Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

ApCsel 28, 1-10 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

ApCsel 28,1-10 (vas.de.)

 

1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet.

2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak.

3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart.

4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon.

5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Mk 16,18; Lk 10,19

6 Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. ApCsel 14,11

7 Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt.

8 Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Lk 10,9

9 Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Lk 4,40

10 Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.

 

    A Cselekedetek könyvét olvasva régóta figyelemmel követjük a Pál útját, és általa a Lélek munkálkodását. A sok értetlenség, rosszindulat, ellenségeskedés mellett (ezek szinte kikerülhetetlenül hozzátartoznak ma is a hit harcához) áldás, növekedés kíséri az apostol szolgálatát. Az evangélium sok emberhez eljut. Életek változnak, közösségek újulnak meg...

   Hát igen, azok az első idők! – sóhajtjuk magunkban. Vajon ma miért nem élünk át hasonlókat? Min múlik ez?  Úgy gondolom, hogy elsősorban rajtunk. A Krisztus szeretete, Isten kegyelme, a Szentlélek ereje nem változott. Nem az a baj, hogy fizikailag vagy az időben kerültünk volna távol az események forrásától, hanem közömbösségünk, hitetlenségünk akadályoz meg abban, hogy az evangélium valóban hatással legyen ránk. Keményszívűségünk elszigetel annak igazságától… Sokan meg sem hallják! Pedig ma is csoda származik abból, ha valaki befogadja. Mit kezdünk az Ige drága kincsével? Mit kezdünk az Isten kegyelmével?  

   Egy hajótörés izgalmas, drámai történetéről olvastunk meg a 27. fejezetben.  Csodálatra méltó Pál hite, nyugalma, bölcsessége, határozottsága. Emberek élete függ tőle. Nemcsak attól, amit hirdet, hanem főleg attól, ahogy megéli hitét.  Pál küldetése ez: másokért lenni. Ezért olyan sikeres szolgálata. Nem gazdagságot gyűjt, nem a hírnév érdekli, nem arra törekszik, hogy életkörülményei kényelmesebbek legyenek, hanem egyetlen célkitűzése van: hogy futását elvégezze, hogy fáradozása sokak számára áldás, segítség legyen. Nem hasonlíthatjuk magunkat hozzá – de kétségtelen, hogy nekünk is küldetésünk van a magunk helyén.  

   A hajótöröttek egy szigetre vetődnek… Ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy megmenekültek. Akinek az élete forgott már halálos veszedelemben, az tudja, mit jelent ez. A hajózás történetének sok tragikus, vagy éppen csodaszerű szabadulásról szóló epizódja jut eszünkbe (). A viharos tenger az élet küzdelmeinek a szimbólumává vált. A sziget ezzel szemben a szabadulás, a megtartatás jelképe. Biztos hely, ahol megvethetjük a lábunkat. Hitünkre, családunkra, a gyülekezetre is szoktuk vonatkoztatni… Ma úgy tűnik, hogy ki-ki a maga szigetét, egyéni menhelyét keresi... Nem együtt menekülünk, a szabadulás nem közösségi élmény.

   Furcsának találhatjuk: a hajótöröttek első dolga az, hogy megtudják, hova vetődtek. Persze, mi szeretjük behatárolni magunkat (a vakációs bibliahét témája is erről szól). A külső világában egyre jobban tájékozódó ember (egyre többet tudunk környezetünkről) lelkileg nagyon el tud tévedni, olykor teljesen bizonytalanul sodródik… Nincsenek biztos pontjai. „Ide s tova hány a hab, és hajt tanításnak akármi szele…” (Ef 4,1)

   Az szigetlakók nem mindennapi emberséget tanúsítanak. A barbár megnevezés nem volt éppen hízelgő, és mégis milyen szép minősítés követi. Ezek az emberek még nem hallottak az evangéliumról… mégis annak szellemében járnak el, vendégszeretetet mutatnak a bajbajutottak iránt. A világ fiai sokszor megszégyenítnek minket. Valaki azt mondta (szomorú igazság van benne): inkább legyen dolgom egy jóindulatú pogánnyal, mint egy képmutató keresztyénnel.

