ApCsel 19, 8-22 (vas.de.)

 

Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még levetett kendőit vagy kötényeit is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük. Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet! Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette.  A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket. Sokan, akik varázslással foglalkoztak, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Amikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött. Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Makedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: Ha ott már voltam, Rómát is meg kell látnom. Elküldött Makedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erasztoszt, ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.

 

   Nincs sablon, minden helyzetben alkalmazható képlet a hit megélésre. A helyzetek, az alkalmak szüntelenül változnak. De a hit lényege, tartalma ugyanaz kell maradjon: az Istenben való bizalom, a Krisztus tanításának, példájának követése, a Lélek vezetése iránti engedelmesség.

   Pál - hallottuk a múlt vasárnap - Thesszalonikában csupán három szombaton át tanít a zsinagógában, Efézusban viszont három hónapig tart a zsinagógai bizonyságtétel, ami még két éven át folytatódik a Tirannosz iskolájában. Itt is, ott is gyülekezet létesül, Pál mindkét gyülekezetnek levelet ír.

  Pál az Isten országának dolgairól igyekszik meggyőzni a zsinagógába összegyűlőket. Krisztus igehirdetésének is ez a központi üzenete. Elközelített a mennyek országa. Már bennetek van (ha befogadjátok), és majd teljességre jut. Látszik-e köztünk valami Isten országának fényéből? Mi sokszor a világi csillogással akarjuk felvenni a versenyt.

   Egyesek keményen ellenálltak, gyalázták az Úr útját. (Érdekes kifejezés: gyalázták az utat, amit Krisztus vállalt, amit ő mutat követőinek, az utat, amit ő testesít meg, azaz őt magát.) Akkor Pál otthagyta őket. Nem kell orrvérzésig hirdetni az igét. A lator egyszer hallott (látott) evangéliumot, Júdás három éven keresztül. Egyik elfogadta, a másik visszautasította.

   Pál nem lesz depressziós, nem adja fel küldetését, nem vonul vissza, hanem otthagyja őket. Jézus is otthagyta a názáretieket. A kegyelem végtelen, de elfogadásának lehetősége nem korlátlan.

   A tanítványokat, értsd a Krisztus-hívőket is távol tartotta tőlük. Akinek nem kell Krisztus, az követőiben is visszautasítja őt. Egyik hívő atyafi mondta: nem járok olyan társaságba, ahol Jézust az ajtón kívül kell hagynom.

   Pál semleges területre, egy iskolába megy, és mindennap prédikál. Egész Ázsia - itt az Efézusban megfordulókra kell gondolnunk (pezsgő kereskedelmi élet zajlott a városban, sok volt az átutazó) – hallja az Úr igéjét. Jézus igazsága nem kell a zsinagógában, kell egy pogány iskolában.  Ott lesz igaza az Úrnak, ahol őt befogadják. Ott lesz igaz a megváltás, a bocsánat, a békesség.

   Csodák történnek… Szoktuk mondani: más időket élünk. Valóban, ilyen látványos jelek nem adatnak nekünk. De hisszük, tapasztaljuk: van vigasztalás a Lélek által, van békességet találás, van szabadulás, van gyógyulás.

   Kissé amolyan református, protestáns fenntartással hallgattuk: az apostol levetett kendőit és kötényeit (akkori öltözet darabjai voltak ezek) elviszik a betegekhez és megszállottakhoz. Vannak csodatevő erővel bíró ruhadarabok? Ismerjük a bibliai párhuzamokat: az Illés palástja szétválasztja a vizet. A vérfolyásos asszony történetében az asszony csak a Jézus ruhájának szegélyét érintette, és megtisztult. Azt megértjük, hogy egy bizonyos személy által viselt ruha látványa erős érzelmeket válthat ki (pl. gyermekeink előkerülő régi ruhácskáitól úgy megmelegszik a szívünk), de a tárgyaknak nem tulajdonítunk varázserőt. Különben a babonák homályos területére tévedünk.

