Jel 7, 9-17 (újévi prédikáció)

Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! Az angyalok mind ott álltak a trón, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trón előtt, és imádták Istent ekképpen: Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké! Ámen! Ekkor megszólalt az egyik vén, és megkérdezte tőlem: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában, és a trónon ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet.

   Mélyen bennünk feszülő vágy, törekvés az, hogy valami újat találjunk (ki), valósítsunk meg, érjünk el.  Bűvös szó az új, emberi bizakodásunknak is fontos tényezője: gondoljunk csak az új gyógyszerek, új energiaforrások, technikai eszközök, stb. felfedezésére. Jó dolog a fejlődés, sok áldás (is) származik belőle, bár azt is látjuk, hogy annak gátlástalan hajszolásáért túl nagy árat fizetünk (pl. környezetszennyezés).

    Ugyanakkor azt is tapasztaljuk: a sokféle „új” áttörő sikere közben nem lesz jobb és boldogabb az ember... Igyekeznünk kell földi dolgokban is a jobbra, az előbbre vivőre, de nem elfeledkezve arról, hogy Isten örök, változatlan kegyelmében kell nekünk megújulnunk Lelke által ahhoz, hogy több legyen a békességünk, hitünk, reménységünk. Erre nyitja rá szemünket az ige.

    Mivel szeretünk mindent gyakorlati szempontból mérlegelni, mindjárt az elején adódik a kérdés: szükségünk van-e arra, hogy mennyei látomásokra figyeljünk? Nem a földi feladatokra kellene összpontosítani, kivált ilyenkor, az újév kezdetén? De vajon a két dolog kizárja-e egymást? Nem kell-e tisztáznunk, hogy hova tartunk, mi a végső célunk, ahhoz, hogy teljes bevetéssel nekidőlhessünk a jelen tennivalóinak? A hívő, Krisztus-követő embert mindig is a földiek iránti felelősség és elköteleződés jellemezte. Ennek a hozzáállásnak a hátterében az a meggyőződés áll, hogy üdvösségünk már készen van, ezért nem annak az erőlködése köti le energiáinkat, hogy azt megszerezzük, kiérdemeljük. Felszabadult lélekkel szolgálhatunk az Úrnak, egymásnak, mert Krisztusban már minden a miénk.

   Másfelől, származhat ebből egy téves értelmezés, felületes, nemtörődöm magatartás is (sokszor látjuk ennek mindennapi formáját a mindent készen kapó gyermekek esetében: ha ölembe hull, akkor könnyelműen viszonyulok hozzá). Az ingyen kegyelem Krisztus-nagyságrendű árának felismerése azonban megóv a hálátlanságtól.  

   A Jelenések könyve nehéz, viszontagságos időben megfogalmazott, jelképek, szimbólumok kifejezésmódjában megírt biztatás, vigasztalás volt. A szó szerinti értelmezés, a látomások minden elemének megmagyarázása, lefordítása a „valóság” nyelvére éppoly veszélyes lehet, mint az üzenet figyelmen kívül hagyása. (Mégis – sok előző felsülés ellenére – mindegyre lábra kapnak önkényes, okoskodó magyarázatok.) A könyv végkicsengése a döntő: győz a Bárány, övéit mindenen keresztül megtartja, a szeretetét, áldozatát semmibe vevők pedig ítélet alá esnek.

   A könyv pecsétjeinek feltörésről olvastunk az előző fejezetben, a hetedik pecsét felnyitása előtt az eszkatologikus események egymást követő, örvénylő forgatagában szünet áll be (a sport nyelvén: time out). János az ítélet kibontakozása közepette egy reménykeltő mennyi jelenetet lát.

    Biztató, bátorító az egész látomás: Isten kegyelmi tervének a megvalósulásáról, a sokszor elviselhetetlennek, félelmetesnek tűnő események üdvös kimeneteléről beszél. Jó nekünk most, az új év első istentiszteltén (igaz, beléptünk a 21 század 20-as éveibe!) ezt meghallanunk. A világunkban zajló aggasztó események, folyamatok az Isten akarata szerinti biztos cél fele haladnak. Van, amiért féljünk (globális felmelegedés, a szédületes, nem tudni merre tartó technikai fejlődés, a növekvő erőszak, terrorizmus), de ezek fölött határozottan van, amiért bizakodjunk.

