Lk 3, 7- 18  (adv. II. – de.) 

    7 A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjék, ezt mondta: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Mt 12,34; 23,33 

8 Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. 

9 A fejsze pedig már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik.

10 A sokaság pedig megkérdezte tőle: Akkor hát mit tegyünk? ApCsel 2,37

11 János így válaszolt nekik: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék! 

12 Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: Mester, mit tegyünk? Mt 21,31-32

13 Nekik ezt mondta: Semmivel se hajtsatok be többet a megszabottnál! 

14 Megkérdezték tőle a katonák is: Mi pedig mit tegyünk? Nekik ezt felelte: Senkit ne bántalmazzatok, senkit meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal! 

15 Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívükben mind azt fontolgatták, vajon nem János-e a Krisztus, 

16 János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket, 

17 kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrébe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. 

18 Sok másra is buzdította őket, és hirdette az evangéliumot a népnek. 

Adventkor nem a Jézus születését várjuk, történelmi értelemben. Az bekövetkezett Augusztus császár idejében, ahogy a Lukács 2 első versében olvassuk. Adventkor Jézus Krisztust várjuk, a Szabadítót, a Megváltót, hogy hozzánk érkezzék sokféle bűnünk, bajunk, nyomorúságunk közt, és a dicsőséges Urat várjuk, hogy minket „az ő választottaival együtt a mennyi örömbe és dicsőségbe önmagához átvigyen”.

   Ez a várakozás komoly feladatokat ró ránk. Utat kell készítenünk az Érkezőnek. Ez elsősorban belső munka. Mostanában olvastam: a világ jobbá tételének a legjárhatóbb útja és a leghatékonyabb módja az, ha magadat teszed jobbá. Nyilván, Isten kegyelme által lehet erre törekednünk.

  Keresztelő János útkészítő volt. A szertartás, amit gyakorolt, amiről a „ragadványnevét” is kapta, a szimbolikus cselekedetet, amit végrehajtott a hozzá sereglő embereken, a megtisztulásról szólt. A belsőről, amit a külső csak kiábrázolt. Ha hiányzik a belső, akkor a külső nem sokat ér. Ha megvan a belső, akkor a külső valóban ösztönző hatással lehet: emlékeztet, erősít, elkötelez. Bár mi reformátusok nem gyakoroljuk, de ismerjük a keresztet vetés gyakorlatát. Ha valaki csak formaságból teszi, az egy üres gesztus (az év elején vízkeresztkor megjelent egy kis videó Putyinról, aki megmártózott egy jéghideg vízzel telt medencében, aztán kifele jövet keresztet vetett. A későbbiekben kiderült – de már előzőleg is -, hogy ez távolról sem azt akarta jelenti, hogy döntéseinek valami köze van/lesz Krisztushoz), ám ha valaki ezzel a mozdulattal tényleg felidézi önmaga számára a Krisztus alázatát, valósággal figyelmezteti magát, hogy neki ahhoz kell igazodnia, az késztetheti őt lelki figyelmének ébren tartására. 

    János, a Krisztus előfutára egyáltalán nem a népszerűséget hajhászta. Nem mézes-mázos ömlengéssel fogadta a hozzá menőket, hanem nagyon is kemény szavakkal. Ha én így beszélnék, még ez a pár hűséges egyháztag is gyorsan itthagyná az istentiszteleteket… Ti viperafajzatok! Akiknek lelke-szíve halálos méreggel van tele, akik egymást bántjátok, emésztitek, sértegetitek, gonosz szándékok lappanganak bennetek, kiszámíthatatlanok vagytok, alattomosan a bűn sötét útjain tekerőztök… Honnan ismer minket ez a János ilyen jól? Kifele azt mutatjuk, hogy jók, tisztességesek vagyunk, hogy minden rendben velünk és közöttünk, mosolygunk egymásra, miközben „annyi szörnyűség barlangja a szívem” (József A.).

    Mintha János rosszallná azt, hogy hozzá jönnek az emberek. Kicsoda figyelmeztetett titeket? Miért mentitek az irhátokat az ítélet elől? Valójában azonban le akarja leplezni kegyeskedő álnokságukat, nehogy túlságosan meg legyenek elégedve magukkal: íme, milyen rendesek vagyunk, megvalljuk bűneinket, megkeresztelkedünk.

