ApCsel 14, 21-28 (2021 - pünkösd I./de.)

 

²¹Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. ²²Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. ²³Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. ²⁴Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába, ²⁵hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. ²⁶Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. ²⁷Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. ²⁸Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.

 

   Nem az ismert pünkösdi történetet, hanem úgymond annak folytatását hallottuk. Pünkösd továbbírja magát, és köztünk is folytatódni akar.  Pünkösd a rádöbbenés, a feleszmélés, a változás, a megújulás, a bátor elhatározás ünnepe. Nemcsak első alkalommal jelentette ezt, hanem ma is. Felismerem az Isten akaratát, és odaadással igyekszem azt cselekedni, megragad Krisztus megváltó szeretete, és elindulok az ő követésére, megnyitom a szívem a Szentlélek előtt, és ő betölt lelkesedéssel, hálával, reménységgel. A mozdulatlanságot felváltja a tettrekészség, közömbösséget az elköteleződés, a bizonytalanságot a küldetéstudat felébredése, a tétovázást a cselekvés. Pünkösd egy „felső kezdeményezés”, de bennünk fejti ki hatását, mutatja meg áldását.

   Mit cselekedjünk? - ez pünkösd kérdése. Vajon fel tudjuk-e ezt tenni itt és most engedelmes szívvel, azzal az őszinte vággyal és akarattal, hogy „Uram, kész vagyok azt cselekedni, amit elvársz tőlem”. „Ha te egyszülött Faidban megváltottál, ha ilyen óriási áldozat árán megmentetted a lelkemet, akkor nem maradhatok érzéketlen. Keríts hatalmadba, és használj engem!” Ha megfontoljuk, csodálatos események mentek végbe az első pünkösdkor: és ne csak a mennyei jelekre gondoljunk, hanem a következményekre. Pünkösd napján gyökeresen megváltozott 3.000 ember élete, és általuk megváltozott a világ. Reggel még csak néhány félénk tanítvány volt együtt egy jeruzsálemi szobában, estére már egy hatalmas gyülekezet vallotta a Krisztus nevét, és állt készen életre-halálra neki szolgálni, igazságát, szeretetét képviselni ezen a világon.

    Mi szeretünk kivárni, és azt kérdezni Jeruzsálem lakóinak egy részével együtt: vajon mi akar ez lenni? Szeretünk hárítani: másoknak szól… Azt mondani: ez rég történt, ma már más világ van. Vagy azt: el vagyok foglalva, nincs időm ilyesmire. Pedig Isten kegyelme nem változott, a Szentlélek ma is ugyanazt munkálja, mint 2000 évvel ezelőtt.  Hogy ti. felocsúdjunk, feleszméljünk hitetlenségünkből, közömbösségünkből, rádöbbenjünk elhívásunk, megváltásunk igazságára, és megerősödjön bennünk tanítványi küldetésünk. Nektek lett ez az ígéret és a ti gyermekeiteknek… Benne vagyunk egy mennyei projektben, az Isten tervében, amelyben ránk is feladat hárul. Drága ígéretek szólnak nekünk: Krisztus velünk van minden nap. Ennek valóságában kell élnünk.

   Pál és Barnabás hirdetik az evangéliumot… Ha megkérdeznék tőlünk, hogy mit jelent nekünk az evangélium, mit válaszolnánk? Csak egy sokszor hallott, vallásos kifejezés?  Egy elvont fogalom, amiről a templomban szoktak beszélni? Vagy életünket betöltő örömhír, a hitnek boldog valósága: Isten gyermeke vagyok, Krisztusban az örök élet örököse. És ez meghatározza megatartásomat, ez tartást ad nekem, értékessé tesz engem, és szolgálatra ösztönöz. Hiszen a Krisztus tanítványa vagyok. Látszik-e rajtunk?

   Sokakat tanítványokká tettek. Vajon jól fogalmaz az Ige? Igen, Isten adja az eredményt.  Az nem az én érdemem, de benne van az én munkám, az én szívem is. Nem az én bölcsességem, hanem az evangélium ereje, de benne van én bizonyságtételem, az én imádságom is. Pünkösd felelősségünkre emlékeztet, ezt a tudatot ébreszti fel bennünk. Vajon közösségünkben nem azért látunk olyan sok erőtlenséget, hanyatlást, mert nem hiteles a szolgálatunk, a hozzáállásunk? Hiányzik karácsony szeretete, húsvét hite, pünkösd lelkesedése, reménysége belőle?  Hamis, képmutató a példa, és az nem kell másoknak. Hogy állunk a tanítványság kérdésével? Ez nem egy közösség értékrendje melletti elköteleződést, nem vallásos szabályok követését jelenti elsősorban, hanem a Krisztussal való élő kapcsolatot. A tanítvány Mestere irányítása alatt áll. Mindent ebben a viszonyban él meg… A tanítványtársakkal, a Krisztus nevét vallókkal való testvéri közösség is ebben gyökerezik.

  Visszatértek Lisztrába, Ikóniumba. Hát én elkerültem volna ezeket a városokat: ahonnan elűztek, ahol megköveztek. Pál nem a maga érzékenységére vagy önérzetére tekint, hanem a Szentlélek vezetésére. Sok bajunk van saját érzéseinkkel, elképzeléseinkkel. Nagyra nőtt énünkkel. Ha egyszer megsért valaki, bezárom a szívem előtte (akár „örökre” is), ha egyszer megszól valaki a gyülekezetben, nem jövök többet. Önérzetünk dirigál nekünk, testvéreim, nem a Krisztus tanítása, nem a szolgálat felelőssége. Saját véleményünknek, megérzésünknek sokkal nagyobb súlya van bennünk, mint a Krisztus szavának.    Pál és Barnabás – újabb veszélyekkel szembenézve - a tanítványokért mennek vissza, hogy erősítsék, biztassák őket arra, hogy maradjanak meg a hitben. Szent kötelességünk ez, amire a Lélek szüntelen emlékeztet. Isten azt akarja, hogy megmaradjunk, kitartsunk. Krisztus követése egy életre, sőt az örök életre szóló vállalkozás.