   Ízlelgetjük a szót: emberség… Azt jelenti – bibliai értelemben -, hogy valakin megmutatkozik, feltündöklik az Isten képe. Ennek legmagasabb formája az, amikor krisztusivá lesz… Milyen jó lenne úgy embernek lenni, hogy Isten képe mutatkozzék meg, a Krisztus arca ábrázolódjék ki rajtunk!

   Tüzet raknak, befogadják őket a zuhogó esőben (amúgy is át vannak ázva a tenger hullámaiból menekülve). Pál, aki nagy tekintélyt vívott ki magának a hajó utasai között (akire a kapitány, sőt a foglyokat kísérő tiszt is hallgatott), aki már idősebb ember,  nem vonja ki magát a fizikai munkából. Ott serénykedik a tűzrakásnál. Sokat elárul ez. Felelős ember. Fontos számára a közösség. Nem azt kérdezte, hogy mit kapok tőlük, hanem azt, hogy mit adhatok. (A napokban hangzott el valaki részéről egy odavetett, visszautasító kérdés: mit adott nekem az egyház? Mit ad nekem idős édesanyám, vagy egy régi barátom? Semmit… és mindent.)

   Aztán jelképes, ami történik. Egy vipera marja meg az apostolt. A jó dolgok mellett mindig ott van a rossz is. A fénynek árnyéka van. Rátapad a kezére… a helyiek látják a mérges kígyót, és azt mondják: valami nincs rendben ezzel az emberrel. Van valami gyanús a háttérben: hiába menekült meg csodával határos módon, mert íme. Nagyon hamar megszületik az emberi ítélet. Mi is gyakran tesszük ezt: túl gyorsan mondunk véleményt. És túl lassan reagál a hitünk.

  Pál szinte laza mozdulattal lerázza a kígyót a tűzbe (ártalmatlanná teszi). Ó, ha a bűneinket is így az Isten tüzébe dobnánk, ha azok mérgét így elégetnénk: haragot, önzést, irigységet! Ha ide hoznánk az ő színe elé, és engednénk, hogy minden rossz hamuvá legyen. Eszünkbe jut az efézusi eset. A megtértek összehordják a babonás tartalmú könyveket, és elégetik azokat (össze is számolják: 50.000 ezüstpénz volt az értékük. De most csupán kár és szemét.)  Igaz, lenne mi is, amit hozzunk, egy hatalmas tüzet tudnánk rakni! Vagy nálunk az történne, hogy üres kézzel jönnénk, azt mondanánk, hogy nincs semmi bűnünk, amitől meg kellene szabadulnunk, nálunk minden rendben? Miközben félszemmel másokat lesnénk, hogy vajon milyen bűnterhekkel érkeznek.

   Várták, hogy az apostol rosszul lesz, hogy feldagad, úgy, ahogy megszokták… és nem történt semmi. A szervezetünknek van egy természetes reakciója. A lelkünknek is… Isten munkája, csodája az, ha nem a törvényszerűség szerint történik valami. Ha másként reagálunk. Ha a rosszért is jóval fizetünk. Azt várják, hogy visszaütök, hogy bosszút állok, hogy haragra gerjedek, hogy kihasználom a kísértés kedvező alkalmát, és nem azt teszem. Tudunk-e másként cselekedni? Különben mitől vagyunk keresztyének?

  Hirtelen változik az emberek véleménye: az imént még feltételezett gyilkos volt az apostol, a következő pillanatban álruhás istennek nevezik. (Ma biztos valamilyen tudományos magyarázatot keresnénk. A modern ember az ész bálványa előtt hódol. )

   Pálnak arra is jut ideje, energiája, hogy másokat gyógyítson. Az evangélium szelíd hatalmát képviseli. Nem beszédben áll az Isten országa, hanem Lélekben és erőben. Ezt meg kell tanulnunk, ezt gyakorolnunk kell.  A sziget elöljárójának – aki vendégül látta őket (a hajótöröttek egy csoportját)- az apja súlyos állapotban volt. Vérhasban szenvedett, lázrohamok gyötörték. Ez a betegség (kivált egy idős embernél) végzetes lehet…  Pál bement hozzá (fertőző betegségről van szó), imádkozott érte, rátette kezét, és az meggyógyult. A leírásban megfigyelhetjük az Istenhez és a beteghez fordulás mozdulatát (akár Krisztus gyógyításai esetében).

