Kol 2, 8-15  (vas. de.)

 

8 Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik.

9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg,

10 és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.

11 Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által.

12 A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. Róm 6,4; Ef 2,6

13 Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Ef 2,1-5

14 Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Ef 2,15

15 Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.

 

    Az igeszakasz utolsó versében azt hallottuk – hadd kezdjük a végén, induljunk el a céltól! -, hogy Isten Krisztusban diadalmaskodott minden hatalmasságon. Sokszor vert seregnek tekintjük magunkat, és hosszasan tudjuk is sorolni ennek az állapotnak a „tüneteit”, mégis tudnunk kell: Krisztus a golgotai áldozatával megharcolt, feltámadásával egyszer s mindenkorra kivívott győzelmében részeltet minket: általa a triumfáló csapat tagjai vagyunk…          

    A felolvasott üzenet mintha a hit, a keresztyénség magasiskolájának a tananyaga lenne. Úgy érezhetjük, hogy meghalad minket, hiszen sokszor nagyon egyszerű, elemi kérdésekben is elbukunk. Mégis ismernünk kell az igazságnak ezt a mennyei szintjét: Isten akaratának, kegyelmének Krisztusban megjelent teljességét…

   Mai igeszakaszunk intéssel kezdődik. Mert a hit küzdelem, szép harc, és nem pihenés… Nekünk pedig szüntelenül imádkozni kell, résen lenni, felső segítséget kérni, mert lelki szabadságunkat sok minden veszélyezteti. Az Isten ellen lázadó világ próbál elbizonytalanítani Krisztussal való kapcsolatunkban, és egyre „nyomulósabban” emberi identitásunkban is. Próbálja figyelmünket kizárólag földi célok fele terelni.   

   Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket… Nos, a mi magyar nyelvünkben a „rabul ejt” kifejezés nem feltétlenül negatív csengésű, hanem kellemes tapasztalatra is utalhat. Szoktuk mondani: ez vagy az rabul ejtett, elbűvölt. Érzéseink azonban könnyen félrevezetnek. Észrevétlenül csavarodunk bele egy-egy tanítás, elmélet vagy éppen életforma hálójába, mert az érdekesnek, újszerűnek, tetszetősnek tűnik. A bölcselkedést bölcsességnek vélhetjük, az üres megtévesztést felvilágosításnak, a kábulatot örömnek. Közös jellemzője ezeknek a „megtévesztési próbálkozásoknak”, hogy emberi hagyományokhoz, okoskodáshoz, és nem Krisztushoz igazodnak, bár lehet, hogy róla beszélnek… A Sátán is tud a Jézus nevében toborozni, és szembefordulásra, elszakadásra, ítélkezésre tanítani.

   Krisztus a mérték. Nem csupán a róla szóló beszéd, hanem ő maga: szeretetének, élő közösségének megtartó ereje. Vele kell szoros kapcsolatban maradnunk. Pszichológusok mondják: ha a gyerek jó viszonyban van szüleivel, akkor az bizonytalanságok, kihívások között is ki tud tartani a hűségben, értékei, identitása megőrzésében. A szélsőséges irányzatok, csoportok ott hódítanak, ahol bizalmi válság van. Nem a tanítás az elsődleges, hanem a kapcsolat.

   Ezért döntő kérdés, hogy Krisztushoz ragaszkodunk, igazodunk-e? Hit által élő közösségben vagyunk-e vele? Holland fiataloktól kaptunk olyan csuklóvédőket, amikre ez a jelmondat volt írva angolul: mit tenne Jézus? Talán még konkrétabban kell kérdeznünk: mit akar tenni, mondani (általunk is), mit vár el tőlünk, mire int szeretete, megváltó jósága? Krisztussal mész-e a munkába, iskolába, bevásárolni, barátaid közé, jelenlétében intézed ügyeidet, vezeted autódat?  Megbeszéled-e életed kis és nagy döntéseit vele?

   Benne van a teljesség... Mindenki teljes(ebb) életre, örömre, sikerre vágyik… Kiderül, hogy ezt elsősorban nem az anyagiakban, nem a hírnévben lehet megtalálni. Krisztusban lakik az istenség egész teljessége testileg. Benne valóságosan megjelent mennyei Atyánk minden áldása, ajándéka. Ha „isteni” életre vágysz, akkor Krisztust kell követned.  

    Még nagyobb kijelentés az, hogy: benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez. Jézus nem azért jött, hogy lenyűgözzön, bámulatot keltsen tökéletes életével, szeretetével, hanem azért, hogy elesettségünkben felsegítsen minket. Eljuttasson Isten megismerésének, a benne való bizalomnak a teljességéhez. Ez a Krisztus nagysága: naggyá tesz. Tisztasága tisztává. Igazsága megigazít. Csodálatos! Nem messze előttünk járó vagy magasan felettünk álló Megváltónk van, hanem mellettünk vándorló, minket felemelő Urunk. Benne, általa van és lesz részünk a teljességben.

