Jn 20, 19-23 (húsvét II. / délelőtt)

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.

 

   Eltelik az első húsvét első napja, a tanítványok szívében pedig szorongás, tanácstalanság, békétlenség van. Semmi nem változott az életükben. Nem az ünnep hozza el az áttörést, hanem a feltámadott Úrral való, hitben történő találkozás. Bár arról értesülünk az evangéliumból, hogy a magdalai Mária hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, hogy beszélt vele, de mit ér a kételkedéssel fogadott üzenet. Milyen sokszor hallottunk már a feltámadás krisztusi igazságáról, és mégis mennyire vonakodunk teret adni annak magunkban: tudatunkban, szívünkben! Milyen kicsinyhitűen hallgatjuk a húsvéti evangéliumot, a feltámadásról szóló bizonyságtételt temetésekkor vagy más alkalmakon! Amit nem fogadunk el, abból nem meríthetünk erőt.  Külsőképpen ott lehetünk az események közelében, mint a tanítványok, de mégsem hiszünk: csak az emberi lehetőségekben, csak a világ törvényében, tkp. csak a halálban. Szép tanításnak, gondolatnak tartjuk, amit az Ige mond, de nem érezzük át és nem éljük meg igazi, hordozó erejét.

   Elmúlik az ünnep, beesteledik, és a tanítványok szívében is sötétség van. Pedig Jézus él, Krisztusban ragyog a világ világossága.  

  Félelem uralkodik a tanítványok szívében. A félelemnek bénító hatása van. Ismerjük ezt: mi is félünk betegségektől, jövőtől, anyagi gondoktól. Annyi félelmet keltő dologgal szembesülünk környezetünkben, annyi megdöbbentő hír érkezik hozzánk a világból. (Gondoljunk a tegnapi Srí Lanka-i merényletsorozatra.) Ha csak a láthatókra alapozunk, akkor reményünk nagyon könnyen oda lehet. Elődeink számára talán fontosabb volt az üdvösség várása. Éppen ezért reálisabban láttak.  A feljegyzések szerint egyik aradi vértanú, Török Ignác mondta kivégzése előtt: "Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam." Ott van-e gondolkodásunkban ez a mennyei perspektíva?

   Húsvét a bátorság ünnepe. Minden félelem gyökere a haláltól való rettegés. (Még a megszégyenüléssel kapcsolatban is ezt mondjuk: teljesen megsemmisültem.) De ha a halál legyőzött ellenség lett, akkor okafogyottá lett ez a félelem: lehet szabad szívvel és lélekkel élni, szeretetben járni, az Úrnak szolgálni minden aggodalom nélkül. Életünk el van rejtve Istennél Krisztusban.

   Megtörtént a feltámadás isteni, új ígéretet hozó, dicsőséges csodája, és az élő Urat zárt ajtók, zárt szívek fogadják. Hány otthonban marad zárva az imádság ajtaja, a bibliaolvasás ajtaja, a templom fele vezető ajtó még ezen az ünnepen is?! Mire nyílik az ajtónk, hova indulunk, merre megyünk?

   Eljön Jézus. Őt már semmi sem tartóztathatja fel. Csak hitetlenségünk zárhatja ki. Eljön, megjelenik. Megáll a középen. Krisztus helye a középen van, ő mindenképpen a világmindenség és életünk középpontja. Ha nem így van, akkor velünk van baj (mi vagyunk bajban): az életünk csúszott el, mozdult ki a helyéből, billent ki az egyensúlyából. Ha nem Jézus a középpont, ha nem az ő szeretetének vonzereje mozgat, akkor veszélyes pályán haladunk.   Vajon ki foglalja el életünk közepét?

   Jézus először köszönti a tanítványokat: áldott, békességet sugárzó húsvéti köszöntés ez. Békesség nektek! Olyan ez, erőtlen földi hasonlattal szemléltetve, mint amikor bizonyos súlyos, reménytelen, az életet fenyegető, kétségbeejtő állapot, háború, támadás, stb. után valaki bejelenti, hogy vége, elhárult a rémség, hogy megmenekültünk, hogy fel lehet lélegezni, szabad ünnepelni. Itt maga a győztes Úr köszön rá a tanítványokra. Ó, mennyi minden benne van ebben a két szóban! Én mondom, a kereszten meggyalázott, megkínzott, a halált legyőző, nektek, a megrémült, hitét veszetett tanítványoknak: békesség néktek! Halljuk meg, engedjük, hogy betöltse szívünket gyászunkban, aggodalmainkban, csalódásainkban is! A halált legyőző Úr minden helyzetben meg tud őrizni, mindent jóra tud fordítani.   

   Jézus ugyanakkor be is mutatkozik. Úgy, hogy megmutatja sebeit. Ebben a gesztusban nincs semmi szemrehányás: Jézus küldetését teszi világossá a tanítványok számára. Nézzétek, ezért jöttem, ez vagyok számotokra! Én vagyok, aki meghaltam értetek. Így ismerjük-e Krisztust? Ha csakugyan így ismernénk, akkor nem tagadnánk meg olyan könnyen, akkor nem tennénk olyan gyakran akarata ellen.

  A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat! Szívük szent, húsvéti örömmel telik meg. Oldódnak a görcsök, eltűnik a félem. Új távlatok nyílnak számukra. Belekerülnek Isten szent, megáldó és áldássá tevő kegyelmének erőterébe.  Ez a húsvét pillanata. Erre kell eljussunk. Jézus nem úgy jön el hozzánk, ahogy akkor: de a középen van, közöttünk van. Megmutatja magát az úrvacsorában, szól hozzánk Igéjében, szeretetét megérezzük a közösségben, hatalmát meglátjuk életünkben. Őt keressük! Ha csak egymással találkozni jöttünk, egy gyarló lelkész prédikációját meghallgatni, ha csak szeretteinkkel akarunk találkozni, egymást köszönteni, akkor túl keveset várunk ettől az ünneptől. Isten sokkal többet akar adni. Krisztusban húsvét igazi lényegét, nemcsak az ünnepre, de a hétköznapokra is elegendő reménységet, bizodalmat, hitet, szeretetet.  

