Jn 11, 45-52 (böjtfő vas.)

„Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;  és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.”

 

 

 

    Az egyházi évnek ez az időszaka különösképpen Krisztusra irányítja a figyelmünket, hogy lélekben végigjárjuk vele azt az utat, amely a szenvedéseken át a feltámadás dicsőségéhez vezet. Amiképpen hitünk, reménységünk, úgy böjtünk sem ér semmit önmagában, ha nem Krisztusra tekint, ha nem őbenne, őáltala, ővele és őreá nézve történik.   Néhány idézet az egyházatyáktól:   „A böjt régi adomány, a böjt az atyák kincse. Egyidős az emberiséggel. Ádám ezt az első parancsot vette: A jó és rossz tudás fájáról ne egyél (Gen 2,17.) Ez pedig, hogy „ne egyél” a böjt és a megtartóztatás parancsa.”

„Van testi böjt, van lelki böjt is. Az a testi böjt, amikor a gyomor tartózkodik az ételtől, italtól. A lelki böjt az, amikor a lélek megtartóztatja magát a rossz gondolatoktól, cselekedetektől, szavaktól. Az a jó böjtölő, aki minden rossztól eltávolodik.”

 

   A mai igében a Lázár feltámasztásának következményeiről hallunk. Ez a csoda egy jel, a húsvéti események nyitánya volt. Azt üzente: Jézus számára a halál nem az utolsó „dobás”, nem egy lezárt, visszafordíthatatlan esemény: az ő hatalma túlterjed emberi lehetőségeinken. Ő valóban az Üdvözítő.

   Úgy gondolnánk: ha nálunk történne egy ilyen csoda, megtérnének az emberek. Nem!!! Nyilván, akik hisznek Jézusban, azokat megerősítené a bizodalmukban, reménységükben. De akit eddig mindenféle fontos dolog kötött le, továbbra is ügyeit intézni rohangálna, aki a kocsmában töltötte az idejét, azután is ott töltené. Akinek szívében gyűlölet volt, az abban élne tovább, aki kihasználta embertársait, az továbbra azzal foglalkozna. Talán pár napig beszélnének még róla az emberek, és aztán menne tovább minden a maga útján. Pedig Isten megtartó kegyelme ma is ugyanaz, Krisztus szeretete ma is új életet ajándékoz. Kell-e nekünk? Sok embert csak saját halála, és az ítélet fog elgondolkoztatni. Igaz, mindnyájan afele haladunk.

 

   Mégis: a Lázár feltámasztása után sokan hisznek azok közül, akik elmentek, és látták, amit Jézus tett. Ebből megértették, hogy Isten Fia van köztük, aki élet és halál Ura, akinek van mondanivalója az életről, halálról és üdvösségről. Ez a felismerés indíthat el minket is Krisztus fele. Hogy ne csupán kíváncsiskodók legyünk, hanem követők, ne csak csodálkozók, de hitre jutók. A hit cselekedetekből indul ki (amit Krisztus tett értem), és cselekedetté lesz (amit én tudok tenni Krisztus nevében másokért). A hit kötődés és elkötelezettség. Krisztusra irányul, de visszahat a Benne hívőkre: azoknak életét is megváltoztatja. Nem csak annyi, hogy hiszek pl. abban, hogy megoldódik a piramisok rejtélye, ami igazából nem befolyásolja mindennapi magatartásomat. A Krisztusban való hit, az ő igéje, példája, szeretete, jelenléte az életemet érinti a legszemélyesebb módon.

 

    Némelyek elmennek, elmondják a farizeusoknak azt, amit Jézus tett. Figyeljük meg: bennük az, amit Jézus tett, egészen más reakciót vált ki. Nem hitet, nem reménységet, nem a bizonyosság érzését, nem a bűnbánatot, hogy lám, mennyire félreismertük őt, hanem irigységet, gyűlöletet.

   A nép vezetői a Lázár feltámasztásának ügyét komolyan veszik. Itt már nem lehet mellébeszélni, nem lehet Jézust csupán hamis tanítással vádolni. Itt a megdöbbentő tények önmagukért beszélnek. Sok jel, csoda tanúskodik Jézus igazsága, az igazság Jézusa mellett. A halál a bűn legsúlyosabb, visszafordíthatatlan következménye. Ha Jézus afelett úrnak mutatkozik, akkor valóban ő a Messiás.