   Rá kell döbbenünk arra, hogy nem a mi bölcsességünk, lelki belátásunk, józan felismerésünk indít el Isten felé. Nincsenek megtérési génjeink. Hajlandók vagyunk a rosszra, és a jóval szembeni ellenállásra. Isten kegyelme az, hogy kegyelmét elfogadjuk. Ez az első nagy feladatunk: megismerni önmagunkat Isten igazsága szemszögéből. Szembenézni belső hamisságainkkal, engedni, hogy ő megvilágítsa lelkünk sötét területeit, felfedje bűneinket, hogy meggyógyítson… Így várni őt. Ez a készség, az önátadás a mi közeledésünk (Közeledjetek Istenhez, ő is közeledni fog hozzátok – Jak 4,8)… Amíg magunkat fényezzük, igazoljuk, addig nincs igazi találkozásunk Krisztussal. Amíg önzésünk, rosszindulatunk, haragunk uralkodnak bennünk, addig alkalmatlanok leszünk befogadni Isten békességét. 

   A második adventi feladat: teremjetek a megtéréshez méltó gyümölcsöket. A megtérés belső történés. Káténk szerint ó-emberünk legyőzése (megöldöklése), és az új, az Istennel élő kapcsolatban levő belső emberünk megelevenedése, az Istennel való közösség megélése Krisztus által.  Amíg mentegetjük az ót, az új nem tud erőre kapni… De ha megerősödik, akkor rögtön cselekedni kezd. Szolgálni. A hit nem tétlenség. Egyáltalán nem. Nemes harc. Küzdelem magunkkal a mások javára (mi sokszor fordítva gyakoroljuk). Gyümölcsöket kell teremnünk. Mindenképpen meg kell látszódjék rajtunk, hogy megtértünk „lelkünk pásztorához” (1 Pt 2,25). Ha egy ágyhoz kötött beteg lábra áll, azt észreveszi környezete. Ha egy bűnös megtér, szintén… Nemcsak azt, hogy bizonyos rossz szokásaitól szabadult (valakiről mondták: amióta megtért, valóban nem káromkodik, de ugyanolyan arrogáns, mint előtte), hanem gondolkodásán, magatartásán, viszonyulásán, alázatán,  igazságosságán, becsületességén. 

   Hallottuk, hogy ez konkrét dolgokban mutatkozik meg. Életfolytatásunk, kapcsolataink átértékelésében. Alap-beállítottságunk megváltozásában. Új látás, új hallás, új érzések születnek meg bennünk… A megtérésben Isten kegyelmének a hatása alá kerülök. Az ő Krisztusban történt hozzám fordulása határozza meg gondolataimat, életszemléletemet. Az ő szeretete tölt be, ezt igyekszem megélni, lemásolni. Amikor odamondasz családtagjaidnak, kérdezd meg: így beszél velem Isten? Amikor keményszívű vagy, kicsinyes, kérdezd meg: így kezel ő engem?

   Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs… Ez a tanács, ez a parancs a könyörületről szól. Ehhez az igevershez fűzött magyarázatok gyakran így kezdődnek: „ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen oda kell adnunk a ruhánkat”. De biztos, hogy azt is… Nyilván, nemcsak ruháról van szó, hanem arról, hogy ha lehetőségem van, ha én fölösen rendelkezem azzal, ami a másiknak hiányzik, amivel segíthetek, akkor adnom kell…

   A vámszedők számára a törvényesség, a becsületesség igénye fogalmazódik meg. Nem a szakma bűnös, hanem a kapzsi, mértéktelen ember… Ha vámot szedsz, ha végrehajtó vagy, ha profitot számolsz, mert az a te munkád jutalma, ha örökséget osztasz – igazságosan, krisztusi lelkülettel, korrektséggel tegyed. 

   A katonáknak sem mondja János, hogy ti reménytelen eset vagytok, hiszen közismert a messiási tanítás: ne fogjatok kardot… Persze, a tanítvány – ha csak nem kényszerítik - ne legyen katona, mindazáltal szükség van a rend fenntartására… Egyébként érdekes a „senkit ne bántalmazzatok!” követelés. Nemcsak a túlkapásokat tiltja, hanem egyáltalán akármilyen erőszak alkalmazását. Szóval a katonáktól emberség kívántatik meg, az, hogy ne éljenek vissza a hatalmukkal.

