Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jn 19, 31-42

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jn 19, 31-42 (szombat)

Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és aloéból készült olajat hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.

   A föld forog tovább. Nagypéntek után a páska szombatja következik. Az ünnep miatt az zsidók nem akarják, hogy a holttestek a kereszten maradjanak. Újból kérdezzük, hogy lehet Krisztus nélkül szabadulást ünnepelni? A kérdés nagyon aktuális reánk nézve is. Milyen sokan készülnek gyülekezeteinkben a húsvétra csak a külsőségeket szem előtt tartva. Olvastam egy mai, pogány húsvéti gondolatot: ehhez az ünnephez nincs szükség régi legendákra, nincs szükség feltámadott Krisztusra, csak hús kell és kalács. Számunkra is ennyi?

   A zsidók kérik Pilátust, hogy távolíttassa el a kivégzettek tetemeit. Zavaró lenne az ünnepen a város lakói, a zarándokok számára. Pilátus katonákat küld oda, az előírások szerint megtörik a Jézussal együtt megfeszítettek lábszárcsontjait, de Jézusról látták, hogy már halott, ezért lándzsával szívtájékon átszúrták az oldalát.  (Ez a rész nem gyenge idegzetűeknek való, igen, Krisztus a legkeményebb dolgon is átmegy értünk, emberi létezésünk szélsőségeit átélve.) Vér és víz jön ki a lándzsa ütötte sebből. „Az a víz s a drága vér, melyet ontál a bűnért”. János ezen a ponton ”kiszól” az evangéliumból. A szemtanú megerősítő vallomása ez: bizony, én láttam, és bizonyságot teszek, hogy higgyetek. Higgyétek el, hogy Krisztus ilyen módon halt meg, szívéből így folyt – bűnbocsánatot, békességet szerezve – az ő szent vére. János levelében sem tud szabadulni ettől a megrendítő képtől, szívébe, lelkébe impregnálódik. Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által. (1 Jn 5?)

   Két ószövetségi jövendölést is idéz János: csontja ne töressék meg, és néznek majd arra, akit átszúrtak. Beleremeg a lelkünk: a nagyon realisztikus, iszonyatot keltő földi eseményekkel párhuzamosan zajlik megváltásunk mennyei, egyetemes története.

   Arimáthiai Józsefről nem sokat beszél az újszövetség. Mégis, neve a legismertebbek közé tartozik. Tanítványsága megkésettnek tűnő, de őszinte megvallásának köszönhető ez. Jézus szenvedése, halála mélyen megrendíti őt.

Engedélyt kér Pilátustól, hogy levesse a keresztről a Jézus holttestét. A kegyelet gesztusa ez. A megkésett szereteté. Talán a gyávaság miatti bűnbánaté is.

Pilátus szó nélkül megengedi neki. Ennyit ő is tenni akar az ártatlan elítéltért. De nem elég csak a halott Jézus emlékének adózni! Az élő Urat kell nekünk szolgálni! Józsefnek, Pilátusnak is el kell jutnia erre a felismerésre. Nagypénteket majd húsvét követi. Látjuk-e már fényét derengeni a betegség, a bajok, a gondok, a nyomorúságok éjszakájában?

   Elmegy József, leveszi a Jézus testét, és megjelenik Nikodémus is, aki szintén csak titkon vállalta Krisztushoz tartozását. Most meglepő bátorsággal áll elő. Krisztus az életét nem kímélte, én miért féltem tekintélyemet, hírnevemet, kényelmemet? Drága illatszereket hoz. Jézus halála kezdi megmozgatni az embereket. Mennyivel inkább majd az ő feltámadása, dicsőséges élete!

  Jézus holttestét leplekbe takarták a zsidók szokása szerint … elvégzik rajta a halál komor méltóságú szertartásait, de Isten az életet készíti számára. A húsvét gyökeresen újat hoz, a régi emberi praktikák értelmüket vesztik. Mindent a húsvét fényében kell látnunk!

   Újból egy kert. Az Éden, a Gecsemáné után. A bűneset, az árulás és a szenvedések felvállalásának kertje után a temetésé és a feltámadásé. Eljutunk-e eddig a kertig? Nemcsak Jézus temetésének résztvevőiként, hanem feltámadásának átélőiként?

   Most ide temetik Jézust, itt kap sírhelyet (ez mennyire végleges mozzanat a mi szemünkben, leszámítva néhány kivételes újratemetést), de harmadnapon az ide induló tanítványokat már a feltámadás kimondhatatlan örömhíre fogadja. Igen, van halál, van pokol („alászállt a poklokra”), azok rettenetes valóságát is ismernünk kell, hogy annál hálásabbak legyünk a kegyelemért, a feltámadás diadaláért.

   A földi ünnepre készülnek Jeruzsálemben, de a golgotai áldozat után annál nagyobb ünnep ígérete tölti be a mennyet és a földet. Ámen.