Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jn 10, 11-18

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jn 10, 11-18 (vasárnap délelőtt)

 

“Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.  Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

 

    A János evangéliuma 10. fejezetében találjuk Krisztus Urunknak a jó pásztorról szóló tanítását. Valójában ezáltal saját szolgálatáról, megváltói küldetéséről, az övéivel való kapcsolatáról beszél. Mennyei igazságokat földi képekben juttat kifejezésre. Az örök élet titkait szemlélteti a mindennapi élet mozzanataival.

 

    Ez az egyik legismertebb, legelterjedtebb hasonlat Jézusról. Nincs szükség külön fogalmi tisztázásra, ma is ugyanúgy megérthetjük üzenetét, mint az első hallgatók. Akkor hallgatjuk helyesen, ha a bemutatott jó pásztor közelében a magunk helyét is megtaláljuk. Ha hittel ráébredünk arra: Krisztus gondoskodó, megtartó szeretete számunkra is valóság. Hogy ő védelmezőn odaáll mellénk gondjaink, nehézségeink, félelmeink között.

  Bibliaolvasó emberekként tudjuk, hogy ennek a krisztusi tanításnak ótestamentumi gyökerei vannak. Az Ószövetség sok jeles alakja pásztor volt: Ábel, Ábrahám, Izsák, Jákób, Mózes, Dávid.  Valóban a legnagyobbak. Akik éppen e foglalkozás sajátosságai révén értették meg mélyebben Isten akaratát és saját küldetésüket. Mert igazi pásztor akkor lehet valaki, ha bátorság és gyöngédség, felelősség és szeretet van a szívében.

Pásztorként Ábel az áldozat lényegét érzett rá, Ábrahám az Isten áldását tapasztalta, Mózes az Istenre figyelést tanulta, Dávid a hűséget, a kiállást.  Ezékiel próféta a vezetők felelősségét felemlegetve beszél a pásztori megbízatásról. Az Ószövetség Istennel kapcsolatban is használja ezt a hasonlatot:  ő az, aki az elesettet ölbe veszi (Jer 31), nyáját füves legelőkre vezeti (23. Zsoltár).

 

Hadd említsek meg egy érdekes tényt, ami a maga módján az evolúciós elmélet cáfolata. A juh és a farkas fajbeli jellegzetességéről, életformájáról van szó. A juhok 1-2 bárányt ellenek évente, a farkasok sokkal szaporábbak: 7-10 kölyköt hoznak a világra. A farkas erősebb gyorsabb, éles karmai, hegyes fogai vannak …  A túlélési harcban mégis hogyan maradhatott fenn a juh? A magyarázatot a pásztor személye adja. A Pásztor személye a mi életünkben is sok mindenre magyarázat. 

 

    Az Újszövetségben másutt is találunk a pásztorról és a nyájáról szóló tanítást. Gondoljunk az elveszett juh példázatára. Megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez, írja Péter apostol (1 Pt2,25), aki maga is pásztori megbízatást kap megváltó Urától. A Zsidókhoz írt levélben „a juhoknak nagy pásztoráról” olvasunk.

Nem vagyunk gazdátlanok. A Krisztus tulajdonai vagyunk, aki az ő drága vérével megváltott. Ez adja a mi igazi értékünket. Egy juhász mondta valakinek, rámutatva egy pár, külön legelésző juhra: látja, ezek a juhok 100-szor annyit érnek nekem, mint a többiek. Miért? – hangzott a kérdés. Mert ezek az enyémek! („Értékesebb 1 dollár saját pénztárcámban, mint 100 a máséban.”)

 

    Jézus azt mondja: én vagyok a jó pásztor. És rögtön hozzáteszi: a jó pásztor életét adja a juhokért. Ez az első és legalapvetőbb vonása. Számára a juhok a legfontosabbak. Nyájáért él és hal.  A jó pásztor a juhokért életét adja. A legtöbbet tehát. A legnagyobb áldozatot hozza. Életével védi az övéit. Annyira szereti, annyira drágák neki … Megváltásunk minden igazsága ebből a magatartásból vezethető le! Az jutott eszembe, hogy sok képzőművészeti alkotás született erről a hasonlatról (legrégebbi keresztyén időkből is, a katakombák falára vésve): általában – kivált az újabb korból valók - romantikus, zavartalan békét sugallnak … igen, ez is benne van, de ennek a békességnek ára van, e mögött hatalmas áldozat áll. Békességünknek büntetése rajta van. Ezt az Ésaiás könyvében olvassuk a Messiásról szóló jövendölésben. Érdekes, ott Krisztusról mint Bárányról beszél az Ige. Hasonlóképpen Keresztelő János is, vagy a Jelenések könyve. Mondhatni, a szerepek megfordulnak. Ha Jézus a jó pásztor, akkor mi az ő juhai, bárányai, az ő nyája vagyunk, de ha ő a Bárány, akkor nekünk pásztoroknak kellene lennünk. De Krisztusnak nem pásztora, hanem farkasa lett az ember.  Krisztust keresztre küldi az ember. Nagyon elgondolkoztató ez!

