Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

2Tim 4,6-8

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

2 Tim 4, 6-8 (adv.III/vas.de.)

Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.

    Érdekes dolog adventkor olvasni ezt az igeszakaszt (csak az utóbbi napokban harmadszor kerül elénk). A Krisztushoz készülés szép bizonyságtétele szólal meg benne. Advent ez is. Várom, hogy – letéve minden földi terhet – az Úrnál lehessek.

Persze, Pál apostol különös helyzetben volt. Valóban, nem ez a gondolat kell mindig domináljon, előtérben legyen bennünk, de nyitottnak kell lennünk erre! Azzal a tudattal végezni munkánkat, tervezni jövőnket, hogy Krisztushoz készülünk. (Történet a hívő kubikussal. Mit csinálsz? Építem az utat és várom az Urat. Jó így élni!)

   Az előző versekben (ahogy a tegnap este 3-an hallottuk már), arra kéri az apostol Timóteust, hogy hirdesse hűségesen az Igét alkalmas és alkalmatlan időben, üldözések közt és békességben (beszéltünk az este arról, hogy az alkalmas idő is alkalmatlan lesz, ha nem használjuk ki). Intsen és buzdítson türelemmel, és készüljön fel arra, hogy eljön az idő, amikor az emberek nem akarnak az Ige igazságával szembenézni, saját tetszésük szerinti elméleteket gyártanak és követnek …

   Ismerjük jól ezt a helyzetet, ezeket a tüneteket. (Mintha rólunk írná az apostol, ahogy mondani szoktuk!)Isten gyermekeinek azóta is az a feladta: töltsék be szolgálatukat.

    Még súlyosabb nyomatékot nyer az apostol szava, ahogy kiderül: igazából végrendelkezés ez. Az apostol érzi, hogy az ő szolgálata a végéhez közeledik. Talán külső jelek, kivégzéséről szóló hírek is figyelmeztetik erre. De nem esik kétségbe, nem jajveszékel, hanem nagyon higgadtan, józanul, békességgel szól. Le is írja a Filippi levélben: Az Isten békessége megőrzi szíveinket és gondolatainkat (Fil 4,7).

Krisztus Urunk maga is tanítja: „Békességet adok néktek … nem úgy adom, ahogy a világ”, és „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek.” Jézus azért jött, hogy megkeressen, megtaláljon, hogy megtartó közösségéből senki és semmi el ne szakítson.

  Nagy bölcsesség kell felismerni annak idejét és alkalmát, amikor teljes bevetéssel neki kell dőlnünk a munkának,  testi-lelki célokat megvalósításának, és még nagyobb ahhoz, hogy készek legyünk letenni, átadni a szolgálatot.

   Nemsokára feláldoztatom. Tárgyilagos közlés. Az apostol számol a mártíriummal. Mindenekelőtt a Krisztuséval. Az ő áldozatának megváltó ereje hordozza, ezért tud élete szolgálat, áldozat lenni. Az áldozat soha nem öncélú, mindig valami magasabb rendeltetése van. Az Ószövetségben áldozat (főként) a bűnért való engesztelés vagy a hálaadás kifejezése volt. Az engesztelés megtörtént Krisztusban. Mi csak a hálaáldozatot mutathatjuk be. Pál Megváltó Urának élt, halálát is neki ajánlja, tudva, hogy az átmenetel az örök életre. A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka örök élet (Róm 6,23).

   Elérkezett elköltözésem ideje … érdekes kifejezés ez. A pásztorok sátorbontását, igavonó állatok szabadon engedését, hajók eloldását is jelenti, amikor azok kifutnak a nyílt tengerre. Új cél fele indulnak. A maradóknak fájdalmas lehet a hiány, szegényebbek lesznek, de tudniuk kell: aki hitben élt, az jobb helyre megy. Az apostol azért tud erről a nehéz témáról így beszélni, mert bizonyosság van a szívében az üdvösség felől. Ahhoz a Krisztushoz készül, aki előbb eljött érte, aki megváltotta őt. Ahhoz a Krisztushoz, akit megismert, akinek szeretete átformálta őt, megváltoztatta életét, sőt örök sorsát.  

