Jel 21, 1-8 + 9 -12 + 22-27 (vas.de.)

  1 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Ézs 65,17; 66,22; 2Pt 3,13 

2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Jel 3,12; Ézs 52,1; 61,10 

3 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, Ez 37,27; 3Móz 26,11-12 

4 és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Ézs 25,8; 35,10; 65,19 

5 A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! 

6 És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Ézs 55,1

7 Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. 2Sám 7,14; Zsolt 89,27-28 

8 De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak a tűzzel és kénnel égő tóban lesz a helye: ez a második halál. 

9 És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. 

10 Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely Istentől, a mennyből szállt alá, Ez 40,2

11 telve Isten dicsőségével; ragyogása hasonló volt a legértékesebb drágakőhöz, a kristályfényű jáspishoz, 

12 fala nagy volt és magas, tizenkét kapuja volt, előttük tizenkét angyal, és a kapukra nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: Ez 48,30-35

22 Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. 

23 És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: Ézs 60,19-20

24 a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Ézs 60,3 

25 Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. Ézs 60,11

26 A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, 

27 tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Ézs 52,1; Ez 44,9 

    A Jelenések könyve két bejező részében kitisztul a kép, lecseng az ítélet félelmetes vihara, és Isten terve végleges kibontakozásának, megvalósulásának leszünk a tanúi. Marad a könyvre jellemző jelképes nyelvezet, de az most már örömteli tartalmat közvetít: az üdvösség beteljesedését.

   Azzal kezdődik a 21. rész, hogy János új eget és földet lát, mert az első elmúlt (ebben a kifejezésben benne van: visszahozhatatlanul vége lett, akár az eltöltött időnek). Odalesz (nincs többé) a tenger is a maga fenyegető hatalmával. Egy sokértelmű szó ez: pl. a harag, a bűn, az ítélet tengere, stb. Minden megszűnik, ami bánthatna, árthatna. 

    Megjelenik előttünk a szent város, a mennyei Jeruzsálem a maga csodálatos, tündökletes szépségében, Isten megváltott, bűntől megtisztított, tökéletessé tett népét jelképezve. Néhány jellemzőjéről olvasunk. 1. A mennyből szállt alá - Isten kiválasztó és üdvözítő  akaratára történik itt utalás. A megváltást, az üdvösséget nem mi agyaltuk ki és szereztük meg, Isten kezdeményezése volt, a mennyből alászállt (Jn 6,58), felülről jött (Jn 3,31) Krisztus szerezte meg számunkra. 2. El van készítve, mint egy menyasszony… A menyasszonyt szinte valamennyi kultúrában mások öltöztetik, készítik elő a menyegzőre, külön ceremóniája van ennek. (A menyasszony személye ugyanakkor a tisztaságot, kiválasztottságot, boldogságot reprezentálja.) Nem mi szépítjük magunkat, Isten tesz alkalmassá („alkalmasságunk az Istentől van”, 2 Kor 3,5)… Ő ékesít fel minket mennyi ékszerekkel, lelki ajándékokkal. Vajon ha végül az Istentől kapott lelki kincsek maradnak meg és bizonyulnak igazinak, mennyire tartjuk azokat fontosnak már most? Akár a Lélek gyümölcseiről is beszélhetünk itt. (Vastag aranyláncos, aranyórás alak tűnik fel egy társaságban, egyik jelenlevő odasúgja a másiknak: vajon mennyi érték van rajta, a másik azt válaszolja: engem az érdekel, hogy mennyi van benne.)

    Hatalmas hang szólal meg, hatalmas kijelentés, jó hír hangzik el: az Isten sátora az emberekkel van, ő velük fog lakni, népe lesznek, ő pedig Istenük lesz. A Szentírásban a mennyei szózatokban Isten megtartó, üdvözítő terve jelentetik ki. Fontos üzenet, valójában az üdvösség lényege: Isten megáldó, teljes békességet adó, korlátlan jelenlétéről szól. Isten velünk létele tesz minket az ő népévé. Most, amikor még ezen a mulandó világon élünk, vajon velünk lakik-e az Isten? Biztosítunk-e helyet neki otthonainkban, gyülekezeteinkben? Nemde amiatt vagyunk olyan erőtlenek sokszor, mert kizárjuk őt életünkből, közösségeinkből? A Biblia ír arról, hogy Isten kiűzte az embert annak engedetlensége miatt az Édenből, ma azt látjuk: az ember űzi ki Istent világából, szívéből, és azt ilyen módon a zűrzavar, erőszak, irigység, önzés, háborúskodás, gyűlölet helyévé teszi. 

