Lk 10, 25 + Jn 6, 41-51 (2024. jan.24. – vasárnap, imahét 1.nap)

25Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse: Mester, mit tegyek,

hogy elnyerjem az örök életet?

41 A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt le. 

42 És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József  fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le? 

43 Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között! 

44 Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. 

45 Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. Ézs 54,13; Jer 31,33-34

46 Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. 1Tim 6,16 

47 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. 

48 Én vagyok az élet kenyere. 1Kor 10,3-5 

49 Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. 

50 De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. 

51 Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. 

   Érdekes módon vág egybe a két textus üzenete: az imahét első napjára kijelölt igeversé és a mai újszövetségi szakaszé. A fő téma mindkét esetben az örökélet. „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Milyen furcsa: a hosszú élet titka szinte mindenkit foglalkoztat, egész reklám- és gyógyszeripar, masszív kereskedelmi ágazat épül erre, az örök élet kérdése pedig nem érdekli az embereket. Ez utóbbi, tanítja az ige, nem attól függ, hogy mit eszünk, hanem attól, hogy mit teszünk… illetve attól, hogy lelki értelemben mivel/kivel táplálkozunk.) 

    Egy törvénytudó feláll, hogy kísértse Jézust, olvassuk az irgalmas samaritánus történetét bevezető részben (az imahéten erről a példázatról lesz szó). „A zsidók zúgolódni kezdtek ellene”, hallottuk a Jn 6-ból. Az ember mindig a saját pozícióját igyekszik védeni. Azt, hogy sokszor alul maradunk az igazsággal szemben, nem akarjuk beismerni. (Nekünk nem is az igazság, hanem saját, pillanatnyi érdekünk a fontos). Saját elképzeléseink, nézeteink, kialakított gondolkodási sémáink foglyai vagyunk. Azzal okozunk a legnagyobb kárt magunknak lelki értelemben, hogy nem akarunk lemondani azokról. Inkább, ha kell – mint a törvénytudó vagy a zsidók - Jézus ellen fordulunk.  

   A keresztyén élet állandó odafigyelés, állandó készenlét alapállásunk átértékelésére, feladására, Krisztus akaratának, indulatának érvényesítésére. Ismertem valakit, aki eléggé szívtelen ember volt, valósággal menekült tőle mindenki, de állandóan a Bibliát idézte, azzal igazolta magát. (Döbbenetes, hogy Hitler is hivatkozott Istenre, éppen rettenetes, népirtó tetteinek helyességét bizonygatva. Soha nem idéztem őt prédikációban, most – szörnyülködve – megteszem: "Hiszem, hogy a mindenható Isten akarata szerint cselekszem, amikor a zsidóval szemben védekezem, és harcolok az Úr művéért!")

  Az általunk sokszor emlegetett igazságokat és törvényeket állandóan újra fogalmazza, élővé írja át a Krisztus szeretete. És nekem ahhoz kell igazodnom, nem saját rögeszméimhez. Lehet, hogy családi hagyományként vettem át ezzel vagy azzal a személlyel, csoporttal szembeni előítéletet, és ebben a bigott felfogásban élek, és így is halok meg, holott Isten azt akarja, hogy találjam meg a szeretet útját. (Ha szomszédom, akivel haragban vagyok, élete kockáztatásával kimenti gyermekemet az égő házból, nem mondhatom róla rosszmájúan, hogy csak azért tette, hogy az emberek dicsérjék, mert én jól ismerem, hogy miféle szerzet… Pedig sokszor „hasonlóképpen” cselekszünk.)

   A zsidók zúgolódni kezdenek: miért mondja Jézus, hogy ő az élet kenyere, amely a mennyből szállt alá, holott ismerjük őt, sőt apját és anyját is? Tudjuk mi jól, hogy mi van a háttérben, tudjuk, mitől döglik a légy, mi a fontos, hogyan működik az élet, ne beszéljen nekünk senki lelki dolgokról. Jézus sem. Mai világunk „hitvallása”, szemlélete ez, amelyben az egyéni szempontok és anyagi érdekek jelentik a mindent. Milyen korlátolt látás ez, és mégis milyen nagy bölcsességnek tartjuk! Ennek alapján beskatulyázzuk egymást – akár származás a miatt, akár mások véleményére figyelve -, felállítjuk elméleteinket. 