   Mi történt akkor itt? Úgy gondolom, a ruha emlékeztető eszköz volt. Amint a Móricz Barbárok című novellában a meggyilkolt juhász rézzel kivert szíja, ami bűnvallásra készteti az elkövetőket. Az efézusiak hallották, hogy van egy Pál nevű tanító, akinek szíve Krisztusért lobog. Odaszentelt életű ember. Ő az Isten Fiánk, Krisztusnak a szolgája: az ő megváltó halálát, megbocsátó kegyelmét hirdeti, isteni szeretetét képviseli. Ez az apostol ruhája, ami kézzel fogható bizonyítéka küldetésének… A csoda Isten Lelkének munkája. Kérdésem: ha megtalálnák és elhoznák közénk Krisztus vérrel áztatott ruháit, megtérnénk-e?

    Gonosz lelkektől megszálltak. Ma már nincsenek ilyenek, mondjuk. Tényleg nincsenek? Vajon akik a gyűlölet, indulatok, bűnös kívánságok megszállottságában élnek, a hatalom, a pénz, a hírnév fanatizmusában? (Akik akármire képesek, csakhogy ennek a belső kényszernek eleget tegyenek.)

   Kimondják rájuk az Úr Jézus nevét… Jézus neve nem varázsige, hanem egy élő személynek, az örökkévaló Úrnak és Felkentnek a megszólítása. Mert őt segítségül lehet hívni, áldani és magasztalni lehet, de nem lehet nevével, hatalmával visszaélni. Ha nincs igazi, belső közösségünk vele, akkor hitünk csak szemfényvesztés.

    Egy bizarr jelenetet ír le az ige. Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia egy megszállottat „kezel”. Valószívű az okkult szertartás valahol zárt helyen folyik. Az ördögűzés mágikus praktikája során Jézusra hivatkoznak, akit Pál hirdet. A megszállott rájuk ugrik, legyűri őket, ők pedig meztelenül, megsebesítve menekülnek el. Megszégyenülnek. Azt olvassuk: aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik (Róm 10,13). Aki csak profitálni akar Jézus nevéből, az szégyent vall.

  Megtudta a város, félelem szállta meg az embereket (ismerjük be: eléggé hátborzongató a történet), és magasztalták az Úr Jézus nevét. Jézus neve reménység, erőforrás, üdvösség. (Figyelemreméltó: az apostoli levelek nem tanítanak az ördögűzésről, de beszélnek a lelki harcról, pl. – amint hallottuk - éppen az Efézusi levél a 6. részben).

    Az eset következménye az, hogy sokan nyilvánosan megvallják bűneiket. Nagy kérdés, hogy a bűnvallás miért nem kérdés már egyházunkban (sem egyéni, sem közösségi változatban).  Az, hogy „liturgiai formában” megvalljuk bűneinket, nem sokat jelent. Olvastam egy elgondolkoztató mondatot: amit nem mondtál el Istennek, azt majd ő emlegeti fel neked az utolsó ítéletkor. Ami megvallasz, amit átadsz Isten kegyelmének, az nem terhel többé, amit nem vallasz meg, az rajtad marad, azzal neked kell elbánni, megbirkózni. Milyen otrombán, mennyi képmutatással, hamissággal próbáljuk a bennünk levő rosszat jónak mutatni! Hány megnyomorodott, frusztrált ember van éppen emiatt!

    Elbeszélik az ilyesfajta mesterkedéseiket. A bűnnek csupán töredéke az, a jéghegy csúcsa, ami látszik. Mi van a szívekben? Vajon mi akadályoz miket, hogy megvalljuk, hogy szabaddá legyünk? Illetve: vajon mi indíthat el erre? Amíg rejtegetjük, tagadjuk a hamisságot, addig cinkosai vagyunk a Sátánnak, addig zsarolhatók vagyunk. A bűn nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget, nehogy azt gondoljuk. (Történet: valaki megvásárolt egy szép birtokot házzal és nagy kerttel igen kedvezményes áron, azzal a kikötéssel: a tulajdonos nem adja el a kert közepén levő fát, arra igényt tart, joga van azt bármikor megnézni. A kecsegtető ajánlat kibírhatatlan, pokoli állapotot eredményezett a régi tulajdonos állandó zaklatása miatt… Ha életünkben területeket hagyunk a Sátán tulajdonában, ha ott nő szívünk közepén a nagyravágyás, az irigység fája, valamilyen szenvedély fája, akkor végünk van. )

  Összehordták a könyveiket, és elégették. A tűz az ítélet jelképe. Ami égetnivaló, azt égesd el! Ne gyűjtsd a kacatot lelkedben! Aztán szól a teljes szakításról, telkes leszámolásról, teljes elfordulásról is. Látni sem akarom! Nem csak félreteszem.  A bálványokat el kell égetni. Ua. a megtisztulás cselekedete is.

