ApCsel 25, 1-12  (vas.de.)

 

1 Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe.

2 Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték,

3 hogy – bár Pál ezt nem akarja – a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben.

4 Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pál Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik.

5 Ezért a közöttetek lévő vezetők – mondta – jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene!

6 Miután pedig nyolc vagy tíz napot közöttük töltött, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált.

7 Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani.

8 Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.

9 Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?

10 Pál azonban így válaszolt: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.

11 Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek.

12 Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.

 

   Júdea kormányzásában személycsere történik. Félixet Fesztusz követi a helytartói tisztségben… Kivált nehéz történelmi, politikai helyzetben egy új vezető színrelépéséhez általában nagy remények fűződnek. Hátha könnyebb lesz! Valóban egy ilyen hatalomváltás hozhat enyhüléseket, de sokszor csalódniuk kell az embereknek. „A gonosz új köntösben a régi királyságát folytatja.”

   Lelki értelemben van nekünk megújulásra, váltásra, változásra szükségünk. Eddig bűneim, vágyaim, szenvedélyeim irányítottak, ezentúl Isten vezetésére bízom magam. Indulataim dirigáltak – Krisztus lelkületét engedem uralomra jutni magamban. Talán mások befolyásoltak, de most igyekszem Isten igéjének tanácsára figyelni… Sokan talán lebecsülik ezt a belső fordulatot (a külső átalakulást tartanánk relevánsnak és meghatározónak), pedig teljes életünk minőségi változásához vezet: a családban, a gyülekezetben, a társadalomban.

    Fesztus Kr. u. 59-62 között volt Júdea helytartója, nevében az „ünnep” szót ismerjük fel. Hivatalát átvenni Cézáreába érkezik (ebben a kikötővárosban működött a helytartóság), ám Jeruzsálem a provincia szellemi központja, fővárosa. Az új elöljáró tehát felmegy a szent városba tájékozódni, körülnézni. Találkozik a zsidóság vezetőivel (római birodalom számára fontos volt a diplomáciai kapcsolat ápolása az elfoglalt területek lakosságával). A főpapoknak és a helyi felsőbbség más képviselőinek első dolga az, hogy panaszt tesznek Pál ellen. A gyűlölet nagyon erős motiváció tud lenni… Számukra az elsőszámú, a legfőbb probléma maga Pál. Illetve Jézus, akiről ő bizonyságot tesz. Aki szabadítóként, megváltóként jött az övéihez.  (Találkoztam olyan esettel, hogy a beteg káromkodva szidta az orvost, aki pedig mindent megtett a gyógyulásáért.)  

   A bűn által megtévesztett ember önpusztító stratégiát követ. Saját romlása álláspontját védi. Pl. úgy tűnik mostanában, hogy az Európai Unió egyik legfőbb elfoglaltsága, ténykedése: a keresztyén értékek elleni harc. Nehogy Isten mondaná meg nekünk, felvilágosult embereknek!

    Az apostol már régóta vizsgálati fogságban van (Félix – remélve, hogy váltságdíjat préselhet ki belőle – évekig halogatta a perét).  Most a zsidók az új vezető megérkezésével dűlőre akarják vinni az ügyet. Arra kérik, hogy vitesse Pált Jeruzsálembe. És azt tervezik, hogy útközben megölik. Micsoda álnok, képmutató elhatározás!  Úgymond a törvény védelméért nem riadnának vissza ilyen törvénytelen, gyalázatos tett végrehajtásától. Az ember nagyon elvakult tud lenni. A törvényhez (annak egyoldalú értelmezéséhez) való konok ragaszkodásból tévelygés lesz, a Krisztussal való élő kapcsolat a szeretet gyakorlására indít.  

  Fesztusz – aki talán átlátja fondorlatos szándékukat, és nem akarja szolgálatát egy botránnyal kezdeni - azt ajánlja, hogy a nép vezetői jöjjenek fel Cézáreába. Ez egyelőre számára is kényelmesebbnek látszik. Saját pályán… Pár nap után visszautazott Cézáreába, s másnap megejtette Pál kihallgatását.

    Az igében hallottuk, hogy amikor a fogoly Pál megjelent a bírósági tárgyaláson, akkor körülvették őt a jeruzsálemi zsidók. Az is következhetne, hogy együttérzéssel, megértéssel vették körül, és azt mondták neki: nem mindenben értünk veled együtt, de tiszteljük őszinte odaadásodat. Sajnáljuk, hogy ennyi szenvedést okoztunk neked. Szeretnénk mi is jobban megérteni Jézus tanítását. Valóban nagy igazságtalanságot követtünk el vele szemben… Vagy ez képtelenségként hangzik? Történik-e ehhez hasonló fordulat a mi gondolkodásunkban, magatartásunkban? Vagy mi mindig helyesen cselekszünk, soha nem kell magunkba szállnunk, semmit nem kell megbánnunk, átértékelnünk?

