ApCsel 11, 19-26 (vas. de./aug. 18.)

Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz. Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezethez, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.

    Az előző, hosszabb gondolati egységben Péter apostolnak a Kornéliusznál tett látogatásáról és annak következményeiről van szó. Nyílik a kegyelem ajtaja a pogányok fele is. Helyesebben fogalmazva: kezdik megérteni az apostolok, hogy ez az ajtó rég óta nyitva van. Maga a felismerés is a kegyelem munkája.

   A 11. fejezet ezzel a mondattal kezdődik: Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. Isten felülbírálja előítéleteinket, átírja szűklátókörű elképzeléseinket. A 16-17. században arrogáns európai teológusok azon vitatkoztak, hogy vajon a fekete rabszolgáknak van-e lelkük, lehet-e hirdetni nekik az evangéliumot, ma fekete keresztyén testvéreink azok, akik példát mutatnak nekünk az evangélium iránti fogékonyságban, a lelkesedésben, a hit megvallásában.

    István vértanúhalála, megkövezése után üldözés támad. A gonosz bosszúvágyát, szomjúságát soha nem lehet csillapítani. Kezdetét veszi a keresztyének üldözése, ami napjainkig tart. Gondoljunk az aktuális eseményekre Szíriában, Egyiptomban, Észak-Koreában, Pakisztánban, Irakban. Az Evangélikus Világszövetség szerint világon több mint 100 millió embert ér hátrányos megkülönböztetés csak azért, mert keresztyén, évente több tízezren az életükkel fizetnek krisztusi hitükért.  És sokkal alattomosabb, szinte nem is érzékelhető a demokrácia álarcában jelenező hallgatólagos üldözés modern Európánkban. Ui. a legveszélyesebb az, ha – bármilyen módszerrel – a szívünkből űzik ki a hitet, az igazi reménységet.

   Isten azonban az egész föld Ura, az övéi – bárhova is kerüljenek - mindenütt az ő uralma és oltalma alatt élnek.  „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.”

Krisztus első követői Jeruzsálemből Főniciáig, Ciprusig és Antióchiáig szóródnak szét. Különös magvetés. Az emberi gonoszság következményét áldássá teszi Isten kegyelme.

Viszik magukkal az evangélium erejét, örömét, reménységét, de – hallottuk – nem osztják meg másokkal, csak a zsidókkal. Vajon miért?

   Először is velük tudnak szót érteni hitbeli kérdésekben is. Közös volt a vallásos szókincsük, fogalmi rendszerük. Másodszor: a megváltás gondolata, égő várása, igazsága különösen közel állt az Ószövetség népéhez. Olyan téma volt, ami mindig felcsigázta az érdeklődésüket. Persze, lehet, hogy csak üres szóvita lett belőle. Harmadszor: az ősgyülekezet tagjai meg voltak győződbe, hogy az evangélium csak az ő nemzetüknek adatott. Az Írásnak ezt az értelmezését tették magukévá.

   De Isten munkáját nem lehet emberi sémákba, korlátok közé szorítani. Már az Ószövetségben nyíltan szól a kegyelem hívása a pogányoknak is. Ábrahámot Isten pogány mivoltában szólítja meg, Ráháb, Ruth és sokan mások fontos szerepet játszanak a választott nép történelmében. Jézus a pogány századosról, a szíro-főniciai asszonyról mondja a legszebb jellemzést.

    Néhány ciprusi és cirénei (Észak-Afrika) hívő Antióchiában a görögöknek is elkezdi hirdetni az Úr Jézust. Ők, az idegenek nyitottabbak az idegenek iránt. A kegyelemnek, az üdvösségnek nincs nemzetisége. És az Úr megáldotta szolgálatukat, sokan hittek, és megtértek az Úrhoz. Jézushoz a görögöknek is meg lehet térni. Mindenkinek.

