Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

ApCsel 16, 1-10 (Szentharomsag vas. 2021)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

ApCsel 16,1-10 (vas.de.)

 

1Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, 2akiről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek. 3Pál magával akarta őt vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. 4Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. 5A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.

6Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. 7Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. 8Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. 9Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! 10A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

 

    Pál második missziós útja kezdetén újra Derbébe és Lisztrába látogat. Itt találkozik Timóteussal, akiről megtudjuk, hogy „vegyes" családból származott. Apja görög, anyja istenfélő zsidó asszony volt. Arról is beszámol az ige, hogy erről a fiatalemberről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek. A Szentlélek humán erőforrás stratégiája, munkaerő-toborzó, szolgálatra kiválasztó tevékenysége így működik. Olyan közösség által, amelynek szívügye az evangélium, és ahol a testvérek irigységmentes örömmel látják meg egymás életében a jót, vagy éppen valakiben a különleges lelki ajándékot arra, hogy Isten akaratának kiváltképpen való képviselője legyen az ő országa építésében. Az Úrra figyelő közösség, a gyülekezet, az egyház így válik a Szentlélek munkája, a kegyelem eszközévé.

   Két kérdés adódik itt: vajon ilyen, a kegyelem munkájába beálló közösség vagyunk-e, ahol nem formális kapcsolattartásban, vagy (ami még rosszabb) nem az egymás elleni harcban, ítélkezésben merül ki az összetartozásunk ténye, hanem egymást valóban a szolgálatra tudjuk ösztönözni. Szívünkön hordozzuk-e az evangélium ügyét lokális és globális értelemben, ezért észrevesszük-e és támogatjuk-e egymásban Isten áldásainak kibontakozását? Másodszor: el kell gondolkoznunk egyen-egyenként azon, hogy vajon milyen véleménye van rólunk a közösség tagjainak, ahova tartozunk? Nyilván, alkalmasságunk az Úrtól van (nem mások mondják meg, hogy mennyit érünk), mégis lényeges az, hogy lelki testvéreinknek milyen tapasztalatai vannak velünk kapcsolatban.  

   Pál elhatározza, hogy magával viszi Timóteust, ezért – hogy elejét vegye minden azonnali és utólagos vitának, támadásnak – körülmetéli őt. Ez a lépés Pál egyéni, önhatalmú akciójának tűnik, amelyre vonatkozóan az ige sem a Szentlélek tanácsára, sem a Timóteus álláspontjára nem tesz utalást. Mégis úgy gondolom, itt nem az apostol erős, domináns akarata mutatkozik meg, hanem a fölösleges megbotránkoztatást elkerülésére intő krisztusi bölcsesség, aminek Timóteus is aláveti magát.

     Miután elindulnak, végigjárják a városokat, átadják a gyülekezeteknek az apostolok határozatát, az ún. jeruzsálemi zsinat döntését, kérve őket, hogy tartsák meg azt. (Az előző fejezetben, a 28-29 versekben találjuk ezt a végzést: Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” Három ceremoniális és egy erkölcsi jellegű intés fogalmazódik meg ebben az ajánlásban. Csodálkozunk azon, hogy ehhez az egyszerű, letisztult apostoli rendelethez képest - amelyik a lényegre, a Krisztusban való hitre koncentrál, minden egyebet másodrendű kérdésnek tartván -, mennyi szőrszálhasogatás van napjaink „felvilágosult” keresztyén egyházaiban: külsőségekről, formákról, ceremóniákról…)  

   Pálnak és társainak ezekben a városokban végzett szolgálatáról olvasván egy pozitív megállapításra figyelhettünk fel az igében: a gyülekezetek erősödtek a hitben, naponta gyarapodtak lélekszámban… Hála gyúl a szívünkben. Szent öröm és megindult áhítat tölt el, hogy voltak ilyen idők: amikor hitetlenségüktől, bűnös életvitelüktől elfordulva sokan tértek Krisztushoz, s benne békességet, megújulást találtak. Boldogan, lelkesen kapcsolódtak be a közösségbe, ahol egymás hit által épültek.  (Zárójelben: bizonyára Pál apostol karizmatikus személye is szerepet játszott ebben.  Másik megjegyzésem: ott és akkor nem lélekvadászat, hanem lélekmentés történt.)