   Bűvös szó az, hogy „ismerjük”, az Édenkert óta kísért minket, aztán váratlan események döbbentenek rá arra, hogy mégis mennyire nem tudunk semmit. Mennyire bizonytalan az, amit mi a legfőbb igazságnak, a legfőbb jónak tartottunk! Mennyire nem látjuk a lényeget, mennyire nem látunk bele az egymás lelkébe! (Volt egy jómódú édesapa, aki nagyon felvilágosultnak tartotta magát. Kollégáinak mondogatta: „Ha a gyermekednek biztosítod a pénzt, amennyire szüksége van, akkor mindent megadtál neki”. Egyetlen fiúk még tizenéves korában halálos szenvedély rabja lett, és alig harmincévesen eltemették.) 

    A pap, a lévita sok mindent tudott a felebarát iránti kötelességről, de nem vették észre a bajban jutottban azt, akinek segíteniük kell. Félreismerték a másikat, és így önmagukat is. Mert igazi önismeretünk összefügg Isten és embertársak helyes ismeretével. Aki nem ismeri Istent, Krisztust, annak ismeretei nagyon hiányosak, egyoldalúak.

   A mai nap mottója: Uram, taníts rád tekinteni. Így nyerünk hiteles perspektívát, így tárulnak fel előttünk a valós összefüggések. Ne zúgolódjatok egymás között, mondja Jézus. Gondolkodásotoknak ezen emberi szintjén nem juttok el a helyes látásig, a megvilágosodásig, a megoldásig. 

  Tekintsetek Isten kegyelmi munkájára! Kívülről nem lehet megítélni a történéseket, a személyeket. Kérjétek, engedjétek, hogy Isten Lelke érintsen meg titeket, hogy nyissa meg szemeteket és szíveteket! Be kell lépnünk az ő kegyelmének az erőterébe, különben nem értjük a lényeget. Ismert énekünk egyik sora így hangzik:„Ó, forrongó, gazdag árja Megváltónk szerelmének.” Aki belekerült annak sodrásába, akinek az felmelegítette a szívét, az felismeri a szeretet titkait, annak mélységeit és magasságait. Sajnos, mi sokszor hideg szívvel beszélünk egymásról, ítélkezünk egymás felett… Ezért torz és hamis a mi véleményünk. A törvény embereinek tartjuk magunkat (akár a pap és a lévita), de íme, a törvényen kívüli samaritánus cselekszi az Isten akaratát.

  Akit az Atya vonz, az Krisztushoz megy, és Benne pedig új távlat nyílik számára. Meglepő, amit Jézus a hallgatóinak mond: és én feltámasztom azt az utolsó napon. Az az élő kenyér ő, aki reménységgel, bizalommal erősíti, ua. az örök életre táplálja azokat, akik benne hisznek. Így teljes a kép. Mi csak a földi életre koncentrálunk. Nem szabad elhanyagolnunk azt sem, itt kapunk esélyt a megtérésre, itt kell a jót tennünk, de ez csak a kezdet. Hiába van tíz házad, ha haragban, gyűlölködésben élsz, nem lehetsz boldog és megelégedett. És ha eljön a pillanat, hogy menned kell, vajon nyugodt lélekkel állsz meg az Úr színe előtt? Jól áll a szénád? Korunkban a mulandók fontosabbak lesznek, mint az örökkévalók (voltak idők, amikor talán a másik oldalt hangsúlyozták túl az emberek).

