Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jel 5, 1-10 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.06.11

Domahidi Béla

Jel  5, 1-10 (vas.de.)

 

   1 És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; Ézs 6,1; Zsolt 47,9Ez 2,9-10; Ézs 29,11

2 és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? 

3 De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. 

4 És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen.

5 Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét. 1Móz 49,9; Ézs 11,1.10 

6 És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. Ézs 53,7; Zak 4,10

7 A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; 

8 és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, Zsolt 141,2 

9 és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; Zsolt 33,3; 98,1Ézs 42,102Móz 19,6Jel 1,6

10 és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. Dán 7,10 

 

   A mindennapok pörgésében, munkájában, küzdelmében olyan másnak, távolinak tűnik a hallott Ige, mintha nem sok köze lenne a mi földi életünkhöz.  Mintha egy párhuzamos világról tudósítana. A Jelenések könyvét olvasva kiváltképpen érzékeljük a tanítás és a tapasztalat közti törést, eltolódást. Talán azért is, mert túlságosan erre a földi életre fókuszálunk, elfeledkezünk mennyei kötődésünkről. Az út vesződségei, kihívásai közt levesszük tekintetünket a célról.

   A mai igeszakasz az Apokalipszis egyik mély benyomást keltő, szuggesztív jelenetét hozza elénk, ami az egész könyv üzenetének a lényegét, esszenciáját sűríti magába. Azt értjük meg belőle, hogy a végső időkkel kapcsolatos, jelképekkel zsúfolt látomások titka végül egyetlen személyben, Krisztusban lepleződik le, az ábrázolt események benne nyerik el értelmüket. Múltunk, jelenünk, jövőnk őhozzá kapcsol minket.

    János a trónon ülő kezében egy teleírt, hét pecséttel lepecsételt könyvet lát. Talán ma úgy mondanánk: egy titkos dokumentumot, ami rendkívül fontos információkat tartalmaz. Az Isten kezében tartott könyv – amiben minden fel van jegyezve – sorsdöntő jelentőségű egyéni és egyetemes jövőnket illetően. Azt el tudjuk képzelni, hogy mi mindent foglalhat magában viselt dolgainkról, bűneinkről, de vajon mi található benne Isten velünk, a világgal kapcsolatos terveiről? A hét pecsét Isten titkos tanácsára (HK) utal, amit nem tudunk kikutatni, a legmodernebb eszközökkel, a legkomplexebb algoritmusokkal sem tudunk megfejteni, de amit Isten egyszülött Fiában mégis kinyilvánított. Erről mondja Jézus: a bölcsek és értelmesek előtt elrejtetted, a kisdedeknek kijelentetted.

  Egy erős angyal jelenik meg János látomásában, aki hatalmas hangon teszi fel a kérdést: ki méltó, hogy felnyissa a könyvet. Erről a kérdésről az jut eszünkbe, hogy mi általában olyan sokat tartunk magunkról, mert ugyebár fontos döntéseket hozunk, komoly ügyeket intézünk, olykor emberek sorsa felől rendelkezünk (és gondoljunk bele, mennyire elfoghatja ez az érzés a világ vezetőit, akik - emberileg szólván - joggal vélhetik magukat a történelem főszereplőinek), de ha őszinte szívvel állunk Isten elé, akkor valóban meglátjuk kicsiségünket és semmiségünket. Ki méltó?

   Senki nem kerül sem mennyen, sem földön, aki felnyithatná a könyvet, vagy egyáltalán beletekinthetne abba. Isten hatalma, dicsősége, szentsége és igazsága a föld színéig bontja le a mi beképzeltségünk büszke magaslatait. 

  Érdekes a János reakciója: keserves sírásra fakad. Ebben benne van saját bűnbánata, de a világ gyarlósága, esendősége miatti szomorúsága is. Eszünkbe jut az Ószövetség lesújtó megállapítása, amit Pál apostol meg is ismétel: nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. A hősködésre, dicsekvésre akadnak jelentkezők, de ha tisztaságról, jóságról, alázatról van szó, akkor senki nem marad. A János sírása nem lelki finnyáskodás, érzékenykedés, hanem egy megrendítő felismerés következménye. Nemcsak elméleti kérdés az, hogy – íme - senki sem találtatik méltónak, hanem ez a tény az ítélet, a pusztulás sötét képét vetíti előre. A Sodoma tragédiája ez, amelyben a gonoszság, a hamisság, a fékevesztett elvetemültség tombol, és melyben nincs tíz igaz ember, akinek érdeme megmenthetné a közösséget. És most kiderül, hogy az egész világon mégcsak egyetlen egy sincsen. Mi lesz így velünk? Nyugodtan együtt sírhatunk Jánossal. A bűn egyetemessége személyes kudarcunk, drámánk is egyben.

