Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jn 8,1-11 (vasarnap delelőtt)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jn 8, 1-11 (vasárnap délelőtt)

„Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen.  Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?  Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

 

      Lépten-nyomon látjuk a János evangéliumát olvasva, hogy Jézus nemcsak tanításával, de cselekedeteivel is elgondolkoztatja kortársait, kimozdítja addigi önigazoló, mások felett könnyen ítélkező álláspontjukról. Isten Igéjének ma is ez a célja: elindítani minket az önvizsgálat, a megbocsátás, egymás elfogadása, előítéleteink legyőzése, a megújulás, az Isten szerinti élet felé. Mert Krisztus szolgálatában ez egyértelmű: Isten az életet akarja, mégpedig annak kiteljesedett, szeretetben, békességben bővelkedő formájában. Ezért mond ellent Jézus minden másokban hibát kereső, csak a saját nézőpontot ismerő, szűklátókörű magatartásnak. Szombaton gyógyít, nyíltan beszél arról, hogy a szeretet a legfontosabb törvény, bűnösöket oldoz fel. Közösségeinkben, családjainkban, gyülekezetünkben – de az egész világon – szükség lenne erre a krisztusi lelkületre – sok minden másként alakulna. Nem biztos, hogy várnunk kell, míg a világ megtanulja: nekünk azonban tanulgatni, gyakorolni kell.

 

    Ez a történet, amit jól ismerünk, Jézusnak szintén egy ilyen elgondolkoztató üzenetéről, cselekedetéről szól. A bűnös nő története … a megbocsátó Jézus története. Az asszonyt a középre állítják. De a középpontban Krisztus van. Bámulatos, ahogy az erőszak, az ítélet végrehajtásának dühe, indulata az ő jelenlétében csendes megbánássá változik, nemcsak az asszony életében, hanem a vádolók esetében is.

 

   A történet az Olajfák hegyén, azaz imádsággal, Istenre figyeléssel, az ő akarata keresésével indul. Ez lényeges. Mivel indulnak történeteink, beszélgetéseink, sokszor egymás ellen törő megnyilvánulásaink? Ha szívünk haragja, önzése indít el, akkor másként végződnek a történetek, más fordulatot vesznek az események. Ha csak magunkra figyelünk, sérelmeinkre, vélt igazunkra, mint az írástudók és farizeusok.

 

   Jézus korán reggel ismét megjelent a templomban, sokan hozzágyűltek, ő pedig tanította őket. Eljutunk-e legalább odáig, hogy belássuk: szükségünk van Jézus tanítására. Sok mindent tudunk, ismerünk, de néha a leglényegesebbet hagytuk ki. (Egy európai utazó írta le afrikai élményét: egyik törzsnél az a szokás, hogy ha valaki megbántott valakit, akkor gyűlést hívnak össze, a sértő felet középre ültetik, mindenki elmondja a véleményét, tapasztalatait vele kapcsolatban, a „vádlott” valamilyen kárpótlást ajánl fel annak, akit megbántott … Addig tárgyalnak, amíg megegyezés születik, amíg kibékülnek. Megjegyezte: mennyire jó lenne, ha így tudnánk egymásra figyelni, ha a megbékélést ennyire fontosnak tartanánk.)

 

     Ekkor odavezettek egy asszonyt … valósággal félbeszakítják a prédikációt, a magyarázatot, mintha azt mondanák: Jézus, te szép dolgokat mondasz a megbocsátásról, a jóságról, Isten kegyelméről, az üdvösségről, de a fellegekben jársz, elrugaszkodsz a valóságtól, mert nézd meg, közben ilyen felháborító dolgok történnek (az élet az ilyen nyers). Az asszonyt középre állítják. Az megvető, szörnyülködő tekintetek kereszttüzébe került. A megszégyenítés módszere volt ez. Van valami diadalmas vonás a farizeusok megnyilvánulásában, úgy vonulnak be „zsákmányukkal”, mint akik valami fontos dolgot lepleztek le, valami nagy gonoszságot fedeztek fel, annak továbbterjedését akadályozták meg.

 

    Azt mondják, hogy rajta kapták, tetten érték. Valóban, mi csak a leleplezett bűnre reagálunk: a magunk és a mások életében is. Nem a bűn maga okoz gondot, nem bűntől félünk, hanem annak nyilvánosságra jövetelétől. Pedig bűnünk első pillanattól nyilvánvaló Isten előtt! Az igazi bűnbánat nem külső kényszerből, hanem belső felismerésből kell fakadjon. Nem a törvénnyel, hanem a kegyelemmel való szembesülésünk kell elgondolkoztasson: jaj, milyen igazságtalan voltam, visszaéltem helyzetemmel, belegázoltam a másik ember életébe! Minden más képmutatás.

 

    Mózes azt parancsolta. A Mózes neve gyakran előjön ezekben a fejezetekben. Ő a törvény embere. Aki – mellesleg - megölt egy egyiptomit, aki összetörte a kőtáblákat … A törvény szent, az ember sohasem az!!! Jézus, halljuk, te mit mondasz? Mersz-e mást mondani, fel akarod-e forgatni a régi rendet?

Törvényre szükség van. Ha nem lenne törvény, ha a mi jóindulatunkra lenne bízva a felebaráthoz való viszony, akkor az régen rossz lenne! Ez még ránk, keresztyénekre is vonatkozik.

