ApCsel 28, 1-10 (vas.de.) 

1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 

2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 

3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. 

4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. 

5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Mk 16,18; Lk 10,19 

6 Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. ApCsel 14,11 

7 Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. 

8 Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Lk 10,9 

9 Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Lk 4,40 

10 Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. 

   A Cselekedetek könyve utolsó fejezetéhez érkeztünk… Érdekes, mozgalmas könyv ez az Újszövetségben. Már a címe is arra utal, hogy az igazi hit Krisztusban cselekedeteket jelent (ez az újszövetségi irat nem az „Apostolok elmélkedései” nevet viseli). Jézus munkára, tevékenységre, szolgálatra hív. Imádkozzál és dolgozzál! 

  Pál Cézáreában zajló peréről, kihallgatásáról hallottunk legutóbb. A császárhoz apellált (fellebbezett). Ezért indítják el – fogolyként – Róma felé. Sok fonáksága van az emberi törvénykezésnek. Azok ítélkeznek, akiket rég börtönbe kellett volna zárni, és azok ítéltetnek el, akik semmi rosszat nem tettek. 

 Mégis áldás lesz az apostol útja. Fogolyként is Krisztus „szabadosa” marad, aki szabad lélekkel szolgálja az ő Urát, mutatja meg Krisztus hatalmát, szeretetét. Szilágyi Sándor bácsi mondta lelkésztársainak a börtönben: vegyétek úgy, hogy parókiát cseréltünk, most itt van a szolgálati helyünk… A Krisztus apostola (követe) mindig az áldás, a gyógyulás, szabadulás jó hírét képviseli. Pál apostol külső jelek által is ezt tette, de az életútját követő csodák mindig Krisztusra mutató, lelki üzenetet hordoztak.

  Az előző, 27. fejezet a Szentírás egyik legizgalmasabb, legfordulatosabb jelentét írja le: a Pált szállító vitorlás Kréta szigetétől elindulva rettenetes viharba kerül, két hétig irányíthatatlanul sodródik a Földközi- tengeren, az utasokon kétségbeesés, halálfélelem vesz erőt, a hajó rakományát, sőt felszerelését is a tengerbe dobják. Tizennégy nap fejvesztett, borzalmas hányattatás után a hajó ismeretlen partok közelében megfeneklik, és a hullámverésben kettétörik. De – úgy, ahogy Isten Pálnak kijelentette – mindenki megmenekül, még csak egyetlen lélek sem vész oda. Valóságos csoda. Isten azt akarja, hogy mindenki megtartassék. Ő az ő örökkévaló kegyelméből senkit nem akar kizárni.

  A hajótöröttek megtudják, hogy a sziget neve Málta (egy ősi idők óta lakott sziget, a távoli múltból fennmaradt kőtemplomai a világ legrégebbi épületei közé tartoznak.) Ez a hely bizonyára nem szerepelt az eredeti úti célok között, de – azt kell mondanunk - benne volt az Isten tervében. A történetnek be kellett kerülnie a Szentírásba. Pálnak utastársaival együtt éppen oda kellett vetődnie.   

  A sziget lakóit a szentíró barbároknak nevezi (valószínű azért, mert sem latinul, sem görögül nem beszéltek). Aztán meglep a negatív csengésű megnevezés után az elismerő megjegyzés: nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk… Honnan ez a spontán jóindulat?  Barátságosságuk nemcsak kedves mosolygásban mutatkozik meg, hanem – így folyatódik a beszámoló -„tüzet raktak, befogadtak”. Elkezdtek sürgölődni, fáradozni értünk. Cselekvő szolgálatkészség ez. Szinte szeretetet is mondhatunk. 

   Egyenesen megható ez a megnyilvánulás. A rómaiak valójában megszállók voltak számukra, a foglyok között pedig bizonyára bőven akadtak rovott múltú, gyanús alakok is. Csodáljuk a máltaiak nyitottságát, együttérző szívélyességét (eszünkbe jut az apostol tanácsa: fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus is befogadott minket Isten dicsőségére – Róm 15, 7).  Mi, ún. régi keresztyének, akik ismerjük Krisztus jótéteményét, nem tudunk ilyen nagylelkűek lenni. Valami megromlott, meggyengült a hitünkben. Egyes vélemények szerint ez a sziget az első tartományok (kolóniák) közé tartozott a római birodalomban, amely befogadta az evangéliumot. Málta lakói mind a mai napig nagyon vallásosak. 