     A tanítványi út nem mentes a megpróbáltatásoktól, kísértésektől, de a Szentlélek belső bizonyosságával, békességével járhatunk rajta… Ma sem könnyű. Nincs nyílt üldözés, támadás, de talán annál alattomosabb hitetlen szellemiségű korunk ellenséges viszonyulása. Az a méreg a legveszélyesebb, amit nem lehet észrevenni: se színe, se szaga… A Lélek láthatatlan, de valóságos erejére van szükségünk. Nem test és vér ellen van hadakozásunk. De az irányt, a reményt soha nem szabad feladnunk. Tudom, hova megyek. (Ismerjük a történetet: a keresztes háborúk idején az egyik katona megtér, elhatározza, hogy beteg édesanyjának Jeruzsálemből hazaviszi a szent lángot… Ezer kísértés, csábítás, megpróbáltatás éri, rablók kezébe esik. De egyetlen dologra összpontosít. Végül mindenét elveszítve, rongyosan, sebekkel borítva ér haza, de a lángot megőrizte.)

   Gyülekezetenként elöljárókat választottak, és mindnyájukat böjtöléssel és imádsággal az Úrnak ajánlották. Lelki felkészülésről, odaszánásról szól ez a leírás… Figyelnünk kell erre. A szolgálat nem hatalmi harc, nem egyéni akció, hanem megbízatás, felelősség, odaszentelt élet.

   Visszaérkeznek Antióchiába, a kibocsátó gyülekezetbe, ahol – így fogalmaz az Ige - Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. Ahol imádkoztak értük. Szívükön hordozták a sorsukat. A szolgálat, látjuk, lelki stratégiát igényel, tusakodást, a Szentlélekre való figyelést, könyörgést, támogató hozzáállást. Teljes embert. Pünkösd erről a teljes odaszentelődésről szól. Egész életem az Urat kell szolgálja. Nemcsak egy órám, hanem minden napom. Nemcsak imádságom, hanem minden beszédem. Nemcsak templomi megjelenésem, hanem otthoni viselkedésem is.

  Elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Nem saját sikereiket sorolják, hanem az Isten hatalmára mutatnak rá. Igen, ők voltak az eszközök. Öröm és elégtétel számukra is, de az Úré a dicsőség. Ezt a szolgálatkészséget, ezt az örömet, lelkesedést adja meg nekünk Isten az ő Lelke által! Ámen.

 

    Istenünk, mennyei édes Atyánk Krisztusban, a Szentlélek megújító közösségében! Hálát adunk ezért az ünnepért, drága lelki ajándékaidért, amikben minket is részesítesz: szent Igédért, a gyülekezet közösségéért, a hit szívbeli bizodalmáért, a Krisztusban való élet öröméért.  Megköszönjük a külső adottságokat is: a békességet, amiben élhetünk, a találkozás lehetőségét, a szép időt, templomunkat. Legyen áldott szent neved mindezért.

   Szeretnénk mi is mennyei jeleket kapni, hallani a pünkösdi vihar zúgását, látni a tüzes nyelveket, és eltelni szent bizonyossággal: velünk van a te kegyelmed, velünk van Krisztus, velünk van Szentlelked ereje. Tudjuk, hogy a pünkösdnek most a szívünkbe kell megérkeznie, belső eseménnyé kell válnia, aminek ugyanaz a következménye, az áldása, ami az első pünkösdkor volt: Krisztus megváltó szeretetének elfogadása, magunk odaszentelése az ő követésére, szolgálatára szent lelkesedéssel, buzgósággal, hálával. Vidd véghez ezt közöttünk, mennyei Atyánk, adj megújulást, hozzád fordulást, teremtsd békességet, egységet, hadd értsük meg mindenekelőtt szent akaratodat, de értsük meg egymást is, beszéljük a megváltottak, a kiválasztottak, a megszenteltek közös nyelvét! Szóld közöttünk is erővel az evangéliumot, rendelj hiteles bizonyságtevőket, és vezess minket a Krisztus melletti döntésre, és a hűségben való kitartásra! Tégy késszé, odaadóvá a szolgálatban, egymás javát munkálva, dicsőségedet hirdetve!  Hozd el nekünk is az igazi, lelki pünkösdöt! Érintsd meg Lelked által lelkünket, tölts el élő reménységgel, kötelezz el az engedelmességre! Akkor árad ki ránk a te áldásod, akkor tudjuk betölteni küldetésünket, akkor lesz lelki felvirágzás, gyümölcstermés, akkor lesz megmaradás.

   Áldd meg, szenteld meg közösségünket, gyülekezetünket! Gyógyítsd, erősítsd testben-lélekben a betegeket, vigasztald a gyászolókat, oldd fel a megkötözötteket, tedd hálássá az örvendezőket, őrizd gyermekeinket, adj bölcsességet fiataljainknak, békességet, jó szándékot, szeretetet minden családban, és összetartást, megújulást gyülekezetünkben, hogy együtt tudjuk Krisztus szeretetét képviselni, országodat építeni. Ó, kérünk, Lelked által tégy nagy dolgokat közöttünk is, és adj nekünk engedelmes szívet, hogy minket felhasználhass dicsőséged munkájában, a lelki aratásban.

   Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, legyen áldott neved most és mindörökké, itt közöttünk és mindenütt ezen a világon. Ámen.