    Feltámasztom azt az utolsó napon… Ennek a reménységnek a tudatában élsz-e? Ez a tudás nem szerezhető meg akármilyen tanfolyamon. Isten tanítja meg nekünk. Isten Lelke indít arra, hogy Krisztushoz menjünk, hogy benne ismerjük fel Megváltónkat. Isten el akar vezetni az ő egyszülött Fiához, aki az Út számunkra. Az élő Út az örökélet célja felé. Ő Isten létének, jelenlétének a realitását mutatta meg nekünk, és visszavezetett az ő megtartó közösségébe. Aki benne hisz, annak örök élete van. 

  Mit tegyek, kérdi az írástudó… Jézus neki egy példázattal válaszol (amiben valójában saját példáját állítja elénk). A János evangéliumában a zsidóknak hasonlóképpen önmagára mutat, a benne való hit fontosságát hangsúlyozza. A kettő összetartozik. Krisztusban hinni annyi, mint szerinte élni, irgalmas samaritánus módjára cselekedni. Ha szétválasztjuk a kettőt, akkor a hit már nem lesz életet formáló erő, a jócselekedet pedig a magamutogatás egyik formájává válik. (Olyan ez, mintha a vízben szétválasztanánk a hidrogént az oxigéntől… Fontos kémiai elem mindkettő, de így, külön-külön nem fogják a szomjunkat oltani.)

    Én vagyok az élet kenyere… Ha élni akarunk, Krisztussal kell táplálkoznunk. Ez ilyen egyszerű, ilyen világos. Ha jövőt akarunk, erős közösséget, egyetértést, békességet, egymást építő szolgálatot, hitvalló új nemzedéket, akkor Krisztussal kell táplálkozzunk. Akkor menüt kell változtatnunk, akkor egy új étrendre van szükségünk. Az orvostudomány figyelmeztet: amit kívánatosnak, ízletesnek tartunk, az nem mindig szolgálja az egészségünket. Vajon jó-e a lelkünknek az, amit fogyasztunk, amit gyermekeink, fiataljaink befogadnak a világ kínálatából? 

   Még Isten földi áldásai sem elegek önmagukban. Fontosak, de Isten azoknál többet akar adni nekünk. A manna egy szükséghelyzetet oldott meg. Mi – hála Istennek – külsőképpen nem élünk szükségben. Az imaheti programot a világ egyik legszegényebb országában állították össze, Burkina Faso - ban… Dúsgazdagok vagyunk hozzájuk képest. Persze, mi másokkal hasonlítjuk össze magunkat.  

   Jézus ennél kimondhatatlanul többet ígér. Élő reménységet. Általa a földi élet is szebb, értékesebb lesz. Tudunk-e megelégedettek lenni? A vagyon olyanná válhat, mint a kábítószer. Mind nagyobb adag kell belőle. 

   Az utolsó versben olvastuk: Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. Jézus a legjobbat akarja nekünk adni, a legnagyobb áldozatot vállalta értünk. Élő, tápláló közösségét kínálja, ahol szeretetéből, kegyelméből meríthetünk erőt, lelki kalóriát… a szolgálathoz, ahhoz a biztos reménységhez, hogy benne üdvösségünk van. Krisztus testét, emberi életét áldozta (itt a földön ez a legértékesebb „tulajdonunk”), hogy megváltsa testünket és lelkünket, hogy bizalommal járjunk földi útjainkon, és részünk legyen Isten örökkévaló dicsőségében. Ámen. 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk neked ezen a téli vasárnapon, hogy együtt lehetünk a te nevedben, és hogy szereteted összeköt azokkal is, akik nincsenek itt, de hozzánk, hozzád tartoznak. Hálát adunk végtelen, megtartó kegyelmedért, a megváltás, az üdvösség drága igazságáért, bizonyosságáért, amit egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban ajándékozol nekünk. 

Hálát adunk szent igéd áldott tanításáért, ami által megvigasztalsz minket, erőt adsz nekünk, és betöltöd szívünket lelki örömmel és reménységgel. Éppen az evangélium alapján hisszük és valljuk, hogy akik téged szeretnek, azoknak minden javukra van. 

