Jn 14, 15-24 (vas.de.)

    15 Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 5Móz 6,4-9; 1Jn 2,3; 5,3 

16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 

17 az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. 2Jn 1-2

18 Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 

19 Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 

20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. 

21 Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. 1Jn 2,5

22 Azt mondta neki Júdás, nem az Iskáriótes: Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak? 

23 Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. 

24 Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.

   Az ige ránk kérdez: milyen mélysége van a szeretetünknek? Mennyire erős, vagy éppen törékeny, változékony az? Mit vállalunk egymásért? A szeretet mindig odaadásban, tettekben nyilvánul meg. Jézus nem érzelmi fellángolásokról beszél. A szeretet kitartó, következetes, kiáll a másik mellett minden helyzetben. Egy megrázó történetet olvastam egy csendes, visszahúzódó természetű, ártatlan lelkű fiúról, akinek a szülei elváltak, ő édesanyjával maradt, aki a válást követően lelkileg szétesett, elzüllött. A még középiskolás gyereknek szinte napi programja volt, hogy édesanyját összeszedje valamelyik kocsmából, hogy gondoskodjon róla… A szeretet nem az „adok, hogy kapjak” elvét jelenti, hanem az „adok, mert szeretlek” nem mindig logikus igazságát. Szeretlek, mert anyám, gyermekem, testvérem, embertársam vagy. 

   Jézus szeretete valóban feltétel nélküli. És mégis: sóvárogja a mi szeretetünket. A szeretet szeretetre éhezik. Szeretjük-e Jézust, aki az életét adta értünk? Hűségesek vagyunk-e hozzá, valljuk, vállaljuk-e őt? Engedelmeskedünk-e neki? Megtartjuk-e az ő parancsolatait, az ő igéit? Krisztus parancsai a nekünk felkínált élet feltételeiről szólnak. Ha megtartjuk azokat, akkor ezt a magunk javára tesszük. Jézus értünk várja el tőlünk, hogy engedelmeskedjünk neki. Értünk akarja, hogy szeressük őt mint olyant, aki meg akar váltani. Sokszor ahhoz ragaszkodunk, aki/ami a vesztünket okozza. Szülő kérdi meg súlyos függőség hálójába gabalyodott gyermekétől: szeretsz-e annyira engem, hogy megteszed értem és magadért azt, hogy szót fogadsz nekem, és elmész egy terápiára. Szeretsz-e engem annyira, hogy komolyan veszed irántad való szeretetemet, és nem akarod azt meghiúsítani magadban? 

    Jézus parancsolatai (ha megtartjuk, szívünkben őrizzük azokat) vele kötnek össze minket. Ennek a kapcsolatnak a fenntartása, megőrzése rajtunk múlik. Krisztus mindent megtett, mindent megtesz értünk... Tanítványainak az ő élő, megtapasztalható jelenlétét ígéri eltávozását követően is a Szentlélek által. Azt, hogy ezután is velük marad, csak másként. Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké. Az igazság Lelkéről beszél Jézus, akit a világ (a testi ember) nem fogadhat be, mert nem látja, és nem ismeri. Csak azt fogadhatjuk be igazán, azzal lehet élő közösségünk, akit ismerünk. Szép ez a kifejezés: nálatok lakik, bennetek lesz. Nemcsak nálatok (mint egy vendég), hanem bennetek is: a legszorosabb, legszemélyesebb, legbensőségesebb viszony értelmében. Feltevődik a kérdés: kivel barátkozunk, kivel vagyunk egy közösségben, kit engedünk, fogadunk be a szívünkbe, és kit utasítunk ki onnan. (Egyik gyerek mondta a szüleinek: a hétvégén valami haverok jönnek, el kellene menjetek itthonról, mert kellemetlen lenne nektek ezzel a társasággal.) 

    Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.Ez a kijelentés egészen világosan utal arra: Jézus maga jön el hozzánk, van velünk a Szentlélek által. Nagy hitbeli titok ez. „Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok”. A HK is tanítja: Krisztus soha sincs távol tőlünk. Valóságos vigasztalás ez: soha nem vagyok árva, elhagyott. Krisztus mindig velem van. 

   Jézus beszél a látható világból történő elmeneteléről … Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem. A hit egy másik, nem látható, mennyei világ valóságába gyökerezik, de ebben a jelenvalóban is erő, vigasztalás, bölcsesség számunkra. Itt, a földi életben hozza meg gyümölcseit.  Mi a látható világ részei vagyunk (magunkban felfedezzük annak minden vonását), de teljes valónkkal közünk van a másikhoz is. A hit ezt teszi nyilvánvalóvá. Erre a látásra nyitja meg a szemünket. Ti azonban megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok… Az Élő tud élővé tenni. Aki él, aki legyőzte a halált, ő tud életet ajándékozni. Életünk garanciája maga a feltámadt Krisztus. Ti is élni fogtok – az is benne van ebben: ez a szemünk előtt levő élet még nem az igazi. Az ezután következik. Olyan, ami nem változik, nem múlik el.   

