Gal 1, 6-9  (vas.de.)

 

6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok,

7 pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát.

8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen!

9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

 

    Egy fájdalmas, csodálkozó felsóhajtással kezdődik a mai igeszakasz… Mi magunk is gyakran álmélkodunk és méltatlankodunk azon – sajnos, általában csak másokra tekintve -, hogy mennyi gonoszság, hamisság van az emberekben, hogy a rossz milyen könnyen lábra kap, és teret nyer világunkban. Hogyan tudta pl. a náci ideológia meghódítani a művelt Németországot, hogyan történhetett, hogy egy nemzedékváltásnyi idő alatt megfeleződött a keresztyén hitüket gyakorlók száma a demokratikusnak nevezett Európában, hogy van az, hogy idegen eszmék olyan könnyen meghódítják fiataljaink lelkét… és egyik napról a másikra családjuk, egyházuk ellenséggé válik a szemükben.

   Olvassuk, hogy Jézus is csodálkozott kortársai (a názáretbeliek) hitetlenségén, keményszívűségén (Mk 6,6). Nem kell az evangélium, nem kell a közösség, nem kell az Isten által felkínált élet… A romlás útja kívánatosabb. Virágzó gyülekezeteink lehetnének, erős, összetartó közösségeink – ehelyett sokszor a bűn felőrlő, megosztó, szétziláló, megnyomorító valóságát tapasztaljuk.

  Pál itt azon csodálkozik, hogy a gyülekezet tagjai az élő Istentől elhajolva emberi tanítások követői lettek. Mert mindig ez a (lelki) cserbenhagyás, hűtlenség tétje. Nem arról van szó, hogy egyik elméletet egy másikkal cseréltétek fel, egy régi világnézetet valami modernebbel. Hanem attól fordultatok el, aki Krisztus kegyelme által elhívott. Minden tagadás, árulás, elszakadás hátterében ez áll: az Istennel és egymással való élő közösséget mondjuk fel bizonyos ábrándokért, a látszatért, vagy anyagiakért. Gyermekek szüleik ellen fordulnak, testvér a testvérre támad, barát elszakad a baráttól ilyen-olyan előnyért, vagy éppen valamilyen ideológia szédületében. Értitek, testvéreim: élő kapcsolatokat rúgunk fel emberi eszmék, gondolatok, ambíciók miatt… A liberális világ nagy hitetése, „kavarása” ez. Már az első kísértés lényege ez volt: tagadd meg az Istent, hogy nagy légy, hogy hatalomhoz juss, hogy megistenülj.

   Pedig Isten elhívott, megszólított, közösségébe fogadott. Micsoda megtiszteltetés ez! Mi pedig annyira semmibe vesszük. Hamis hívásokra hallgatunk. „A kísértő legördögibb manipulációja: elhiteti velünk, hogy Isten manipulál.” A sötétség hatalma felvilágosít minket azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennünk boldogulásunk érdekében. A drogkereskedő megmagyarázza a tizenéveseknek, hogy szüleik  kiskorúságban tartják őket és korlátozzák jogaikban. Ő majd megtanítja őket, hogyan lehetnek szabadok. Más – keresztyén és nem-keresztyén - vallások bizonygatják (hatásosan), hogy mi tkp. lelki megtévesztés áldozatai vagyunk. Ők majd belénk programozzák saját igazságaikat.

    (Hallottuk azt a tanító mesét, amelyben a róka azt próbálja beadni a kiskakasnak, hogy most már modern világ van, megszűntek a régi, ósdi szabályok, hogy mindaz, amit idősebbektől hallott a rókákról, az gyerekeknek való rémtörténet, félrevezetés, ezzel próbálják a szülők kordában tartani, kontrollálni fiókáikat, ő igazából azt akarja megmutatni neki, hogy milyen gyönyörű az élet. A mese – tudjuk - szomorú véget ér.) Mindenki, aki lelkünkre vadászik, kérdésessé teszi hitünket, és valami jobbat, szebbet, igazabbat ígér. Hát nem ismerjük a Krisztus kegyelmét?! Amikor Krisztus kegyelmére hivatkozik az apostol, akkor az ő alázatos, értünk odaszentelt, áldozatra vitt életéről, az ő bocsánatáról, szeretetéről, a nekünk megszerezett üdvösségről beszél. Nincs ennél nagyobb igazság.

  Íme, mégis egyetlen mozdulattal félre lehet ezt lökni, a megváltásról szóló igazi evangéliumot fel lehet cserélni valami mással. Ennek a másnak ezer változata van. A más nagyon vonzónak, csábítónak, sokat ígérőnek, újszerűnek, tetszetősnek tűnhet. Csakhogy más: nem az, amit Isten nekem adott. Nem az, amiben Isten elhívott, amiben áldássá akar tenni. Nem képviseli a Krisztus valóságos szeretetét.