   A keservesen síró Jánoshoz egy vén fordul oda. A Bibliában a vén a bölcset (is) jelenti, akinek bölcsessége nemcsak emberi tapasztalatból, de isteni forrásból is táplálkozik. Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.  Egyetlen egyszerű mondat, ami helyére teszi a dolgokat. Ne sírj, van valaki, aki ebben a reménytelen helyzetben a megoldást jelenti. Valaki, aki Isten önmagát feláldozó Báránya és a Júda törzséből való győztes oroszlán egyben, aki alázatosan magára vette a világ bűneit, méltatlanságát, tisztátalanságát, gonoszságát, és megtörte mindezek átkát, pusztító erejét. Ő felnyitja a könyvet, felszakítja annak pecsétjeit. Benne békességre lel a háborgó világ és nyugtalan szívünk is. 

  Megrendítő az, ahogy a Bárány János előtt megjelenik: ott áll a trón mellett, a négy mennyei lény és a vének körében, hét szarva és hét szeme van (mint aki Isten igazságát, Isten Lelkét teljességgel birtokolja), és olyan, mint akit megöltek. Felkavaró jellemzés: mint akit megöltek. Mit lát János pontosan? Milyen jelek utalnak arra, hogy a győztes Úr előbb alázatos szolgaként meghalt a világért? Amikor a mennyei Bíró előtt a világ bűneinek rettenetes bizonyítékai kerülnek terítékre (köztük a mi személyes tetteink is), az egyszülött Fiún milyen stigmák tanúskodnak arról, hogy ő már megfizetett, eleget tett értünk? Vagy egész lénye azt sugározza?  Döbbenetes az, hogy a gyilkosok perében a védelem oldalán megjelenik az, akit megöltek. Kezén, lábán, oldalán gonoszságunk, durvaságunk, lázadásunk, szívtelenségünk nyomaival. Ua. szeretetének bizonyítékával.  Ha a Jelenések könyvét az utolsó ítélet és az örök élet szimbolikus leírásának tekintjük, akkor megállapíthatjuk: az üdvösség a bocsánat, a hála örök, boldog átélése. A legnagyobb gonoszságunkat is jóvá tevő szeretet szüntelen ránk áradása. 

   Folytatódik a mennyei látomás: a Bárány odalép a trónon ülőhöz, és átveszi a könyvet. Hozzátehetnénk: rendíthetetlen gyermeki bizalommal. Isten egyszülött Fiának szent tisztaságával… És akkor hirtelen   - valósággal érezzük a pillanat ünnepélyességét - mozgás támad a mennyei udvarban, mintha egy szent szertartás, mennyei istentisztelet venné kezdetét: a trón körül lévők letérdelnek a Bárány előtt, kezükben hárfa, füstölőszerrel telt aranypohár (a belőle áradó jó illat a szentek imádsága). A kimondhatatlan öröm, a hódolat, imádat, hála gesztusa ez. És új éneket énekelnek. Lehet mindig újat mondani, tenni? „Az örök értékek mindig újak.” Szeretteinket, barátainkat mindig új örömmel üdvözöljük. (Nem mondjuk gyermekünk hazaérkezésekor: ez már sokszor megtörtént, minket hidegen hagy.)  

  Méltó vagy arra, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket... Életedet adtad, hogy életük legyen. Sokszor hallottuk ezt az igazságot, de mindig jó tudatosítani, és átélni (teljes mélységében soha nem tudjuk). 

(Egy gazdag ember egy gyengécske művész gyengécske festményét - segítő szándéktól vezérelve - hatalmas összegért vásárolta meg. Barátja látogatásakor megkérdezte tőle: megnézed a „híres” képet, amelyikért egy vagyont adtam. A barát azt válaszolta: nem a festmény híres, hanem a nagylelkűséged. Éppen ezért engem nem is a kép érdekelne, inkább a pénz, amit érte adtál.) 

    Az Isten országában (márpedig az egész világ az övé), mindennek annyi az ára, amennyit ő megszab. Ezért lehetünk mi – az önmagunkban nem sokat érők – Isten egyszülött, szerelmes Fiáért, aki vérét ontotta értünk, annyira drágák. Vérén vásárolt meg minket magának, saját szíve számára, hogy minden közbevetés nélkül részesülhessünk szeretetében. Nagy titok ez, valójában nem is értjük. Mindennapi harcaink, küzdelmeink között – ahogy már említettük - akár mellékesnek is tűnhet. (Egy leszerelt katona szerette volna meglátogatni harcostársát, akinek egy valóban éles helyzetben – sérülések árán – megmentette az életét. A megbeszélt időpontban megérkezett katonatársa lakására, ahol egy az ajtóra feltűzött cetli fogadta: „Sajnos, el kellett mennem, a főnököm meghívott születésnapjára. Ezt nem hagyhattam ki.”) 

