Jel 17, 3-14  (vas.de.)

    És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam, hogy egy asszony ül egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, és hét feje és tíz szarva volt. 

4 Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, 

5 és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja. 

6 Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak vérétől, és amikor láttam őt, nagyon elcsodálkoztam. 

7 Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát és a fenevadét, amely hordozza őt, és amelynek hét feje és tíz szarva van. 

8 A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, de fel fog jönni az alvilágból, és elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a fenevad volt és nincsen, de megjelenik. Dán 7,7; Jel 11,7; Zsolt 69,29 

9 Itt van szükség az értelemre, amelyben bölcsesség van. A hét fej hét hegy, amelyen az asszony ül, és ez hét királyt jelent: 

10 öt elesett, az egyik már uralkodik, a másik még nem jött el, és miután eljön, kevés ideig maradhat. 

11 A fenevad pedig, amely volt és nincs: ő a nyolcadik, a hét közül való, és elmegy a kárhozatba. 

12 A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. Dán 7,24

13 Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. 

14 Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. 

    A Jelenések könyve mai szakaszában újból egy asszonyról hallunk, egy asszonyt látunk, aki egy skarlátvörös fenevadon ül… Ez a színre lépő vadállat önmagában is félelmetes, de azt is megjegyzi János róla, hogy tele volt istenkáromló nevekkel (nemcsak egy személyt képvisel, és Isten és megváltott népe ellenségeként viselkedik). Hét feje, tíz szarva van… Ez a körülírás többször előfordul a Jelenések könyvében, pl. a 12. fejezet 3. versében egy hatalmas, tűzvörös sárkányról olvasunk, amelynek szintén hét feje és tíz szarva volt, a hét fején hét korona, amely az asszony gyermekére, majd az asszonyra támad. Vagy a 13. fejezetben a tengerből feljövő fenevad, amelynek tíz szarva és hét feje van, a szarvain tíz korona. Ezek a János látomásaiban megjelenő ijesztő kreatúrák az Isten ellen lázadó erők, személyek, hatalmak megtestesítői, és bár a hetes szám a mennyei, a tízes a földi teljességre utal, de ismételten hangsúlyozza az ige velük kapcsolatban, hogy csak ideig-óráig tart uralmuk, és egyáltalán nem a beteljesedés érkezik meg velük, hanem a pusztítás, a rombolás. A szarvhoz – igaz - a támadás, az erőszak gondolata kötődik. Az asszony itt a csábítás jelképe, mert a kísértés természete az, hogy vonzó formában jelentkezik, a lelkünket prédául ejtő rossz először a szép oldalát mutatja. 

    Ezeket a bibliai lényeket az évszázadok során több gonosz, zsarnok vezetővel, embertelen és istentelen diktatúrával azonosították (római birodalom, náci rémuralom, kommunizmus, szélsőséges iszlám), ám tudnunk kell, hogy a történelemben az idők végezetéig lesznek a világuralom megszerzésére, mások elnyomására törekvő, Isten ellen lázadó, minden szellemi és lelki értéket lábbal tipró (megszállottan) kegyetlen emberek és rendszerek. Az juthat itt eszünkbe, hogy ránk – hála Istennek, legalábbis látszólag - nem nehezedik ilyen külső kényszer, nem kell ilyen rémisztő fenyegetéssekkel szembenéznünk. Mindazáltal - sajnos - azt tapasztaljuk, hogy alattomban és szinte észrevétlenül mégis mindegyre a hitetlenség, az irigység, az önzés, rosszindulat, versengés, ítélkezés, szeretetlenség, a megosztottság lesz úrrá rajtunk. („A börtönrácsok bennünk vannak.”) Például ki akadályoz minket abban, hogy jöjjünk, találkozzunk, Istent dicsérjük, ünnepeljünk, hitünkben erősödjünk, hogy közösségeink gyarapodjanak, növekedjenek, hogy gyermekeink szülessenek, hogy összefogjunk, egymást támogatva éljünk?  És öntudatlanul, vagy inkább önként mégis a vesztünkbe rohanunk, mégis a negatív erőknek adunk teret magunkban.  

   Az öltözete ennek az asszonynak is csillogó, tetszetős, de nem mennyei, hanem földi „drágaságok” díszítik: bíbor, skarlát, arany, drágakő, gyöngy… Ezek a kellékek – kivált az akkori emberek szemében -  a legnagyobb földi gazdagságot és pompát jelentették. Az asszony kezében aranypohár van (mint aki mulat), de utálatossággal tele… Mivel van tele a poharunk, miben leljük örömünket, mi jelenti számunkra az ünneplést? (A mámor, az önteltség vagy a hálaadás poharát ürítjük?) 

   A homlokra írt név az identitást fedi fel, a gondolkodást, mentalitást nyilvánítja ki (az Ószövetségben az Úr törvénye jelként, bizonyságként kell ott legyen a homlokon, pl. 5 Móz 6). Az asszony homlokán egy titokzatos név áll (a gonosznak is megvan a titokzatossága, misztikája): a nagy Babilon, a föld paráznáinak anyja. Babilon gazdag konnotációjú tulajdonnév a Bibliában… Bábel utal a lázadásra és annak áldatlan következményeire, aztán a fogság nyomorúságára, az Isten népének ellenségeire… Amikor itt többször is elhangzik a parázna szót, az nem csupán a kicsapongásról, a mértéktelenségről, erkölcstelenségről szól, hanem elsősorban az ún. lelki paráznaságról, Istentől való elfordulásról, szövetségének felrúgásáról. Arról, jelen időben fogalmazva, hogy úgy összeadjuk magunkat a világgal, olyan könnyen megfeledkeztünk Istenhez tartozásunkról. Hogy minden fontosabb, izgalmasabb lesz, mint ő.  

