ApCsel 8,9-25 (vas.de.)

9 Élt abban a városban már azelőtt is egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert hatalmasnak mondta magát. 10 A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje. 11 Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket. 12 De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt. 13 Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult. 14 Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Lk 9,51-56 15 Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, 16 mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. 17 Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában. 18 Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, 19 és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket. 20 Péter azonban ezt mondta neki: Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Ézs 55,1 ; Mt 10,8 21 Nem részesülhetsz és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem tiszta az Isten előtt. 22 Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. 23 Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél. 5Móz 29,17 ; Jer 4,18 24 Simon így válaszolt: Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok! 25 Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszatértek Jeruzsálembe, és útközben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.

   Az ApCsel 8. fejezetének egyik emberi főszereplője Fülöp. Három évi tanítványi szolgálata idejéből nem sokat hallunk róla, de pünkösd után a „kívülállók” fele forduló keresztyén misszió egyik kulcsszereplője, űttörője lesz. Isten néha jelentéktelennek tűnő személyeket használ fel kiemelkedő munka elvégzésére… A Saul nevéhez fűződő üldözés nyomán a jeruzsálemi gyülekezet tagjai közül sokaknak el kell hagynia a várost. Az ellenséges közhangulat kialakulását mi nem kívánatos, visszahúzó, negatív jelenségként értékeljük (nem szeretnénk, ha ilyesmi történne velünk), de ez a körülmény ott és akkor, tudjuk, az evangélium terjedéséhez járult hozzá. Akik szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. Nem panaszkodtak, nem értetlenkedtek, nem jajveszékeltek. Vitték a tüzet szívükben. Vajon mi mit viszünk? Csak kihamvadt parazsat, csak élettelen emlékeket?

   Fülöp Samáriába megy (ill. menekül). Élt ott egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott. Egy mesébe illő szakma, mondhatnánk De tényleg az? Milyen sokan igyekeznek minket is „elvarázsolni”, félrevezetni, ámulatba ejteni anyagi vagy szellemi jellegű ajánlatokkal, ilyen-olyan elméletekkel vagy éppen kézzel fogható javakkal! Gondoljunk a liberalizmus nagy szemfényvesztésére, az anyagiasság bűvöletére, a világiasság igézetére, szenvedélyek bűbájára! Ezek nagyon konkrét, kívánatos élményeket, eredményeket kínálnak, amikre azt mondjuk: ez az, amit akarok, ez az, ami ad valamit. És lekötik figyelmünket, magukhoz láncolnak, és készek vagyunk értük mindent feláldozni, akár Istentől való lehetőségnek tartva őket. (Egy nem éppen tisztességes munkával megvagyonosodott ismerősöm bizonygatta, hogy ő mindent Isten segítségével ért el.)

   De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette… Fordulat, megtérés akkor következik be, amikor hinni kezdünk az evangéliumnak, amikor az elgondolkoztat, amikor megérinti a szívünket. Szembesít önmagunkkal. (A legtöbb ember rendelkezik azzal a bölcsességgel, hogy meg tudja mondani: másoknak milyennek kellene lenni, de kevesen jutnak el oda, hogy felismerjék: nekik miben kell megváltozni.) A Losungen egyik mai igéje az 5 Móz 32, 47: Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet. Az életet átformáló evangélium tartalma Isten országa és Jézus Krisztus. Vagyis a Krisztusban való hit, az ő követése, és ennek végső célja, az üdvösség. Nem lehet üdvösségünk, ha (már most) nem az Úrban élünk, és nem tartozhatunk úgy hozzá, hogy ne kapnánk meg az örök élet jutalmát. Hozzá viszonyulva találja meg minden a maga helyét.

   Meglepődve olvastuk: Simon is hívő lett… Hitt abban, amit Fülöp hirdetett, sőt, megkeresztelkedve mellé szegődött. És látva a csodákat, elámult. Ő, a nagy ámító. Rájött, hogy minden népszerűsége ellenére egy elveszett bűnös, hogy amit ő ügyeskedésével elért, az csak árnyék. Legalábbis felismerte ez, de – a későbbiekből kiderül - nem vonta le a végső következtetéseket. Elgondolkoztatta, amit hallott, megérintette a Krisztusról szóló bizonyságtétel, hitt, de nem adta át az életét. Sok ilyen ember van: „Uram, igazad van, de én azért maradok a magamé mellett. Túl nehéz, bonyolult lenne az egészet átírni, újat kezdeni”. Híveink nagy része fontosnak tartja Isten Igéjét – elméletben. „Mennyire úgy van, milyen jó lenne, de… kinek van ideje, de ki képes ezt megtartani?”. Senki. Isten az, aki megtart, ha hozzá térünk, ha engedelmeskedünk neki. Annak, akit elküldött. Az én beszédem Lélek és élet (Jn 6,63).

