Jn 15, 9-17    (vas. de.)

Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.  Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.

 

    Ebben az igeszakaszban, mint cseppben a tenger, benne van hitünk, keresztyéni létünk lényege. Nem véletlen, hogy Krisztus éppen a keresztre készülve foglalja ezt össze tanítványainak. Ha egyáltalán valami, akkor az őszinte, önfeláldozó szeretet az, ami megérintheti a szívünket. Keserű tapasztalat, hogy sokszor még ezzel szemben is lehet közömbös az ember. Tudunk esetekről: szőlők jó szándékú, odaadó szeretetére nemtörődöm hálátlanság a válasz.  A Biblia a szeretetnek három szintjét különbözteti meg: az első a szimpátia. Valaki valamiért, valamilyen vonása, tulajdonsága miatt érdekes számomra. A második a felületes érdekszeretet. A másiktól kapok valamit, előnyöm származik belőle, azért úgymond szeretem, ragaszkodom hozzá. A harmadik, legfelső szint a feltétel nélküli szeretet. Társamat, felebarátomat, testvéremet úgy szeretem, ahogy van, önmagában, talán gyengeségeivel együtt tartom szeretetre méltónak, és igyekszem mellé állni. Ezt nevezi agapénak az újszövetség: szent szerelemnek fordíthatjuk. Ez a kifejezés igazából Krisztus hozzánk való viszonyát írja le.

 

   A mi történetünk, halljuk az Igéből, az örökkévalóságban indul: ahogy engem szeretett az Atya … Krisztus itt az Atya iránta való, végtelen, elképzelhetetlen intenzitású szeretetéről beszél. Ezzel érkezett ő közénk, ezt a mennyei szeretetet hozta el számunkra, ebbe akar minket is felvenni, és ebben akar megőrizni. Nincsenek hasonlataink ennek a krisztusi agapénak a szemléltetésére: olyan ez, mintha egy király, akinek a szíve megindul alattvalói nyomorúsán, elesettségén, mindent megtenne, hogy azokat királyi méltóságra és rangra emelje. Valami ilyesmi történt. Isten nemcsak megszánt, de látva elesettségünket, bűnben való vergődésünket, ua. szívünk vágyát a jó, a tiszta után, megszeretett minket, és a legdrágábbat adta értünk. Krisztusban igazán önmagát. A szeretet csak a legnagyobbat tudja felkínálni. Nem valamit, hanem az egészet. A teljességet.

 

   Hallunk az Igében a kiválasztásról. Nem ti, hanem én, tanítja Jézus. Arra gondolunk, hogy a tanítványokat valóban Jézus hívta el, nem ők ajánlkoztak (eszükbe sem jutott volna)  … és arra is, hogy a mi esetünkben is Isten a kezdeményező. Ő az, aki megszólít, („ó, érthetelen kegyelem, … ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon …”), ő az, aki mindent vállal, aki szabaddá teszi az utat. Nem a mi felismerésünk, nem a mi megvilágosodásunk … hanem ennek az isteni hívásnak a  meghallása, és engedelmesség. Önértékelésünk alapja is ez: Isten annyira fontosnak tart, hogy elhív, elválaszt. Lehet, az emberek nem méltatnak figyelemre: Atyánk szemében becsesek vagyunk. A kegyelmi szelekcióban nem az erősek, az önmagukban bízók választódnak ki, hanem azok, aki meghallják, sőt meglátják Krisztusban az Isten hívását. Bartimeus esete: menj, mert hív. (Egy beteg kisgyerek nagy rajongója volt az egyik énekesnek, a szülők elvitték a koncertjére, felvették a kapcsolatot ezzel a sztárral, megbeszélték, hogy fel fogja hívni maga mellé a színpadra … a gyermek végtelenül boldog volt… Isten nemcsak a látszat kedvvért: ő még mielőtt tudtunk volna róla …)

 

