ApCsel 18, 1-12. 18-22 (vas. de., 2021, jún. 6.)

 

1 Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment.

2 Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, Róm 16,3; 1Kor 16,19; 2Tim 4,19

3 és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak.

4 Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket.

5 Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. 1Thessz 3,5-7

6 Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. Mt 10,14; 27,24-25; ApCsel 13,46-47

7 Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.

8 Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek.

9 Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: Jer 1,8

10 mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.

11 Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét...

12 Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték.

 

18 Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett. Róm 16,1; ApCsel 21,23

19 Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.

20 Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó,

21 hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: Visszatérek hozzátok, ha Isten úgy akarja. Azután elhajózott Efezusból.

22 Miután Cézáreába érkezett, felment Jeruzsálembe, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába. Jn 7,8.10

 

   Pál nem sokat időzik Athénben. Az Areopágoszon elmondott beszéde hűvös, közömbös fogadtatásban részesül (nem ismétlődik meg a jeruzsálemi pünkösdi csoda), és bár néhányan megtérnek, a görög főváros lakóinak túlnyomó többsége - művelt finnyáskodással, vagy lekezelő fölényeskedéssel – elzárkózik az evangéliumtól. (Az önhittség nem kedvez a hitnek.) Pált itt senki nem bántalmazza, nem üldözi, de a közöny, az unott érdektelenség rosszabb a nyílt szembeszállásnál. Ahol az evangélium nem kavarja fel a lelki állóvizeket, nem állít embereket döntés elé, ott a mag az útszélre esik. Vajon a mi gyülekezetünk mennyire fogékony az igére? 

   Pál Korintusba érkezik, a római birodalom egyik metropoliszába (Akhája tartomány központjába). Kíváncsiak lennénk a részletekre: vajon Pál egy idegen nagyvárosban hogyan keresett kapcsolatokat, hogyan ismerkedett meg emberekkel. A Cselekedetek könyvéből vagy éppen a saját leveleiből kirajzolódó (a megtérése utáni vonásait tükröző) portré alapján alázatos, együtt érző, másokért felelősséget vállaló, nyílt természetű, szolgálatkész embernek ismerjük meg őt, aki küldetését hitelesen éli meg, szenvedélyesen képviseli. Olyan adottságok ezek, amiket Isten Szentlelke felhasznált abban, hogy az evangélium sokfele eljusson.

   Korintusban találkozik egy Akvila nevű, a Fekete –tenger déli partvidékéről származó zsidó férfivel, akinek felsége Priszcilla volt. (Görög nevek, jelentésük: sas ill. idős, tiszteletre méltó, szigorú.) Pál hozzájuk csatlakozik, náluk kap szállást, és náluk dolgozik (ui. sátorkészítők). Leveleiben is többször hivatkozik rájuk (Róm 16, 3/ 1Kor 16,19/ 2Tim 4,19). Isten útjai, tervei csodálatra indítanak: Akvilának és felségének el kellett távozniuk (menekülniük) Rómából  Klaudiusz császár rendelete miatt. Emberileg drámai fordulat, kényszerhelyzet volt ez számukra: otthagyni a biztos egzisztenciát, valósággal földönfutóvá lenni – Isten azonban a rosszból is jót tud kihozni, a nehézségeket is áldássá tudja változtatni. Talán a megpróbáltatásokban jobban fel tud minket használni, mint kényelmes jólétünkben…

   Pál tehát biztonságos helyet talált, de nem „húzza meg magát”, nem feledkezik meg apostoli megbízatásáról. Még hitünk megélésében is jellemző ránk az a gondolkodás: elvagyunk magunknak. Ez azonban nem több a véka alatt világító gyertya hatásfokánál… Szombatonként a zsinagógában vitázott, igyekezett meggyőzni zsidókat, görögöket - nem a maga igazáról, hanem a Krisztusban megjelent váltság tényéről. Bizonyára az Ószövetségből kiindulva. Athénben az ott lakók pogányos hitéből kiindulva. Isten igéje mindig a mi helyzetünkből () kiindulva akar miket Krisztus fele elindítani.

   Mi hajtja Pált, mi ez a szent nyugtalanság benne, hogy szóljon, hogy ne hallgasson, hogy alkalmas és alkalmatlan időben és helyen Krisztust hirdesse?  Tegyük fel – és most már nem is annyira tudományos- fantasztikus téma -, hogy egy újabb vírus ütné fel a fejét, ami nagyon gyorsan terjedni is kezdene, mi pedig ismernénk egy orvost, aki mindenkit ki tud gyógyítani az új betegségből, aki hozzá fordul. Vajon nem szólnánk szeretteinknek, családtagoknak, barátoknak, falubelieknek, ismerősöknek, végső soron mindenkinek, akivel találkozunk?  Figyeljetek, ebben a rettenetes bajban van megoldás. Elnéznénk, hogy pl. a szomszéd falut megtizedeli a járvány? (Ha igen, akkor az a szívtelenség, a cinikus gonoszság, az érzéketlenség félelmetes jele lenne bennünk.) Vajon lelki vonatkozásban minden rendben van családunkban, környezetünkben, világunkban? Nem fenyeget a hitetlenség, a bűn mind testünket, mind lelkünket megnyomorító uralomra jutása? Nagyon valóságosan érzékeljük: puskaporos hordón élünk. És nézhetjük mindezt fásultan, hideg szívvel?

   Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Erősítés érkezett. Ez fizikai munkájában is szabadabbá tette Pált, de lelki támogatást is jelentett. Nagy lelki erő, elszánás kell ahhoz, hogy magányosan is kitartson valaki. Amikor csak saját hangom visszhangját hallom (templom). Sokat jelent az, ha társak, testvérek vannak mellettünk, akikkel megoszthatjuk kétségeinket, örömeinket. Akikkel kölcsönösen biztatjuk egymást. Jézus kettőnként küldi ki tanítványait.  