   Ma du. gyülekezetünk jövőképéről fogunk beszélni. Jó lenne, ha ilyen feltételekkel számolhatnánk, amiről itt az igében hallunk. Ehhez azonban - érezzük magunkban is, látjuk közösségi szinten is – a Szentlélek általi felbuzdulásra, belső, szent elhatározásra, életünk felajánlására, odaszánására van szükség. Engedelmességre és Krisztus melletti elköteleződésre, kitartásra.

   Pál, Silás - és most már Timóteus is velük - tovább indulnak. Tartományokon haladnak át, Frígia és Galácia földjén. Egy elgondolkoztató kifejezés áll itt: a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Azt feltételezzük, hogy Pál úgy tervezte: Ázsia fele indul az evangélium üzenetével… De belső és külső jelek azt erősítették meg számára, hogy másfele kell mennie. Mégis marad a kérdés: miért áll itt tagadó formában ez a mondat: nem engedte… Vajon megakadályoz-e valamit a Szentlélek, ami jó? Bizonyára nem! A Krisztusi parancs így hangzik: tegyetek tanítványokká minden népeket. De Pál csak egy utat járhat be. Talán még nem jött el az idő arra, hogy ezeken a vidékeken a Krisztus neve és megváltó munkája hirdettessék. Még nem áll készen az emberek szíve. Nem látunk bele Isten terveibe… (Jeremiásnál olvassuk, ám ott a nép határozott szembeszállása, keményszívűsége miatt hangzik el ez a parancs: te ne járj közben ezért a népért, ne imádkozz, és ne könyörögj értük – Jer 11,14.)

   És még egyszer megismétlődik ugyanez a megjegyzés. Míszia fele mentek, és Bitiniába akartak eljutni… de nem engedte őket Jézus Lelke. Ugyanarról a Lélekről van szó. A szentíró (Lukács) nem a szóismétlés elkerülése miatt, nem stilisztikai meggondolásból használ itt más megnevezést, hanem ezzel az evangéliumi szolgálat krisztusi megbízatásának személyességét hangsúlyozza. Velük van az Úr, akit hirdetnek. A Róm 8,9-ben is olvasunk a Krisztus Lelkéről…

   Szentháromság vasárnapja van… Hitünk egyik legnagyobb titkáról szól ez az ünnep, hiszen nemcsak ámulatba ejtő munkájára, hanem Istenre magára mutat rá, az ő csodálatos, felséges  Személyére. Az ő hármas egységére. A nyugati és keleti egyházak közti teológiai vita egyik sarokpontja az ún. „filioque” kérdése, ami szó szerint az jelenti: a Fiútól is. A keleti keresztyénség (az ortodox egyház) a Szentlelket csak az Atyától származónak vallja… („Hisszük, hogy mindkettőtül származol véghetetlenül”- énekeljük egyik régi pünkösdi énekünkben.) Jézus azt mondja a tanítványoknak: A Pártfogó (Vigasztaló) pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek”(Jn.14,26). A Szentháromság lenyűgöző, minden képzeletünket felülhaladó közösségében még árnyéka sincs a külön útnak, eltérő akaratnak…

   Pál és társai lementek Troászba, ebbe a tengerparti városba. Nem olvasunk arról, hogy itt alkalmuk nyílt volna az evangéliumot hirdetni… Az „egy éjjel” időmeghatározás azt sejteti, hogy eltelt bizonyos idő a látomásig. Várták a mennyei Atya kijelentését, a Szentlélek irányítását, a Krisztus világos parancsát… Vannak várakozási idők. Csak el ne bizonytalanodjunk! Én elég nyugtalan természetű vagyok: nem szeretek várni. Biztos, hogy nagyon sokan így vannak. Pedig jobb biztos jelre várva vesztegelni, mint Isten akarata ellenére nekivágni valaminek.