   A másik hasonlat szerint az új Jeruzsálem a Bárány felesége. És az ige újból hozzáteszi : telve az Isten dicsőségével. Ami szép rajtunk, ami kívánnivaló, az Istentől van, az a Krisztus érdeme. Ő az, aki mindent megtett az ő népéért, aki önmagát adta „hogy tisztítson önmagának kiváltképpen való népet” (Tit 2,14). Kiválóságunk tőle van. (Megtörtént eset: egy holland lány önkéntesként jött Romániába, hajléktalanok közt dolgozott, a támogatottak közt ott volt egy fiú is, aki a felkínált segítséget kihasználta, tanult, munkát kapott, „ember lett belőle”, és ezzel a hollnad lánnyal megszerették egymást, házasságot kötöttek. Az említett fiú az által vált szemrevaló fiatalemberré, hogy jövendőbelije támogatta, kiemelte elesett helyzetéből…)

  János lenyűgöző, valóban mély impressziókat kiváltó leírásban próbálja érzékeltetni a látomásában megjelenő város szépségét, nagyságát. Minden csupa arany, drágakő, a teljességet és a tökéletességet sugallja. Eszményi, mennyei, fenséges látványt, élményt nyújt. Milyen csodálatos az Isten kegyelme! Ha megnézzük mostani világunkat, akár egyházunkat, távol állunk ettől a képtől. Annyi hiba, hiányosság, annyi formátlanság, annyi repedés van bennünk, közöttünk. És mégis ott kell legyen szívünkben a mennyei minta.

    Sokatmondó, hogy a mennyei városban János nem lát templomot. Mert Isten és a Bárány annak a temploma. Az egész város maradéktalanul tele van Isten szentségével, dicsőségével. Ez a megjegyzés arra emlékeztet, arra tanít minket, hogy életünk, gyülekezetünk közössége a Szentlélek temploma, az imádság, a magasztalás helye kell legyen. A bergenyei református egyházközségnek nemcsak egy épület-temploma van, hanem több mint 500 élő temploma, amely Isten igazságát, dicsőségét hirdeti. Vajon így van-e ez?

   És nincs nap, hold, nincsenek világítótestek, mert a szent várost Isten világossága ragyogja be. Aktuális a kérdés: vajon mennyire hordozzuk, tükrözzük már most Isten dicsőségét, Krisztus világosságát? Csillogó-villogó világban élünk, ahol mégis olyan sok a lelki sötétség. Régebb egy-egy gyertya halványan pislogó lángja közelebb hozta az embereket, mint ma a reflektorok vakító fénye. (A templom története.) Valóban: Jézus a világ világossága.

  A mennyei Jeruzsálemben teljes szabadság és békesség honol… Kapui nincsenek bezárva. Amikor nem zárjuk az ajtót, a kaput, azt jelenti: biztonságban érezzük magunkat (sajnos, nálunk is divat lett a nagy „bezárkózás”). Annyi veszélynek vagyunk kitéve, napjainkban már a légtereket is őrizni kell. Milyen jó, hogy egyszer véget ér ez az állapot, alaptalanná válik minden félelem! 

  És végül: oda gyűjtetik minden igazi kincs és gazdagság. Minden, ami valóban értékes, szép és jó. Ami valóban az emberek javára, örömére van. Ami Isten örök kegyelmét hirdeti. Hadd említsek meg itt csupán három bibliai „valutát”, amit a mennyben is használni fogunk: hit, remény, szeretet. Van-e nekünk ezekből, amit magunkkal vihetünk?

    Kik mennek be a szent városba? „Ilyen magunkfajta bűnösök”, mondja Cseri Kálmán egyik prédikációjában. Azok, akik megtisztították ruhájukat, magukat a Bárány vérében, akik – kegyelemi alapon - be vannak írva az élet könyvébe. Akik elfogadták Krisztus megváltó áldozatát. (Egyik repülőtéren történt… Egy nagyon gazdag ember érkezett egyik bejelentkező ponthoz, kiderült, valamit elnézett a foglalásnál, nincs érvényes jegye, de ő mindenképpen el akart utazni, közölték vele, hogy nincs szabad hely azon a járaton, de ő tovább erősködött, hogy nem létezik, hogy ne lehessen elintézni, valakit tartsanak vissza, ha kell, kifizeti az összes helyet. Azt válaszolták: náluk az a szabály, hogy az utazik, akinek jegye van… Nem a gazdagság, nem a rang számít, hanem az: van-e „írásunk” a bűnbocsánatról, megváltásról.)

   Kik nem mennek be? Hallottuk: a gyávák, hitetlenek, hazugságot cselekvők, bálványimádók, tisztátalanok… Nem alanyi jogon jár a befogadás, de a kirekesztés sem, nem azért marad ki valaki Isten országából, mert ennek vagy annak született, hanem azért, mert kitartott gonoszságában, hitetlenségében, mert visszautasította a kegyelmet.              

   Szép, szívet megérintő ígéret hangzik el, sokszor idézzük, valóban nagy vigasztalásunk ez, itt a jelképek igazi evangéliummá válnak: és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Személyes, irgalmas odahajlásról van itt szó (Isten maga töröl le minden könnyet a szemünkről, mint jóságos szülő), a megváltó szeretetnek minden rosszat, fájdalmasat meggyógyító, végleg eltörlő, mindent újjá tevő kiteljesedéséről. 

   Ezek a kijelentések megbízhatók és igazak, hallottuk, jó rájuk figyelnünk, erőt merítenünk belőlük. Megértenünk, hogy ez az Isten akarata - ami megtörtént, elvégeztetett már a golgotai kereszten -, hogy győzzünk, azaz részünk legyen a Krisztus megváltó győzelmében. Ámen.