Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jn 13,1-15

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jn 13, 1 -15

Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

   Nem a Márk evangéliumából olvastuk – amint az a bibliaolvasó kalauz szerint következett volna - az utolsó vacsora leírását, hanem a János evangéliumából ugyanannak a történetnek egyik, csak általa feljegyzett mozzanatát, a lábmosás jelenetét.  Azért is, mert ebben az igeszakaszban fogalmazódik meg a múlt napokban tartott vakációs bibliahét egyik alapüzenete.

   Három megállapítással kezdődik az Ige.  a) Közeledik a páska ünnepe. Halad az idő, zajlanak külső események, amik – ha nem is veszünk róla tudomást – lépten-nyomon az Istennel való (sokszor elhanyagolt) kapcsolatunkra utalnak. A mai nap kiváltképpen a Krisztus feltámadására , benne való hitünk bizonyosságára  emlékeztet, akkor is, ha  sokak számára - gyülekezetünkben is – nem több egy hétköznapnál. 

  1. b) Jézus tisztában van azzal, hogy eljött az ideje. Jézus figyel a mennyei időszámításra is. Tudatában van annak - miközben benne él a mindennapok forgatagában -, hogy honnan jött, hova készül, mi a küldetése, mi életének végső célja.
  2. c) A harmadik megjegyzés a legfontosabb: szerette őket. Ez a kijelentés nem kapcsolódik szorosan az elbeszélés gondolatmenetéhez, mintha csak úgy be lenne szúrva ide. Miért jegyzi meg mégis az Ige? Azért mert fontos! Mert Jézus minden megnyilvánulásában, minden mozdulatában benne van. Milyen jó lenne, ha ezt a mondatot minden cselekedetünk mellé oda lehetne illeszteni! ma de. X feleség és Y férj eljöttek a templomba: szeretik egymást. Tegnap találkozott két ismerős: szeretik, tisztelik egymást.

   Aztán az evangélium beszámol a lábmosás történetéről. Tudjuk, az utolsó vacsora alkalma ez. És van egy szomorú, drámai mondat mindjárt az elbeszélés elején (különösen a Jézus szeretetére utaló megállapítás után érezzük annak): Júdás szívében már gyökeret vert az árulás szándéka. Nemcsak latolgatja immár. A Sátán átvette az irányítást, a kontrollt gondolatai, érzései fölött. Miközben Júdás azt hiszi, hogy akkor végre ő megmutatja a magáét. (A Sátán sokszor a „jobbik énünk” szerepében irányít minket.)

   Jézus a rá váró megaláztatás és szenvedések ellenére tudta, hogy Isten mindent a kezébe adott. Jézus ezt a mindent tette le, áldozta fel, hogy megmutassa igazi szeretetét, és halálával megszerezze az élet győzelmét. Jézus az ő mennyre és földre kiterjedő hatalmát arra használja, hogy szolgáljon.

   Felkelt a vacsorától, letette felső ruháját, kendőt kötött, vizet töltött … Nem sok olyan történet van Újszövetségben, ahol az Úr egymást követő mozdulatait ilyen részletesen írnák le az evangélisták. Úgy gondolom, a Jézus cselekedete nagyon meglepte a tanítványokat. János rácsodálkozó értetlenkedéssel lesi minden gesztusát. Mi történik itt?

   Jézus elkezdi mosni a tanítványok poros lábait. A Júdásét is… A módosabb zsidó családoknál szokás volt - vendéglátás alkalmával – az ún. lábmosás, és a szolga (vagy rabszolga) feladata volt annak elvégzése. A tanítványok valószínű nem nagyon követték ezt a hagyományt (nem olvasunk máshol közös lábmosásról). Jézus soha nem követelte tőlük, hogy az ő lábát megmossák, a maguk körében pedig – egyenrangúak lévén – ugyan ki vállalta volna, hogy a többiek szolgája lesz. Ismerjük az önérzetes mondatot: nem vagyok senki szolgája.  