    Ha valakit mégis elkápráztatna a világ csillogása, a földi hatalmak dicsősége, akkor az hallja, tudja meg: Krisztus a feje minden fejedelemségnek, fölötte áll minden hatalmasságnak. Az ő keresztje diadalmasabb erőt képvisel, mint szuperhatalmak hadi potenciálja. Az ő jósága felülhalad minden gonoszságot. Jézus alázatos dicsősége legyen az eszményünk, őt csodáljuk, az ő szeretetéért rajongjunk!

   Az apostol a körülmetélés és a keresztség példáját említi. Benne vagytok körülmetélve, láthatatlan módon, a halandó test levetése által… Az apostol arra utal itt, hogy míg a körülmetélés egy kis darabot távolít el a testből, a lelki körülmetélésben a testet magát vetkőzzük le annak tisztátalan indulataival… Igen: jelképes beszéd ez valós tartalommal. Bár a hús-vér test dominanciája alatt élünk, mégis tudunk a testünk (énünk, önzésünk) ellen dönteni… Persze mindig könnyebb valamilyen külső bélyeget magunkra vennünk, mint ezt a belső elkötelezettséget megélnünk. 

   A keresztség (a Krisztus megváltó halála felidézése által) kiábrázolja az ó-emberünk eltemetését, ua. a mi Urunk feltámadását is hirdeti, a benne való újat kezdést, új életet: az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.  A külső szertartások lényege az, hogy erre a Krisztusra mutassanak.

  Az apostol ezt a tanítást személyesen a gyülekezetre vonatkoztatja: titeket is, akik halottak voltatok, és életre keltetek. Ismertek olyan embert, aki halott volt… és életre kelt? Fizikai vagy biológiai értelemben nincsen ilyen. Mégis igaz az ige: a lelki halál állapotából ki lehet jutni, új életet lehet kezdeni. Azért, mert Isten megbocsátotta minden vétkünket. A halál oka: a bűn. Ezt az okot kell megszüntetni, és megvan az élet receptje. Krisztus képes ezt megtenni, ezt nekünk ajándékozni.

   A másik hasonlat az adóslevélé. Amely terhel, valósággal agyon nyom minket. Ez az adóslevél valójában cselekedeteink listáját tartalmazza. Ma talán azt mondanánk: életünk videóját. Minden titkos bűnünkkel, kis és nagy gonoszságunkkal, amik ellenünk vallanak. Mit nem adnánk, ha ezeket valamiképpen ki lehetne törölni, meg nem történtté tenni! Szoktunk is próbálkozni: tagadással, magyarázkodással, mások hibáztatásával. Az írás, a felvétel eredetije azonban Istennél van. Saját ügyeskedésünkkel nem tudunk a vádtól szabadulni.

   (Egy Krisztus által meggyógyult, és immár nála levő férfitestvérünk mondta el, hogy alkoholistaként sokat mulasztott, sok igazságtalanságot követett el családjával szemben. Egyszer nagyon élesen szembesült ezzel, és akkor - így fogalmazott - az életét adta volna, hogy ne legyen igaz, ami megtörtént… Szerette volna az egészet visszaforgatni, másként csinálni… Gondolatban ezerszer visszament a múltjába, de nem tudott azon változtatni, míg végül megértette: Isten bocsánata elveszi tetteinek a mérgét, jóváteszi hibáit, lehetőséget ad kapcsolatai rendezésére.)

  Isten vette az adóslevelet, eltávolította az útból (mert bűneink gáncsolnak, akadályoznak, visszahúznak, megrekesztenek), és egyszülött Fiában odaszegezte a keresztfára. Ott lebegett felettünk a halálos végzés… (tkp. engedetlenségünkkel saját magunk írjuk meg halálos ítéletünket), és akkor valaki átvállalta bűneinket (kinek kellenek azok Krisztuson kívül?), meghalt érettünk. Átveszi a helyünket, és átadja nekünk a sajátját, hogy mi az Isten gyermekei lehessünk. Megrendítő igazság ez! Elfogadjuk-e ezt a nagy áldozattal megszerezett lehetőséget?

  Az utolsó versben olvastuk (utaltunk már rá): Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk… Mert Isten nemcsak feláldozta értünk az ő Fiát, hanem fel is támasztotta. Krisztus az ő veresége által győzelmet aratott. Szeretete nemcsak áldozattá, hanem diadalmas Úrrá tette őt, aki előtt minden térd meghajol egyszer, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Adjuk át magunkat teljesen őneki, hogy általa részünk legyen a bocsánatban, szeretete áldásában és az örök dicsőségben! Ámen.