  Nagy öröm van a városban (olvastuk a 8. versben), és az apostolok is örömmel értesülnek arról, hogy Samáriában terjed az ige. Milyen boldogok lennénk, ha nálunk is ez történne! Vajon öröm van-e otthonunkban, gyülekezetünkben? Kisugárzik-e az? A külső bajok ellenére ott van-e bennünk, köztünk a Krisztus békessége? Annyi baj van, annyi harag, neheztelés, kicsinyes emberi indulat a családokban, közösségekben, amik megfojtják a Krisztushoz tartozás örömét! Lemegy Péter és János (a gyülekezet delegája őket!), imádkoznak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában. Megjegyzi az ige: csak meg voltak keresztelve. Nem elég. Hittek is, de - Simon esete mutatja – ez jelenthet csak emberi felismerést, vagy akár a bűnök beismerését is - az élet odaszentelése nélkül. Csak a biztos ismertig jut el valaki, de nem a szívbeli bizodalomig. (Elnézést kérek a dohányosoktól, hogy velük példálózom, de java részük tudja, belátja, sőt: hiszi, hogy a cigaretta nem jó az egészségüknek és a pénztárcájuknak, de amíg nem születik meg bennük egy belső elhatározás, talán valami megrendítő élmény hatására, addig gyakorlatilag nem változik semmi.) Szükségünk van a Lélek megragadó, megszentelő erejére, bizonyosságára, hogy odaszánjuk, elkötelezzük magunkat, hogy a biztos ismerettől eljussunk a szívbeli bizodalomig, hogy engedelmeskedjünk is annak, amit hiszünk. Hogy ne csak igenlők, de követők legyünk. Talán ez a lépés hiányzik sok református életéből. Szép hitvallás, megbotránkoztató élet.

   Az apostolok imádkoztak, rájuk tették kezüket… és a samáriai hívők részesültek a Lélek ajándékában. Sok vitát szült az egyház történelmében a kézrátétel kérdése. A Bibliai lexikon szerint: a kézrátétel csodás erők közlését kísérő mozdulat, külső jel. Kivált a pünkösdi eseményeket közvetlenül követő időszakban olvasunk többet róla… A kézrátételben - ami voltaképpen az áldás mozdulata - a személyes jelenlét, az élő bizonyságtétel, az érintés gyógyító hatása, és nem utolsó sorban Isten csodálatos erejének a közös, valóságos átélése jut kifejezésre. (Sokkal meggyőzőbb számunkra egy történet, ha találkozunk azzal, aki átment azon, ha éppen ő maga számol be róla.) Igen, a külső jelek támogatják a hitet. Nyilván, Isten nem azért árasztja ki Szentlelkét a samáriai gyülekezetre, mert az apostolok kézrátételt gyakoroltak (bár Simon csak ezt a külső mozzanatot veszi észre), hanem ez a cselekmény nyilvánvalóvá teszi, megerősíti azt, hogy Isten Igéje, Lelke és gyermekei által valósággal munkálkodik.

   Simon pénzt ajánl fel, hogy megkapja ezt a hatalmat. Visszakísért a régi énje, előjönnek a régi beidegződések. Meg kell tanulnunk: Isten más… Ő használ minket, ő rendelkezik velünk, és nem fordítva. Még az apostolok sem adhatnak senkinek saját tetszésük szerint Szentlelket, csak kinyilváníthatják annak kiáradását – ha megbízatást kaptak arra. Péter kemény szavakkal fordul Simonhoz. Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondolod… A szíved nem tiszta, és nem részesülhetsz benne, amíg hátsó szándékkal, hamissággal akarod megszerezni. Csak teljes alázattal, odaadással lehet Isten elé állni. Nem úgy, hogy: „Uram, van egy jó tervem, téged is be szeretnélek vonni abba”. Hanem: „ismertesd meg velem, Uram, a te tervedet, akaratodat, és adj nekem engedelmes szívet”.

