Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

ApCsel 15, 12-21 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

ApCsel 15, 12-21  (vas. de.)

Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.” Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.

    Az apostolok cselekedeteiről írt könyv tkp. Isten kegyelmének nagyságos dolgairól, Krisztus ígéreteinek megvalósulásáról, a Szentlélek erejének munkájáról szól. Az apostolok engedelmes eszközök Isten akaratának a véghezvitelében, kibontakozásban.

   Ez az újszövetségi könyv az evangéliumnak sok akadállyal szembesülő, mégis diadalmas terjedését írja le, gyülekezetek létrejöttét, növekedését, mi pedig – fájó ellentétként - magunk körül visszafejlődést, elfordulást, leépülést látunk. Örömről, dinamizmusról olvasunk: közömbösség, megfáradás van közöttünk. Az első gyülekezetek életében a Lélek felemelő jelenlétére csodálkozunk rá: minket az anyagiasság szelleme hat át. Miért van ez így?

    Az evangélium – mely szerint Isten Krisztusban megváltott minket - nem változott, az X7-es BMW és a Samsung Galaxy S10 Plus korában is ugyanaz, és ugyanúgy szükségünk van rá. De kétségtelen, hogy nagyobb a világ káprázata, kevésbé látjuk reálisan helyzetünket, kevésbé érezzük a lelki hiányt. Annyi izgalmas dolog tölt be, hogy nem vesszük észre: Isten és egymás nélkül milyen hiábavaló az életünk.    

    Tegnapi igeszakaszunk ezzel a hitvallással zárult: „hisszük, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk”. „Keresztyén őseink” számára ez volt a legfontosabb szempont. Közben dolgoztak, építkeztek, gyermekeket neveltek. Ha biztos a mennyei jövő, a földi is értelmet nyer. Milyen célra tekintve élünk?

   Péter bizonyságtétele után a jeruzsálemi gyűlésben Pál és Barnabás a nagy jelekről és csodákról kezd el beszélni. Nem saját hőstetteikről, nem a kiállt szenvedésekről (pedig azokban is volt részük bőven útjuk során). Hanem az a hangsúlyos, hogy Isten – igen, őket, gyarló embereket felhasználva – bámulatos dolgokat vitt véghez. Emberek szabadultak ördögi babonák, bűnös megkötözöttségek béklyójából. A félelem, a gyűlölet, a kicsapongás sötétségéből kiléptek a Krisztus világosságára, békességet nyertek, igazi reménység született bennük. Átélték az Istenhez tartozás boldogságát, felismerték küldetésüket a szeretetben történő szolgálatban. Megértjük Pál és Barnabás hálás lelkesedését. Hát nem volt kimondhatatlan öröm mindezt látni, ebben a lelki vetésben és aratásában fáradozni?

    Amikor azt az ismert éneket énekeljük, hogy az Úr csodásan működik, akkor arra is gondolnunk kell: Isten általunk is (kicsiségünk ellenére) nyilvánvalóvá akarja tenni csodálatos kegyelmét, ha készek vagyunk engedelmeskedni. Egyik híres tanárt, akiről az a hír járta, hogy minden diákjából bámulatos dolgokat hoz ki,  kérdezték meg arról, hogy kik azok, akikkel nem tud kezdeni semmit sem. Azt válaszolta, hogy két ilyen csoport van: akik nem iratkoznak be és nem járnak az órákra, vagy akik otthagyják az iskolát. Ha nem vagyunk Isten keze alatt, ha nem állunk rendelkezésére, akkor nem tud felhasználni.

   Vajon nem azért nincsenek lelki sikertörténeteink, mert nem a Krisztus, hanem a magunk útját járjuk, nem az Isten, hanem a magunk akaratát tesszük? Áldás a kitartóan, lelkesen végzett szolgálaton lehet.

   Aztán – hallottuk az igében - Jakab szólalt meg … Nem a Zebedeus fiáról, János testvéréről van szó, őt már kivégeztette Heródes Agrippa, hanem arról a Jakabról, akit az Úr testvérének nevez az Újszövetség, aki nagy tekintélynek örvendett az első keresztyének körében, Péter mellett a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetője volt,  és valószínű a Jakab levele is tőle származik.

