Jn 3, 30-36  (vas. de.)

 

30 Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.

31 Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: 1Kor 15,47

32 arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el.

33 Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz.

34 Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket.

35 Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Kol 1,19

36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta. 1Jn 5,12

 

     Furcsa életprogram hangzik el az igében. Nem hiszem, hogy akármelyik kormány, vállalat, család vagy személy ilyen szavakat iktatna újévi terveibe: kevesebb, kisebb. Ez szembemegy a közgondolkodással. Pedig a valóságban mégis gyakran ez történik: alább kell engednünk, vissza kell lépnünk.  Mai igénkben ennek lelki vetületéről hallunk.

    Milyen naggyá tehet valakit az alázat, és mennyire megszégyeníthet az üres gőg! Keresztelő Jánosban valóban csodálnivaló az a magát mutogatni nem akaró szerénység, amivel szolgálatát végezte. Nem akart más lenni, vagy többnek látszani annál, mint amire Istentől kapott küldetést. Ezért lehetett különös módon áldássá az élete, munkája. Ezért lehet példa az ő tiszta, meg nem alkuvó alakja mind a mai napig. Nem magával, saját hírnevének építésével foglalkozik, hanem egyetlen vágya, szenvedélye van: hitelesen bizonyságot tenni a megérkezettről, Krisztusról. Őt hirdető hang, rá mutató kéz, rá irányuló tekintet tud lenni. Hogy mindenki a Messiásra figyeljen, benne ismerje fel az Isten Bárányát.

   Mert neki kell növekednie: az ő hatalmának, dicsőségének, szeretetének. Növekedése a mi javunkra, megváltásunkért történik. Így énekeljük: „királlyá Jézust koronázzátok” -  mert ő hozza el az üdvösséget számunkra. Minden önzésünk, emberi nagyravágyásunk, akarnokságunk, ami árnyékot vet mibennünk Krisztusra, nekünk okoz kárt. Akármilyen magasra kapaszkodjunk fel, Krisztus nélkül rossz helyre támasztottuk a létrát. Neki kell növekednie: szeretete, jósága túl kell nője, le kell győzze bűneinket, megkötözöttségünket, haragunkat, gyűlölködésünket, erőt kell vegyen erőtlenségeinken.

Engeded-e, hogy Krisztus naggyá legyen benned, hogy valóban ő uralkodjék indulataidon, gondolataidon? Hidd el, ez lesz ennek az évnek a legfontosabb kérdése. Vagy vannak ennél előbbre valónak tartott ambícióid? Mi, vagy ki nő naggyá benned: egy-egy szenvedélyed, egy-egy téged rossz irányba befolyásoló kapcsolatod, önző vágyaid?  

   Egyedül arra érdemes figyelni, aki felülről jön. Aki Isten akaratát, szeretetét jelenti ki. Akiben testté lett Isten üdvözítő, megváltó terve. Jaj, mennyire lekötik figyelmünket a földiek! A múlt évben is mennyi energiád ment a földiekre, és milyen keveset fordítottál a mennyeiekre! A földinek, a bűnnek a gravitációja lehúz, a mennyeinek a világossága felemel. Ha csak kézzelfogható javak érdekelnek, akkor rosszul becsülöd fel az értékeket. Akkor a bibliai negatív példák szintjén vagy: légy boldog, én lelkem, sok vagyont gyűjtöttél, vagy: együnk, igyunk, szórakozzunk, miénk a világ. Nem a miénk.

Arra figyelj, aki felette van mindenkinek, mégis alászállt bűneid mélységébe, mégis melléd állt, mégis vállalt téged, hogy felemeljen, hogy békességet adjon neked.  