   Elgondolkoztam azon: jó lenne ezt a máltai emberséges viszonyulást életformává tenni (v.ö máltai szeretetszolgálat). Krisztus tanítása és életpéldája is erre - sőt még ennél is többre is - kötelez… Egy történet szerint egy japán férfi módosítani akart valamit a házán, ehhez ki kellett bontania annak az egyik oldalát, ami tkp. fából készült réteges, üreges fal volt. Észrevette, hogy a fapanelek közé be van szorulva egy gyík, aminek a ház építése során egy szeg átszúrta a lábát. Emberünk nagyon csodálkozott: a ház 5 éve épült. Hogyan bírhatott ki ennyit ez a gyík abban a sötét üregben? Amint ezen töprengett és a gyíkot szemlélte, hirtelen egy másik gyík tűnt fel, étellel a szájában. Emberünk megértette: a pórul járt gyíkot, ami 5 évig oda volt szegelve, a társa 5 éven keresztül etette kitartóan, anélkül, hogy feladta volna a reményt. Ha egy oktalan állat képes erre, mennyivel inkább meg kell tudjuk tenni mi, akiket Isten csodálatra méltó értelemmel áldott meg. Teréz anya mondta: mindent elveszíthetsz - vagyonodat, egészségedet, hitedet, életedet -, csak egy valamit nem, azt, amit másoknak adtál. 

   Pál maga sem szemlélődik tétlenül (pedig abban a korban már idős embernek számított, az általános vélemény szerint Kr. u. 5-ben született, történetünk Kr. u 60-ban zajlik, így ekkor mintegy 55 éves lehetett), hanem segít, rőzsét gyűjt, hogy táplálja a tüzet. Igazi aktív, szolgáló alkat. A szolgálatnak (jól tudja ezt az apostol) kockázatai is vannak. Hányszor bántalmazták, hányszor gyűlt meg a baja az evangélium hirdetése miatt! Itt a fizikai munka végzése közben környékezi meg a veszély: egy vipera mászik ki a tűzből, és mar a kezébe. Amint látják a Pál kezéről lecsüngő mérges kígyót, a bennszülöttek így szólnak egymáshoz: biztos gyilkos ez az ember, mert bár megszabadult a tengerből, de utolérte az isteni bosszúállás. (Milyen hamar megfogalmazzuk a véleményünket egymásról! Milyen könnyen kimondjuk mások fölött a szentenciát!) Pedig, tudjuk, Pált nem az isteni bosszúállás, hanem az isteni kegyelem érte utol még a damaszkuszi úton, és ha itt meg is kellene halnia, az sem tenné érvénytelenné ezt a kegyelmet. „Senki sem szakíthat el minket… „  

  Pálnak azonban még megbízatása van a földi életben. A leírás így folytatódik: ő egyszerűen lerázta a kígyót a tűzbe… Szinte jelképes cselekedet ez. Ami ránk tartozik, azt meg kell tennünk a gonosz elleni harcban. Határozott mozdulattal el kell vetnünk magunktól, és engednünk, hogy Isten hatalma legyőzze, megégesse. Jeremiásnál olvassuk: olyan az Isten igéje, mint a tűz. 

  A barbárok tapasztalataik alapján azt várták, hogy Pál holtan esik össze. Mi pontosan ismerjük a racionális magyarázatot, a tudományos előrejelzést, az orvosi diagnózist… Milyen jó, hogy nem mindig úgy történik, ahogy azt az emberi feltételekből kikövetkeztetjük! A máltaiak, látva, hogy semmi baja nem lett az apostolnak, egészen megváltoztatják a véleményüket: Istennek mondják az apostolt. Igen, tényleg valami isteni csoda történt, de Pál csak az emberi eszköz ebben.

  Megtudjuk, hogy Pált, a vele levő Lukácsot és még másokat is Publiusz, a helytartó fogadta be. Meglepő tény ez. Ő, aki hivatalt, a hatalmat képviseli, személyesen is részt vesz a hajótöröttek felkarolásában. Nagyon barátságosan megvendégeli őket. Publiuszra nagy hatással volt ez a találkozás, a hagyomány szerint megtért, később mártírhalált halt, és szentként tisztelték. Ó, ha Pál hozzánk is eljönne! Minden családhoz! Vajon befogadnánk? Vajon megváltoznánk? (Tudjuk, nem is Pál személyének a varázsáról van szó, hanem a benne élő Krisztusról.) 

  Publiusz apját lázrohamok gyötörték, vérhasban szenvedett (Lukács, az orvos a pontos diagnózist közli). Pál imádkozott érte, rátette a kezét, és meggyógyította.  A kézrátételben a személyes együttérzés, ua. az áldás közvetítése jut kifejezésre (Pál Krisztus szeretetét és gyógyító hatalmát képviseli.) 

