Jn 6, 60-69 (vasárnap délelőtt)

"Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt? Mivel pedig Jézus jól tudta, hogy ezért zúgolódnak a tanítványai, így szólt hozzájuk: Ez megbotránkoztat titeket? Mi lesz, ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya. Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje."

    Az előző részben hangzik el Jézusnak ez a kijelentése. „Bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfiának testét, nem isszátok vérét, nincs élet tibennetek …” Vagyis ha nem fogadjátok el az ő áldozatát, nem ismeritek be, hogy bűneitek miatt oda jutottatok, hogy neki ezt kellett vállalni értetek, ha nem hiszitek, hogy az ő megváltásnak ereje titeket is képes megújítani: akkor nincs részetek az igazi életben. Nincs más út az üdvösség felé, csak a Krisztus követése, annak pedig érintenie kell az ő keresztjét is. 

   Erre a tanításra mondják sokan Jézus követői közül: kemény beszéd. Nem könnyű a Krisztus követése, úgy, ahogy Megváltónk földi szolgálata sem egy üdülés volt. A széles út kényelmesebb, mint a keskeny, de nem jó irányba vezet.

Jézus sok tanítása minket is elgondolkoztathat: „aki utánam akar jönni, tagja meg magát, vegye fel keresztjét”, „szeressétek ellenségeiteket”, „aki jobban szereti apját, anyját, semhogy engem, nem méltó hozzám”, „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok”, „e világon nyomorúságtok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot”. Hát valami könnyebbre vágynánk, valami simábbra, komfortosabbra! De Krisztust akarjuk-e követni, vagy pedig szívünk vágyait? Valaki azt mondta: jobb Jézussal a tomboló viharban, mint nélküle a kellemes napsütésben.

   Kemény beszéd ez, ki hallgathatja, mondják. Milyen sokszor tetszetős, hízelgő, de hazug üzenetekre hallgatunk. A kísértés mindig könnyű megoldást és gyors sikert ígér – de keserű annak gyümölcse.

   Jézus válaszában az ő mennyei küldetésére mutat rá. Neki végig kell járni ezt az utat, fel kell áldoznia magát, hogy majd Isten dicsőségében legyen része. Ez az Isten terve, az ő megtartó akarata. Vajon ismerjük-e azt, annak távlatait, vagy csak pillanatnyi dolgokra figyelünk? Bízunk-e Jézus szavában, szeretetében? (Pilóta: sűrű köd, irányító központ segítségét kéri, de mindegyre beleszólt … ismerem a helyet, hogy jobb oldalt meredek domboldal, balra oszlopsor. Azt mondják az irányítók: döntse el, egyedül vezet, vagy rájuk hagyatkozik. Csak ez utóbbi esetben garantálják a biztonságos leszállást.)

Jézus hivatkozik a Lélek bölcsességére, és annak új életet adó erejére. Valóban, ezek lelki dolgok. Isten Lelke által érthetjük meg ezeket az igazságokat: megváltásunkat, Isten vezetését, megbízatásunkat, igazi életcélunkat.  A lelki azonban nyilvánvalóan át kell hassa a testit is: gondolkozásunkat, magatartásunkat, cselekedeteinket. Az nem lehet, hogy hetente 1 órát lelkiek vagyunk, a többi 167-et pedig testiek. Mindennapi magatartásunkat kell befolyásolja az, hogy Krisztusra figyelünk, jelenlétében élünk. Nem elég, ha az Isten szavát a Bibliánkban őrizzük, a szívünkbe kell azt befogadnunk. Jézus beszéde Lélek és élet, vagyis mozgásba kell hozzon minket, szolgálatra indítson, megbocsátásra, szeretetre ösztönözzön.

    De vannak néhányan, akik nem hisznek. Urunk látja a hitetlenséget. Észreveszi a hitet is (a gyógyítás történetekben), de azt is tudja, hogy sokak szívében hitetlenség van.

Figyelemre méltó, ahogy Jézus reagál erre a helyzetre. Azt mondja: senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg neki az Atya. Azt értjük meg ebből először, hogy a hit Krisztus személyéhez kötött: aki hozzá megy, az jut el a hitre. Az igazi hit Krisztushoz kapcsolódik (és hozzá kapcsol). Másodszor: a hitetlenség állapotából Isten tud kivezetni. Máshol is beszél róla Jézus: az Atya kell vonzzon. Nem elég az emberi belátás, okoskodás. Isten tudja elvégezni bennünk, de nekünk is kérni, akarni kell. „Hiszek Uram, légy segítségül.” Valaki így magyarázta: a hit két egyenlőtlen részből áll. A nagyobbik az, hogy Isten kidobja a mentőkötelet, a kisebbik az, hogy én megragadom.

