységgel! Te mindent előkészítettél, segíts, hogy ne rontsuk meg a Krisztus ünnepét önzésünkkel, keményszívűségünkkel, közönyünkkel. Könyörülj a betegeken, állj mellettük, erősítsd őket testben, lélekben, reménységben, légy a vég fele közeledőkkel, Lelked által készítsd őket, hogy hozzád érkezzenek! Imádkozunk, vigasztald a szomorkodókat, gyászolókat, az emlékezőket. Az ünnep napjaiban, amikor még nyomasztóbb a hiány, érzetesd meg velük bátorító jelenlétedet, mutasd meg nekik a Krisztusban megjelent üdvösséget! Légy a megpróbáltakkal, az anyagi vagy lelki gondokkal küszködőkkel, a hitükben, harcaikban megfáradtakkal, de az örvendezőkkel, hálás szívűekkel is! Készíts mindnyájunkat a Krisztus befogadására! Az ő nevéért. Ámen.