   Nem tudom, testvéreim, miből kellene máglyát rakjunk gyülekezetünkben. Az biztos, hogy sok baj bénítja közösségünket. (Talán anyagi javakat is erre a máglyára kellene hordanunk: TV-készüléket, okostelefont, italt, stb., és nem kézzelfogható dolgokat is: irigységet, bizalmatlanságot, féltékenységet, anyagiasságot, gonosz vágyakat.)

   50.000 ezüstpénz. Nem kis összeg. Ez a „kár és szemét” ára. Miért számolják össze utólag? Okulás gyanánt? Íme, ennyit adtunk ki fölöslegesen, sőt lelkünk kárára. Hogy meg kell fizetni a rosszért is! Jézust harminc ezüstpénzért adta el Júdás. Júdás 1666-szor adhatta volna el Jézust. Hányszor adjuk el őt? Milyen értéktelen dolgokért? Őt el lehet adni, de nem lehet megvenni, lefizetni.

    Az Ige az Úr ereje által terjedt: szép megállapítás. Bárcsak, köztünk is érvényes lenne. Mert ahol terjed az Ige, ott nő a békesség, az öröm, a szeretet. Mennyire kellene ez nekünk!

    Pál érzi, hogy Efézusban befejezte szolgálatát: tovább kell mennie. El kell jutnia Jeruzsálembe és Rómába is. Engedjük, hogy az Úr vezessen, használjon! Ámen.

 

Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy Igédben a te országodról hallottunk. Bocsásd meg, ha úgy leköt a földinek a gondja, a küzdelme, hogy erről el is feledkezünk. Ez csak amolyan mellékes kérdés lesz. A világ fele fordulunk, Krisztus keresztje a hátunk mögé kerül. Bocsásd meg szívünk keménységét, ellenállását! Te vezess rá a te kegyelmed igazságának megismerésére, annak megértésére, hogy lelkileg gazdag, bővelkedő életünk csak általad lehet! Te cselekedj Lelked által csodákat köztünk is, ahol olyan sok a betegség, a gond, baj, a lelki megkötözöttség! Annyira szükségünk van békességre, hitre, reménységre. Emlékeztess minket Igéd által, életünk eseményei által is a te hatalmadra, jóságodra, megváltásunk tényére! Erősíts a hitben, a közösségben, a kitartásban! Adj valóságos szabadulást külső és belső megkötözöttségekből Jézus neve által! Halljuk Igédből: aki az ő nevét segítségül hívja, az megtartatik.

   Indíts minket őszinte bűnvallásra! Bocsásd meg, hogy annyi energiát fordítunk arra, hogy rejtegessük, hogy magyarázzuk a bűneiket! És végül rámegy az életünk, ahelyett, hogy tiszta szívvel szolgálnánk neked, áldásaidat megosztva egymással. Ó, mekkora máglyát kellene rakni a mi gyülekezetünkben is, letéve, megvallva hamisságainkat, önzésünket, keményszívűségünket, talán éppen babonaságainkat, közömbösségünket, rosszindulatunkat, tékozlásainkat, káromkodásainkat, kicsapongásainkat!

   Segíts, Urunk, hogy szakítani tudjunk ezekkel, hogy engedjük, hogy igazságod tüze kiégesse ezeket belőlünk, és mi neked engedelmeskedjünk tiszta szívvel!

   Könyörülj gyülekezetünkön! Kérünk, adj megújulás, megtérést! Belátjuk, hogy ha nem kegyelmezel nekünk, akkor széthull, felszámolódik közösségünk. Az emberi jelek erre mutatnak. Hisszük, hogy te megmaradásunkat, megerősödésünket akarod. Adj nekünk bölcsességet, hitet és engedelmességre kész lelkületet! 

   Imádkozunk a betegekért, gyászolókért, özvegyekért, árvákért, csüggedőkért, megkötözöttekért, nehézségben levőkért, békességre vágyókért – add felemelő kegyelmedet nekik. Munkáld hitben, szeretetben, reménységben való gyarapodásunkat! Mutasd meg rajtunk a te dicsőségedet, Krisztusért kérünk! Ámen.