   Az apostol ettől kezdve egészen nyíltan bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a Krisztus. Ő a megígért Messiás, akinek el kellett jönnie, és aki valóban megjelent Isten örökkévaló, üdvözítő akarata szerint. Akit mi megismertünk, akinek szolgálatába álltunk, sőt, vele járunk és élünk: az ő szeretetének vonzásában, Lelkének irányítása alatt. Meglepő kijelentés: Jézus, a Felkent, nem egy eszmény, hanem a mi személyes Urunk.  

   A direkt üzenet felháborodást kelt. Azóta is. A Messiást szépen el tudjuk képzelni úgy, mint egy idealizált személyt, de az, hogy felvette a mi testünket, vállalta sorsunkat, köztünk járt, vétkeink miatt megfeszítették és feltámadt, Lelke által munkálkodik a benne hívőkben – az már idegen számunkra. Szépen, egyetértőleg hallgatjuk az Isten hatalmas tetteiről, a Jézus életéről szóló tanítást, de amikor Krisztus értünk vállalt áldozatáról, elkötelező szeretetéről, bűneink megbánásáról, megtérésről van szó, a Krisztus követéséről, a benne való új életről – akkor elkezdődik a mi felháborodásunk, belső tiltakozásunk is. Pedig a hit ajándékát csak ebben a személyességben lehet elfogadni.

   Ellenszegülnek, durván gyalázzák Pált. Ő szent felháborodással azt mondja nekik: én tiszta vagyok, elmondtam, ami rám bízatott, a többi a ti felelősségetek, ti lássátok, elmegyek másokhoz. Olvastuk, hogy a zsinagógát otthagyva a Tíciusz Jusztus házába költözött át, és ott prédikált. Ez a lakás, ez az otthon templommá lett. Ahol nemcsak szól, hanem él az ige (hallottuk: a tulajdonos istenfélő ember). Aztán egy nagy lelki áttörés következik be: Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró megtér. Felismeri, megérti Krisztusban az Ószövetség lényegét. (Régi történet: egy fiatal anya, akit száműztek, kiskorú gyerekét egy dajkára bízta, aki sokat beszélt neki édesanyja kedvességéről, szeretetéről, a gyermek szívesen hallgatta, de akkor értette meg igazán a dajka szavait, amikor édesanyja újból hazatérhetett, magához vehette, és szeretettel nevelhette.) Sokan mások is megtérnek vele együtt, és megkeresztelkedtek… magukra vették Krisztus megváltó áldozatának szent jegyét.

    Pál mennyei megerősítést is kap. Látomásban szól hozzá az Úr üzenete: ne félj, szólj, ne hallgass. Sokan talán hallgatásra intenek: az ellenségeid, a barátaid. De te ne feledd, hogy kiben hiszel, hogy mi bízatott rád! Krisztusról nem lehet hallgatni.  Sok népem van… Istennek mindenki drága. Ami Pál számára látomás, az nekünk- az ige által – direkt üzenet. Ha aktualizáljuk: Istennek a mai hitetlennek tűnő, elfajult világban is sok népe van. Talán gyülekezetünkben is…

   Másfél évet tölt ott… Missziós szolgálata egészének összefüggésében hosszú idő ez (rendszerint néhány napot, pár hetet, legfeljebb 1-2 hónapot maradt egy-egy helyen. (Efézusban tartózkodott a legtöbbet, közel 3 évet). A Pál korintusi szolgálati idejének lassan a húszszorosát töltöttem ebben a gyülekezetben. Mennyi eredménnyel, mennyi eredménytelenséggel? 

   Gallió helytartó idejében (aki valószínű nem volt erős kezű vezető) általános támadást indítanak Pál ellen a zsidók. Úgy látják, eljött az ideje, hogy megszabaduljanak attól, aki a szabadulást hirdeti nekik. Jelenléte, szolgálata szúrta a szemüket, zavarta a nyugalmukat… Jézussal át kell értékeljük az életünket, hozzáállásunkat. És régi természetünk hevesen tiltakozik ez ellen.  Pedig tiszta ruhát csak akkor ölthetünk magunkra, ha a régit levetjük. (Egyik testvérünknek a tavaly télen tiszta, meleg ruhákat vittünk. A következő találkozáskor megrökönyödéssel vettem észre, hogy a kapott ruhadarabokat a régire húzta fel.)

   Pál eztán elbúcsúzott a testvérektől, Antióchia fele tartott. Kenkreában (Akhája) megnyíratta a fejét, mert fogadalmat tett. Neki is szüksége volt megerősítő rítusokra… Efézust is érintik. Itt bemegy Pál a zsinagógába, és marasztalják, hogy hosszabb időt töltsön velük. Van valami megragadó az ő személyében, intellektusában, lelkületében, szenvedélyességében. Nem áll rá, hanem azt ígérve, hogy ha Isten akarja, visszatér, tovább hajózik. (Akkoriban heteket, hónapokat tartott egy ilyen utazás.) Cézáreát érintve Jeruzsálembe érkezik, köszönti az atyafiakat, beszámol szolgálatáról, majd visszatér Antióchiába, kibocsátó gyülekezetébe.

   Olyan jó, ha van egy közösség, ahol a szó igazi értelmében otthon lehetek, ahol megértés, támogatás vesz körül, ahol feltöltődhetem, növekedni tudok, ahol megerősítést nyerek!  Adja az Úr, hogy ilyen gyülekezetté váljunk! Ámen.