   Valójában mindhárom példa erről (is) szól: ne kreálj előjogokat, privilégiumokat magadnak, ne tekints vagyonodat, társadalmi pozíciódat, hatalmi helyzetedet olyannak, amivel mások fölé kerekedsz, másokat kihasználsz, megalázol, hanem szolgálj ezekkel a mások javára…  

   János figyelmezteti a sokaságot arra is, hogy ne kezdjék mondogatni: Ábrahám a mi atyánk. Mi választottak vagyunk. Ne tartsátok többre magatokat másoknál. Az emberi viszonyok alapbetegsége a nagyzás, a gőg, a lenézés, a másik alacsonyabb rangúnak tekintése. Egyik zsidó író tollából olvastam: a nácik nem embereket öltek, hanem az ő ideológiájuk szerint élősködő, értéktelen élőlényeket, akik ragályként veszélyeztették a társadalmat.

    A megtért ember sem tarthatja magát különbnek a legnagyobb bűnösnél. A különbség nem bennünk, Isten kegyelmében van. Amit egyik ember elfogad, a másik visszautasít.

    A harmadik adventi feladatunk az, hogy igyekezzünk. Ne halogassuk a Krisztusban felismert igazság követését. Beszédes, szuggesztív kép: a fejsze a fák gyökerén van… Kiélezett szituáció ez. Mindegyre megfeledkezünk erről. Amíg időnk van. Adventjeink egyre közelebb visznek a nagy adventhez, ua. földi életünk végének adventje is közeledik. Kár Krisztus nélkül élni, és tragédia nélküle meghalni. Ne tagadjuk meg az áldásokat, a mivel Isten gazdaggá akar tenni már e mulandó világban, és ne utasítsuk vissza az üdvösség nagy ajándékát!  (Képzeljük el: cunami fenyegeti az egyik szigetet, érkezik egy hajó, hogy menekítse a lakosokat, vannak, akik semmiképpen nem akarják elhagyni otthonukat. A hajó elmegy, jön a szökőár, rengeteg az áldozat, a sebesült. Nem mondhatja senki: milyen igazságtalan, keményszívű volt a hajóskapitány, szegény pórul járt emberek nem ezt érdemelték…) 

   Mivel a nép reménykedve várakozott… Ó, milyen mély sodrású, súlyos tartalmú adventi mondat ez! Nagy, szent vágyak izzanak a szívek mélyén az igazság, a jóság után, amit az emberek nemcsak a világban, hanem magukban sem találnak. (Ne azt várd, hogy jobb legyen a világ, hanem azt, hogy téged formáljon jobbá az Úr!) Keresztelő János kortársai látják, hogy tömegek mozdulnak meg, hogy ő határozottan, megalkuvás nélkül hirdeti az Isten igazságát, és ébredezni kezd bennük a reményt fakasztó sejtelem: biztos ő a Krisztus. Azóta is, bevallatlanul is Krisztus az emberek legnagyobb vágya, aki betölti minden lelki ürességünket, elűzi minden félelmünket, élő reménységgel ajándékoz meg, aki szeretetével velünk lesz minden nap a világ végezetéig.   

   János válasza nagyon letisztult, alázatos, hitvalló. Én vízzel keresztelek. Földi jeggyel. Ezáltal pedig  rámutatok arra, kiáltó szóként bizonyságot teszek arról, aki tűzzel és Szentlélekkel keresztel. Még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. (Ez egyrészt a rabszolga feladata volt, másrészt a saru leoldása az Ószövetségben valamilyen jogos tulajdon kiváltásának egyik szimbolikus cselekedet volt – v.ö. Ruth 4,7). Tűzzel és Szentlélekkel. Milyen karácsonyra készülünk? Amelyen a szeretet és Lélek tüze tölt be, belső örömmel tudunk együtt ünnepelni, vagy olyanra, ahol az indulatok, a szenvedélyek mámorának a perzselő lángja fog fellobbanni. 

