Ámós 5,21-24 (imahét, vasárnap)

 „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését! Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!”

    Az idei imahét témája az igazság. Fő igei gondolata az 5 Móz 16,20-ban olvasható: az igazságra és csakis az igazságra törekedj. Egyéni, családi, közösségi életünknek, sőt az emberiségnek is égetően fontos, egyetemes ügye. Kijelenthetjük – hallva a sok hazug, kétszínű beszédet, látva a sok álságos, hamis ügyeskedést, tapasztalva a sok gonoszságot-, hogy világunkban általános krízisben van az igazság. Sőt: a közbeszédben, mai szabados életformában annyira összekeveredik a hamissággal, hogy már nem is tudjuk szétválasztani. Eláraszt a féligazságok szennye, valóban csak egy mennyei, mindent átmosó áradat tisztíthat meg miket.

   Az igazság nemcsak szóbeli igazmondást jelent, hanem egyenes tartást, helyes cselekedetet. Nem egyszerű, nem könnyű igazságosnak lenni, igazságot gondolni, szólni, cselekedni. A hamisságnak ezer útja van, az igazságnak csak egy…

Az imahét programját az Indonéziában élő keresztyén testvéreink állították össze. Ebben a vegyes lakosságú (több mint 700 nyelvet, nyelvjárást tartanak számon), 265 milliós országban hatalmas társadalmi feszültségek vannak jelen. Korrupció, a szegények, kicsik, kiszolgáltatottak elnyomása, visszaélések, jogfosztás. Ezért választotta az indonéz munkacsoport ezt a bibliai témát: saját társadalmuk gondjait megszólaltatva, az igében megoldást keresve. 

    Ámós az egyik legszókimondóbb próféta. Egyszerű származású: pásztor. Nincs veszítenivalója. A természeti ember tisztánlátásával mond ítéletet a társadalmi visszásságok, fájó igazságtalanságok, túlkapások felett. Izráel ellen pl. így szól: (Ám 2,6-8).

Tényleg nem finomkodik. A bűnt konkrétan a nevén nevezi.

   A felolvasott igerészben is kemény ítélet szólalt meg. A próféta az előző versekben rámutat a társadalmi igazságtalanságokra, a törvény kiforgatására, az igazak elhallgattatására (a kapuban – az ítélkezés helyén), a megvesztegetésre, a szegények elnyomására, stb. Elhangzik az felülről jövő szentencia: a jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok és veletek lesz az Úr …

   Nagyon félreértenénk az ige által megszólaló igazságot, nagyon álszentek lennénk, ha most csak az indonéziai problémákról, vagy csak Ámós korának igazságtalanságairól beszélnénk, ha csak azokat elemeznénk ki nagy hozzáértéssel. Ha az ige értelmezését az akkori idők viszonyaiból vezetnénk le, és kivonnánk magunkat annak hatálya alól azzal, hogy mindez tőlünk nagyon távol van, vagy nagyon rég volt: hála Istennek nálunk más a helyzet! Valóban más? Minden rendben van?

    Amíg a beteg a más bajáról beszél, vagy csak úgy általában az emberek rossz egészségi állapotáról, addig nincs esélye a gyógyulásra. 

   Egyik tévút a mellébeszélés. Gyerekek, ha rossz fát tesznek a tűzre, és valamiképpen szóba kerül a dolog, gyorsan elkezdenek másról beszélni. Egyik ilyen módszerünk a panaszkodás: kisebbségi sorsunk miatt, társadalmi problémák miatt, anyagi helyzetünk miatt, a politikai botrányok miatt. Mintha ezek a külső körülmények minden belső rosszat megmagyaráznának. Miközben ezeket kárhoztatjuk, megspóroljuk a magunkkal való szembenézést. Vajon, ha megváltozna a külső helyzet, minden bűn eltűnne, nem lenne békétlenség, baj a családokban? Pl. régebb nem jöttünk templomba, mert kommunizmus volt. Most miért nem jövünk? Vagy: hogy a többségiek hátrányosan megkülönbözetnek. De ha magunkra lennénk, akkor jobbak lennénk egymáshoz? Hogy anyagi gondjaink vannak: persze, valósak, de egy részét mi okozzuk, pénzünket hiábavalóságokra pazarolva. Másrészt azt látjuk, hogy akinek sok van, az talán büszkébb és gőgösebb, de nem boldogabb, nem megelégedettebb. 