   Az elköltözés nem a semmibe zuhanás, hanem biztos címre távozás. Tudjuk, hogy elköltözött szeretteink kinél vannak. Ha pl. gyermekünk nem jön haza, elkezdünk nyugtalankodni, aztán amikor felhív családi barátunk: nálam van a fiad, lányod, akkor megkönnyebbülünk. Valóban vigasztalás, hogy akik már nincsenek velünk, Jézusnál örömben élnek.  

   A nemes harcot megharcoltam … sok mindenre gondolhatunk. Pálnak, tudjuk, önmagával is meg kellett küzdenie. Ki kellett mondja: kár és szemét. Volt életének egy külsőképpen sikeres szakasza, tanult, megbecsült ember volt, a hagyománytisztelet példaképe, de Krisztus ellensége. A Krisztussal való találkozás után le kellett számolni ezzel. És harcolt másokért, az evangélium ügyéért, Krisztus megismertetéséért. Nem gyűjtött vagyont, nem toborzott híveket, nem halmozott kitűntetéseket. Milyen nemtelen, durva tud lenni a harc ezekért a mulandó dolgokért, egymás ellen! És milyen fölösleges, végső soron! Persze, mindig megvannak a szolgálatos hatalombirtoklók, gazdagok … de rendre mindenkinek minden kiesik a kezéből.

Nemes, mert nem fegyverrel, hanem lélekben és igazsággal, nem mások ellen, nem országok leigázásáért, hanem mások megszabadulásáért, felemeléséért folyik. Az elbukásért, a lezüllésért, a gonoszságba süppedésért nem kell meg megharcolni („ilyen szintre küzdötte le magát”), az megy magától. Ez a „magától” a bűn. A kegyelem felemel. Embereket, családokat, népeket.

   Futásomat elvégeztem. Sportéletből vett hasonlat. Pálya, ami ki van jelölve. Nem ide-oda futkosás, nem kapkodás. Annyi mindent akarunk. Annyi kínálat van.  Annyi minden elvonja a figyelmünket a lényegről. Mégis biztos irányba, biztos cél fele futok. Krisztusért. Az elvégezni szó is Krisztusra emlékeztet. Ő mondta a kereszten: elvégeztetett. Soha nem teljes az életünk, szolgálatunk, de az ő segítségével végezzük. Vannak hibáink, fogyatékosságaink. Pálnak is voltak kudarcai, véghez nem vitt tervei (pl. Hispániába akart eljutni), de most megérti: eddig. Ennyi bízatott rá. Ennyi volt az ő küldetése. Sok tennivaló van még, de az ő munkáját elvégezte. A kegyelem kipótolja.

   A hitet megtartottam. Az Istenben való bizalmat, a Krisztus követését, az ő népéhez való hűséget nem adtam fel soha. A hit kapcsolati kérdés. Nem elveket őrzünk, hanem kapcsolalatot ápolunk: Megváltó Urunkkal, az ő népével. Hányan megtagadják! Sokan a némaságukkal, közömbösségükkel, a semmit nem vállalással.   

   Eltétetett az igazság koronája. Itt már Pál apostol a jövőről beszél. Először leírja a  jelen állapotát,  aztán visszatekint a múltra, a kegyelem szemszögéből elemzi szolgálatát Krisztus követésében, döntéseit, munkáját, küldetését.

  A jövőre nézve pedig a bizonyosság hangján mondja ki: eltétetett. El van végezve, valaki már megszerezte, valaki elkészítette. Az igazság koronája. Ugyancsak a filippieknek írja: nincs saját igazságom (Fil 3,9). A Krisztus igazságával koronáztatunk meg. Az ő érdeme lesz a mienk. Olyan ez, mint abban a történetben (második világháború, összeomlott front, csapat mentése, lista, egy fekete katona is a névsorban … a parancsnok fiának legjobb barátja, aki meghagyta: ha vele valami történik, barátját minden áron meg kell menteni. Krisztus azért halt meg, hogy minden áron éljünk.)

    És beszél az Ige Isten népének reménységéről. Nemcsak nekem. Ennél személyesebb nem lehet. Személyesen Páltól, személyesen Krisztusról, személyesen nekünk. Ámen.