 

    Vajon milyen pásztorai vagyunk azoknak, akiket ránk bízott az Isten? Vajon a mások javát munkáljuk-e a családban, a gyülekezetben, közösségekben, a társadalomban, vagy a szétszélesztés, a békétlenség eszközei vagyunk? Jó-e a hozzánk tartozóknak, hogy minket tett értük felelőssé az Isten: gyermekeinknek, rokonainknak. Támogatjuk, felkaroljuk-e őket, vagy kihasználjuk, csak a magunk önző érdekét nézzük, csak uralkodni akarunk rajtuk? Az egyházban is fel kell tenni ezt a kérdést. Az egyháznak kiváltképpen való feladata – Krisztus példáját követve - a pásztorolás. Mi magunkat lelkipásztoroknak nevezzük. (Katolikus, ortodox egyházban ez a szimbólumok nyelvén is kifejezésre jut: a püspökök vállán átvetett szalag, az ún. pallium ill. omoforion  jelképezi ezt). Sok visszaélés van mégis. Akkor tudjuk feladatunkat hűségesen betölteni, ha valóban a főpásztorra (1 Pt5,4) nézünk. Ha nem az uralkodásban, hanem a szolgálatban jeleskedünk.

 

   Aki béres, aki csak a bérért, fizetségért végzi feladatát, ha jön a veszély, elfut (nem érdekli a nyáj sorsa), a farkas szétszéleszti a nyájat. A jó pásztor maga adja a bért: saját életét. Vajon csak kapni akarunk, vagy tudunk adni is? Ha kaptad, ha elfogadtad a Krisztus végtelen gazdagságú szeretetét, akkor nem kérdés, hogy tudsz adni is. Akkor tudsz szánni idődből, energiádból, anyagi javaidból. És vajon csak a szép időkben maradunk hűségesek, amikor dicsőség odatartozni? És ha jönnek a nehézségek? Milyen sokan a legkisebb kellemetlenség miatt is képesek hátat fordítani a közösségnek, a hitnek. Egyiptomi keresztyének – hallottuk a múlt vasárnapi előadáson - az életüket kockáztatják az evangéliumért, Krisztusban való hitükért. Közülünk pedig sokan a legkevesebbet sem teszik meg. Jó pásztor, hűtlen juhok.

 

   Ismerem az enyéimet, ők is ismernek engem. A közösség azt jelenti: ismerni, mély kapcsolatban lenni valakivel. (Egy filmet láttam egy elidegenedett házaspárról, a férj beletemetkezik a szakmájába. Felesége mondja: 10 éve együtt élünk, gyermeket szültem neked, de nem tudom, ki vagy.) Jézus a szívét tárta ki, mi is csak a szívünkkel ismerhetjük meg őt. A Bibliában az igazi ismeret a szívből, azaz szeretetből fakad. Akire szeretettel nézünk, azt tudjuk igazán megismerni. A gyűlölet elválaszt, a gyűlölet hamis képet fest a másikról. Az az örök élet, hogy megismerjük Benne az Isten akaratát, beismerjük bűneinket, felismerjük Benne Megváltónkat, elismerjük szeretetét. Ha ismerjük, akkor nem maradhatunk közömbösek iránta. Olvassuk az evangéliumban: Jézus  tanítványai szemére veti: annyi ideje veletek vagyok, mégsem ismertek.

 A Krisztus megismerésével mély, mennyi összefüggésekre mutató titkok tárulnak fel.  Megértjük, hogy az Atya öröktől fogva ismerte és szerette a Fiút, és hogy az Egyszülött érdeméért mi is belekerültünk Atya Isten kegyelmes ismeretébe, mindenható tudásába. Belekerültünk Isten irgalmas szívébe.

 

   Más juhaim is vannak. A kör szélesebb, mint ahogy mi azt elgondoljuk. Nemcsak egy akol van, de egy nyáj és egy pásztor. Sok vita zajlott arról, hogy melyik a vezető egyház. Nekünk vezető Krisztusunk van. Ha rá figyelünk, akkor jutunk közelebb egymáshoz is. Összeköt minket az egy pásztor személye. Engedelmeskedünk-e neki? Zajlik a megtévesztés ezen a világon. Kérdés, hogy tudjuk-e, hogy kinek hiszünk? Vagy könnyű prédák vagyunk, akiket könnyen félre lehet vezetni. (Valaki azt mondta, hogy a keresztyén élet egy olyan pályához hasonlít, ahol a helyes iránytól minden féle csábító kínálat próbál eltéríteni: könnyelműség, szenvedélyek, testiség, anyagiasság, hírnév. Keresztyén utunk tele van olyan reklámtáblákkal, amik az igazi célt próbálják elfeledtetni velünk.)

 

   Azért szeret az Atya, mondja Jézus, mert odaadom az életemet. Mert elvállalta megváltásunkat. Hatalma van arra is, hogy visszavegye. Önmagát áldozó, de a halált legyőző Urunk van nekünk. Szeretet minden felett diadalmaskodó.  Meghalt miattunk, de feltámadt érettünk. Ez az ő küldetése, a mienk pedig az, hogy higgyünk benne és életünk legyen általa. Ámen.