Jn 4, 43-54 (vas.de.)   

 

 43 Két nap múlva pedig elment onnan Galileába,

44 bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában.

45 Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak.

46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia.

47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.

48 Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. 1Kor 1,22

49 A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!

50 Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.

51 Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.

52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.

53 Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe.

54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.

 

    Háromszor is elhangzik ebben az igeszakaszban: Jézus Galileába érkezik. Miért van ennek olyan nagy jelentősége? A tanítványok többsége galileai volt, Jézus csodáinak jó része is itt történik. Jézus innen indul önmagát feláldozni, ide küldi tanítványit feltámadása után… Ebből az ismétlésből kiérződik valami nyomatékosított személyesség. Jézus a miénk is. Ő nem kerüli el a provinciát, a félig pogány vidéket sem. A mindennapok, a munka, a család (nem mindig eszményi) környezete ez. Nagyobb szenzáció lenne az, hogy egy híres személyiség nem Budapestet, Bukarestet, hanem Bergenyét látogatná meg. Nekünk legalábbis. Tudjuk-e értékelni azt, hogy Jézus hozzánk is eljön?  

   János megemlíti, hogy bár Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, mégis befogadják őt a galileaiak… Nagy akadály az előítélet, saját okoskodásunk. (Elgondolkoztam azon, hogy ha valamelyik presbiterünk elvégezné a teológiát, hazajönne prédikálni, hogyan hallgatnánk? Sokan azt gondolnák magukban: lám csak, ki beszél, pedig ugyanazt az igét hirdetné).

   Azonban a galileaiak – látva Jézus csodáit – kezdik megérteni, hogy felülről adatott hatalom az övé. Igen, közülük való, és mégis más. (Reményik Sándor József, az ács Istennel beszél c. versében -: „…olyan más az útja…Vezetném és Ő vezet engemet”. ) Nekünk is őt kell meglátnunk, meghallanunk, az ő szavát kell komolyan vennünk. Vannak-e Krisztus élményeink: hogy megérintett, megéreztem szeretetét?

    Jézus ismét elmegy Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Ez világos utalás volt az ő áldozatára is. Kána nevét ma is – 2000 év után - ezzel a csodával kötjük össze. Vajon minket mivel kapcsolatban emlegetnek? Ott, ahol Jézus életeket újított meg, megkötözöttségeket oldott fel, maguknak élő embereket tett áldássá? Ahol nyilvánvaló lett az ő megváltó szeretete? (Kánát csak János említi az ő evangéliumában, ő viszont 3-szor, a régészeknek nem sikerült egyértelműen beazonosítani ezt a bibliai falut, három, Názárethez közeli település is magának követeli a menyegzői csodát. A történelmi és a jelenlegi Galileában több település neve a „kána” szóból ered, ami nádat jelent. Magyar nyelvterületen majdnem tucatnyi település elnevezése származik ugyanebből szóból: Nádas, Nádasfalva, Nádaska, Nádkút, Nádudvar, Nádaslak, Nádfő, Nádszeg, Nádújfalu).

    Egy kapernaumi királyi tisztviselő meghallja, hogy Jézus újból a környéken van, és elmegy Jézushoz. Jézus közel jön hozzánk, hogy mi is közeledhessünk őhozzá. Kínai keresztyénekről olvastam, hogy több tíz kilométert is gyalogoltak, hogy az evangéliumot hallgassák. Szent éhség volt a lelkükben.  Mi mennyit vállalunk? Elmúlt az ünnep, karácsonykor – beleszámítva a bűnbánati alkalmakat is - 14 istentiszteletünk volt, sokan – bár megtehették volna - nem jutottak el egyikre sem. Hitetlen hagyományok gyökereznek meg egyre inkább a lelkünkben, az épül be a gondolkozásunkba, hogy a megtérés, megváltás, Krisztus követésének a kérdése mellékes, kihagyható, elhanyagolható. Ez a mentalitás öröklődik generációról generációra. Félvállról vesszük Istent és az ő dolgait. Valami életbevágóan fontos nem lesz fontos számunkra. És ennek következménye van. Valami lényegesről mondunk le, ami ürességet okoz, ami meglátszik közöttünk generációról generációra.