  Pedig nemcsak megváltásunk ára, de a tétje is nagy. Az utolsó versben így olvastuk, hallottuk: és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. A Bárány, aki egyedül méltó, minket, akik valójában megöltük őt bűneikkel, szívtelenségünkkel, közömbösségünkkel, akik kárhozatot érdemelnénk, arra méltat, hogy igazságában, dicsőségében, sőt, hatalmában részesüljünk. Micsoda megtiszteltetés ez! 

   Semmi nem éri meg, hogy ezt a krisztusi ajánlatot, ezt a kimondhatatlan szeretet visszautasítsuk, semmiféle ambíció, gazdagság, hírnév, kényelem, kaland. Ennek a kegyelemnek az áldásai már ebben a földi életben megmutatkoznak, és egykor teljessé lesznek Isten országában. Ámen.

 

 

   Urunk, Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk neked megtartó gondviselő jóságodért, testi-lelki áldásaidért, minden elvégzett munkáért. És hálát adunk neked, hogy még a számunkra rossznak tűnőt is, bajt, betegséget, nehézséget és csalódást a hasznunkra fordítod, hiszen mindennek a mi üdvösségünkre kell szolgálnia. Írva van: akik téged szeretnek, azoknak minden a javukra szolgál. 

   Megköszönjük ezt az alkalmat, istentiszteletet, igéd drága üzenetét, amely által elgondolkoztattál, ua. biztattál, bátorítottál. Emlékeztettél arra, hogy nekünk győztes Urunk van, aki megtörte a bűn és kárhozat hatalmát, aki vérével váltott és szabadított meg minket, hogy mi a tieid lehessünk, dicsőségedre élhessünk. Azt is tudatosítottad bennünk, hogy önmagunkban méltatlanok vagyunk, sőt, önzésünk, bűneink lázadóvá tettek minket, akik egyszülött Fiadat a keresztre küldtük.  Döbbenetes volt úgy felismerni Megváltó Urunkat a mennyei látomásban, mint megöletett Bárányt, aki gyilkosai pártját fogja, őket bocsánatával, békességével ajándékozza meg, dicsőségének részesévé teszi.  Hadd indítson ez az igazság bűnbánatra minket, tegyen hűségesekké, akik hálás, engedelmes szívvel követjük őt. Köszönjük a drága ígéretet, hogy te nemcsak megbocsátottál, nemcsak felmentettél bűneink terhe alól, hanem csodálatos kiváltságban részesítettél: gyermekeid lehetünk, Krisztussal együtt uralkodhatunk. Szentlelked által értesd meg igazán velünk azt, hogy semmi sem éri meg ezt a kegyelmet könnyelműen vagy közömbösen visszautasítani, eltékozolni, semmibe venni. Adj nekünk bölcsességet ebben is! 

  Könyörülj gyülekezetünkön! Hálát adunk gyermekeinkért, akikkel a múlt napokban együtt voltunk a vakációs bibliahéten, akiknek a szívét, életét kerested igéd által. Tedd valóban áldássá bennünk, amit tanultak, átéltek, hadd legyenek hűséges tanítványai Krisztusnak, és élő tagjai közösségünknek. Hálát adunk fiataljainkért, azokért, akik aktívabban bekacsolódnak gyülekezetünk életébe, és azokért is, akik távol maradnak. Munkálkodj életükben, hogy megismerjék, befogadják Krisztus igazságát, elköteleződjenek mellette! Hisszük, ez ad tartást, igazi tartalmat életüknek, ez jelent kiteljesedést, megmaradást számukra. Hálát adunk a felnőttekért, minden családért, és az egyedül élőkért: használj fel minket, Urunk, hogy dicsőségedre és egymás javára tudjunk élni. Erősítsd hitünkben, győzd le a haragot, közömbösséget, munkáld közöttünk az összetartást, hogy a közösségünk növekedjék külsőképpen és lelkiekben is!

  Elődbe hozzuk betegeinket, a gyászolókat, a bajban levőket: könyörülj rajtuk végtelen irgalmad szerint. Légy a háborúságot szenvedőkkel, üldözöttekkel, nélkülözőkkel az egész világon. Krisztus érdeméért fohászkodunk hozzád. Ámen.