   Az elpártolás szóban benne van a mi tudatos, dacos döntésünk. Szembeszállás az Isten döntésével. Kilépés Isten pártfogása alól. Majd én eldöntöm. Azt is, hogy hogyan higgyek. Sok ilyen külön-utas, másként gondolkodó keresztyén van. Vagy lassan mindnyájan azzá váltunk? Ki-ki a maga útjára tértünk. Uram, én benned ezt elfogadom, azt nem. Ebben engedelmeskedem, abban nem. Ez az én véleményem (vagy a másoké, amit átvettem), és ezt ne akard megváltoztatni. Ha szükségem van rád, szólok…  

   Aztán mintha ellentmondásba keveredne az apostol, amikor a más evangéliumhoz pártolók miatti kesergése, felindulása után kijelenti: nincs más evangélium. Azt próbálja ezzel hangsúlyozni, hogy ez a más, akármi legyen, nem érdemli meg az evangélium nevet. Az élő Istennel való kapcsolatot, a Krisztus megváltó szeretetét semmi sem haladhatja felül. Semmi nem adhat többet. Mindenekfelett ehhez kell ragaszkodnunk. Egy evangélium van: a megváltásé. Akármelyik irányzat, tan, egyház akármit hirdessen, Istennek ezt az ajándékát nem képes túllicitálni. Ebben kell nekünk hinnünk…

  De egyesek megzavarnak titeket… Itt szándékos ellenséges taktikáról van szó: zavart, bizonytalanságot, lelki pánikot keltenek bennetek és közöttetek. Szép szóval vagy fenyegetéssel. A megzavart, egyensúlyát vesztett embert könnyű befolyásolni. Könnyű elszakítani a közösségtől, irányítás alá vonni. Felszabadításról és felvilágosításról beszélnek, de tkp. csapdába csalnak és elvakulttá tesznek…  Ezért kell biztosan állnunk. Erősen, mozdíthatatlanul. Jaj, nem magunkban, hanem Krisztusban bízva, rá alapozva…  Börtönt szenvedő lelkészek írták le, hogy fogvatartóik mindenféle álinformációkkal gyötörték őket (szeretteik haláláról, hitvestársaik hűtlenségéről szóló hírekkel), hogy megtörjenek. Vagy mindenféle ajánlattal kecsegtették: hogy rövidesen szabadok lehetnek, nagy gyülekezetekbe fogják helyezni, stb., csak adják be derekukat. 

   Próbálják elferdíteni a Krisztus evangéliumát. Az általa hirdetett és megélt örömhírt. Kiforgatják, kedvük szerint értelmezik a Krisztus szavait, tanítását. Saját gondolataikat közlik az ő nevében. Ötödikes lehettem, amikor az egyik idősebb fiú – aki szerette ugratni a kisebbeket – azzal állt elém: a romántanár (ő volt a legszigorúbb) elmondta nekem, hogy meghallotta, amit róla beszéltél a szünetben, és azt üzeni, ne várd, hogy találkozzék veled. Éppen román óránk következett, és mire bejött a tanár, én már ájuldoztam a félelemtől: vajon milyen szörnyűség vár rám. Kiderült: kitaláció volt az egész, a tanár semmi rosszat nem akar nekem.)

   Jézus azt mondta: aki hisz a Fiúban, örök élete van… És mi mennyi mindennel megtoldottuk: napokkal, nevekkel, szervezetekkel, ceremóniákkal. Jézus azt mondta: jöjjetek énhozzám mindnyájan… és mi mennyi feltételt állítottunk feltétlenül elfogadó hívása és kegyelme mellé!

   Pál kijelenti (érezni a remegő szenvedélyt szavaiban): ha én kezdenék mást hirdetni valami mást, a megfeszített és feltámadott Krisztusról szóló evangéliumtól eltérőt… akkor nekem se higgyetek. Vele együtt mondom: ha szolgálatom eredménytelensége miatti elkeseredésemben kijelenteném, hogy jobb, ha eldobjátok Bibliáitokat, ha elfelejtitek a Krisztus nevét: akkor ne tegyétek ezt. Igaz az Isten Igéje, igaz marad mindenek felett a Krisztus szeretete. Márton Áron üzente híveinek bebörtönzésekor: ha valami olyasmit hallanátok tőlem, ami ellenkezik az egyház tanításával… akkor azt tekintsétek érvénytelennek. Lehet, hogy a kínvallatások során csikarják ki belőlem, vagy éppen eszemet vesztem…

    Mégha mennyből jövő angyal… Ehhez képest gyarló, képmutató, kétszínű emberek is képesek minket megingatni hitünkben, meggyőzni, eltávolítani egymástól. Az evangélium megismert, megvallott igazságával szemben olyan könnyen hitelt adunk másféle vagy felemás igazságoknak. Az apostol kemény kifejezést használ: legyen átkozott! Aki az áldást visszautasítja, az az átkot választja. Aki a Krisztus megváltó szeretetéről szóló evangéliumot meghamisítja, az az átok, a szétdobálás, a meghasonlást keltés embere. Mégha Krisztus nevére hivatkozik is.

   És az apostol - nyomatékossá téve – megismétli a gondolatot: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok… azon kívül, Akiben hisztek: legyen átkozott.

  Isten arra hívott el, hogy áldást örököljünk (1 Pt 3,9)… Hát legyünk annak elfogadói, Krisztusnak hűséges, engedelmes, meg nem hátráló, az ő igazságához a végsőkig ragaszkodó követői! Ámen.