   Másodszor a bűn hárítása. Mindig valaki/valami más a hibás: a helyzet, az idő, a körülmények, a körülöttünk levők, a barátok … olyan kisgyerekes megnyilvánulás ez. Pál apostol ír arról, hogy el kell jutnunk felnőtt férfiúságra. Felnőtt az, aki őszintén bevallja tetteit, belátja és bevállalja azok következményeit, lehetséges jóvátételét. A bűn kiskorúvá teszi az embert, mert hazudozni kell, mert magyarázkodni kell, mert a felelősséget hárítani kell. „Csak a gyümölcs volt érett, az ember éretlen” … A hárításában mesterek vagyunk. Nekem nagyon sokan panaszkodtak másokra, de kevés ember mondta: velem is baj van, sok mindennek én vagyok az oka: türelmetlen természetem, meggondolatlan beszédem, önzésem, alkoholizmusom, stb. miatt.  Nem, ezt alamuszi módon elhallgatjuk! Persze, attól még marad a probléma, csak nem nézünk szembe vele. Ott van a lelki betegség, csak nem akarunk vele foglalkozni. És nincs megújulás, nincs változás.

   A harmadik: a bűn kimagyarázása. Ez a magatartás már-már a beismerés fele indul el, de aztán irányt vált, és nem sok lelki hasznot hozó tisztázódásba fullad. Vitás ügyekben, családi nézeteltéréseknél nagyon gyakori ez. A másik kezdte, én csak folytattam, szinte rá voltam kényszerítve… talán tévedtem, de ilyen volt a helyzet, nem lehetett másképpen, nem hagyhattam magam. És akkor már nincs megbánnivalóm (a másiknak annál inkább), nem kell foglalkozzam a kérdéssel, nem kell dolgozzak magamon. Nincs előrelépés. Mert mindig mástól várjuk. És idültté válik, beépül életünkbe a lelki betegség, és azzal sántikálunk, kínlódunk, vegetálunk tovább. 

   A bűn felismerése és beismerése nélkül nincs lelki fejlődés, előmenetel. A bűn meggátolja a kegyelem kiáradását. Lehetetlenné teszi a győzelmes életet (Ákán története). Nem lesz részünk Isten békességében, amíg együtt akarunk élni bűneikkel, hamisságainkkal. Legyen szó hamis életformáról, hitbeli eltévelyedésről (pl. babonáskodás), hazugságokról, erkölcsi, kapcsolatbeli vétkekről, hűtlenségről, családon belüli visszaélésről, hatalmaskodásról, akár erőszakról. Nem épül a közösség, nem látszik meg a Krisztus világossága, szeretete. És nyilvánvalóan élettelen lesz, lebénul az istentiszteleti élet is. Erről beszél konkrétan az ige.        

   Gyűlölöm... Szent harag ez minden ellen, ami képmutatás, ami hamisság, szemfényvesztés, ami látszat. Megjátsszuk, hogy minden rendben van, mert ünneplünk, mert fenntartjuk a külsőségeket … „Gyűlölöm”, „megvetem”, „ki nem állhatom”: súlyos szavak ezek Isten részéről. Azért ilyen súlyosak, hogy elgondolkoztassanak. Hogy bűnbánatra indítsanak, hogy ezáltal rávezessenek az élet útjára. Nem kellemes ezt meghallani, ezzel szembesülni, ezt szívünkre venni. Nem kellemes a műtét vagy a gyógykezelés sem, de életet menthet. Isten haragja nem ellenünk, hanem hitetlenségünk ellen irányul: hogy  szeretjük a rosszat, és gyűlöljük a jót. Hogy nem vagyunk őszinték, igazságosak egymással szemben, szeretetlenül bánunk egymással, önzés, gonoszság van a szívünkben. Vonatkozik ez egyéni, családi, de itt nagyon hangsúlyosan egyházi életünkre is.  … Amíg takargatjuk egyéni, közösségi bűneinket, elhallgatjuk hamisságunkat, addig az vígan burjánzik. Ami napfényre jön, azzal lehet kezdeni valamit. (Tört.)

   Pedig az ünnep szent dolog. Istenre emlékezetet, a vele való kapcsolat ápolására szolgál. De ha üres külsőség, ha öncsalás, ha nem tiszta szívből fakad, akkor hiábavaló. Vajon Isten mit mond? Megújult templomunkban megújult élettel vagyunk együtt, énekünk, imádságunk mögött megújult, krisztusi indulat van? Egyik keresztyén írónál olvastam: nekünk szüntelenül karácsonyra van szükségünk, hogy meglássuk, mit jelent az Isten szeretete, húsvétra van szükségünk, hogy rádöbbenjünk: ami látható, az mulandó, és pünkösdre van szükségünk, hogy a Lélek megújítson minket. Fölöslegesek az áldozataink, dicséretünk, ha nem tiszta szívből fakadnak, ha bűneink takargatására szolgálnak. Jeremiás így tolmácsolja Isten üzenetét (Jer 7.rlsz): csak azért jösztök színem elé,  hogy újból vétkezzetek. Lefizetitek az Istent. Megvásároljátok a jogot a bűn cselekvésére. Megnyugtatjátok a lelkiismereteteket. Pedig Krisztus áldozata ezt a gondolkodást teljesen lefegyverezte. Semmissé tette. Az ő megváltó áldozatához nem lehet ilyen cinizmussal, ilyen hamissággal viszonyulni. Az ő megváltó áldozata tiszta helyzetet teremtett: a bűn az bűn, a bocsánat az bocsánat.         

