Gal 4, 12-20 (vas. de.)

Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg. Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.  Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek, gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és más hangon beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

 

 

     Pál – hallottuk - a fontoskodó, és a lényegről mégis elfeledkező törvényeskedésbe való visszaeséstől óvja, félti a galatákat. Galácia gyülekezeteiben ún. zsidó keresztyének jelentek meg, akik a törvény megtartásának elsődleges szükségességét hangsúlyozták, ezzel zavart keltve a közösségekben. Ma sem ismeretlen ez a jelenség. Olyan ez, mintha egy jól működő, békességben, szeretetben élő családnak egy „szakember” azt mondaná: itt nagy baj van, nem a szabályoknak megfelelően történnek a dolgok. A családtagoknak így és így kell szólítani egymást, ezt és ezt a munkát kell szigorúan együtt végezniük, ezt és ezt a témát kell együtt rendszeresen átbeszélniük… És ezzel rögtön felüti e fejét a családban  a merev törvényeskedés, és fontosabb lesznek a szabályok a személyeknél.   

    Látjuk, Pál mindent megtesz azért, hogy a gyülekezeteket lelki nagykorúságra vezesse, a hitnek öntudatosságára, hogy ne csak egy tanításnak, eszmének, hanem az Isten kegyelmének, az élő Krisztusnak nyerje meg az embereket. Szent szenvedély ez. Valóban a Krisztus szerelme szorongatja az apostolt.

   Még saját személyét is odaállítja érvként a gyülekezet elé. Ismertek engem, tudjátok, hogy soha nem a magam hasznát kerestem, önzetlenül, szeretettel, minden hátsó szándék nélkül hirdettem köztetek az evangélium igazságát. Nem a magam feje szerint, hanem küldetésből, nem a magam hírnevének növelésére, hanem annak dicsőségére, akit szolgálok.  Azonosultam veletek, nem néztelek le, nem hánytorgattam fel, hogy én a választott néphez tartozom, hiszen Krisztusban mindnyájan egyenlők vagyunk. Valóban testvérek.

    Az apostol azt kéri: viszonyuljatok ti is így hozzám! A mindennapi etika szerint is egy korrekt kérés ez. Hivatalosan anyák napja van ma, eszembe jutott, hányszor érvel így a szülő a gyermekének, amikor valami rossz befolyástól akarja védeni: te tudod, hogy mindig a jót akartam neked, sok mindent vállaltam érted, vigyázz, mert akik most nagyon azt mutatják, hogy milyen fontos vagy a szemükben, csak ki akarnak használni. Igazából nem számíthatsz rájuk.

   De hivatkozik az apostol a gyülekezet tiszta szeretetére is. Azt írja: nem bántottatok meg. Szeretettel fogadtatok. Pedig erőtlenségben jelentem meg (talán valami testi nyomorúságára utal itt az apostol), és mégsem vetettetek meg, nem mondtátok, mit akar ez a nyavalyás, hanem arra figyeltetek, amit hittel hirdettem. Ez példamutató magatartás. Manapság – úgy tűnik - sokkal fontosabb a látszat.  Az, ami az erőről, a sikerről szól.

    Úgy fogadtatok, mint egy angyalt, mint Jézus Krisztust. Túlzásnak érezzük az apostolnak ezt a kijelentését, pedig Krisztus maga tanítja: aki titeket befogad, engem fogad be. Az ő nevében járó embertársban ő maga van köztünk. Tudunk-e valakit így fogadni? Hogy is állunk ezzel a kérdéssel?  Ezt a személyt azért nem fogadjuk el, a másikat amazért kritizáljuk. Vajon kivel van baj: csak másokkal, vagy velünk is? Csak a mások magatartásával, vagy a mi önző, gonosz szemünkkel is, amivel nem tudjuk meglátni a jót? Megfigyelhetjük: ha valakiről valami – lelki értelembe vett - pozitív jellemzést hallunk, milyen gyanakodva viszonyulunk ahhoz, azonnal próbáljuk lekicsinyíteni, kimagyarázni: ó, ezt csak ezért csinálja, ez csak most van így. Jézus azt tanítja: amilyen a tekintetünk, olyan a szívünk (a lényünk), amilyen indulatok vannak bennünk, olyannak látunk másokat. Akiben jóság lakik, az meg tudja látni a jót másokban is. A másik kérdés: tudunk-e Krisztust, az ő indulatát felmutató emberek lenni ott, ahol vagyunk. Hogy – amint Káténk fogalmaz – embertársaikat is megnyerjük a Krisztusnak. Családjainknak, gyülekezetünknek, egyházunknak, Európának az ő igazságát, békességét, szeretetét képviselő személyekre van szüksége!    