    Íme, nagy sokaság … minden nemzetből. Tegyetek tanítványokká minden népeket, hangzik Krisztus missziói parancsa. Isten senkit nem akar kizárni. Mi sokszor kizárósdit játszunk. Mintha mi döntenénk az Isten kegyelméről. Ezt a sokaságot nem lehet megszámlálni. Mi sokszor kevésre becsüljük. Azt mondjuk a prófétával együtt: nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Még az egyházban is a keveset, az egyre kevesebbet látjuk.  Isten kegyelme nagyobb elképzelésinknél.

   Fehér ruha, pálmaág: a tisztaságot, az Istent dicsőítő ünneplést fejezi ki. Olyan szép kép ez! Erre a szépre kell törekednünk már most. Ne engedjük, hogy akármi beszennyezze lelkünket, elvonja figyelmünket életünk lényegéről!  

    A megváltottak serege ezt hirdeti hatalmas hangon: az üdvösség az Istené és a Bárányé. Valóban, Isten készítette el örök kegyelméből, Krisztus szerezte meg végtelen szeretetével, a Szentlélek pecsételi el kiáradó erejével. Milyen jó, hogy nem a miénk az üdvösség, abban az értelemben, hogy nem mi rendelkezünk felette. Kinek adnánk meg? A rosszindulatú szomszédom nyerjen örök életet, pereskedő testvérem, arrogáns főnököm? Isten szíve nagyobb a mienknél.

   Hallottuk az előző alkalmakon: megváltásunk, vagyis az üdvösség a teremtés oka és célja. Isten legsajátosabb akarata, legszebb elképzelése, legnagyobb ajándéka. Krisztus egész küldetése erről szól.

   Nem csoda, hogy a mennyei teremtményeket képviselő angyalok, a földi egyházat képviselő 24 vén, az Isten minden irányba kiható akaratát megtestesítő négy élőlény (lelkes állat) leborul a trón előtt. Szemlélve, megértve Isten csodálatos tervét, amit Krisztusban vitt véghez, imádatra indul. A hetes felsorolás a dicsőítés tökéletességére utal…

   A mi hálaadásunk soha nem az. A miénk hiányos, fogyatkozásokkal teli. Milyen sokszor panaszkodtunk olyan dolgokért, amik utólag javunkat szolgálónak bizonyultak! A múlt évben is gyakran elégedetlenkedtünk, kicsinyhitűek voltunk. Amiért hálát adsz, abból áldás származik. Másrészt: a jó sem lesz hasznodra, ha elégedetlen szívvel fogadod. (Mese a molnárról és három fiáról: az első a malmot, a harmadik a pénzt, a harmadik három zsák búzát kap örökségül. Az elsőnek jobb lett volna a pénz, mert a malommal dolgozni kell, a másodiknak jobb lett volna malom, mert a pénzzel új vállalkozásba kellene kezdeni. Elégedetlenkedésükben nem jutnak semmire, minden tönkre megy a kezükben. A harmadik örömmel fogadta a 3 zsák búzát, jó kedvvel és reménységgel elvetette, 10-szeres termést hozott, megelégedett, boldog ember lett.)

    Érdekes mozzanat. Egy vén lép Jánoshoz, és megkérdi tőle: kik ezek. Ez igazából egy rávezető kérdés: fontos, hogy elhangozzék, hogy kik is állnak ott,  kik azok, akik üdvözülnek.

