ApCsel 12, 1-25 (vas.de.)

 

   Ritkán szoktunk egy egész fejezetet textusként felolvasni. A bibliaolvasó kalauzban három napi adag ez. Valójában egy összefüggő történetről van szó, és jó, ha együtt látjuk az eseményeket. Heródes beteges hatalom- szomjáról és - ittasságáról, kegyetlenkedéseiről hallunk, illetve erőszakoskodásán túl Isten szabadító hatalmáról. Úgy tűnik, hogy (legalábbis egy darabig) lépésről-lépésre ennek a mániákus földi uralkodónak a gonosz szándéka érvényesül. De Isten akarata feljebbvaló.

Heródes kegyetlenkedni kezd a gyülekezet egyes tagjaival… I. Heródes Agrippáról van szó, Nagy Heródes unokájáról, Heródes Antipász unokaöccséről. Claudius császártól megkapta egész Palesztinát, ezzel együtt a királyi rangot is. Ügyesen helyezkedő, semmitől vissza nem riadó típus (hogy Galileát megszerezze, saját nagybátyját jelenti fel Rómának, mint felségárulót). Galilea kell, nem a Galileai. Kivégeztette Jakabot, János testvérét. A történészek szerint Kr.u. 42-44 közt történt ez, jó 10 évvel Jézus mennybemenetele után. Jakab (az idősebb) az első vértanú a tanítványok közül. A hagyomány szerint végtelenül szelíd ember volt. A kivégzésére kirendelt vitéz – akit megérintett ártatlansága - bocsánatot kért tőle, Jakab pedig Isten békessége ajánlotta és megcsókolta a katonát…

Heródes látja, hogy erőszakos fellépése tetszik a zsidóknak, és népszerűségét fokozni akarván, a „fő” apostolt, Pétert is elfogatta, börtönbe vetette. Szigorú őrzését rendelte el. Azt tervezte, hogy a páska ünnepe után a nép elé állítja, és várható elítélését követően megöleti. Péter valójában – megdöbbentő a hasonlatosság - Megváltó Ura sorsát éli át: Megváltó Urával. Bizonyára mélyen átérzi az ígéret bizonyosságát: tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. A siralomházban is. Értesülünk arról az igében, hogy közben megindul egy fegyvertelen harc is: a gyülekezet buzgón imádkozott érte… Elgondolkoztató kérdés az, hogy mi élünk-e ezzel a lehetőséggel? Volt-e olyan kérésünk, amiért buzgón, kitartóan, együtt tudtunk imádkozni? Egyáltalán érdekel-e minket a közösség és tagjainak sorsa. Eszembe jutott: pünkösd nagyhete a megújulásért való imádkozás időszaka lehetne. Milyen erő fakadna abból, ha minden református család bekapcsolódna abba!

Péter az ünnepet a börtönben tölti. Azon az éjszakán (ismerős ez a felütés, ez a kezdés a passiótörténetből) két katona közt aludt két bilinccsel megkötözve. Az ajtó előtt is őrök álltak. Emberileg nagyon lezártnak, kilátástalannak mutatkozik ez a helyzetnek. Aztán egy váratlan, meglepő fordulat következik: de az Úr angyala… Karácsony, húsvét csodáira emlékeztet. Arra, hogy Isten szent Fiában felfüggesztette a bűn, a gonoszság törvényét. Nincs olyan emberi erő, ami feltartóztathatná Isten tervét. Ő a teremtett világ Ura: a Heródesé és az őröké is. A gondoké, bajoké, kísértéseké, betegségeké… Érdekes: az angyal megjelenésével először világosság támad. Ahol Isten munkálkodik, ott világosság gyúl. A gonoszság sötétségben, öntudatlanságban, reménységben akar minket tartani. Pál tanítja: ne feledjétek, ti a világosság fiai vagytok. Akármennyi sötétség vesz körül.

Különösnek, hétköznapinak hat, ahogy az angyal Pétert ébresztgeti. Oldalát meglökve. Így is mondhatnánk: oldalba bökve… Olyan realisztikus, olyan emberi. Isten nem elvarázsolni akar, hanem rávezetni hatalma és küldetésünk felismerésére. Felébreszteni kicsinyhitűségünkből, lemondásunkból, reménytelenségünkből… Az angyal felkölti Pétert, és lehullnak a bilincsei. De neki kell aztán a börtönből kimenni. Úgymond végigjárni a szabadulás útját. Ez nagyon tanulságos. Isten csodálatos segítségét nyújtja, de a konkrét lépéseket nekem kell megtenni. (Valaki így mondta: Isten nem repít át a folyón, de megmutatja a gázlót vagy a pallót, ahol átjuthatsz. Vagy csónakot rendel számodra.) Az angyal nagyon gyakorlatias utasításokat ad. Még felsőruháját is felvéteti Péterrel. Ő mégis azt hiszi, hogy látomás az egész. Hogy Isten valamire rá akarja vezetni, halála előtt meg akarja vigasztalni, hogy íme, tovább él a hit a gyülekezetben: nem volt hiábavaló az apostoli küzdelem. Ez is történhetett volna, de Istennek más tervei vannak Péterrel. Krisztus még használni akarja itt a földön hűséges tanítványát.