    Hozzáfordulásunknak nem nyelvi, hanem „bűnbeli” akadályai vannak.  A bűn pedig nem nemzetiségünkhöz, hanem emberi mivoltunkhoz kötött. (Nincs olyan, hogy „magyarul vétkezünk”, habár a káromkodásnak lehet ilyen vonása.) Jézushoz térésünknek egyetlen útja van: a kegyelemé.  Az pedig általános.

Pál így mondja ki ezt: mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát (Róm 3, 23-24).

   Az evangélium terjedésének az evangéliuma (jó híre) eljut Jeruzsálembe. A hír akkor is terjedt. Talán hitelesebben. Milyen hírek terjednek rólunk a mai hírözönben? Mit hallanak, látnak, mit tudnak meg rólunk mások? Az evangélium gyülekezete vagyunk, ahol megértés, megbocsátás, békesség van? Ahol szeretik, felkarolják egymást az emberek, nem mondnak rosszat egymásról, ahova jó tartozni? Olyan közösség, amelynek vonzása van?

   Úgy elmennék, mondta valaki mostanában megkeseredve, egy olyan helyre, ahol békesség van… Valóban el kell induljunk, de nem valahova messzire, hanem közelebb Krisztushoz és benne egymáshoz.

    Barnabást az apostolok leküldik Antióchiába. (A küldöttek küldette lesz.) Úgy tűnik, a 12 körében ő tölti be egyre inkább Júdás hiányzó helyét. Ciprusi származású. Neve azt jelenti: vigasztalás fia. Barnabás az, aki bemutatja Pált - megtérése után - az apostoloknak. Aki bizalmat szavaz neki, aki meglátja benne az Isten áldott eszközét. Aki majd el is kíséri első térítő útjára.  

   Egy nagyon szép jellemzést olvasunk róla: derék ember, telve Szentlélekkel és hittel. Nem tudjuk, hogy nézett ki, hogy magas volt-e vagy alacsony, idős volt-e vagy fiatalabb, szegény vagy gazdag, mégis a lényeget elmondja róla az Ige. A derék szó (görögül agatosz) azt jelenti, hogy becsületes, jóravaló, igazi, megbízható. Nemcsak emberi természet, korrektség ez nála, hanem a háttérben ott áll hite és a Szentlélek munkája.

   Nagy kérdés ez. Keresztyénségünk minőségibbé tesz-e minket? Valaki elmondta: egyik ismerőse, aki egyházon kívüli volt, azért lett gyakorló keresztyén, mert vállalkozóként azt tapasztalta: hívő munkásaiban sokkal jobban meg lehet bízni. Milyen bizonyságtevői vagyunk Krisztusnak? (Történet Nagy Sándorról: katonái engedelmesen léptek bele a szaka dákba.)

    Barnabás – nevéhez méltóan - bátorítja őket, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban. Különösen hangzik, de legmélyebb vágyunk az, amit énekünk így fogalmaz meg: „szeretnék lenni, mint ő”.  A Krisztus arca bennünk él, ha próbáljuk is kitörölni. Mindenkinek vannak emlékei az atyai házról. (Egy modern tékozló fiú, kábítószerező fiatalember mondta el: egy „belőtt” éjszaka után, amint reggel belenézett a tükörbe, abból régi, tiszta gyermekarca nézett vissza rá. Döbbentes élmény volt, aminek hatására hazament.) Szívünkben ott lakik Jézus. Ne harcolj legtisztább, legőszintébb ösztöneid ellen!  Ne állj szembe a jó vonzásával!

  Az Ige kihangsúlyozza (másodszor is): nagy sokaság csatlakozik az Úrhoz.

  Barnabás nemcsak a gyülekezet közösségének bátorításában, hanem egyéni lelkigondozásban is karizmatikus személy volt. Elment Tarzuszba, felkereste Sault.