    Azt mondja Jakab, visszautalva a Péter beszédére, hogy Isten gondoskodott arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. Isten kegyelme előttünk jár. Mi mindegyre lemaradozunk. Olyan rest a szívünk, nehézkes a gondolkozásunk Isten tetteinek felismerésére. Korlátokat állítunk fel, előítéleteket fogalmazunk meg. Isten kegyelme már rég megérkezett a mások emberhez, mi pedig leragadtunk ezeknél: az okoskodásoknál, a kifogásoknál. Mennyire igaz: Isten nagyobb a mi szívünknél.

   Jakab beszél az ószövetségi teológiai háttérről, a próféták kijelentéseiről. Isten eleve elvégezett terve és akarata a pogányok behívása az ő kegyelmébe. Egyetlen teremtési és egyetlen megváltási történet van a Bibliában: csak az emberi önzés, gonoszság osztotta csoportokra, kasztokra a társadalmat. Isten üdvakciójában nemcsak mi, hanem minden ember benne van, Krisztusban mindenkit kiválasztott és hív.

   Nem mi találtuk ki ezt, nem az idő, nem a történelmi fejlődés hozta el. Isten akarata ez. Vajon megértjük-e? Vajon megegyezik-e ezzel a mi gondolkodásunk, magatartásunk, értékrendünk, gyülekezeti gyakorlatunk. Mert jaj nekünk, ha kizárjuk, akit Isten befogadott, és befogadjuk, amit Isten kizárt! Egymással nagyon türelmetlenek, a bűnnel nagyon toleránsak vagyunk, pedig fordítva kellene legyen.

   Jakab apostol Ámós prófétát idézi, igazából Isten üdvözítő tervét hangsúlyozza.  Felépítem Dávid leomlott sátorát … Dávid sátora egy jelképes kifejezés: jelenti a választottak közösségét, jelenti az istentiszteleti helyet is. El kell mondjam, hogy én egy kicsit kiábrándultam az ún. templom-romantikából.  Abban az értelemben – ezt többször kifejtettem már-, hogy világosan látom: az épület nem tart meg. Az ősi falak, a szakrális tér, vagy akármilyen magasztos minősítéssel illessük, önmagukban nem sokat jelentenek. Persze, nagy ajándék, óriási lehetőség, de ha nem használjuk ki, ha üresen hagyjuk, ha nem vesszük komolyan?

   Sátor, hajlék és közösség. Romjait felépítem, helyreállítom, mondja az Úr, hogy keresse az emberek maradéka az Urat … Ez a lényeg. Hogy mi, akik még maradtunk, akik Isten kegyelméből még vagyunk, keressük az Urat, jöjjünk, forduljunk hozzá, találjuk meg őt és egymást. Isten lehetőséget ad, utat nyit, mindent elkészít, hív. De nem visz be erőszakkal az ő országába. Van egy szép kifejezés a Hóseás könyvében: a szeretet köteleivel vontam őt (Hós 11). Vajon nem erősebb-e a bűn köteléke az életünkben? Vajon a választottak meghallják-e a hívást? Eszünkbe jut a nagy vacsora példázata.

   Isten kegyelmét nem lehet leállítani. A népek mind az ő tulajdonai. „Hogy üdvöm a föld végéig terjedjen” (És 49).  A HK-ban valljuk, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyok. Akit Ő féltőn szeret, akihez ragaszkodik… Igen, az övé vagyok a megváltás „alanyi” jogán, de nekem is el kell jutni erre a felismerésre. Kihez tartozom valójában, ki irányít engem? Kinek a szerelme tölt be?

   Jakab azt javasolja: ne terheljük meg a pogányokat fölösleges, külső dolgokkal. Péter apostol is hasonló következtetésre jutott. Ne ceremóniákhoz kössük a Krisztus követését. A Krisztusban való hitnek megvannak a belső, lelki törvényei. Azok a fontosak, az elsődlegesek. (Kata mondott el egy afrikai történetet: egy férfi elvett egy nőt, szerették egymást, gyerekeik születtek, de 10 év után sem – ennyi haladékot kapott - tudta kifizetni a családnak a jegyadományt, ezért feleségét elvették tőle, elválasztották őket egymástól. A szokásjog szerint egy dolog fontos: legyen kifizetve a jegyadományt, aztán mellékes, hogy van-e szeretet, ragaszkodás. )

   Mégis egy erkölcsi és három ceremoniális rendeletet a figyelmükbe ajánlanak. Ez utóbbiak esetében indokolják is: a zsidókért, hogy meg ne botránkoztassák őket.