  Egy éjjel tehát látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt meg előtte, aki azt mondta: jöjj át, légy segítségünkre. Az üzenet önmagában, terminológiájában nem vallásos tartalmú. Segítségkérés. De lehet-e nagyobb segítség, mint az evangélium? Higgyétek el, ez ma is így van. Minden névvel nevezendő szükségünk mellett ez a legégetőbb, legegzisztenciálisabb. Anyagi gondjaink is vannak, egészségi problémáink, kapcsolati bonyodalmaink, lelki vívódásaink… Talán sok minden segítséget jelentene pillanatnyilag, de a legnagyobb, legtartósabb nyereség Isten szeretetének megismerése, elfogadása.

   Milyen segítségre lenne szükségetek, testvéreim? Sokan a pénzt neveznénk meg, mások a gyógyulást, a békesség helyreállását, emberi megértést… Rendkívül fontos dolgok ezek egytől egyig, de azt kell mondanom, hogy az evangélium, megváltásunk jó híre, Isten kegyelme jelentőségében meghaladja ezeket. Sőt, hisszük, hogy ha – Krisztus Urunk tanítása szerint –Isten országát keressük, akkor a kellő mértékben ezek is ráadásul megadatnak nekünk… Egy híres pszichológust kérdeztek meg: ha valaki nagy bajban van, az idegösszeomlás szélén áll, mit ajánl neki. A hallgatók nagy meglepetésére azt mondta: fogadja el Isten és az embertársak segítségét, és menjen, segítsen másoknak.   

   Vajon a világ problémáira nem az evangélium lenne-e a megoldás? Az észak- koreai diktatúra felszámolásában, a fehérorosz, afganisztáni válság megoldásában, Európa lelki szétesésének, a nagyhatalmak globális pusztulással fenyegető versengésének leállításában … Ha az érintettek engednék, hogy az evangélium igazsága megérintse őket.  Nekünk is erre a kegyelmi segítségre van szükségünk: elidegenedésünkben, erőtlenségeinkben… Nem az a gondunk, hogy nincs mit együnk, hogy nyomorban és elnyomásban élünk, hanem az, hogy lelkileg éhezünk és sínylődünk, az önzés, a harag, a hitetlenség miatt nem vagyunk szabadok.

   A látomás után nyomban elindultunk. (Egy stílusváltást is megfigyelhetünk: többes szám első személyben folytatódik a beszámoló.) Egyértelmű. Küld az Úr, akkor megyünk. Minden „hátha”, minden okoskodás nélkül… Nem elég a felismerés, nem elég a meglátás. El kell indulni, engedelmeskedni kell! Történt-e olyan velünk, volt-e példa arra, hogy Isten szavára konkrétan megtettünk valamit, amit parancsolt nekünk, vagy nem tettünk meg valamit, amitől óvott az Úr, pedig indulataink, vágyaink nagyon véghez akarták vinni?  Vajon Krisztusnak az Ige és Szentlélek által közölt akarata szerint készek voltunk-e megbocsátani, elengedni, befogadni, adni, segíteni, hűségesnek maradni, bűnöknek hátat fordítani? Ha nem, akkor számunkra fölöslegesen szólt az ige 10-20-30-40-50 éven keresztül.

   Megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot. Ma mit értettünk meg Isten akaratából, Krisztus szeretetéből, a Szentlélek munkájából? Milyen következtetést vontunk le, mit határoztunk el, mit akarunk az Úr segítségével véghezvinni? Értsük meg, hogy minket is megbíz a mi Urunk! Ha ő mindent vállalt értünk, akkor mi nem válaszolhatunk a semmivel erre. Adjon ő nekünk bölcsességet, felismerést, Lelkének erejét, hogy végbemenjen bennünk és általunk a jó dolog, amit Isten elkezdett és célba akar juttatni a mi életünkben is. Ámen.