   Hova lett a ti boldogságotok? Nagy kérdés. Mellbe vág. Sok gyereket elnézek: olyan tiszta, ártatlan gondolkozásúak, kedves, nyílt természetűek, aztán az élet kísértései, szenvedélyei között úgy eldurvul a lelkük. Nyakig beleadják magukat az „élet dolgaiba”, és közben azt veszítik el, amit olyan nagyon el akarnak érni: boldogságukat. Vajon boldogok gyermekeink, fiataljaink, mi, ahogy békétlenségben élünk, egymással harcolunk, sokszor testvér a testvért ellen, lehet, már nem is tudjuk miért? Így telik el az élet. Mit nyerünk? Semmit! Megmutatjuk, hogy nekünk lesz igazunk. Miben?  A gyűlölködésben, a hitetlenségben, a közömbösségben? Végső soron Hitlernek is igaza lett: a gyilkolásban, az embertelenségben.  

   A boldogság feltétele a szeretet. Ha nem szeretetben élünk, akkor lehet büszkeség, lehet siker, lehet vagyon, lehet dicsekvés, hősködés, ágálás, de igazi öröm nem!

   Olyan önfeláldozók voltatok, írja Pál, hogy a szemeteket is adtátok volna. Ez a tiszta, irányomba is megmutatkozó szeretet volt igazi értéketek. És most ezt adtátok fel hamis, mások által belétek sulykolt célokért. A célok, amiket magunkénak vallunk, sok esetben igazából nem a mieink. Nem a lelkünkből fakadnak. Egy mesterséges világ sugallja nekünk. Akkor vagy menő, akkor leszel valaki, ha ezt és azt teszed, és közben … lemondasz a lelkedről. Mit ér az embernek?

„Még a szemeteket is adtátok volna”. Megdöbbentő. Ha a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki, olvassuk a Hegyi beszédben, De ti szeretetből adtátok volna. (Egy ázsiai paraszt bácsi történetét olvastam, aki Krisztus követője lett … olyan nagy volt a szeretet tüze, a lelkesedés benne, hogy a kis keresztyén közösség számára épülő templomért felajánlotta egyik szemének szaruhártyáját … és azt mondta: igazából kész lenne a másikat is odaadni, mert neki csak hallani kell az igét!).

    Most az ellenségetek lettem. Nagyon emberi, ami ott történt. Ismerünk ilyen fordulatokat. A legjobb szándékú barátból is ellenség lesz, ha érdekem hirtelen úgy kívánja, ha valaki ellene hangol, ha valakinek a befolyása alá kerülök. Pedig a Pál szívében a legönzetlenebb érzés élt. Látjuk ezzel szemben, hogy milyen törekvés munkált a galáciai hittérítőkben. Aki mások ellen hangol, szeretetlenséget szít, aki mások ellen fordít, az nem Istentől van.

   Pál apostol nem ítélkezik, de nagyon bölcsen látja, hogy ezek az emberek nem jó szándékkal buzgólkodnak. Nagy azt láttatják, hogy mennyire a gyülekezet sorsa foglalkoztatja őket, de nem az evangélium ügyét, hanem saját elveiket, igazságukat próbálják érvényesíteni. Nagyon sok egyházszakadásnak ez/volt a lélektana. (Jó a jóért buzgólkodni, és nem csak képmutatásból.)