   Jézus megismétli a köszöntést. Meg kell hallanunk! Figyeljünk hát hittel, érintse meg a lelkünket! Annyit kapunk, hogy vihetünk is belőle. Szükségünk van rá, békességünk szintje annyira a minimumon van: egy kis baj, kellemetlenség, és máris kiborulunk. Krisztus bőséggel adja, másodszor, harmadszor is (még egyszer elhangzik a következő versekben), immár az örökélet kiapadhatatlan mennyei erejével.

   Ezzel a békességgel, az élet üzenetével küldi el Jézus a tanítványokat. Minket is. Az öncélú, csak magunkról szóló és magunkban való örvendezés nem krisztusi magatartás. Az öröm csak megosztva tud növekedni, erősödni, a mag csak elvetve tud sokasodni. Húsvét az öröm, a hit küldetése. Az első keresztyének hitvallásának meggyőző erejét ez a húsvéti hit adta.

   A teremtés mozdulata ismétlődik meg: Jézus rálehel a tanítványokra. A személyesség vonására figyeljünk. Isten megformálta az embert, rálehelt. Másként is tehette volna. De magához kötötte, a magáéból adott. (Olvastam: a Jézus által kilélegzett levegő néhány molekulája minden lélegzetvételkor a tüdőnkbe jut.) De tudjuk, valójában nem fizikai esemény zajlik le itt: Jézus az ő Szent Lelkének erejéből ad a tanítványoknak. Lelkesedést a feladatokhoz, a küldetéshez.

   És a bűnbocsánat hatalmát. Ha megkérdezném, hogy mire kaptunk Krisztustól megbízatást, talán ez lenne a legutolsó, amit említenénk. Igen, a szeretetre, megértésre, biztatásra, egymás felkarolására. Pedig a bűnbocsánat a Szentírás nagy témája. Jézus küldetésének a lényege. Pál bizonyságtételének is ez a súlypontja: aki halálra adatott a mi vétkeinkért, feltámasztatott megigazulásunkért (Róm 4,25), őbenne van a mi váltságunk az ő vére által, bűneink bocsánata (Kol 1, 14). A mi szolgálatunkban is fontos helye kell legyen. Krisztus erre hatalmaz fel, hogy adjuk tovább bocsánatának erejét. A bűn zsoldja, fizetsége a halál, ha pedig a következmény nem fenyeget, akkor a bűn is erejét veszítette.

   Krisztus bűnt, halált lebíró hatalma, húsvéti diadala tegyen minket is szabaddá arra, hogy a megbocsátás révén mi is szabaddá tegyünk másokat a szeretetre. Ámen. 

 

Urunk, feltámadott, dicsőséges Krisztusunk, a menny seregei ujjongva áldják csodálatos győzelmedet, a mi szívünket pedig úgy betöltik a földi gondok, félelmek. Valóban, ha erre a világra nézünk, annyi baj van benne: igazságtalanság, békétlenség, erőszak, gonoszság.

Téged, kérünk, hogy halált legyőző erőd, hitben megtapasztalt jelenléted által vezess el minket a benned való reménységre, annak bizonyosságára, hogy te az élet Ura vagy.

Életünk sötétségében, félhomályában gyújtsd fel számunkra a te világosságodat, hadd ragyogjon fel számunkra biztatón húsvét igazsága! Nyisd meg a mi szívünket erre a felismerésre! Köszönjük, hogy te a középen vagy, kereszted is a középen állt, hirdetve, hogy te magadra vetted a mi bűneinket, és feltámadásod jó hírével, szereteteddel is a középre állsz, hogy rád figyeljünk, beteljen életünk a benned való örömmel.

   Add nekünk is a te békességedet, olyan szükségünk van rá: annyi nyugtalanság van bennünk, annyi fenyegetés vesz minket körül, olyan törékeny ez a mi földi életünk. Ajándékozz meg minket erős bizodalommal, tudva, hogy semmi sem szakíthat el minket a te szerelmedtől! Adj erőt ahhoz, hogy ennek a békességnek a követei legyünk: családban, emberek közt, hogy szeretetedet tudjuk képviselni. Hatalmazz fel arra minket is, hogy egymásnak megbocsássunk, és így tudjuk erős közösséggé válni!

   Mennyei Atyánk, könyörülj gyülekezetünkön. Imádkozunk a betegkért, erősítsd őket hitükben, és gyógyítsad szent akaratod szerint, könyörgünk a gyászolókért, vigasztald Lelkeddel, kegyelmeddel, Krisztus feltámadásának jó hírével, bizonyosságával, támogasd a gyengéket, segítsd a bajban, nehézségben levőket, tedd szabaddá a lelki terheket hordozókat. Áldd meg testvérgyülekezeteinket, ismerőseinket, barátainkat, támogatóinkat!

   És fohászkodunk világ szerte az üldözöttekért, az erőszakot szenvedőkért, most különösképpen Srí Lanka-i testvéreinkért, akiket megdöbbentő, gonosz, gyáva támadás ért. Imádkozunk a sebesültekért, a gyászolókért, az egész közösségért: a megpróbáltatásban adj nekik bizalmat, reménységet a továbbinduláshoz, kitartáshoz.  

   Adj békességet nekünk, Istenünk, Krisztus, ami feltámadott Urunk által! Ámen.