 

   Szentháromság, egy Istenünk, teremtő Atyánk, megváltó Krisztusunk, megújító Vigasztalónk,

legyen hála és dicsőség neked minden testi és lelki, mennyei és földi áldásaidért, amiben részeltetsz minket, hit által az örök életre elhívott gyermekeidet. Köszönjük mindennap megmutatkozó gondviselésedet, jóságodat, oltalmadat, anyagi javainkat, a külső békességet, amiben élhetünk, minden segítségedet, amit munkánkban, küzdelmeinkben megtapasztalunk, köszönjük szeretteinket, családunkat, gyülekezetünket. Köszönjük az alkalomról alkalomra megszólaló és megszólító szent Igét, az evangéliumot, találkozásainkat, ünnepeinket. Azt, hogy te mindent megtettél egyszülött Fiadban és mindent megteszel Szentlelked által azért, hogy betölthessük küldetésünket, hogy a nekünk szerezett váltságban megtarts, hogy senki és semmi el ne szakíthasson tőled.

   Most ezen az alkalmon kiváltképpen gyülekezetünkért könyörgünk hozzád. Kegyelemed által erősíts meg minket a hitben, a közösségben, az egyetértésben! Add, hogy komolyan vegyük, lelkünkön viseljük keresztyéni megbízatásunkat, a Krisztus ügyét, hogy mi magunk is szívvel-lélekkel odaálljunk mellé, másokat is erre buzdítsunk! Hadd legyen hiteles a mi bizonyságtételünk, áldásos a szolgálatunk! Érintsd meg a közömbösök lelkét is, ébreszd rá arra, hogy nekünk együtt – egymást támogatva, erősítve - kell Krisztust követnünk, országodat építenünk, és abba bemennünk. Adj nekünk növekedést, gyarapodást! Hiúsítsd meg a Sátán egymástól elszakító, széthúzást szító, megosztó szándékát! Adj nekünk megújulást, életet! Munkálkodj gyermekeink, ifjaink, a felnőttek, idősebbek életében is! Fordítsd mindnyájunk szívét magadhoz!

   Taníts minket türelemre, engedelmességre, odaadásra, szolgálatra! Taníts minket a szeretet gyakorlására! Hadd értsük meg azt, hogy ha nem térünk hozzád, ha nem Krisztus lesz az út, igazság és élet számunkra, ha nem Lelkedre figyelünk, akkor szétszóratunk, elveszünk. Akkor már most a hiábavalóságot szolgáljuk. Egyedül a te dicsőséged marad meg örökké!

   Imádkozunk, áldd meg ún. ünneptelen félévünket, rendelj tartalmas találkozásokat, építő alkalmakat, programokat számunkra. Áldd meg a nyári időszakot, őrizd életünket, őrizd határainkat, őrizd nyugtalan világunkat! Áldd meg svájci, magyarországi és mezőségi testvérgyülekezeteinket, máshol élő gyülekezeti ismerőseinket, barátainkat, mutasd meg szereteted győztes hatalmát mindenütt gyermekeid életében, közösségeiben!

  Könyörgünk a betegekért, a gyászolókért, egyedül valókért, özvegyekért, árvákért, nehézségek, kísértések közt levőkért: vigasztaló, megtartó, szabadító, üdvösségre vezető kegyelmedet kérjük számukra. Imádkozunk a tanulókért, munkálkodókért, egyházi szolgálatban fáradozókért – add áldásodat minden jó, építő törekvésre.

   Fohászkodunk egész anyaszentegyházunkért, az evangélium terjedéséért, gyümölcsterméséért, a gonoszság meghátrálásáért, a te világosságod diadalra jutásért. Örökkévaló irgalmaddal tartsd meg tieidet a Krisztus követésében, és általa abban az üdvösségben, amit ő szerezett számunkra! Ámen.