   Tudjuk, hogy az említett lehetőség helyett a főpapok és a velük levők kemény vádakat vágnak az apostol fejéhez (bizonyítékok nélkül). Ha szavakkal ölni lehetne, akkor Pál kivégzése ott azonnal megtörtént volna. Milyen szomorú, hogy ott és akkor a szeretet evangéliuma az ellenállás, a gyűlölet reakcióját váltja ki. Vajon mi hogyan viszonyulunk itt és most?

   Vajon mi miért nem tudunk Krisztusra figyelve egyetértésre jutni, őszinte testvéri közösséget alkotni? Miért nem sikerül közös dolgainkat hittel, szeretettel rendezni? Mennyire irányítanak minket rossz beidegződések, szenvedélyeink, indulataink: önzés, nagyravágyás, versengés, bizalmatlanság? Akármekkora az Isten szeretete, egy hitetlen mozdulattal kiutasítjuk a szívünkből. Az a hamis benyomásunk, hogy magunkat kellene feladnunk akkor, ha engedelmeskednénk annak. Megtévesztett identitástudattal rendelkezünk, amelyik azt súgja nekünk: az a te egyéniséged, aki és ahogy éppen vagy, amit akarsz és választasz, az a jó, senki ne szóljon bele. Mindenki, aki másról, többről beszél neked, az ellenség.

   Szembefordít minket Istennel és egymással a Sátán: gyermekeket a szülőkkel, embert az embertárssal. Pedig egymás támaszai kellene legyünk. Semmit nem veszítenénk, ha nagylelkűen elfogadnánk egymást, ha jóindulattal, szeretettel viszonyulnánk egymáshoz. De ezt a szabadságot nem merjük megengedni magunknak. Nyomorult bizalmatlanságban élünk.

  Pál így védekezik: sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. Nem mondja, hogy az Isten törvénye ellen sem. Azzal kapcsolatban azt írja: nem a jót teszem, amit akarok, hanem, a rosszat, amit nem akarok. Itt az emberi mérték szerinti törvényekről, előírásokról beszél: azokat igyekezett betartani. Nem akarja a régi törvényeket felrúgni, sőt becsüli azokat, fontos számára a templom , az állami hatalmasságok iránti kötelező tiszteletet is megadja.

    Nem ez a fő kérdés. A vádak nem a lényegre mutatnak rá. A vádak mögött gyűlölködés, irigység van. A Krisztus tanítása és személye iránti ellenszenv. Sokszor hivatkozunk az igazságra, miközben gonosz, önző vágyak, indulatok húzódnak meg a háttérben… A döntéshez való jogunkra hivatkozunk, pedig valójában nem akarunk engedelmeskedni Istennek. A mi hamisságunkhoz mérten értelmezünk mindent. ()

   Olvastuk, hogy Fesztusz a zsidók kedvében akart járni, és mint aki nem tud semmiről, színlelt ártatlansággal felteszi a kérdést Pálnak: nem akar-e Jeruzsálembe menni, hogy ott folytassák le a perét. Sok baj származik abból, hogy mi nem Isten, hanem mások kedvébe akarunk járni. Nem az ő tetszését, hanem az emberekét keressük. Ennek az a következménye, hogy döntéseinkben Isten húzza a rövidebbet. Munkahelyen, családban, baráti társaságban, idegenek előtt pillanatnyi népszerűségért, valamilyen előnyért elhallgatjuk, elnevetjük, megtagadjuk az ő örök igazságát. Ami arra utal, hogy a vele való közösségemmel komoly gondok vannak. (Ha egy társaságban – másokkal lévén elfoglalva - figyelemre se méltatnám, számba se venném feleségemet, ez kapcsolatunk kríziséről árulkodna.)