   Éppen az a megoldás. Nyissuk meg szívünket, hogy áradjon a törvény, Krisztus keresztjéről a kegyelem, a szeretet, a bocsánat zúgó árja, hogy elmossa hamisságainkat! Ne ragaszkodjunk álnokságainkhoz, szenvedélyeinkhez, makacsságunkhoz, engedjük át neki ezeket, hogy az ő igazsága, mint bővizű, üde patak megtisztítson. A patak Izraelben az életet, az áldást jelenti (Mint a szép, híves patakra). A megújulás utáni vággyal, szomjúsággal, egymást is biztatva jöjjünk megtisztulni, bocsánatot nyerni, békességet, szeretet tanulni. Családokban legyen egyetértés, ne bántsuk, hanem bátorítsuk egymást, ne egymás ellen, hanem egymásért harcoljunk, ne a bűnöknek a megnyomorító rabságában, hanem Krisztus szabadságában éljünk. Hogy mindennapjainkat is ez hassa át: Isten kegyelme áradjon közöttünk, és dicsősége ragyogjon fel rajtunk. Ámen.

 

Urunk, örökkévaló és szent Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

úgy megdöbbentett a te igéd szava… Valóban, mi sokszor, hamis lélekkel jövünk ünnepelni, a mások bűnét panaszoljuk előtted, és nem a magunkét valljuk meg. Ragaszkodunk régi életformánkhoz, saját igazunkhoz, és ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, amit tettünk, ami bennünk van (önzésünkkel, igazságtalanságunkkal, gyűlöletünkkel), mellébeszélünk, hárítunk, magyarázkodunk. Belátjuk, hogy így nem lehet kedves az életünk előtted, így nem gyógyulunk, nem jutunk előbbre, nem tudjuk áldásaidat befogadni, és nem tud közösségünk erősödni, egy szívvel-lélekkel neked szolgálni. Hamis a mi áldozatunk, mert csak igazolást akarunk bűneinkre és nem bocsánatot, kifogásokat keresünk  és nem szabadulást. Ó, Istenünk, mennyei Atyánk, szembesíts minket minden hamisságunkkal, és állítsd elénk a te igazságodat. Irányítsd lelki figyelmünket a Krisztus áldozatára, az ő tisztaságára, ártatlanságára, tökéletes szeretetére, hogy ahhoz mérjük mi is magunkat. Hogy eszünkbe ne jusson csúfot űzni abból! Hogy megnyissuk szívünket őszinte bűnbánattal előtted, hogy kiáradjon ránk a te kegyelmed gazdagsága, Krisztus jósága, bocsánata, mint bővizű, tiszta patak, mosson, tisztítson meg minket, újítsa meg életünket, kapcsolatainkat, családunkban teremtsen békességet, sodorja el a bűnt, a megnyomorító szenvedélyeket, minden megkötözöttséget, hitetlenséget. És szenteld meg istentiszteleteinket, hogy örömmel, hálával, őszinte lélekkel tudjunk találkozni, egymást építeni, buzdítani, kísértésekben megállni! Hogy felragyogjon dicsőséged mirajtunk.

   Imádkozunk világszerte a szegényekért, elnyomottakért, kicsikért és kisebbségben élőkért, jogfosztottakért, kizsákmányoltakért, azokért, akik mások igazságtalansága miatt szenvednek. Könyörülj rajtuk, szolgáltass igazságot nekik! Imádkozunk az Indonéziában élő keresztyénekért, segítsd őket sokféle megpróbáltatásuk között, add, hogy békességben és egyességben élhessenek, gyarapítsad őket lélekben és lélekszámban.

   Könyörülj gyülekezetünkben a betegeken, szenvedőkön, a gyászolókon, az erőtleneken, a bajban levőkön, függőségben élőkön, közömbösökön, azokon, akik mások miatt hordoznak keresztet. Adj megújulást, megtisztulást nekünk Krisztusban.  Ámen.