  A gyógyításnak híre ment, több beteg szigetlakó eljött Pálhoz, és ő mindnyájukat meggyógyította. Nem kétséges, hogy a testi felépülés mellett a lelkek is tisztulnak, újulnak, betelnek krisztusi erővel, békességgel. Úgy szeretnénk, ha köztünk is megtörténne ez! Vajon, kész-e a mi szívünk? Adventi kérdés ez. Nyilván, nem Pál apostol fog eljönni hozzánk, hanem Krisztus keres minket kegyelmével, szeretetével.

  A bajbajutottakat, de a kegyelmet is befogadó máltai lakosok nagyon hálásak, és ezt igyekeznek kifejezésre is juttatni. A továbbindulókat ellátják minden szükséges dologgal. Elgondolkoztam: milyen keveset jelentett akkor a „szükséges dolog”: enni, innivalót, meleg ruhát. Körülbelül ennyit. Ehhez képest mennyi mindenünk van, és mégis milyen sokszor elégedetlenkedünk! (Csak egy órás áramszünet, csak egy nap mobiltelefon nélkül, stb.) Pedig ha a lelkünknek békessége van, akkor már nem sok minden kell. Ha pedig nincs békessége, akkor semmi sem elég. 

  Az Úr rendelje ki mindazt, amire szükségünk van testi létünkben, de lelkünk számára is adjon áldást, hitet, reménységet, szeretetet! Akkor bőségben fogunk élni, akkor másoknak is szolgálni tudunk. Ámen. 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében,

hálát adunk ezért az alkalomért, hogy együtt lehetünk a te színed előtt  a gyülekezet közösségében, köszönjük kegyelmedet, amellyel hordoztál minket eddigi életünk során, közelebbről az elmúlt héten is, köszönjük a minden napra kirendelt földi javakat, testi erőnket, életlehetőségeinket, a külső békességet, és köszönjük lelki áldásaidat is, hogy abban bizalomban élhetünk, hogy Krisztusban megváltott gyermekeid vagyunk, tőled pedig senki és semmi el nem szakíthat.

Hálát adunk azért, amint az igében is hallottuk, hogy jóságodat sokszor emberek kedvességében, segítőkészségében mutatod meg, családtagok szeretetében, barátok támogatásában, mások szívességében. Hadd legyünk mi is a te jóságod eszközei, vállalva a szolgálat nehézségeit is! 

Bátorító volt azt hallanunk, hogy amíg használni akarsz minket, addig megőrzöl a legnagyobb veszélyek közt is, mert neked hatalmadban van csodákat cselekedni. A legnagyobb csoda az, amit egyszülött Fiadban mutattál meg. Hadd töltsön, ragyogjon be minket ezért öröm és reménység, és hadd legyünk mi is ennek a csüggedőket felemelő, betegeket gyógyító, megkötözötteket megszabadító csodának a hirdetői, képviselői! 

   Segíts minket a kísértések elleni harcban, hogy a hitetlenség, a gonoszság mérge erőt ne vegyen rajtunk, hanem Krisztus megtartó hatalma mutatkozzék meg bennünk, munkánkban, szolgálatunkban. 

  Tégy minket megelégedett, hálás szívű gyermekeiddé!  Cselekedd, hogy adventre készülve különösen tudjunk figyelni a lelki értékekre, és a legnagyobb ajándékra, amit Krisztusban adsz nekünk! 

   Könyörgünk, áldd meg, újítsd meg gyülekezetünket, az ünnepi időszakban gyűjts össze minket a te Igéd köré, adj közösségünkben, családjainkban egyetértést, egymás iránti tiszteletet. Erősítsd hitünket, éleszd reménységünket, tedd gyümölcsözővé szeretetünket! Elődbe hozzuk személy szerint betegeinket, könyörülj rajtuk végtelen irgalmad szerint, szüntesd fájdalmaikat, csitítsd félelmeiket, hordozd testi, lelki erőtlenségüket, és mutasd meg rajtuk gyógyító, megtartó dicsőségedet. Fohászkodunk a gyászolókért, szomorkodókért, akikre a hiány, a veszteség, a magány keserű terhe nehezedik, légy mellettük, vigasztaló irgalmaddal öleled át őket. Könyörülj a bajban levőkön, az élet harcában megfáradtakon, a bűn megkötözöttségében veszteglőkön, és légy minden munkálkodó, fáradozó, szolgálatot végző testvérünkkel is, adj nekik kitartást, jó előmenetelt. Áldd meg azokat a házaspárokat, konfirmandusokat, akiket a mai napon köszöntünk! Irgalmazz a háborúk miatt szenvedőknek, hozd el számukra és egész világunk számára Krisztusban a békesség idejét! Őérette hallgass meg! Ámen.