  Az asszony részeg a mártírok vérétől, megittasult a Krisztus megváltottai elleni dühtől, a pusztítás reszkető vágyától… Megdöbbentő, bennünk rossz érzéseket keltő jelenet ez. János is elcsodálkozik… 

   Aztán következik egy magyarázat, ami szintén kódolt, jelképekbe burkolt, utalásos… 

Talányos megfogalmazás (definíció) hangzik el a fenevadról: volt és nincs, de meg fog jelenni (fel fog jönni az alvilágból), hogy aztán elmenjen a kárhozatra. A föld lakói csodálkozni fognak (úgy is érthetjük: csodálni fogják?), hogy újból megjelenik. A történelem döbbenetes tanulsága az, hogy olyan hatalmak, rendszerek térnek vissza, amiket végleg letűntnek hittünk. Nem tanultunk a világháborúkból, diktatúrákból, fajgyűlöletből, újból ezek a pokoli erők ébredeznek a világon. És sokan örülnek ennek, és sokan érdektelenül, közömbösen szemlélik ezt a folyamatot.   

  Egy közbeékelt megjegyzés utal arra, hogy az értelmes olvasó ki tudja venni, betűzni, hogy kire történik itt – bár rejtett módon - célzás.  A hét fej hét hegy, amelyen az asszony ül… Gondolhatunk a pogány Rómára (a birodalom fővárosa közismerten hét hegyen épült), de – ha nagyon aktualizálni és globalizálni akarjuk az igét - akár arra is, hogy a gonoszság hatalma kiterjed immár az egész földünkre (annak hét nagy földrajzi egységére: Észak- és Dél-Amerika, Ázsia, Európa, Afrika, Antarktisz, Ausztrália).  De megtudjuk, hogy a hetes szám hét királyra is utal, öt már befejezte gonosz pályafutását, egyik éppen uralkodik (mindig uralkodik valaki), a hetedik ezután lép fel, de csak rövid ideig marad („vége lesz és elvesz, ledől megalázva”, énekeljük Luther Márton énekében). Itt a földön semmi nem tart örökké. Isten kegyelme viszont soha nem ér véget, jósága végtelen.  

  A fenevad a nyolcadik, a hét közül való (valaki “redivivusaként" jelenik meg?, a régiek gondolkodását képviseli?). Rettenetes lenne pl., ha Hitler, vagy Sztálin, vagy Mao Ce-tung visszatérne (hogy a legsötétebb neveket említsem), de látjuk, hogy a „szellemük”, véres ideológiájuk, rögeszméjük kísért ma is… És elmegy a kárhozatra. A gonosz túlélő típus, újabb formákat ölt, reprodukálódik, de végül legyőzetik, megszűnik a hatalma. A HK-val együtt valljuk: Isten az ő ellenségeit az enyéimmel együtt örök kárhozatra veti… 

  Tíz királyról is hallunk, akik a fenevad (az ördögi gonoszság) uralomra jutása idején kapnak hatalmat. A tíz - hivatkoztunk rá - kerek szám, a földi teljességet jelenti. A gonosz nyilvánvalóan a teljes hatalom megszerzésére törekszik. (Kissé tendenciózus a példa: ha az xy szélsőséges párton múlna, hány százalékot szerezne meg a választásokon? 100-at. És akkor hány százalék esélyünk lenne békességben élni? 0. Vagy: a rák nem „elégszik meg” azzal, hogy egy pár sejtet megtámad, az egész testünket akarja.)

  A Bárány ellen fognak harcolni… Igaz, milyen különös küzdelem ez?! A félelmetes külsejű, 10 szarvval rendelkező fenevad és minden csatlósa az ártatlan Bárány ellen indít harcot (akinek nincsen szarva), de az mégis legyőzi őket. Mert Isten igazságát, jóságát és hatalmát képviseli. Mert Uraknak Ura, királyoknak királya, aki alázatával, szeretetével arat diadalmat. A megöletett Bárány fogja megnyerni ezt a csatát. 

   Elméletben könnyen kimondjuk, hogy az ő seregéhez szeretnénk tartozni, de a valóságban - mindennapjainkban, konkrét döntéseinkben, magatartásunkban - vajon kit választunk: a krisztusi igazságot, szelídséget, jóságot, vagy a világ erőszakosságát, a minden áron kiharcolt előnyt, az önfejűen kialakított életformát, a kicsikart hamis örömöket és sikereket, az ellenségeskedést, a széthúzást?  

  Mély üzenet szólal meg az utolsó mondatban: akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek.  Nincs más lehetőség a jó melletti kitartásra, arra, hogy igazi rendeltetésünket betöltsük, hogy hasznos eszközök legyünk az Isten kezében, mint az, hogy Krisztus mellett maradunk, rá figyelünk, tanítása, példája szerint élünk, lelkületét, indulatát hordozzuk, ha hűségesen követjük őt, mert erre hívott el, erre választott ki minket.  

    Világunkban a megalkuvás lelkülete tűnik nyerőnek, sikeresnek. Mindegy, milyen áron, csak elérd, amit akarsz. Mindegy, hogy mit adsz fel ezért: hitedet, szeretteidet, Istenedet. Csak közben a lelkedet veszíted el. Mit ér, tanítja Krisztus Urunk, ha az egész világot meg is nyerjük, de a lelkünkben kárt vallunk („mindenem megvan, csak magamat veszítettem el”). Legyünk hűségesek Krisztushoz, hogy benne békességet és megtartatást nyerjünk! Ámen.