Rendre átjutnak az első őrségen, a másodikon, a vaskapun. Félelmetes még a leírás is. A gonosz nagyon bebiztosítja magát védelmi rendszereivel. Az angyal átsétál azokon. Magától megnyílt, írja az Ige. Mintha be sem lett volna zárva. (Volt egy kisfiú, aki új iskolába került. A régi, összeszokott csapat kirekesztette. Rajzoltak neki egy kicsi kört az udvaron, amit szünetekben nem volt szabad elhagynia, különben – így hangzott a fenyegetés - kemény megtorlás vár rá. Ő szünetekben valóban hosszú ideig a kijelölt helyen álldogált, egyik nap azonban tökéletes nyugalommal, lazán kilépett a köréből. A többiek rátámadtak. Hogy merészelted? Tudjátok, mondta a gyerek, szóltam apukámnak, ő pedig a tegnap délután eljött velem ide, és az egész iskolát magába foglaló kört rajzolt. Azt mondta, amíg ő a város polgármestere, és ennek az iskolának is fenntartója, addig ebben az ő nagy körében szabadon jöhetek, mehetek.)

Péter magára marad, és akkor kezd ráeszmélni: Istennek terve van vele. Ő megszabadult, és rá még feladatok várnak. Egyelőre nem a mártírium, hanem a szolgálat. Krisztussal mindkettőt örömmel vállalja… Miután ráeszmél erre, elmegy a Mária házához (ő János Márk édesanyja), ahol sokan együtt voltak. Nem menekül el hanyatt-homlok az ellenséges városból, először a testvéreket, a közösséget keresi. Kedves intermezzo a Rodé nevű szolgálólány esete, aki meglepetésében nem is nyit kaput Péternek, hanem lélekszakadva beszalad, hogy elújságolja azt, hogy ki áll a kapu előtt. Leintik: elment az eszed. Hát nem ezért imádkoztak? Testvéreim: Isten jobban hisz az imádságainkban, mint mi magunk! Többet ad a hitünkre, mint mi magunk.

Aztán beengedik, ámulnak, csodálkoznak. Biztos zajos üdvözléssel veszik körül. Péter csendre inti őket, és elmondja, hogy hogyan vezette ki őt az angyal. Mekkora öröm lehetett, milyen megbizonyosodás: a földi hatalmak ágálása ellenére az Úré minden hatalom mennyen és földön! Majd – társai számára biztató üzenetet hagyva hátra -, más helyre távozott.

Az őrség között – érthető módon - nagy rettegés támad. Heródes őrjöng, hiszen felsült gonosz játszmájában, amellyel hatalmát akarta demonstrálni. Kivallatja, kivégezteti az őröket. Valójában két lehetőség áll előtte: az őrök beszámolója alapján ( ami a csoda mellett tanúskodik) beismeri az Isten hatalmát (a bűnös ember ezt soha nem tenné, inkább belehal), vagy tagadja azt, és az „emberi mulasztást” - a közvélemény fele is pillantva – példásan megbünteti. (Vagy magad tagadod meg, vagy Istent.)

A király Cézáreába megy… Tírusziak és szidóniak jönnek, ésbehódolnak előtte… Valójában kényszerhelyzetben vannak. A túlélés ösztöne nagyon erős. Sok mindent felülír. Heródesnek legyezi ez a hiúságát, és bár igazából nem állhatja őket, de a látszat kedvéért nagy beszédet tart a megbékélésről. Királyi ruhába öltözik, trónjára ül. Teljes méltóságában jelenik meg. Hatalmát, dicsőségét fitogtatja. Szánalomra méltó külső csillogás ez. Az alattvalók örülnek a kegynek, de valószínű, hogy a hízelgés kedvéért is azt mondják: ez nem is emberi, hanem isteni beszéd. Heródes elfogadja a dicséretet, és hatalmától megrészegedve, valóban Istennél nagyobbnak érzi magát. Nagyon veszélyes kísértés ez. Amikor valaki nagyon el van telve magától, az bukásának biztos jele. Az Úr angyala lesújt rá, férgek emésztették meg. Valamilyen gyors lefolyású, undorító betegségben halt meg. A földi isten hamar erőtlenné válik.

De tovább terjed az Ige, Isten országa. Barnabás és Saul (Pálról van szó) visszatérnek Jeruzsálemből, és magukkal viszi Márkot. Jó indíttatást kap otthonról. Megtanulta azt, hogy rábízza magát Isten hatalmára, és nyitott legyen az Istentől kapott megbízatásra. Így szegődik a Krisztus szeretetének a szolgálatába. Tegyük ezt mi is! Ámen.