    Paráznaság … Abban az időben (s nemcsak) nagyon elterjedt volt a nemi szabadosság, erkölcstelenség: a pogány életformának, vallási szokásoknak, egyáltalán a kultúrának a részét képezte. A megtértek is nehezen fogták fel: ez nem egyeztethető össze a Krisztus követésével, akiben tiszta életet nyertek. Sokat beszélhetnénk erről a témáról. Mai világunk – erkölcsi szempontból - egyáltalán nincs jobb helyzetben, mint az akkori. Mennyi tisztátalanság kap teret a mai életfilozófiában, kultúrában is!

   A bálványáldozati hús, megfulladt állat és a vér fogyasztása: talán mi csupán higiéniai és táplálkozási kérdésnek érezzük, ám a zsidók számára vallási ügy, a Mózes törvénye szerint szigorúan kerülendő cselekedet volt. Mi sem vennénk szívesen részt egy olyan szeretetvendégségen, ahol kutyahúst szolgálnak fel.

    Érezzük: tekintettel kell lennünk egymásra, de kiváltképpen oda kell figyelnünk Isten szent akaratára, hogy hiábavalóvá ne tegyük megtartó kegyelmét magunkban és másokban. Ámen. 

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Krisztus Jézusban,

áldjuk szent nevedet, hogy megsegítettél minket, és eljuttattál erre az alkalomra: új hetet, új hónapot kezdhetünk a te kegyelmedből. Köszönjük, hogy ez a nap Krisztus Urunk győzelmére emlékeztet minket, arra, hogy benne megváltottál, bocsánattal, békességgel, új élettel ajándékoztál meg. Hálát adunk a gyülekezet közösségéért. Tudjuk, hogy mi nem vagyunk tökéletesek, de tökéletes a te hűséged és irgalmad, amely köztünk munkálkodik. Köszönjük, hogy a te kegyelmedben vagyunk együtt, olyanok is, akik régóta nem voltak, vagy akik vendégként vannak jelen: te áldj meg mindnyájunkat, add nekünk jóra vezérlő Lelkedet.

  Hallottuk azt, hogy minden kegyelemből van. Ez az igazság pedig szabaddá tesz minket a képmutatástól, a bizonyítás kényszerétől. Add, hogy tisztán, őszintén fakadjon szívünkből a hála! Olyan nagyszerű dolog, mennyei Atyánk látni a te csodáidat, a te hatalmas tetteidet a magunk, a mások életében, és még nagyszerűbb az, hogy munkádban minket is felhasználsz. Tanítsd minket az engedelmességre!  Mert csak az odaadó szolgálaton van a te áldásod.

   Azt is fel kellett ismernünk, hogy mi sokszor olyan szűkkeblűek vagyunk. De Te nagyobb vagy te a mi szívünknél. Ajándékozz meg minket bölcsességgel, hogy elfogadjuk, amit te elfogadsz, és kizárjuk azt, amit te elítélsz! Köszönjük, hogy te vagy az, aki a külső lehetőségeket is megteremted.  Hálát adunk megújult, helyreállított templomunkért, de építsd minket lélekben, közösségben is is. Tégy Krisztus igazi tanítványivá! Vezess minket az ő követésének útján, hadd éljünk az ő példája szerint a te tetszésedre: tisztaságban, békességben, józanságban! Őrizz minket egymás megbotránkoztatásától, hirdesse minden tettünk, szavunk, egész magatartásunk a te dicsőségedet!

  Könyörülj gyülekezetünkön, elődbe hozzuk betegeinket, gyászolóinkat, bajokkal, nehézségekkel küszködőket, a hit útján előbbre igyekvőket: adj gyógyulást, vigasztalást, szabadulást, erőt! Munkálkodj közöttük Szentlelked által! Ámen.