   Péter azt mondja Simonnak: térj meg (ne csak higgy!). Engedd, hogy amit hiszel, akiben hiszel, az megváltoztasson, hogy kiszabadulj a keserű irigység és gonoszság fogságából. Amíg más tölt be, mást akarsz, addig nincs benned tere, esélye ennek. Amíg a magam elképzeléseit követem, addig nem tudom Isten ügyét szolgálni. Az áldás nem az, amit én úgymond Istennel elérek, hanem amit ő ér el velem. (Egy király modernizálni akarta birodalmát, nagyszabású elképzeléseihez szüksége volt a nagybirtokosok földjére… arra, hogy azok egy időre kölcsön adják neki. Bőséges kamatot ígért. Volt, aki vonakodott, volt, aki megbízott a királyban. Az utóbbiak jártak jól, pár év múlva visszakapott földjük tízszeresét érte, míg a többieké elértéktelenedett. Te mennyit adsz át a királynak? Vagy te akarsz gazdálkodni az életeddel?)

   Simon így válaszolt: könyörögjetek értem. Ez már az alázat hangja. Isten kegyelméből, Krisztus megváltó szeretetéből földi hasznot akartam húzni, saját hatalmamat, tekintélyemet, népszerűségemet akartam növelni, áldásait csak a saját céljaimra használni. (Általában ezt teszi az ember…). Pedig az az igazi áldás, ha neki szolgálok. (Akkor jársz a legjobban, ha az Isten bankjába gyűjtesz.) Ők bizonyságot tettek... Az Ige a világosság. Sok samáriai faluban felragyog annak fénye. Békesség, öröm, igazság, hála születik. Krisztus, az élő Úr vesz lakozást a szívekben, családokban az ő szeretetével, jóságával, tisztaságával. Bárcsak köztünk is ez történne! Ámen.

Hálát adunk neked, mindenható, felséges Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hogy örökkévaló kegyelmedbe vettél minket, és bűneinket Szent Fiad érdemmért megbocsátva, gyermekeiddé fogadtál. Köszönjük, hogy ő nevében teljes bizalommal jöhetünk hozzád. Köszönjük, hogy most, amikor a gyülekezet közösségében együtt vagyunk mi Urunk napján, Szentlelked által kiváltképpen arra emlékeztetsz minket, hogy ő golgotai áldozatával megváltott minket, és feltámadásával az örök élet biztos célját állítja elénk. Segíts, hogy benne való hitben, reménységben éljünk, békességét, szeretetét képviseljük! Bocsásd meg, ha olyan könnyen elcsüggedünk, ha a jelentkező nehézségek elbátortalanítanak… pedig tudnunk kell, hogy te mindig velünk vagy, sőt, minden helyzetben Krisztus és az evangélium bizonyságtevőivé akarsz tenni. Ó, hányszor akadt el a te szent ügyed kicsinyhitűségünkön: a családban, környezetünkben! Vezess minket igazi megtérésre, hogy ne csak elfogadjuk, ne csak higgyük azt, amit te tanítasz, de rá is tegyük az életünket arra! Ne csak ismerjük a mi Urunk tanítását, de engedelmeskedjünk is annak! Ne csak szépeket mondjunk róla, de kövessük is őt! Akkor mutatkozik igazán a te erőd bennünk, akkor leszünk valóban áldássá. Óvj meg attól, Urunk, hogy a tőled kapott lelki javakat a magunk önző érdekében akarjuk felhasználni, hanem segíts, hogy mindenünket neked szenteljük… akkor származik abból másokra is kiható öröm, békesség, áldás. Csak amit veled és érted teszünk, az lesz a javunkra. Csak amit neked adunk át, az tesz minket valóban gazdagokká. Taníts alázatra, engedelmességre, odaadásra a szó igazi, gyakorlati értelmében! Taníts akaratodat cselekedni, felebarátaink előmenetelét munkálni, Krisztusban kiteljesedő, örvendező életet folytatni! Kegyelmezz nekünk, áldd meg családjainkat, gyülekezetünket! Könyörgésünkben elődbe hozzuk betegeinket, gyászolóinkat, a testileg vagy lelkileg szenvedőket, azokat, akik békétlenségben, aggodalomban, valamilyen megkötözöttségben élnek, azokat is, akik hitükben bizonytalanodtak el, váltak közömbössé, és azokat, akik keresik az engedelmesség útját. Értesd meg velünk, hogy arra hívtál el, hogy áldást örököljünk. Adj Lelked által vigasztalást, békességet, erőt minden gyermekednek, hogy mindvégig kitartsunk, és Krisztusért elnyerjük az üdvösséget! Imádkozunk a feltámadás ünnepét ülő ortodox testvéreinkért, tedd ünnepüket valóban bensőségessé, lelkivé. Őrizz meg kegyelmedben itt s majd a te országodban! Ámen.