Jn 19, 17- 30 (Nagypéntek)

Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

   „Nagypéntekről csak úgy szabad beszélni, hogy rögtön a húsvétra is gondolunk, húsvétról pedig úgy, hogy vissza kell tekintenünk a keresztre.” (Gyökössy)

    A kivégzőosztag átveszi a fogoly Jézust. Megható így látni őt, ebben az alázatában, kiszolgáltatott elítéltként. Azt tesznek vele, amit akarnak. Ma is. Jézust ki lehet zárni életünkből, el lehet küldeni, gúnyolni lehet. “Ma még lehet, ma még szabad.” Hogy viszonyulsz Jézushoz?

    Az evangélista megjegyzi, hogy ő maga viszi a keresztet. A halálraítéltek utolsó, kikényszerített feladata, nehéz terhe volt ez. A lelki mellett. Több olyan rajzot, szobrot láttam, amelyeken Jézus eggyé válik a keresztjével. Megváltásunk elválaszthatatlan a keresztet vállaló Krisztustól.

   Így érnek el a Golgotára, a Koponya-helyre. Félelmet, iszonyatot ébresztő, morbid neve van, de a szabadulás helyszíne lesz.  A megváltásunkért, üdvösségünkért vívott nagy küzdelem földi csatatere. Nincs mennyország számunkra a Golgota nélkül.

   Csodálkozunk, hogy János nem részletezi a kálvária útját, nem említi külön annak stációit. Emlékeiben sötéten egybefolynak az eseménynek. És nincsenek szavai a szenvedés leírására.

   Ott megfeszítették más kettővel. A keresztre feszítés kegyetlen kivégzési mód volt. A legveszélyesebb bűnözőknek és a felségárulóknak járt ki. Elrettentésül. Hogy iszonyodjunk a bűntől. Hogy vonzódjunk a minket megváltó Krisztushoz. Ott van mellette két gonosztevő is. Ők igazából a bűnös világot képviselik. Mindnyájan keresztre valók vagyunk (bár magunkat a történetben külső szemlélőnek képzeljük el). Egy valaki nem érdemelte meg ezt: Jézus. Ő mégis a bűnösök közé számláltatik. Mélységeinkben, magasságainkban magunk mellett tudhatjuk.

   A Jézus keresztje áll középen. Ő a fő elítélt, ő a fő áldozat. Ő a mi legfőbb reménységünk és bizodalmunk.

   Van egy felirat is elhelyezve keresztjére: az ítélet sommás összefoglalása. Három nyelven olvasható, héberül, görögül, latinul.  A törvény, a kultúra és a hatalom nyelvén.  A názáreti Jézus a zsidók királya.

   A zsidók tiltakoznak: csak ő mondta. Pilátus dacból ragaszkodik a leírt változathoz. Isten szeretetből ragaszkodik ahhoz, amit megírt, amit megígért. Az ő kijelentése teljesedik be Krisztus szenvedésében: ami megváltásunk.

   Elosztják Jézus felsőruháját. A köntösére sorsot vetnek. Kis mozzanat, talán más kivégzések alkalmával is megesett, de itt mégis századok jövendölése telik be, Isten szava válik igazzá. A részletekben és a nagy egészben.

   Asszonyok állnak a Jézus keresztjénél. Ahol a hit csődöt mond, a szeretet ott is kitart. Jézus látja, írja János, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeret. Ezt a jelzőt János ragasztja – ha csak teheti - önmagára. Boldog, hogy így érezheti.

   Jézus egymásra bízza őket. Maga helyett Jánost „nevezi ki” Mária fiának. Érdekes gondolat. Krisztus helyettesített minket, vajon mi mennyire vállaljuk ezt a szolgálatot érte. Bárcsak ilyen Krisztust helyettesítő emberek tudnánk lenni! Az ő szeretetét, jóságát hordozók.

    Jézus tudta, hogy minek kell végbe mennie. János ezt többször említi. Az írás teljesedik be abban is, hogy szomjazik. Ez a földi test törvénye is, melyet felvett értünk.    

   Szivacsot tűznek izsópra (az izsóp a Golgota lejtőin is tenyésző hosszú szárú, bokros növény), ecetet adnak neki. Ecettel nedvesítik meg Jézus kiszáradt ajkait, melyekből az evangélium drága méze származott.

  Ezután Jézus felsóhajtott: elvégeztetett. Az Újszövetség nyelvén ez a „tetelesthai” szó. Azt jelenti: célba juttatva, kifizetve, elrendezve. Bele van ebbe a szóba sűrítve bűneink egész sötét története és feloldozása.  

    És fejét lehajtva kilehelte lelkét. „Meghalt”, mondja ki a rettenetes szót az apostoli hitvallás is. Jézus sorsunk teljességét vállalta. Bűneink tejes megfizetését. Áldott legyen szent, dicsőséges neve! Ámen.