  Jézus az igében egy nagy felismerésre akar eljuttatni, arra ti. hogy lényegileg Istenhez tartozunk, létünk benne gyökerezik, benne van elrejtve. Én az Atyában vagyok, ti énbennem és én tibennetek. Evilági életünk – sajnos - az elkülönülésről szól. Az elhatárolódásról, szembenállásról. Egymás elleni küzdelemről. Az emberiség történelme Kain és Ábel drámájának a variációja. Csupa harc, vetélkedés, ellenségeskedés, sérelem, önzés, nagyravágyás. Egymás félreállítása a hatalomért, befolyásért, gazdagságért, területért, hírnévért. Öljük, gyilkoljuk, emésztjük egymást. Nem tud meglenni ember az ember mellett anélkül, hogy ne keveredne konfliktusba, viszályba: a házasságban, faluközösségben, munkahelyen, egyházban. 

   Mit tanít Jézus? Én az Atyában, ti énbennem, én tibennetek. Teremtettségünkből és különösen megváltásunkból adódóan Istenhez tartozunk Krisztus által. Ez egymás mellé rendeltséget, egymással való békességet is feltételez. Ukránok és oroszok, zsidók és palesztinok egyek lennének Istenben. Jézus ennek lehetőségét teremtette meg, ennek nyilvánvalóságát tárta fel. Minden egymással való birkózásunk alapjában véve értelmetlen, mert Istenben való létünk az életnek a legmagasabb szintje. Egymás elleni harcaink ehhez képest az ellenkező irányba vezetnek, egyre távolabb sodornak küldetésünk beteljesítésétől. 

   Jézus ismétli (aztán harmadszor is halljuk – és ha Jézus háromszor mondja, akkor az fontos kell legyen), kissé megfordítva a sorrendet: aki elfogadja, megtartja parancsolataimat (azt ti., hogy szeretnünk kell egymást), az szeret engem. Aki gyakorolja mások felé, az velem is azt teszi. Másként nem lehet. Nem lehet az Urat szeretni úgy, hogy gyűlöljük, kihasználjuk, megsértjük felebarátainkat. 

     Fontos, kizárólagos parancs. Drága ígéret fűződik hozzá: aki szeret engem, azt szeretni fogja az Atya. Aki az Egyszülöttet szereti, arra kiárad az Atya végtelen szeretete. Innen érthető az Újszövetség sok nagy kijelentése. Pl.: aki hisz a Fiúban, örök élete van annak. Isten a Fiú iránti szerelméért mindenkit teljes kegyelmében részesít, aki szereti a Fiút, aki hisz benne. ( A Jézus neve a kód, ami megnyitja a mennyország kapuját.) Gyúlt-e szívedben igazi, lobogó, szenvedélyes szeretet Krisztus iránt? Megérintette-e a szívedet az ő szeretete?  Hadd 9dézzek néhány sort Szent Bernát egyik verséből:

„Jézus szerelme mennyei
édességgel telis-teli,
ezerszer inkább isteni,
mint ki tudhatnám mondani.

Ez, amit kínod is, amit
véred ömlése bizonyít
mely utat váltságunkra nyit
s Istent szemlélni megtanít.

Kegyesem, Jézus, add nekem
szerelmed bővét érzenem,
színed előtt lenni jelen
s glóriádba tekintenem.” 

   Én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. A szeretet önmagát adja. Nem adhat kevesebbet. Júdás (a Jakab fia, akit Márk Taddeusnak nevez) megkérdi: miért nekünk akarod kijelenteni magad. Milyen kiváltság, privilégium ez? Hogyhogy mi ismerhetünk téged? Miért minket választottál ki erre? Mindegyre rádöbbenünk, hogy a kegyelem magyarázata egyáltalán nem bennünk van (hanem az Isten szívében). De bennünk kell meglátszódjon annak áldása. 

   Jézus válasza a szeretettel kapcsolatos. Mindenre az a válasz. Minden kérdés is arra vonatkozik. Szereted-e azt, akit megsértesz, akiről pletykálsz, akit kihasználsz, akire ráerőlteted a saját véleményedet? Ha valaki szeret engem, tanítja Jézus (és a világ, az önzés bűvöletében élő ember képtelen erre), az megtartja az én igémet (hallottuk: ez oda-vissza igaz, feltétel és következmény is). Csak az igéből halljuk meg Jézus szavát, ha pedig Jézus szavát akarjuk hallani, akkor az igére kell figyelnünk. 

    Az én Atyám is szeretni fogja, elmegyünk, és nála maradunk. Adsz-e tartózkodási engedélyt az örökkévaló Istennek? Isten mindenütt jelen van, a szívedből kitilthatod. Megkaptad ezt a szabadságot tőle. Ám ha kizárod a világosságot, akkor a sötétség fog betölteni. Ki visszautasítod az életet, akkor a halál fogja átvenni az uralmat fölötted. Nincs más alternatíva. 

   Aki nem szeret, az nem tartja meg az igémet. Hiába is jelenteném ki neki. Sorsdöntő tehát az, hogy szeretjük-e Jézust. Nem csupán szavakkal, hanem életünkkel, szolgálatunkkal, teljes valónkkal. Azt, aki minket önmagánál jobban, értünk életét áldozva, nekünk bocsánatot, üdvösséget szerezve szeret. Ámen.