   Ő az Isten titkát jelenti ki: amit hallott és látott. És senki nem fogadja el bizonyságtételét… Nagyon szomorú mondat ez. Néha tényleg úgy tűnik, hogy senki. Illés azt mondta: egyedül maradtam. Mi sokszor annyira elbizonytalanodunk, hogy azt mondjuk: már egyedül sem vagyok. Nem kell az evangélium, annyi minden kiveszi azt a szívünkből. Nem kell gyermekeinknek, fiataljainknak, felnőtteknek: ezerféle kísértés, színesebbnél színesebb csábítás, lehetőség kínálja magát, de ezek mögött üresség van. Tudjuk, hogy lézertechnikával híres épületeket lehet megjeleníteni, akár az Eiffel-tornyot itt templomunk udvarán, de ez csak káprázat, illúzió. Látszatok után futunk, és nem kell az igazi szeretet, békesség, öröm. Az igazi élet. Isten Lelke érinthet meg, gondolkodtat el. Az 1 Kor 2,14-ben olvassuk: A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. Emberi értelmünk a földi dolgokra van beállva. Gondolkodásunk megváltozására, megtérésre van szükségünk.     

  Aztán mégis egy bizakodó mondat következik. Aki mégis befogadja (vannak tehát olyan „senkik”, akik mégis megnyitják szívüket)… az összhangba kerül Isten igazságával. Az megpecsételi azt, hogy Isten igaz. Életünk egy pecsét. Mit pecsétel meg, mit igazol, hitelesít az életünk? A bűn pecsétjét hordozzuk csak? Önzés pecsétjét, a világias gondolkodás pecsétjét? Vagy meglátszik rajtunk az igazság, a kegyelem pecsétje?  

    Krisztus az Isten beszédét szólja, az ő Lelkét hordozza. Mást, mint a világ. Tisztát, reménységet, békességet ajándékozót.  Mert az Atya mindent a Fiúnak adott. Mi is az övéi vagyunk. Így valljuk meg: akár élek, akár halok, nem önmagamé. Ha minden a Krisztusé, ami Istentől van, ami jó, ami szép, ami örök, akkor érdemes-e mást keresni? Akkor máshol csak a semmit lehet találni. (Egy történetben a gazdag ember a menny kapujához érkezik, nagy hátizsák van rajta, tele arannyal, drágakövekkel, pénzzel, az ott álló angyal mondja, hogy Isten országába semmit nem érdemes bevinni, a gazdag elkezd rimánkodni, hogy vihesse be „össszeharcolt” vagyonát is, az angyal végül beengedi csomagostól, belépve az első dolga, hogy számba vegye kincseit. Meglepődve látja: a hátizsákjában csak por és hamu van.)

   Csodálatos vers: aki hisz a Fiúban, örök élete van. Krisztusnak ez a megnevezése – a Fiú - Isten örök szeretetétől és az ő Egyszülöttjének testet öltéséről szól.  Megváltásunk isteni hátteréről és krisztusi megvalósulásáról. Hiszünk-e a Fiúban, akit Isten kimondhatatlan szeretettel szeret, és mégis odaad ezért a világért, a Fiúban, aki megüresíti, megalázza magát, és bűneinket magára véve engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthaláláig?  Aki hisz benne, annak – általa - örök élete van. Nincs más út Isten országába, nincs más igazság, amire hivatkozhatunk, nincs más élet, ami valódi, teljes örömmel megáldott, örök lenne.  Isten Krisztusban nem egy kicsit jobbat, többet, hanem ezt a dicsőséges életet akarja nekünk ajándékozni.

    Ez az a távlat, amit „integrálnunk” kell  újévi terveinkbe. 2021-ben is készülnünk kell az örök életre. Túl bizonytalan ez az földi élet ahhoz, hogy csak ehhez kötődjünk, hogy mindent ide építsünk.  

    Aki nem engedelmeskedik… Hinni = engedelmeskedni. Legyen ez az idei programunk minden napra. Mi túl sokat bajlódunk magunkkal és egymással. Azt tanítja az ige: arra figyeljünk, arra törekedjünk, hogy engedelmeskedjünk Krisztusnak, az ő szeretetének, jóságának, igen, alázatának. És akkor nem Isten haragja, hanem kegyelme lesz velünk, akkor nem önzésünk, hanem Krisztus szeretete diadalmaskodik. Akkor más most megérezhetjük szívünkben, családunkban a menny örömét, békességét, amelyben egykor hiánytalanul lesz részünk az Isten országában. Ámen.