   A többi beteg is meghallja a hírt, Pálhoz mennek, meggyógyítja őket. Úgy is fogalmazhatunk: a sziget egészséges lett… Hatalmas tény ez fizikai (medikális) értelemben is. Gyülekezetünk, falunk közösségére is rá férne egy ilyen testi „generálozás”… Ritkán találkozom úgy valakivel, hogy valami betegség ne kerüljön szóba. De óriási gondok vannak lelki értelemben is: bűn, hitetlenség, közömbösség, szenvedélyek, romlás, békétlenség, harag. Vajon ezekből akarunk-e gyógyulni? Vajon odavisszük-e terheinket áldott Orvosunkhoz? Vagy szégyelljük bevallani, hogy betegek vagyunk?

   Pedig képzeljük el, milyen áldás az, ha lelki értelemben lesz egészséges a családunk, a gyülekezetünk: ha szeretetet, megelégedettség, hála, öröm tölti be a szíveket, ha megszabadulunk belső terheinktől, ha eltűnik a bizalmatlanság, neheztelés! A békesség szigete lennénk. Urunk ezt akarja nekünk ajándékozni. Jövünk-e hozzá alázattal, reménységgel?

    Pál nem saját erejéből teszi mindezt, és nem önmaga hírnevének növeléséért… hanem Isten kegyelme által Isten dicsőségére. A Lélek erejével, Krisztus szeretetével - a róla szóló bizonyságtétel megerősítésére. A gyógyulás mellett az eredmény: a szigetlakók hálája a megmenekültek felé. A jónak gyümölcsei vannak. Hadd érlelődjenek azok közöttünk is! Ámen.  

 

Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, megköszönjük neked ezt az újabb alkalmat, találkozást, ünnepet, hálát adunk neked gondviselő jóságodért, oltalmadért, amit napról napra tapasztalunk, megváltásunkért, ami túlmutat a földi élet keretein.

Hálát adunk a viharokban megtapasztalt erőért, biztatásért, a menekülés útjáért. Köszönjük, hogy ezt sokszor átéltük külső eseményekben, de lelkünkben is. Nagy megpróbáltatások, belső küzdelmek után elvezettél a te békességed szigetére, kegyelmed elrejtettségébe.

   Köszönjük, hogy emlékeztettél arra, hogy akkor tudunk a szó igazi értelmében emberek, emberségesek lenni, ha veled, teremtő Istenünkkel kapcsolatban maradunk, ha rád figyelünk, ha egyszülött Fiadat követjük, akit te értünk küldtél. Segíts, hogy egyre inkább hozzá hasonlítsunk!

   Ó, taníts minket felelősséget vállalni egymásért, hogy ne legyen közömbös számunkra családunk, gyülekezetünk sorsa sem testi, sem lelki értelemben, hogy vállaljuk a fáradozást, és ha kell, az áldozatot is egymásért!

   Bárcsak a bűnök, kísértések, tisztátalan vágyak, szenvedélyek ártó, fenyegető hatalmát engednénk megsemmisülni a te Szentlelked tüzében, bárcsak idehoznánk elődbe, és hagynánk, hogy te megtisztíts, megszabadíts azok mérgétől! 

   Tedd nyilvánvalóvá köztünk is gyógyító irgalmadat, és tégy minket is a te eszközeiddé, hogy szeretteink körében, barátok közt, munkában, akárhol megtartó szeretetedet képviseljük, Krisztus jóságát, tisztaságát. Igéd, kegyelmed által munkáld azt, hogy testileg is gyógyuljunk, de lelki értelemben is legyünk egyre inkább egészségesek, egyre jobban be tudjuk tölteni rendeltetésünket.

   Könyörülj gyülekezetünkön, annak minden tagján, minden családján! Légy közel betegeinkhez gyógyító kegyelmeddel, vigasztald a gyászolókat, erősítsd a megpróbáltatásban levőket, adj szabadulást a megkötözötteknek, hozzád fordulást az eltávolodóknak, megújulást a megfáradtaknak! Áldd meg gyermekeinket, bibliahetünket, áldd meg, növeld anyaszentegyházunkat Jézus Krisztusért! Ámen.