   Az elhívás ugyanakkor rendeltetés is. Isten azért hív el, mert valóban szeret, és mert valóban feladatokat bíz ránk. Nemcsak fontosak vagyunk, hanem szüksége is van ránk. Hihetetlen! Krisztus parancsolatokról beszél. Tartsátok meg parancsolataimat! Nem elég ismerni azokat. Szokták mondani, hogy a bűnözők jobban ismerik a törvényt, mint a becsületes emberek. Megtartani. Ez kulcsszó hitünk megélésében, megőrzésében, megmutatásában. János evangéliuma összekapcsolja a kettőt (és valóban szétválaszthatatlan): engedelmeskedni és megmaradni a szeretetben. Akit szeretünk, annak komolyan vesszük akaratát, elvárását, és az engedelmességben tudjuk megmutatni igazán szeretetünket. (Hiába bizonygatjuk, hogy valakit mennyire szeretünk, ha semmit nem vállalunk érte.) Krisztus ebben is példát mutatott: ő maga is engedelmeskedett az Atyának – elsősorban Isten nagy projektjének, a megváltás nagy feladatának a vállalására gondolunk – és megmaradt az ő szeretetében.

 

   Jézus konkrétan beszél az ő parancsának a tartalmáról. Az, hogy szeressétek egymást. Ez a törvény közepe, szíve.  A Szeretet csak szeretet-törvényt adhat ki. A történelem során rettenetes törvények születtek: a fáraók embertelen rendeletétől kezdve Hitler fajvédő törvényéig: a gonosz parancsai is gonoszak. Szeretetből pedig csak szeretet fakad.

Krisztus parancsa egyetlen mondatban összefoglalható: szeressétek egymást. Könnyű ez a törvény? Megtanulni mindenképpen egyszerű. Azt is érezzük, hogy ebben a mondatban minden benne van. Benne van a tíz parancsolat, és a több száz oldalas törvénykönyvek, tízezer paragrafus lényege. Mert ha szeretem embertársamat, akkor …  Ez a törvény megítéli a szívünket: vajon szeretetből tettem, szeretetből szóltam? És nincs kiút, nincs mellébeszélés. Ha belenézünk ennek a törvénynek a tökéletes tükrébe, akkor meglátjuk, hogy kik vagyunk. Ez a törvény egészen konkrét, mindennapjainkat érinti: családi, baráti kapcsolatainkat, megnyilvánulásainkat. Figyeljük meg, döntéseinkben elsősorban önmagunk szeretete vezérel: magyarázkodásaink is ebbe az irányba mutatnak. Ki az, aki elítéli magát önként a másik érdekében? Pedig az igazi szeretet a másik érdekeit (is) nézi. Nem azt keresi, hogy mi a jó saját magának, hanem azt, ami a másiknak jó. (Példa)

 

   Jézus ennek a szeretetnek a mértékét is meghatározza: ahogy én. Erre kell törekedjünk. Ebből élünk, hát ezt kell szem előtt tartanunk. Isten nem azt veszi alapul, akik vagyunk, hanem azt, akikké Krisztus szeretete által lehetünk. Törekednünk kell növekedni. A gazdasági élet mozgatórugója ez: mindenki törekszik előbbre jutni, egyre többet elérni, megszerezni. De a lelki életben mi mozgat? Mi motivál?  Egyre inkább maga körül forgó, egyre önzőbb ez a világ.

 

    Jézus beszél az ő áldozatáról is: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál. Az életünk a legnagyobb ajándék. Életét adja a barátaiért. „Tudjuk- egymásért harcolva, ha kell, vérünk ontani.” Vannak megható történetek. A veronai busztragédiában egy történelemtanár élete árán mentett meg több diákot. Nekünk a mindennapokban nem meghalni kell egymásért, hanem élni … az embertársat megérteni, segíteni, biztatni, jó szándékkal lenni iránta. Azt látjuk, hogy sokszor még időnk egy töredékét sem vagyunk hajlandók feláldozni egymásért, még fölöslegünkből sem adunk. Pedig szeretet a legnagyobb belső meggyőző, formáló erő.