    Ez a pogány tisztviselő elmegy Jézushoz, és arra kéri, hogy gyógyítsa meg a fiát, mert az halálán van. Nincs nyugtalanítóbb gond, rettenetesebb teher, szorongatóbb érzés a szülő számára, mint ez: beteg a gyermekem. Jézust hívja, hogy gyógyítsa meg. A hívásban talán az is kifejezésre jut: szembesíteni akarja Isten Fiát az emberi nyomorúsággal, hogy könyörületességre induljon. Jöjj, Uram, és lásd meg kétségbeesett helyzetünket! Olyan sokfele elhívnánk Isten Fiát: a Hegyi-Karabah kitelepített örmény keresztyéneihez, lezuhant indonéz gép áldozatainak családjaihoz, kórházakba, nyomortelepekre. Vedd számba, Uram, az emberi szenvedés poklait.

   Jézus mintha visszautasítaná a hívást, a kérést: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. Mintha azt mondaná: csak a szenzáció érdekel. Nem a szavaimért hisztek, hanem a csodákért, nem engem szerettek, hanem a segítségemet. Nem a szívetek hoz, hanem a szükségetek. Igen, lehangoló felismerés: a szívünk csak önmagunkhoz vezet el.  Testvéreim, döbbenetes dolog szembe nézni önmagunkkal. Megrettenek saját magamtól, ha őszintén végiggondolom: ha nem lenne törvény, ha teljesen rajtam múlna, ha teljesen független lennék a mások véleményétől, ha abszolút szuverén módon dönthetnék és cselekedhetnék, vajon mit tennék? Isten őrizzen! Borzasztó eredmény születne ebből. A másik oldalon: Krisztus semmivel nem tartozott, teljesen független volt, és tudjátok mire vitte rá a szíve? Arra, hogy feláldozta magát értünk.

   A királyi tisztviselő azt mondja: Uram jöjj, mielőtt meghal a gyermekem. Igazad van, nagy, sötét mélységek vannak a szívemben, de belőlem már csak ez a kérés maradt. Teljes alázattal állok előtted. Megüresítve magam, levetve minden büszkeségemet, akarnokságomat, önérzetemet. Egy sóhajtó hang vagyok: Uram, jöjj, mielőtt…

   A megtérés az, amikor csak te vagy és Jézus. Amíg ott vannak kifogásaid, büszkeséged, hogy „azért vagyok valaki”, addig még nem érkeztél el őhozzá. Krisztussal csak teljes alázatban, teljes kitárulkozásban lehet találkozni.

   És akkor Jézus válaszol. Mert te vagy ott előtte. Nem hiúságod, dicsekvésed, magyarázkodásod… Te vagy ott előtte, és téged végtelenül szeret. (Volt egy híres mester. Egyik neves tanítványa nagy bajba keveredett, tanácsért, segítségért fordult hozzá. Bekopogott éjjel.  „Ki vagy?” – hangzott a kérdés.  „Én vagyok”, felelt a tanítvány, és mondta a nevét. Semmi válasz. Másodszor is kopogtatott. „Ki vagy?” Akkor a fiatalember csak annyit mondott: „Én vagyok”. Semmi válasz. Harmadszor is kopogott. Ki vagy?   Akkor azt mondta: „Tekints rám!”  És kinyílt az ajtó.) Az vagyok, akit te meglátsz bennem, amit észreveszel rajtam. Nézz rám, Uram! Semmim, sincs, amivel dicsekedném, lásd meg kegyelmedet rajtam. Jézus akkor válaszol. 

   Menj, a te fiad él. Nagyon rövid mondat, de minden benne van. Jézus szava valóság. Isteni hatalom és szeretet van mögötte. Az Isten Fia meghalt, hogy élhess te és te fiad.

Az ember hitt a Jézus szavának. Nem kérdezte, hogy hogyan, honnan tudom, milyen biztosítékot kapok. Jézusra figyelt. Nem a betegség nagyságára immár, hanem a Jézus hatalmára. (Emlékszünk a 12 kém történetére. Átlopóznak Kánaán földjére, szemügyre veszik azt, visszatérve 10 azt mondja, hogy gyönyörű minden, de felejtsétek el, soha nem fogjuk birtokunkba venni, órások laknak ott. Józsué és Káleb, bár ugyanazt látták, mint a többiek, mégis másra tudtak figyelni, és azt mondták:  az Úr erejével minden bizonnyal legyőzzük őket, és nekünk adatik az ígéret földje.) Az idei évben is lesznek próbák, nehézségek az életünkben: ne azoknak a fenyegetése ijesszen, hanem csodálkozz rá Isten szabadító hatalmára. „Ne nézd az ellen várát a vaskapuk mögött, az ellenség hatalmát, ne nézd a te erőd…”