   Gyermekeim, kiket újra fájdalommal szülök. Nagyon plasztikus hasonlat. A szülés fájdalommal jár, mint minden, ami az életet szolgálja. Az életért meg kell szenvedni: a bocsánatért, a békességért, a szeretetért is. A rossz az magától megy (persze, sok fájdalmat okozhat).

   Kiformálódik bennetek Krisztus … szép mondat. Ez a lelki születés lényege. Krisztus arca, lelkülete jelenjen meg rajtunk. A Sátán is a saját képére és hasonlatosságára akar átalakítani minket. A gyűlölködésre, gyanakvásra, bizalmatlanságra, irigységre, önzésre próbálja ráállítani a gondolkodásunkat. Kinek az arcvonásait, a lelkületét hordozzuk?

   Szeretnék ott lenni köztetek,  látni titeket. Az apostolban bizonytalanság van a galatákat illetően, de erős bizonyosság Isten munkáját illetően. Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára(Fil 1, 6): higgyük ezt, akarjuk ezt, cselekedjük ezt. Ámen.

 

Urunk, mindenható mennyei Atyánk, megtartó, megváltó Istenünk Jézus Krisztusban a Szentlélek által, áldjuk, magasztaljuk és dicsérjük szent nevedet azért, hogy a tieid lehetünk, hogy Krisztusban egészen személyesen hozzád tartozhatunk. Köszönjük, hogy ennek valóságát, örömét élhetjük át a gyülekezet közösségében is. Legyen áldott neved szent igédért, annak bátorító, erőt adó üzenetéért, hogy Krisztusban minden áldásod a miénk: bocsánatod, békességed, az üdvösség öröksége. Add, hogy ez a hit, ez a meggyőződés valóban élő legyen bennünk.

   Bocsásd meg, ha sokszor mi is visszaesünk a törvényeskedés állapotába, lelki kiskorúságába, ha mennyei ígéreteidet földi dolgokra cseréljük fel, elfeledkezünk igazi rendeltetésünkről, szabadságunkról, kiváltságainkról. Királyi gyermekek vagyunk, és mégis a bűnnek szolgaságában élünk.

Köszönjük, hogy emlékeztettél arra, hogy nekünk Krisztus indulatát, jóságát, alázatát kell hordoznunk, őt kell képviselnünk családban, munkában, és őt kell meglátnunk körülöttünk azokban, akik az ő kicsinyei. Ó, mennyire vakok vagyunk sokszor, mennyire gőgösek, elfoglaltak! Pedig semmi sem lehet fontosabb, mint Krisztust felismerni, neki szolgálni.

   Hallottuk, hogy a boldogság alapja a szeretet. Ha szeretet van a szívünkben, akkor tudunk igazán boldogok lenni, és mások számára is a jónak eszközei lenni, jó szóval biztatni, jót cselekedni.

Őrizz meg minket ellenségeskedéstől, az egymás ellen fordulástól, pártoskodástól! Akármi próbál erre rávenni, nem tőled van az. Hanem munkáld a békességet és egyetértést közöttünk. Így tégy minket hitében, összetartásában erős közösséggé!

Áldd meg családjainkat, gyermekeinket, fiatalajainkat! Imádkozunk a szülőkért, nagyszülőkért. Irgalmadat, megerősítő kegyelmedet kérjük betegeink számára, hitet,  vigasztalást a gyászolóknak. Imádkozunk azokért a családokért, akik most veszítették el hozzátartozóikat. Lelkeddel hordozd, támogassad őket, és reménységben indítsd tovább. Imádkozunk az emlékezőkért: add, hogy ne csak elmúltakra tekintsenek, hanem a Krisztus ígéretére.

   Mennyei Atyánk, vidd véghez a jó munkát közöttünk is, általunk is Jézus Krisztusért. Ámen.