   Ettől kezdve sokan visszavonultak. Egy szomorú mondat. Mi úgy Jézust sajnálnánk. Hogy olyan kevesen értik meg küldetését, fogadják el szeretetét. De igazából azokat kell sajnálnunk, akik hátat fordítottak neki. Mivel maradtak? Mi töltötte be őket, milyen cél maradt számukra? Nem jártak vele többé. Nem maradtak a közelében, nem követték, nem hallgatták. Milyen sokan vannak, közöttünk is. Úgy elmaradnak, más fele indulnak, lemorzsolódnak. Elidegenednek. 

   Jézus megkérdi a hozzá legközelebb állókat: vajon ti is el akartok menni? Egy kemény kérdés. Minket is direktben talál. Azt látjuk, hogy a mai világ szétszélesztette közösségeinket, hogy annyi fele szaladtunk, szaladunk: munka, földi karrier, elfoglaltság, szórakozás, sok-sok lehetőség, aztán önzés, nagyravágyás, anyagiasság, versengés. Kell-e még ezek között valakinek az evangélium, kell-e a Krisztus szava, hit, örök élet? Nem a lelki javakért tolonganak az emberek, hanem a földiekért. Persze, fontosak, de nagy baj, ha első helyre kerülnek. Vajon ti is el akartok menni? Jézus ezzel a kérdéssel mintha felkínálná a választás lehetőségét. Mintha kinyitná az ajtót és azt mondaná, döntsétek el: mentek vagy maradtok. Mai világunkban divat a hűtlenség: hitvestárshoz, valláshoz, néphez, közösséghez. Jézust ott lehet hagyni (pl. gazdag ifjú, sokan mások), meg lehet tagadni, el lehet küldeni, ki lehet zárni a szívünkből. Tudjuk, neki sokba került az, hogy megváltónk legyen: életét adta ezért. Nekünk semmibe nem kerül az, hogy megtagadjuk őt. Csak a következmények kerülnek sokba. Mi marad nekünk bocsánata, szeretete nélkül? Milyen cél fele haladunk, ha elvetjük az üdvösség reménységét? De tudnunk kell: maradni azt jelenti, hogy engedelmeskedünk, hogy alávetjük magunkat az ő akaratának, azt jelenti, hogy vállaljuk a szolgálat nehézségeit is.

   Simon Péter felel, szószólóként, a többiek nevében is: Uram, kihez mehetnénk. Ebben a mondatban benne van a mérlegelés. Sok lehetőség kínálkozik. Számunkra is. Ezer út az egyetlennel szemben. A magunk útjai. A hitetlenség, a bűn, a közömbösség útjai. Milyen sokan járnak azokon. De vajon hova vezetnek? Vajon jó-e nekünk, ha a magunk tetszése szerint élünk? Jó-e népünknek, ha már nem akar Krisztusról tudni? Hol találjuk meg életünket, megtartatásunkat? Ki nyújt nekünk biztonságot, reménységet, ki ad nekünk üdvösséget? Kihez mehetnénk? Sokfelé keresgélhetünk, de áldást, üdvösséget csak Krisztusnál találhatunk. Ó, ha hinni mernél!

Az is benne van a Péter válaszában: ha igazi értékeket, célokat, örömöt, békességet keresünk, akkor nincs hova mennünk. Örök élet beszéde van tenálad. A legdrágább biztatás, a legnagyobb vigasztalás, a legigazabb ígéret. Veled lehet áldott az életünk, és általad biztos az üdvösségünk. Ezt senki másnál nem kaphatjuk. Solus Christus. Csak benne lehet igazán kiteljesedett, bővelkedő életünk. Ne engedjük, hogy akármi elvonja a mi figyelmünket (Leonardo da Vinci mondta, amikor híres képén a hitelesen megfestett tárgyakat dicsérték: Jézust nézzétek).

   És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje. Figyeljük meg: Péternél a hit a tudás alapja. Hisszük és tapasztaljuk, hisszük és átéljük, hogy te vagy az Isten által küldött Megváltó, a Szent, aki megszentelsz, Isten gyermekeivé teszel. Krisztusban Istenhez tartozunk, részünk van minden gazdagságában, magunkénak mondhatjuk kegyelmét, számíthatunk segítségére, és tudjuk: az ő dicsőségét fogjuk örökölni. Áldott legyen az ő neve! Ámen.