Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Janos 1, 1-5 (Karacsony I. napja, delelőtt)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Karácsony I. napja, délelőtt

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.”

    Mai igénk, a János evangéliumának első sora ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtés története. Krisztusban újjá teremtetik minden. Vele mindent elölről lehet kezdeni. Nincs az a mélység, ahol jelen ne lenne felemelő szeretete, nincs az a sötétség, ahova el ne hatna örök világossága, nincs az a bűn, amit meg ne bocsátana végtelen kegyelme.

   Kezdetben volt az Ige … nyilván emberi szavak ezek. Valamiképpen meg kell szólaltatni Isten minden értelmet felülhaladó dicsőségét és minden elképzelést túlszárnyaló kegyelmét, amely által elküldte az ő Fiát „bűn testének hasonlatosságában”, hogy minket megváltson, hogy általa elnyerjük a fiúságot. Valamiképpen kifejezésre kell juttatni, hogy Isten öröktől fogva akarta és akarja megváltásunkat. Igét kell mondani az örök Igéről, akiben Isten akarata tökéletesen kijelentetik.  

   Az Ige kezdettől fogva, „minden kezdetek előtt”-től Istennél van. Aki Istennél van, az hozzá tartozik, az egy ővele, az ő maga. János kétszer is leírja: az Ige kezdetben Istennél volt. Krisztus a legsajátosabban, a legbensőségesebben Istenhez tartozott. Az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van (18. vers)… nem lehet ennél találóbban kifejezni. Karácsonykor Isten azt küldte, akihez a legszorosabban kötődik, akihez a legjobban ragaszkodik. Aki egy ővele. Nem egy angyalt küld, hanem a legdrágábbat… Egy híres tudós ugyanarra az időpontra két meghívást kapott: egy rangos nemzetközi konferenciára, és szülővárosába egy beteg gyerek érdekében szervezett jótékonysági rendezvényre. Ez utóbbira ment el. Barátai értetlenkedésére így válaszolt: ott tudományról, itt életről van szó.

    Minden általa lett. Minden, ami van, Tőle veszi létét, Benne nyeri el értelmét és éri el célját. Ez a kijelentés személyesen reánk is vonatkozik. Ha megfeledkezünk is róla, életünk, létezésünk a legszorosabb módon Hozzá kötődik, ha tagadjuk is, lelkünk az ő kézjegyét, szeretetének pecsétjelét viseli.  Mindent ő tölt be. Isten hatalmát mutatja, Krisztus arcát tükrözi minden a makro- és mikrokozmoszban, a természetben. Isten a világot érette, általa és reá nézve teremtette. A legnagyobb, a legtisztább szeretetből született ez a világ. A világnak az oka és a célja is a szeretet. Vajon megérjük-e ezt? Legalább karácsonykor! Sok dolog nagynak, erősnek látszik, de csak árnyék és hamisítvány. Egyetlen igazság van: a szeretet.

  Mi is mindent Krisztusban kaphatunk meg: „Krisztusban minden a tietek”, „akié a Fiú, azé az élet”, olvassuk. Általa kezdődik el a mi életünkben is minden, ami értelmes, szép és jó… Nélküle semmi sem lett. Nem szószaporítás ez. Borzongva szembe kell néznünk azzal, hogy milyen a krisztusi világosság, szeretet, békesség hiánya. Azzal, hogy mi van nála nélkül. Azzal, hogy hova jut egyéni életünk, családunk, világunk őt megtagadva.  Nélküle semmi sincs, a semmi van, hiábavalóság, az üresség kicifrázása. Nélküle semmi, nulla a karácsonyi pompa, az ünnepi ebéd, a buli, az ajándék. Kár és szemét, ahogy Pál barátunk írja. Ha Krisztust visszautasítod, csak a semmi marad, akárminek látszik is az.

   Benne élet volt … Benne az élet, annak szépsége, bősége, teljessége jelent meg. Karácsony az életet hirdeti. A születés megdicsőülését: az Isten Fiáét, és érte és általa minden gyermekét. Hát nem az életet akarjuk? Akkor miért nem választjuk azt, amit akarunk? Miért élünk az élet ellen? Miért nem kell nekünk az életnek ez a gazdagsága? Miért nem kell a békesség a világon, a családokban, a megbocsátás, a gyógyító szó és cselekedet, a szeretet éltető ereje? Miért bántjuk, sebezzük egymást, miért válunk a halál eszközeivé? Be kell látnunk: a harag, az elvakult gyűlölet, a büszkeség, a bűn kísértése erősebb bennünk az életvágynál. Egy legenda szerint Krisztus egyik korai követője kibékített két, egymással harcra készülő hadsereget. A békekötés után azonban a két hadsereg vezetői – a közös mulatozásban elfogyasztott bortól felhevülve – együtt támadtak erre a tanítványra, és meggyilkolták, másnap pedig „szépen” csatarendbe álltak, és elindították az öldöklő háborút, amit csupán néhány katona élt túl… De ismerjük ennek a legendának a mindennapi változatát is. 

   Csak Krisztusban találjuk meg az életet, értjük meg annak titkát, látjuk meg igazi célját. Benne léphetünk ki a világosságra. Ahol lelepleződnek bűneink, de megmutatkozik Isten kegyelme is. Ahol megvilágosodik tekintetünk és lelkünk is. Akarunk-e ebben a világosságban élni?  A magát egyszülött Fiában felfedő Isten hívó szavára ma is (mint egykor Ádám) nem rejtőzködéssel válaszol az ember?  Aki a bűn sötétségét a tagadás, a közömbösség, a hitetlenség sötétségével igyekszik leplezni.

   Karácsonykor Jézus születését világosság felragyogása hirdeti. Mennyei fény, ami körülveszi a pásztorokat, ragyogó csillag, ami vezeti a bölcseket.  A világosság az élet feltétele, biológiai értelemben is. De így van lelki világunkban is. A Krisztusban megjelent élet az emberek világossága. Világosságot gyújt belső sötétségünkben. Kivilágosodik az értelmünk, hogy helyesen értékeljünk, mérlegeljünk, döntsünk, a szemünk, hogy helyesen lássunk, a szívünk, hogy helyesen érezzünk, szeressünk.

   Igaz az Ige abban is, hogy a világosság mindig a sötétségben fénylik. Ha nincs világosság, azonnal sötétség lesz. Ha elszakadunk az élet világosságától, azonnal elkezdünk botorkálni. Vagy a Krisztus világossága, vagy a bűn sötétsége. Vagy életre, vagy halálra keressük a megszületett Megváltót. Legyen áldott az Isten neve, hogy fénylik a világosság. Oda lehet fordulni, be lehet fogadni a szívünkbe.

   A sötétség nem fogadta be. Tudnunk kell: a sötétség nem kompatibilis a világossággal.  Nem összebékíteni kell a kettőt, hanem a sötétséget kiűzni, legyőzni. Egy gyerek mondta, miközben kinyitotta a vastag zsalugátereket: kiszellőztetem a sötétséget.

   Fogadjuk be Krisztus világosságát, engedjük, hogy bevilágítsa életünket, és az üdvösség útján vezessen minket, fogadjuk be Krisztus szeretetét, hogy a békesség eszközeivé tegyen minket! Ámen.