Jn 8, 48-59 (vas.de.)

 Azután így szóltak hozzá a zsidók: Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?

49 Jézus így válaszolt: Bennem nincsen ördög, ellenben én tisztelem az én Atyámat, ti mégis gyaláztok engem.

50 Én nem keresem a magam dicsőségét: van, aki keresi, és ő majd ítéletet mond.

51 Bizony, bizony, mondom nektek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha. Jn 11,25-26

52 A zsidók ezt mondták neki: Most már tudjuk, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te pedig azt mondod: Ha valaki megtartja az én igémet, az nem ízleli meg a halált soha. Zak 1,5 ; Mt 12,24

53 Csak nem vagy nagyobb atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak! Kinek tartod magadat? Jn 10,33

54 Jézus így válaszolt: Ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,

55 pedig nem ismeritek őt, én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóvá, hazuggá lennék, de én ismerem őt, és megtartom az ő igéjét.

56 Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is.

57 A zsidók erre ezt mondták neki: Ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?

58 Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok. Jn 8,24

59 Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.

   A fejezet elején arról olvasunk, hogy Jézus megbocsát a házasságtörő asszonynak. Ezzel annak nemcsak a puszta életét, de lelkét is megmenti. Tiszta lappal indulhat tovább.  Jézus az ítélet végrehajtását követelő farizeusokkal szemben Messiásként lép fel, mint akinek hatalma van a törvény kérlelhetetlenségét a kegyelem magasabb igazságával felülírni. Hatalmas kijelentések hangzanak el ebben a részben. Én vagyok a világ világossága… Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok…  Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket... Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek… Aki Istentől van, hallja az Isten beszédeit… Hozzá teszi: ti azért nem halljátok, mert nem Istentől valók vagytok.

   Megfigyeltétek, testvéreim, ha valaki figyelmeztet minket, még ha jó szándékkal is, azzal szemben rögtön ellenséges indulatok ébrednek bennünk. Ritkán történt meg szolgálatom során, hogy valakinek a gyülekezetben valamilyen hibáját konkrétan szóvá tettem, de szinte minden alkalommal harag, neheztelés lett belőle. Persze, jogos a kérdés, hogy minek alapján inti meg egyik ember a másikat (és az sem mellékes, hogy milyen hangon). Kinek van felhatalmazása arra, hogy rendre utasítson, emlékeztessen engem pl. a családommal szembeni felelősségemre, szenvedélybetegségem ártalmaira, a keményszívűségem, közömbösségem okozta lelki kárra?  Nyilván, az tud igazán hozzám szólni, aki lelkiismeretemet érinti meg.

  A mi Urunk nem ítélkező szándékkal lép fel, hanem a legfontosabb üzenetet akarja értésünkre adni, a szívünkre helyezni: az Isten megváltásunkról szóló igéjét. Egyetlen vélemény van, amire valóban érdemes odafigyelned: a Krisztusé. Ha az nem érdekel, akkor valójában saját sorsod nem érdekel.

   Jézus kétszer is hivatkozik arra a Jn 8-ban (37., 40. Vers): meg akartok ölni. Nem a saját életét félti, hanem azokét, akik gyilkos terveket szőnek ellene. Ha megölitek azt, akit Isten küldött, az ő kegyelmének, szeretetének bizonyságát, akkor ki áll majd mellétek az ítéletben? Mi lesz majd veletek? Most úgy tűnik, hogy ti vagytok a hatalmasok és erősek, akik az Emberfiát elfoghatjátok, keresztre feszíthetitek, pedig neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Igen, a szívedben meg tudod tagadni, meg tudod ölni Krisztust, de akkor kegyelem, bocsánat, üdvösség nélkül maradsz.

  Így szóltak hozzá a zsidók: Sam áriai vagy, és ördög van benned. Ezzel tkp. azt mondták: te félig pogány vagy, homályos és hamis az istenismereted, és nagyon zavaros a véleményed a törvénnyel kapcsolatban.  Mivel nem értesz velünk egyet, ezért tanításod csak ördögi eredetű lehet. Az evangélium nem hallgatja el, hogy Jézusról bizony mondtak kemény dolgokat! Eljött az Ember Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: íme, a nagyétű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja! (Mt 11,19). Sokan így szóltak közülük: „Ördög van benne, és őrjöng: mit hallgatok rá?” (Jn 10,21). Az emberi álnokság a szentet is képes besározni. Gonosz világ ez, amelyben a jó és rossz tudása nagyon összekeveredik. Igaza van Jézusnak: amilyen a tekinteted, a szíved, úgy látsz. Ami benned van, azt vetíted másokra. Inkább szembeszállunk Istennel is, semhogy beismerjük tévelygésünket. Inkább befeketítjük a másikat, csakhogy mi fehérebbnek látsszunk. Sokszor volt olyan a történelemben, hogy gyilkosok ítélkeztek ártatlanok fölött, a mi életünkben is, hogy úgy kárhoztattunk valakit, hogy az ő „bűnénél”sokkal  több minden terhelte a mi lelkünket.

    Jézus visszautasítja a vádakat. Komolyan veszi azokat is, akik ellenségként viszonyulnak hozzá. Nem hengerli le őket egy megsemmisítő megjegyzéssel. Nem rázza le egy isteni mozdulattal. Jézus soha nem fölényes, nem arrogáns. Nem él vissza a hatalmával. A végsőkig elmegy az alázatban, csakhogy elgondolkoztassa, megmentse az embereket.