   Összeül a nagytanács. Kríziskonferenciát tartanak. Nagyon sok ilyen volt a történelem során. Születtek bölcs és kevésbé bölcs döntések: háborúk megkezdéséről, vagy békekötésekről, fegyverkezésről vagy leszerelésről, környezetvédelemről, a hatalom és pénz elosztásáról. Itt az élet ellen határoznak. Milyen kicsinyes az ember!  Mit tegyünk? - kérdezik. Ha hagyjuk szabadon működni, akkor egyre többen hisznek benne, követőivé válnak, és mi elveszítjük hatalmunkat Krisztussal szemben. Ez az elsődleges szempont. És – teszik hozzá - talán eljönnek a rómaiak. Ők velünk kötöttek paktumot.

 

   Mi lesz, ha Jézus felülkerekedik? Hányan félnek ma is ettől a hatalomváltástól. Ha Krisztus lesz úr az életemben, akkor nem hódolhatok szenvedélyeimnek, akkor nem bánthatok, szidhatok kedvemre akárkit, akkor el kell ismerjem, ha sokszor másoknak van igaza, akkor bocsánatot kell kérjek, meg kell bocsássak. Mennyire nem akarja ezt az ember! Mi sem akarjuk, hogy a Krisztus tisztasága, szentsége leleplezze a mi hamisságainkat, képmutatásunkat. Bűneink, önzésünk, keményszívűségünk miatt Jézus életútja nálunk is a kereszthez vezetne. Értjük már nagypéntek pszichológiáját.  Ami Krisztussal történt, az az ő örök története ezen a világon, amely a bűn uralma alatt él. A böjt éppen bűneink legyőzése, hogy Krisztus akarata jusson érvényre.

 

   Kajafás is felszólal: ő abban az évben főpap volt. Tkp. előre kimondja Jézus halálos ítéletét (majd később szintén ő teszi meg az ellene lefolytatott hamis perben is). Jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg. (Történet: az egyik városkát ellenséges csapatok veszik körül, a hadvezér azt mondja: tovább vonulnak, békét hagynak nekik, ha valaki önként feláldozza az életét a többiekért, akit nyilvánosan kivégeznek.  Gyűlést hirdetnek a város lakói, nagyon feszült a légkör, hiszen valakinek meg kell halni a többiekért. A legidősebb ember így mentegetőzik: nekem nehéz sorsom volt, megérdemlek egy békés halált. Az egyik szülő azt mondja: kész lennék meghalni a saját gyermekemért, de hogy az ellenségem „kölykeit” is megmentsem, arra nem vagyok hajlandó. Egyik tékozló életű személy azt mondja: én meg akarok változni, és életem hátralevő részében jóvátenni azt, amit elrontottam.  Végül egy szelíd természetű, tiszta lelkű fiú vállalta az áldozatot, aki előtt ott volt az élet, aki szülei egyetlenje volt, aki akkor kezdett egy szép lánynak udvarolni.) Végül – a mi esetünkben is - a legszentebb, a legtisztább, a legigazabb adja magát. Mózes törvényében is írva van: áldozatra nem a satnyát, nem a hibásat, hanem a legszebbet kell odaszánni. Jobb, hogy egy haljon meg … Pál apostol is ír erről: mindenki meghal az egyért/egy miatt (Ádámért), az egy (Krisztus) meghal mindenkiért. Jézus egész élete lemondás, böjt, önmegtagadás, szolgálat.

   Kajafás jövendöl … azaz Isten eleve elvégezett tanácsát hozza nyilvánosságra. Ez volt az Atya akarata, az Egyszülött feláldozása értünk, bűnösökért. Ki adná oda gyermekét, kivált olyan semmirekellőkért, amilyenek mi vagyunk? Érthetetlen kegyelem. Az Atya böjtje, lemondása, áldozata ez. Mi mit vállalunk? Mit adunk? Ő csupán azt akarja, hogy bűneinkről, önzésünkről, hitetlenségünkről, a haragról, rosszindulatról mondjunk le. Ez az igazi böjt. Nemet mondani a gyűlöletnek, a káromkodásnak, a kicsapongásnak, a hiábavalóságnak. A rosszról kell nekünk lemondani, ami - Isten mértéke szerint - kárunkra és mások ártalmára van, a jóért, ami javunkat és Isten dicsőségét szolgálja.

    (Az már a második mérföld, ha az imádságban való kitartásért, mások szolgálatáért lemondunk arról, amihez méltán jogunk van: időnkről, talán anyagi javainkról …)

 

   Jézus meg fog halni a népért, de nemcsak a népért, hanem azért, hogy egybegyűjtse. Halála egybegyűjt. Odagyűjt Isten kegyelme alá. Hogy részesüljünk feltámadása örömében is. Hogy övéi legyünk, maradjunk mindörökké. Ámen.