   Őt várjuk tehát, aki megszenteli az övéit, és aki szétválasztja az itt kilátástalanul összekeveredett rosszat és jót. Az igazság rendet teremt. Isten országában nem ünnepelhet együtt Hitler az általa meggyilkolt gyermekekkel… A csűrbe kerülő gabonáról és a megégetett pelyváról szóló tanítás nyugtalanságot kelt bennünk, döntésre hív minket. Krisztus nélkül minden emberi teljesítmény pelyvává és pozdorjává lesz. 

    Isten nem tud kegyelménél nagyobbat felkínálni, nem tud értünk többet tenni a legtöbbnél, amit Krisztusban elvégzett. Mimódon menekülünk meg, ha nem törődünk ekkora üdvösséggel (Zsid 2,3). Törődjünk hát vele, fogadjuk el, és akkor ez az üzenet – így zárult az igeszakaszunk - buzdítás, örömhír lesz számunkra. Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a Szentlélek közösségében, hálát adunk, hogy jó irányba halad az idő, az üdvösség fele, és ha sok nehézséggel szembesülünk is az úton, mégis kegyelmed hordoz és biztos cél felé vezet. Köszönjük az elmúlt napokban is megtapasztalt oltalmat, erőt, amit tőled kaptunk, gondviselő jóságodnak sok-sok jelét, köszönjük ezt az alkalmat, ünnepet, adventet… Magasztalunk igéd üzenetéért, figyelmeztetéséért, jó híréért. Hallottuk, hogy szembe kell nézzünk ó-emberünkkel, a belőlünk mindegyre előtörő kígyó természetünkkel, önzésünkkel, szeretetlenségünkkel, indulatosságunkkal, de hálát adunk, hogy hallottunk a drága lehetőségről: ezekből hozzád térhetünk, kérhetjük, akarhatjuk, engedhetjük, hogy szereteted töltsön be és irányítson. 

Segíts minket abban, hogy ne csak a felismerésig jussunk el, hanem a cselekvésig, igaz változásig, megújulásig, kapcsolataink gyógyulásáig! Mutasd meg nekünk Lelked által konkrétan, hogy mit kell tennünk, hogyan kell viselkednünk, mit kell elhagynunk, és hogyan kell egymáshoz viszonyulnunk a családban, munkában, környezetünkben! Taníts minket az irgalomra, igazságosságra, emberségre! 

Őrizz meg gőgtől, beképzeltségtől, vezess az alázat útján Krisztus nyomdokaiban! Hadd értsük meg és vegyük komolyan, hogy napjaink rövidre vannak szabva, hogy egyedül a „ma” áll rendelkezésünkre. Hadd használjuk ki az alkalmas időt a jóra, a hozzád fordulásra, a megbocsátásra, szeretetre. Milyen szomorú az, ha valaki bűnei, kicsinyes indulatai hiábavalóságában tölti el és fejezi be életét! És milyen áldás, ha valaki a te kegyelemed, békességed eszköze tud lenni mások javára, a maga üdvösségére! Add meg nekünk ezt a bölcsességet! Krisztusunk, keresztelj meg minket a te Szentlelkeddel, biztass szent Igéddel, és tölts el a megváltás örömével, reménységével!

   Könyörülj, Urunk, gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk azokat a testvéreinket, akik ezt az adventet is súlyos betegségben érték meg. Gyógyítsd, erősítsd őket, akik felől pedig úgy végeztél, készítsd kegyelmed által hozzád érkezni. Vigasztald a szomorkodókat, derítsd fel rajtuk világosságodat, légy az egyedül valókkal, nehézségek, kísértések közt levőkkel, békétlenségben élőkkel, anyagi gondokkal küszködőkkel, de a fáradozókkal, a munka terhét hordozókkal is, adj nekik jó előmenetelt igyekezetükben! 

Mennyei Atyánk, áldd meg ezt az adventet gyülekezetünkben, gyűjt össze minket Igéd köré, ünnepi közösségben, áldd meg egyházunkat, adj egyetértést mindenütt, örömet a szívekbe, a világban pedig munkáld mindenható hatalmad által a békességet, a gyűlölködés, az emberi erőszak és rosszindulat megszégyenülését, a háborúskodás, az öldöklés megszűnését. Örök kegyelmedből, Krisztusért. Ámen