   Nem tudom, minket mennyire érdekel.  A modern embert elbűvöli, leköti és megkötözi a földi. Heinrich Heine német költő írja gúnyolódva (1856-ban halt meg): átengedjük a mennyet az angyaloknak és a verebeknek. Nem nagy reménység. Pál apostol írja: ha csak ennyi, akkor nyomorultabbak vagyunk minden embernél.  Egy idős lelkészt kérdeztek meg: mit ajánl azoknak, akik nem hisznek. Azt válaszolta: azt ajánlom, hogy higgyenek, mert földi életük is szebb lesz.  Ha már a verebeknél tartunk, egy pozitív gondolat is velük kapcsolatban: „Légy vidám, tedd a jót, a verebeket pedig hagyd csiripelni”. (Don Bosco)

   A kettőt nem lehet elválasztani. Krisztus születése, küldetése erről szól: nagyon mély, egzisztenciális mennyei kötődéseink vannak. Nyilván, a földön élünk, itt vannak feladataink, terveink, megbízatásunk, komolyan kell vennünk ezeket, Isten is fontosnak tartja, de szánalmasan csonka lenne az életünk, ha csak ennyiről tudnánk. Isten többre rendelt.

   Kik ezek tehát, ki az üdvözülők? Akik a nagy nyomorúságból jöttek. Gondolnunk kell először az akkori (és a mostani) keresztyénüldözésre. Milyen szenvedéseket álltak és állnak ki hitvalló őseink és testvéreink! Akkor cirkuszokban vadállatok elé lökték, máglyákon égették el, ma Észak Koreában a Biblia birtoklásáért kivégzés jár. Kb. 50.000 vannak börtönben (ez az ottani keresztyének 20%-a), konventrációs táborokban, ahol az éhezetés, a kínzás, a csonkítás a mindennapok szörnyűségeihez tartozik. Nigériában több mint 1.000 keresztyént öltek meg 2019-ben (legutóbb pár napja, karácsonykor végeztek ki brutálisan 11 keresztyén férfit.) Milyen szomorú, hogy mi itt közben – nagy jó dolgunkban, jó keresztyénekként - egymás ellen hadakozunk, egymást kárhoztatjuk, küldjük a pokolba.  

  De másodszor a bűn nyomorúságára is gondolnunk kell. A legtöbb bajt az ember önmagának okozza. Testvéreim, külső békességben élünk - és békesség van? Jöhetünk szabadon - jövünk? Öröm, hála töltheti be a szívünket, az észak-koreaiak szemében nálunk a földi paradicsom van - hát az van? Ki rontja meg örömünket, békességünket? Nem mi magunk: sötét, önző gondolatainkkal, ellenséges indulatainkkal, irigységünkkel, megkötöző szenvedélyekkel, haraggal, gyűlölködéssel, elzárkózással? Olyan nagy lett a lelki apátia, közöny, hogy csak külső baj változtathat ezen? Valami katasztrófának kell jönnie, hogy felrázzon, egymás mellé állítson, elindítson Isten felé?

   Meg lehet mosni ruháinkat, a meg lehet fehéríteni azokat a Bárány vérében. Krisztus azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Hogy szabadok legyünk a bűn terhétől, mocskától, tiszta legyen az örömünk, békességes az életünk. Át kell adnunk lelki szennyesünket! (Ismeretiek a történetek az éhen halt zsidóval? A büszkeségébe halt bele!)

Nem bűneink, hanem keményszívűségünk miatt veszünk el.

  Ott vannak a megváltottak az Úr színe előtt, szolgálnak, és Isten velük lakik. Nem is az ő uralkodása a hangsúlyos, hanem a közösségvállalás. Isten Krisztusért a szó legteljesebb értelmében gyermekeivé fogad. (Évekkel ezelőtt németországi lelkész jött el szolgálni egy kis szász faluba, örökbe fogadott egy cigánygyereket.  Minden jogot megkapott, német állampolgár lett!)

   Aztán egy szép leírást találunk a boldogságról, a védettségről. Újévi jókívánság is lehet. Nem éheznek, nem szomjaznak … Csak az éhező tudja, hogy mit jelent szűkölködni.

Adja meg az Úr mindennapi kenyerünket, és a hálás örömet hozzá (legyen béke-íze, szeretet-íze annak a kenyérnek). Semmi nem bántja őket. Sok terhe, nehézsége van az életnek, de adjon az Úr erőt a felülkerekedéshez, és adja, hogy a rossz, amit át kell élnünk, ne hatoljon a lelkünkig. A lelkünk maradjon ép. 