   Pál határozottan válaszol: akkor inkább a császár elé állok. A múltkor beszéltünk arról: sokszor a világi törvénykezés szintjén sem vagyunk, akármennyire keresztyéneknek nevezzük magunkat. Nemhogy a krisztusi második mérföldet, hanem még az elsőt sem teljesítjük: egymás tiszteletében, egymás hasznának előmozdításában… (Egyik lelkész írta le: „halálos fenyegetést soha nem kaptam mástól, csak hosszú évekkel ezelőtt egyik munkatársam részéről – akaratomon ellenére jutottam olyan információkhoz, amik hűtlen pénzkezelésről, hatalmi visszaélésről szóltak –, és úgy tűnt, hogy az egyházi felettesek nem akarnak tudomást venni az ügyről. Akkor gondoltam arra, hogy milyen jó, hogy vannak világi hatóságok, amik mégiscsak védenek, akármi is történik.”) Rettenetes, ha az egyházban, ahol testvérek, szolgatársak lennénk, ha a gyülekezetben, ahol Krisztus szeretetéről beszélünk, ha a családban, ahol az egymás iránti jóindulat, segítőkészség, elköteleződés, felelősség kellene uralkodjék a szívekben, az állami/polgári törvények jelentik a megoldást.

    Ha vétkes vagyok, mondja Pál, nem vonakodom a haláltól. Mennyi bátorság van szavaiban! Máshol azt vallja az evangéliumért vállalt szolgálatára utalva: még az én életem sem drága, csakhogy elvégezzem futásomat (ApCsel20,24). De ha a vádak alaptalanok… Az Isten gyermekének erejéhez mérten harcolnia kell minden igazságtalanság ellen. Nem hunyhat szemet az igazság sérelme fölött. Pál nem azt mondja: nem bánom, vigyétek véghez gonosz szándékotokat... Ez elgondolkoztató. Amennyiben lehet, küzdenünk kell mindenféle a hamisság ellen. Azt nevén kell neveznünk. A hallgatás olaj a gonoszság tüzére.  

  Fesztusz meghozza a döntést… De valójában Isten döntése ez, akaratának megvalósulása. A római levél tanúsága szerint Pál maga is többször elhatározta, hogy eljut a birodalom fővárosába. Hát nem különös? „Pokol hatalma is feléd segél”, énekeljük. Jó Isten kezét meglátni életünk eseményeiben, a kegyelem munkáját észrevenni nemcsak az áldásokban, hanem a kedvünk ellenére való dolgokban is. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk ezért az újabb alkalomért, hogy eljöhettünk a gyülekezet közösségébe Igédet hallgatni, nevedet magasztalni, segítségedet kérni, és hálát adni azért, hogy megváltott gyermekeid vagyunk, akikért a legnagyobb áldozatot hoztad meg egyszülött Fiadban. Sikerekben és csalódásokban, egészségben és betegségben tudhatjuk, hogy a te szent kezedben van az életünk, és te megtartó tervedet – amit elkezdtél bennünk - mindenképpen véghez viszed. Köszönjük Igéd tanítását, Lelked bölcsességét, hogy megérteted velünk szent, megtartó akaratodat, felismerteted küldetésünket.

   Taníts meg minket arra, hogy miközben hálásak vagyunk külső, testi áldásaidért is, ne azokba vessük bizodalmunkat, ne azoktól várjuk megtartatásunkat, mert egyedül Krisztus az élet forrása! Hadd engedjük, hogy az ő indulata uralkodjék, az ő szeretete jusson érvényre bennünk, az ő akarata vezessen, irányítson minket. Hisszük, hogy ez szolgálja a javunkat.

  Őrizz minket minden hamisságtól, kétszínűségtől, hogy az igazságra hivatkozva ne saját hátsó szándékainkat próbáljuk véghezvinni, hanem valóban rád figyeljünk, készek legyünk átértékelni gondolatainkat, készek legyünk félretenni emberi elképzeléseinket, a te erőddel legyőzni indulatainkat,

hogy a te igazságod és irgalmasságod eszközei lehessünk. És ültesd mélyen a szívünkbe azt, hogy a legfőbb jó a te kedvedben járni, azt tenni, amit Krisztus tanít! Akkor lehetünk boldogok, akkor lesz áldás életünkön, családjainkon, közösségünkön.

    Add nekünk igéd tisztánlátását, Lelked világosságát, hogy meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól, és segíts abban, hogy szilárdan ellenállhassunk minden megtévesztő tanításnak, elméletnek, gyakorlatnak, hogy mindig tudjuk, kiben hiszünk és kiben reménykedünk.  

   Áldd meg életünket, szeretteinket, családjainkat, gyülekezetünket! Hozzád esedezünk a betegekért, a gyászolókért, egyedül valókért, megpróbáltatásban vagy kísértések közt levőkért, a bűn uralma alatt tengődőkért – könyörülj mindnyájunkon. Adj nekünk megújult, hitben megerősödő, szolgálatkész, Krisztust követő életet! Ámen.