    A múltban nagyon szigorú törvények voltak érvényben. I. László idejében nagyon elharapózódott az országban lopás: a szent király parancsára a tolvajokat – akik egy baromfi árát meghaladó értéket tulajdonítottak el jogtalanul - felakasztották, megcsonkították vagy megvakították. Csak a gond az volt, hogy a törvény elsősorban a szegényeket sújtotta. A gazdagok, akik nem biztos, hogy törvényes úton falvakat, tartományokat kaparintottak meg, nem kényszerültek kisszerű, a törvény rendelkezéseibe ütköző tolvajlásra. Valakivel beszélgettünk erről a témáról, az illető azt mondta, hogy jó lenne ma is érvényesíteni ezt a törvényt. De vajon minden tisztességesen került a mi birtokunkba?

 

    Te, Jézus, mit mondasz? Kísértő szándékkal kérdezik. Nem könnyű kérdés! Valóban, a bűnt nem lehet felmenteni. A bűn súlyos, halálosan komoly dolog. Jézus lehajol, ujjával ír a földre. A porba. Sokféle magyarázatot találunk ezzel kapcsolatban. A porba írt üzenet nem marad meg. Jézus bűneinket „leírja”. Joga van hozzá, mert vérével fizetett meg. Jézus halála mutatja, hogy botlásainkat, kisiklásainkat, hibáinkat – vagy akárminek is nevezzük át a bűnt -  nem vehetjük félvállról. Nem mondhatjuk (kivált saját bűneinkről), hogy felejtsük el. Aztán az is benne van ebben a mozdulatban: Jézus emlékezett minket földi, mulandó létünkre. Bűnt elkövetőket és ítélkezőket egyaránt. Jusson eszedbe por-léted! Amikor kész vagy mások életébe gázolni ilyen-olyan előnyért, elégtételért, gondold át: megéri, ha holnap talán már múlt időben beszélnek rólad. Csak a bűnöd következménye marad jelen idejű.

Vagy: Jézus a mi földi, önmagában értelmet nem hordozó életünkbe beleírja mennyei üzenetét. Hogy a szeretet eszközei legyünk. Jézus csak valami jézusit írhatott. Írásban ennyi maradt fenn tőle.

 

Aztán felegyenesedik … és azt mondja: aki közületek bűntelen. Megfordul a világ. Jézus egész küldetése erről szól. A menny eljön a földre. A teremtő a teremtmények közé. Az igaz meghal a nem igazakért. Nézz szembe saját bűneiddel! Ezzel a lelkülettel fordulj, közeledj embertársad felé! Jézus nem a bűnt mentegeti, de határozottan leleplezi képmutatásunkat. A kettős mércét. Azt, hogy magunkkal szemben engedékenyek vagyunk, másokkal szemben engesztelhetetlenek. Kérlelhetetlen bírók a mások megítélésében, és ravasz ügyvédek saját tévedéseink mentegetésében.  Csak a magunk mentségeit ismerjük, a másokét nem! Kárhoztatunk mást, a világot, de ha a világ tudná „számos bűnünket”, akkor mélyen hallgatnunk kellene. Dávid király története: te vagy az az ember.

A törvény dupla tükör. Miközben odatartjuk mások elé, nekünk is szembe kell nézni!

 

   Jézus azt mondja: a törvény szerint tényleg meg kell kövezni. A bűnért bűnhődés jár! A bűnnek nem lehet szabad folyást engedni. De ki dobja a köveket? Jézus úgy mondja ezt, hogy odaállt helyettünk: rá hulltak a kövek, a gyalázások, bűneink minden átka, csapása őt érte.

És újból ír a földre … (a többiek vétkeit?).

 

   Mindenki kimegy.  Döbbenetes jelenet. A hangos társaság elhallgat, szinte észrevétlenül osonnak ki. Úgy gondolom, szívükben felismerték a bűnt, talán éppen azt, amiért ez az asszony ott áll. Van egy történet … középkori időkről szól … egy apácát tetten érnek, bebörtönzik, a vizsgálatot vezető pap beleszeret, ajánlatokat tesz neki (ígérgetésekkel együtt), amit az apáca határozottan visszautasít … végül halálra ítéli. Ő, aki szívében igazából elkövette már a bűnt. Vigyázzunk, amit másban elítélünk (anyagiasság, pletyka, stb.), az nagy eséllyel bennünk is megvan.

 

   Jézus marad ott egyedül és az asszony. Jézus, akinek egyedül lenne joga ítéletet tenni. Felegyenesedik: ez az ítélet kihirdetésének mozzanata (olyankor – filmekben láttam - felállnak). Megkérdi, hogy hol vannak a vádlók. Senki sem ítélt el? Az ominózus ige múlt időben áll. Visszavonták az ítéletet? Az asszony egyetlen mondatot mond: senki, Uram. Alázat, bűnbánat van ebben. Nem magyarázkodik, nem mondja azt, hogy íme ... Igen, megérdemelném, de nem látom a vádlóimat, csak téged, Uram.

 

   Én sem ítéllek el… ez a legfontosabb kijelentés. Még ha a törvény el is ítélte volna. Ha meg is kövezték volna. A legfontosabb, hogy Jézus felment, megbocsát. Sok igazságtalan ítélet született a történelem folyamán, de aki tudta, hogy Krisztus felmentette őt, az boldog volt a lelkében. Nem földi hatalmak előtt kell nekünk igazolódnunk.

 

   Eredj el, többé ne vétkezzél!!! Jézus bocsánatával nem a szabados életre, hanem az igazi szabadságra indít el minket. Légy hálás, élj tisztán, szolgálj Istennek, találd meg életed örömét ebben! A bocsánat minket is erre kell ösztönözzön: megújult, szeretetet virágzó, gyümölcsöző életre. Ámen.