Egy történelmi lépés volt ez. Milyen óriási következményei voltak! Bizonyára az Úr végezte ezt így, de látjuk Barnabás szerepét, engedelmességét is ebben. Vajon észrevesszük-e egymást? Tudunk-e egymás támogatói lenni? Saulnak szüksége van biztatásra. Nem akar önjelölt apostol lenni.

   Barnabás magával viszi őt Antióchába. Bekapcsolja az ottani közösségbe. Egy teljes esztendőt töltenek ott együtt. Az erősítés és az erősödés alkalma ez. Aki mást felüdít, maga is felüdül. Az antióchiai közösség Pál missziói szolgálatának „lelki bázisa” lesz.

   A tanítványokat pedig Antióchiában nevezték először keresztyéneknek. Abban a korban Antióchia Szíria provincia fővárosa volt, a birodalom 3. legnépesebb városa Róma és Alexandria után. Jelentős és befolyásos zsidó közösség él a városban, évszázadokig a keresztyénség egyik központja. Gondoljunk az ún. antióchiai iskolára.

   Sokat mondó, hogy Krisztus követőit, tanítványait ott nevezik először christanoi-oknak. Úgy is mondhatjuk: azonosítják őket Krisztussal. Rólunk, beszédünkről, életvitelünkről fel lehet-e ismerni a mi Urunkat? Ha az ő egész szolgálata, áldozata, megdicsőülése rólunk, megváltásunkról szól, hadd szóljon a mi életünk is róla, hirdesse az ő bocsánatát, jóságát, szeretetét! Ámen.

 

Felséges Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk Krisztus Jézusban,

áldjuk háromszor szent nevedet ezen a napon, üzeneted meghallásának és a találkozásnak ezen az alkalmán. Milyen jó, hogy közelről és távolról érkezők együtt lehetünk a te nevedben! Köszönjük, hogy te velünk voltál az elmúlt napokban is, hogy őriztél testünkben-lelkünkben. Hálát adunk a külső békességért, ami adva van számunkra, és kérjük tőled a belsőt is, ami mégis sokszor hiányzik életünkből.

Mindig elgondolkoztat és csodálatot ébreszt bennünk a te Igéd. Hallottuk, hogy te hatalmasabb vagy minden elképzel késünknél, kegyelmed túllép minden emberi korláton, lehetőségen, elváráson. Így érkezik el hozzánk is Krisztus szeretetében, bocsánatában. Nem érdemink alapján, nem azért, mert jók vagyunk, sőt, a mi keményszívűségünk, pogányságunk ellenére, végtelen irgalmadból.

   Tégy minket is kegyelmed és áldásod eszközeivé! Hadd legyünk a vigasztalás, a bátorítás fiai, emberei, akik felemeljük az embertársat, akik megváltó Urunk szeretetét tudjuk megosztani egymással. Vegyük észre és erősítsük a jót önmagunkban és másokban is!

   És kérünk, mennyei Atyánk, hogy tégy igazi keresztyénekké, tégy méltókká Krisztus nevéhez, aki megüresítette és feláldozta magát értünk, aki győzelmet szerzett számunkra! Hadd szóljon róla életünk, minden beszédünk és cselekedetünk!

   Áldásodat kérjük életünkre, munkánkra, gyülekezetünkre, bűnbánati hetünkre. Áldásodat, gyógyító kegyelmedet kérjük betegeink számára, vigasztaló irgalmadat a szomorkodóknak és gyászolóknak, megtartó, szabadító erődet a kísértések között levőknek. Imádkozunk azokért az országokért, amelyekről hallottunk az Igében: Egyiptomért, Ciprusért, Szíriáért, Izráelért, azokért a keresztyénekért, akiket üldöznek szerte ezen a világon. Imádkozunk saját országunkért, országainkért is, Európáért: munkáld mindenütt az evangéliumnak, a krisztusi igazságnak az érvényesülését, a hitben való megerősödést, megújulást. Jézus Krisztusunk nevében. Ámen.