  Végül az igében feltűnik a jó pásztor képe. Krisztus azért lett a világ bűnét elvevő áldozati Báránnyá, hogy megtartó Pásztorunk lehessen. Legelteti őket (hallottuk a gyönyörű 23. zsoltárt), az élet vizének forrásaihoz vezeti. Milyen forrásokat keresünk? Csak anyagiakat? Csak külső, sokszor mesterséges öröm-forrásokat? Vagy az élet forrását is, amelyből hit, szeretet, reménység, bizalom buzog. Isten tud odavezetni. Egyedül nála, egyszülött Fiában,  Krisztusban találjuk meg.

  És megszólal a vigasztalást is. Van könny, van megszomorodás: volt, és lesz… De Isten vigasztalást ígér. Könnyeink azért vannak, mondta valaki, hogy azokon felcsillanjon a vigasztalás, a békesség szivárványa. Az Úr áldja meg hittel, reménységgel, szeretettel Krisztusban Krisztus Urunk 2020-as esztendejét! Ámen.

 

Mennyei Atyánk, megváltó Krisztusunk, megújító Szentlélek Istenünk!

Áldjuk, dicsérjük és magasztaljuk háromszor szent nevedet, és valóban méltó vagy, hogy tied legyen az áldás, dicsőség, bölcsesség, tisztesség, gazdagság, hatalom és erő, mert kiválasztottál minket, méltatlan embereket arra, hogy gyermekeid legyünk, és részesüljünk az üdvösség végtelen örömében.

Fontos ezt meghallanunk, tisztáznunk, hogy helyesen lássuk földi feladatainkat, tennivalóinkat is. Ha tudjuk, hogy Krisztusban, az ő irgalmáért, alázatáért, önmagát áldozó szeretetéért bocsánatot és üdvösséget nyertünk, hogy benne minden a miénk, akkor felszabadult lélekkel tenni tudjuk azt, amit itt, ebben az életben reánk bíztál: munkánkban, családunk, gyülekezetünk körében.

   Köszönjük, hogy ez egyedül a te kegyelmedből van, mennyei Atyánk, a Krisztus érdeméért, egyedül a Szentlélek képes minket ebben a hitben, reménységben szilárddá tenni.

  Ez a hit ad kitartást, erőt a megpróbáltatásokban is. Volt részünk, mennyei Atyánk, nehézségekben, küzdelmekben az elmúlt év során is. Köszönjük, hogy te emeltél fel, te gyógyítottál, vigasztaltál, te állítottál talpra, vezettél tovább minket, és tudjuk, hogy nem lesz bajoktól, gondoktól mentes ez az év sem, de azt is valljuk biztos hittel, hogy te velünk leszel, nem hagysz magunkra, erőt adsz minden helyzetben, és megőrzöl a nekünk szerzett váltságban.

   Te ments ki minket bűneink nyomorúságából is, a harag, gyűlölet, hitetlenség, közöny, pártoskodás, elfordulás, megkülönbözés, szenvedélyek, függőségek rabságából! Adj új elhatározást nekünk a Krisztus követésében, új indulatot a neki való engedelmességben, új lelkesedést, szeretetet az egymásnak való szolgálatban!

 Őrizd ebben az évben életünket, oltalmazd családjainkat, védelmezd gyülekezetünket, tartsd meg népünket, és add testi-lelki áldásaid gazdagságát, bőségét nekünk! Áldd meg gyermekeinket, ifjainkat, felnőtt egyháztagjainkat, vonj közelebb mindnyájunkat önmagadhoz és egymáshoz, teremts igazi békességet közöttünk, jó egyességet, örömet!

Hadd ragyogjon fel köztünk Krisztus dicsőségének világossága.

  Könyörülj betegeinket, a könnyebb és a súlyosabb állapotban levőkön, adj gyógyulást, akikre még feladatot bíztál, és lelki erőt azoknak, akiket országod számára készítesz! Vigasztald a szomorkodókat, gyászolókat, töröld le könnyeiket, légy társuk, támaszuk, add békességedet a békétleneknek, reménységedet a csüggedőknek, szabadulásodat a megkötözötteknek! Maradj örök, megtartó kegyelmeddel mindnyájunkkal, adj meg nekünk minden jót itt és a te országodban! Ámen.