   Nagyon őszintén, fájdalommal mondja: én tisztelem az Atyámat, te pedig gyaláztok engem. Boldog-e az Atya, ha az Egyszülöttjét bántják? Boldog-e, ha földi gyermekei egymást rágalmazzák, gyalázzák, rosszat mondanak egymásról! Meg kellene ezt gondolnunk, testvérek!

  Azt is hozzáteszi: nem keresem az én dicsőségemet. Nem önmagáért harcol, hanem az elveszett emberért. Mindent értünk tett… Számára a legfontosabb: megváltani minket. Képzeljétek el, hogy valaki azzal a küldetéssel jönne hozzánk, Bergenyébe: békét teremt, meggyógyítja lelki bajainkat, rendbe hozza elrontott kapcsolatainkat, szeretetre, egymás megbecsülésére tanít. Semmit nem kérne ezért, semmi mást nem akarna. Milyen esélye lenne?  Hallgatnánk rá?

  Bizony, bizony, mondom nektek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha. Nagy kijelentés. Aki meghallja az igét (és megtartja), az nem lát halált. Az az Úr dicsőségét látja meg. Mit jelent ez földi halálunkra, szeretteink halálára nézve, aminek tényével egyszer szembe kell néznünk? Azt, hogy ha hiszünk Jézusban, akkor tovább látunk. Akkor a mulandón túl felismerjük az örökkévalót. Még nincsen itt, de - Krisztusra tekintve - biztosak vagyunk felőle. Az Üdvözítő az élő bizonyítéka annak, hogy van üdvösség. Engedjük, hogy Isten ezt a reménységet munkálja bennünk Igéje által!

  Nincs az a hatalmas, egyetemes, mindenek felett álló, megdönthetetlen igazságú igen, amire ne lehetne nemet mondani. Ezt teszik a Jézus vitapartnerei. Az a válaszuk: most még inkább meggyőződtünk, hogy ördög van benned… Ha saját véleményünket abszolútnak tekintjük, akkor nem jutunk tovább önmagunknál. (Van egy történet. Az egyik rabbi olyan csodát tesz, ami többek szemében törvényszegésnek minősül. Feljelentik, összeül a három főrabbiból álló nagytanács megtárgyalni az ügyet. Maguk elé rendelik a rabbit, aki védekezik, hogy egyedül a Mindenható iránti mély tisztelet, embertársai iránti tiszta szeretet vezette. Az elöljárók a törvényre hivatkoznak. A csodatevő rabbi azt javasolja: „hívjuk meg tanúnak az Örökkévalót, ő mondja ki a végső szót”. És valóban, fölrengés támad, megszólal egy mennyei hang: „szolgámnak igaza van”. Mindnyájan elájulnak félelmükben. Amikor magukhoz térnek, azt mondják a tanácstagok: „igen, az Úr valóban neked adott igazat, de 3-2 arányban mégis elítélünk”.)

     Csak nem vagy nagyobb Ábrahámnál? Vagy a prófétáknál? Kinek tartod magad? Kinek tarthatja magát az Isten Fia, aki emberré lett? Mit mondhat magáról? Nemde azt, hogy én vagyok az, akit az Atya küldött, hogy életet adjak annak, aki hisz bennem? Nem mondhat mást, csak az igazságot. Te hiszel-e neki? Te kinek tartod őt? Megérted-e szavát, komolyan veszed-e? Elindulsz-e a követésére?

   Jézus nem a maga dicsőségét szolgálni jött erre a világra, hanem önmagát áldozva megszerezni a mi megváltásunkat… Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ezért fel is magasztalta Isten őt mindenek fölé, írja Pál a Fil 2-ben. Nem lehetett ennél több alázat, a keresztig, sőt a poklokig elmenő szeretet a Fiú szívében, nem lehetett más válasza Istennek, mint a Fiú megdicsőítése. Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. Sok gyalázat éri ma is ezt a „dicső, szép” nevet. Sokan megtagadják, kigúnyolják, semmibe veszik. Az ember nem akarja, hogy valaki beleszóljon bűnös játékaikba. Jobban szeretjük a rossz utat, amit mi választunk, mint a jót, amit Isten mutat.  

    Hiába nevezitek az én Atyámat a ti Isteneteknek, mert nem ismeritek őt, csak beszéltek róla, hivatkoztok rá, és neve alatt sok hamisságot követtek el. Nem hazudhatom csak azért, hogy nektek adjak igazat: én ismerem őt, és megtartom az ő igéjét.  

  Jézus is Ábrahámra hivatkozik: … a ti atyátok ujjongott, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is. Ábrahám az ígéretek bizonyosságát kapta és fogadta el: megáldatnak a te utódodban a föld minden nemzedékei. Nem földi utódról van szó, hanem a mennyeiről, az ígéret szerintiről, aki hit által jön el.

   A farizeusok csak földi kategóriában képesek gondolkodni, földi időt számolnak. Ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?  kérdik Jézustól. Izraelben 50 év fölött számított valaki tapasztalt, bölcs embernek.

  Jézus valami meglepőt állít magáról: előbb voltam, mint ő. Ez az akkori gondolkodás számára valóban megbotránkoztató kijelentés volt. Jézus az ő örökkévaló létéről beszél. Ő az Atyától jött (nemcsak a megbízatása van felülről, hanem ő maga is).

   Köveket ragadtak… ezzel kezdődik a fejezet. Jézus elhárítja mások feje fölül az ítéletet, és magára veszi azt. Most azonban még nem jött el az áldozat órája, azért elrejtőzött, kiment a templomból. Ne űzzük ki Jézust a templomból, a közösségünkből, az életünkből, engedjük, hogy az ő igazsága érvényesüljön közöttünk, megváltó szeretet jusson diadalra bennünk!  Ámen.