   Az evangélista még egy darabig elkíséri ezt a királyi főembert.  Érdekes a történet záradéka. Szembejönnek vele a szolgák a jó hírrel: fiad él… Gyermeked állapota az élet fele fordult. Isten az életet akarja. Testi-lelki értelemben, és mindenekfölött az üdvösségre vonatkozóan.  A királyi tisztviselő megkérdezte, hogy mikor történt a változás: ugyanaz az óra volt, amikor Jézussal beszélt. Nem a kételkedés kérdése volt, hanem a bizonyosság utáni vágyé, sőt a bizonyságtételé: látjátok, akkor gyógyult meg. És újból olvassuk: hitt ő, és egész háza népe. Nemcsak a csodában, hanem a csodálatos Jézusban. Beleremeg a lelkünk, ha arra gondolunk, mennyire fontos volt, hogy ez az apa kihez fordult, kire irányította családja figyelmét. Vajon, testvéreim, mit olvasnak ki a mi életünkből a mellettünk levők. Sokan mondják: hinni kell valamiben. Ne valamiben higgyünk, hanem valakiben.

  Ezt az Úr második jelként tette… Hisszük, hogy szaporodnak a gyógyulás, a hitre jutás, az áldások jelei köztünk is (a hitetlenség nagy tombolása ellenére). Legyen ilyen jel a mi életünk is! Ámen.

 

Urunk, Irgalmas Istenünk, legyen áldott szent neved, hogy a mi Galileánkba is elérkezik, a mi életkörülményeink között is megszólal kegyelmed, megváltó szereteted jó híre Krisztusban. Köszönjük, hogy te otthon akarsz lenni nálunk. Meg akarod szaporítani áldásaidat, le akarod győzni a rosszat, a békétlenséget, a panaszt. Bocsásd meg, hogy bár te közel jöttél egyszülött Fiadban, minket mégis távol tartanak tőled bűneink, szenvedélyeink, közömbösségünk, önzésünk, kicsinyhitűségünk. Olyan keveset, sokszor semmit sem vállalunk érted, igazából saját gyógyulásunkért, lelkünk felerősödéséért. Kis célok, önző örömök után futkorászunk, és a leglényegesebbet elhanyagoljuk. Pedig nincsen sehol máshol vigasztalás, megtartatás, gyógyulás, szabadulás, egyedül tenálad. És azt is megértettük az igéből, hogy egymásnak is akkor segíthetünk, akkor élhetünk egymás javára, ha hozzád térünk.

Arra is tanítottál, hogy félre kell tegyünk minden büszkeséget, önigazolást, kimagyarázkodást. Amíg azokhoz ragaszkodunk, nincs igazi felismerés, bűnbánat, megváltozás. Csak teljes őszinteséggel állhatunk meg előtted. Ekkor értjük meg azt, hogy te szeretsz, gyógyulásunkat, boldogulásunkat akarod, életünk kiteljesedését. Segíts Lelked által, hogy feltétel nélkül hinni tudjunk abban, akit értünk küldtél: Krisztusban, a mi megváltó Urunkban! És ellentmondás nélkül engedelmeskedni neki.

Segíts abban, hogy ne a nehézségek nagyságát, hanem az ő szabadító hatalmának minden legyőző erejét lássuk, ne a világ hamissága, hanem az ő szeretete nyűgözzön le!

   Tégy a Krisztus bizonyságtevőivé a családban, munkahelyen, iskolában, a gyülekezet közösségében! Egyedül az ő igazságát érdemes képviselni, az ő útját érdemes követni, a tőle kapott életet érdemes élni.

Tedd rá mutató jellé az életünket.

   Könyörülj rajtunk, családjainkon, gyülekezetünk közösségén!  Annyi súlyos, testi és lelki betegségünk van, ha nem sietsz segítségünkre, elveszünk, felőröl a világ, szétszór a Sátán. Ha tőled elszakadunk, akkor olyanok leszünk, mint a kormány nélküli hajó a viharban.

Imádkozunk betegeinkért, éreztesd meg velük megerősítő, megtartó hatalmadat, légy a gyászolók vigasztalója, te tölts be a fájó hiányt életükben kegyelmeddel, Szentlelkeddel, könyörülj a bajban levőkön, testi-lelki problémákkal küszködőkön, különböző függőségekben vergődőkön, nyújtsd nekik segítségedet, szabadításodat. Könyörülj sok kísértés közt vívódó anyaszentegyházunkon, beteg, békétlen világunkon, újíts meg minket a hitben, reménységben és szeretetben! Krisztus Jézusért. Ámen.