   Itt Jézus, ő, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, veszi át önként a szolga szerepét. Mert ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak. Olyan ez, mintha egy király odaállna utcát seperni. Nemcsak jelképesen, nemcsak pózolásból. (Egyik híres tudós egyik tanítványa megsértette a társát, és hiába kérlelte őt a mestere, hogy kérjen bocsánatot a másiktól, nem volt hajlandó erre. Egy alkalommal, amikor mindketten nála voltak, ez a neves tudós letérdelt a megsértett diák előtt, és a társa nevében bocsánatot kért … Ez a jelenet teljesen összetörte a büszke tanítvány keményszívűségét, és egy életre megtanulta az alázat leckéjét).   

   Péter hangot is ad értetlenségének. Ezt nem engedem meg! Te, aki a Krisztus vagy, az élő Isten Fia, nem teheted ezt.

   Jézus azt mondja neki: most még nem érted. Péter szereti Jézust, de még nem ismeri az ő szeretetének igazi nagyságát: mélységét és magasságát. Sokan csak bizonyos felületes tudással rendelkeznek Jézussal kapcsolatban. De még nem személyes ismeret ez. Nem tudják, hogy mit jelent valóban az ő jósága, kegyelme, és hogy mire indít, mire kötelez az. Nem fogják fel igazán, hogy Jézus mit tett értük. (Láttunk egy kis filmecskét a fiatalokkal egy váltóőrről, akinek egy éles helyzetben dönteni kellett arról, hogy vagy a kisfia hal meg a sínek között, vagy egy szerelvény siklik ki több tucat ember halálát okozva… Ő az emberek életét mentette meg, de ettől senki nem volt meghatódva, az emberek valójában közömbösen vetek tudomást – vagy éppen nem vettek tudomást – az áldozatról.) Vajon megérinti-e a szívünket? Pál azt írja: Krisztus szerelme szorongat minket.

   Ha nem moslak meg, nincs közöd hozzám. Részesülnöd kell megtisztító kegyelmemben! El kell fogadnod, hogy szükséged van arra!  Lehet, hogy másokra mutogatsz: annak tényleg meg kell mosakodnia, arra ráfér. Pedig ott éktelenkedik a szenny a te életeden is. Olyan, amit csak Jézus moshat le.

   Péter erre teljes fürdőt kér. Jó, akkor teljesen! Nemcsak az akkori lábmosási szertartásra nézve, de jelképes értelemben is mondja Jézus: csak a lábadat kell. Tiszták vagytok. Munkálkodik bennetek Isten Szentlelke. Ott él szívetekben a szeretet, a ragaszkodás irántam. Azt kell karban tartani, tisztogatni, erősíteni. Ha ezt a hitet kizárjátok az életetekből, ha hátat fordítotok nekem, akkor sötét lesz a lelketek, tekintetetek, tisztátalan gondolatok, indulatok kapnak teret bennetek.

Beszélnünk kell az egymással való kapcsolatban is a”lábmosás” jelentőségére. A közömbösség, a megszokás, a fásultság porának lemosásáról, az érzések, indulatok megtisztításáról, a szeretet-program frissítéséről.  

   Jézus magyarázza is azt, amit tett. Leül velük szembe, és nyomatékosan a tanítványok lelkére beszél. Ha megaláztam magam, akkor nektek is ezt kell tennetek. A felemelkedésnek, a békességnek egyetlen útja van: az alázaté. A nagyravágyás, az uralkodni akarás csak bajt és szenvedést hoz. Nem ezt látjuk a világban, a közösségekben?

  Mert példát adtam nektek. A vakációs bibliahét egyik alapgondolata volt: Krisztus a példa, ha őt követjük, akkor lehetünk példává mások számára. Van, akire nézzünk, van, akitől erőt kapjunk, aki utat mutasson a szeretetben, szolgálatban, megbocsátásban! (Rossz példa is kínálkozik bőven: önzésben, odaütésben, bosszúállásban, mások kihasználásában, leteperésében. )

   Jézus az életet akarja: nincs igazi, szép, áldott élet szolgálat, alázat, megbocsátás nélkül. Meg kell tanuljuk ezt végre! Engedjük, hogy ő tanítson, példája vonzzon, vezessen!

„Úr Jézus, kérlek, taníts meg örülni …”  Ámen.