 

   Így tudunk gyümölcsöt teremni. Ma a profitra hajtunk, nem a lelki gyümölcsökre. Szegény gazdagok lettünk. Van aranyunk és ezüstünk, de … nem karoljuk fel egymást, de nincs szavunkban szeretetből fakadó gyógyító erő. Igaz, mennyire örülünk ilyenkor, tavasszal, ahogy fakadnak a rügyek, arra gondolunk, hogy majd szép termés lesz … vajon mi bontakozik ki belső világunkban? Isten milyen gyümölcsöket talál? Személyes életünkben, családunkban, gyülekezetünk közösségében milyen gyümölcsök vannak jelen? 

Hogy gyümölcsötök megmaradjon, mondja Jézus. Mi marad meg küzdelmeinkből? Mit adunk át? Nagy kérdés. Mit vihetnek tovább az utánunk jövők. Nagy dilemmánk ez. Úgy látjuk, hogy nem vállalják lelki értékeinket. A múlt vasárnap gyülekezetünkben egyházmegyei ifjúsági találkozót szerveztünk Vallom és vállalom címen, néhány fiatalunk pedig, akik úgymond megjelentek ezen az alkalmon, nem jöttek be a templomba az áhítatot, előadást meghallgatni. Csak kint heccelődtek. Nulla érdeklődés, nulla közösségvállalás. Sokan úgy gondolják, hogy „ó, ez nem az én ügyem, ez nem érdekel, csak távolról, csak kívülről nézem”, de ezzel a hozzáállással magunkat számoljuk fel. Csak a magunkéi leszünk közösség nélkül. A gyümölcstelen fát kivágják…

 

   Ezeket azért mondom, hogy örömetek teljes legyen. Az igazi öröm forrása Krisztus. Rá figyelve, vele járva telik meg a szívünk békességgel, áldással, az élet ízével, illatával. Az öröm többes számú. Aki a mások kárán akar érvényesülni, az nem lehet boldog, aki csak magában akar szerencsés lenni, az nem lehet boldog. Boldogságunkat Isten összekötötte önmagával, összekötötte Krisztussal, akiben megváltott, és összekötötte embertársainkkal, hogy a szeretet útján járva legyen teljes az életünk. Ámen.

 

Urunk, hálát adunk ezen a napon, ünnepen Krisztusban kijelentett megváltó, megtartó kegyelmedért … hogy te örökkévaló szeretettel szeretsz minket, gyarló gyermekeidet. Valóban, érthetetlen számunkra ez az igazság. Köszönjük, hogy te örök időknek előtte kiválasztottál, elhívtál a te közösségedre, az üdvösségre. És hálát adunk azért, hogy minket, méltatlan, botladozó, erőtlen gyermekeidet feladatokkal ruházol fel. Ennyire megbízol bennünk, ennyire fontosak vagyunk számodra. Add, hogy mi is komolyan vegyük ezt! Köszönjük, hogy emlékeztettél a szeretet nagy parancsára. Valóban, a te szeretetből élünk, és legfőbb feladatunk ennek a szeretetnek a megélése, továbbadása. Krisztus a példánk.  Bocsásd meg, ha csak beszélünk róla, de magatartásunk nem igazolja. Köszönjük, hogy Krisztus úgy szeretett, hogy önmagát adta. Taníts minket is gyümölcstermésre, hadd ne legyen üres, hanem áldásaidat hordozó az életünk! Csak így lehetünk boldogok: nem önmagunkban, hanem Krisztusban, nem önzésben, hanem szolgálva.

Könyörülj gyülekezetünkön, betegeken, gyászolókon, erőtleneken, nehézségben, megpróbáltatásban levőkön, külső-belső  harcokat vívókon. Nyújtsd megtartó, megváltó kegyelmedet mindnyájuknak, mindnyájunknak. Krisztusért. Ámen.