  Bocsásd meg, Istenünk, ha a mi értelmünkben is okoskodások támadnak, kételkedő gondolatok, vagy  ha önhitten azt képzeljük, hogy mi mindent tudunk, nincs szükségünk arra, hogy oktass és taníts minket. Bocsásd meg, ha még az igét is saját igazolásunkra használjuk, és nem engedjük, hogy az használjon, formáljon, alakítson minket. Kérünk, kezdj el valóságosan munkálkodni bennünk Szentlelked által, hogy a te akaratodat ismerjük fel, és annak engedelmeskedjünk, hogy rád tekintsünk, Urunk, és megértsük, hogy te mit vársz el tőlünk, mit bízol reánk, mire rendelsz el minket. Arra, hallottuk, hogy jóságodnak és szeretetednek, a Krisztus irgalmának a képviselői, a továbbadói legyünk. Hogy ne csak beszéljünk róla, hanem cselekedjük is azt. Mindennapi feladat, lelki program legyen ez számunkra a családban, a munkánkban, a gyülekezetben, embertársak között… Így lesz áldás, békesség közöttünk, így ragyog fel Krisztus világossága rajtunk. 

   Mindenek fölött álló nevedet dicsőítve valljuk, drága Megváltónk, Krisztusunk, hogy Úr és Felkent vagy, hogy Atyánk a mi megváltásunkra küldött el téged, hogy te vagy az élő víz, a mennyei kenyér számunkra, és aki belőled eszik, annak örök élete van. Hadd forduljunk el minden hiábavaló, talán kívánatos, de lelkünket mérgező eledeltől, és a te szavadra, a te szeretetedre vágyjunk igazán, azzal táplálkozzunk, azzal lakjunk jól, azáltal erősödjünk a hitben, a jónak cselekvésében, az örök élet bizonyos reménységében. Így erősítsd közösségeinket, gyülekezetünket, családjainkat, adj megújulást, testi-lelki felépülést nekünk, hozzád térést, összefogást, békességet!

   Gyógyítsd testben, lélekben betegeinket, erősítsd gyengeségeikben, enyhítsd szenvedéseiket, és adj nekik benned, megtartó, megváltó szeretetedben való bizalmat! Imádkozunk templomos asszonytestvérünkért, aki egy újabb nehéz műtéten esett át, légy közel hozzá, légy áldott orvosa, adj neki felépülést, imádkozunk fiatal ismerősünkért, aki súlyos állapotban van, légy reménysége, támasza, hordozd őt a te atyai szeretetedben ebben a nehéz időszakban, könyörgünk egy udvarfalvi kisfiúért, akinek életéért küzdenek az orvosok, aggódnak a szülők, és imádkoznak velünk együtt nagyon sokan. A reménytelenségben te adj reménységet, mutasd meg csodálatos, gyógyító hatalmadat az ő kis életében. Fohászkodunk a gyászolókért, szomorkodókért, egyedül valókért, özvegyekért, a veszteség ürességét, fájdalmát hordozókért, az evangélium reménységével, Krisztusban való hittel, az ő szüntelen jelenlétének lelki tapasztalatával ajándékozd meg őket. Légy azokkal, akik különböző gondokkal, nehézségekkel, külső vagy belső félelmekkel, szorongásokkal küszködnek, akik testi vagy lelki megkötözöttségekben élnek! Adj szabadulást nekik! Teremts békességet ott, ahol békétlenség van, mindenekfölött pedig adj szeretetet, elfogadást, megértést, mert ezekre van a legnagyobb szükségünk.

 Áldd meg az imahetet estéről estére itt nálunk és más gyülekezetekben, áldd meg azt a szegény afrikai országot, annak egyházait, de egész lakosságát, ahol összeállították az idei programot, és taníts meg, mennyei Atyánk, minket a szeretet, a segítségnyújtás, a megbocsátás királyi igazságára. Ez munkálja egyedül a békességet, és ezen az úton, Krisztust követve haladhatunk az üdvösség felé. Az ő nevéért hallgass meg minket! Ámen.