Lk 12,22-32 (vas.de. - újzsenge)

Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok! Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!

   Az előző versekben olvassuk: a sokaságból valaki arra kéri Jézust: szóljon testvérének, hogy ossza meg vele az örökséget. Sok ilyen természetű probléma jelentkezik közöttünk is. Azt várnánk, hogy Jézus valami bölcs, minden helyzetre alkalmazható, minden esetet megoldó módszert lelki képletet kínál majd fel. Ehelyett azt kérdezi: ki tett engem bíróvá? Úgy is érthetjük Jézusnak ezt a felénk is irányuló kérdését, hogy ha messiási üzenete nem elég nekünk anyagi ügyek rendezésében is, akkor csak az ő igazságát „alulhaladó” emberi (ön)bíráskodás szintje marad.

   Egy intést is megfogalmaz Jézus: vigyázzatok, őrizkedjetek a kapzsiságtól, mert nem a vagyon tartja meg az életet. A szó szoros értelmében igaz. Aztán egy példázat hangzik el a bolond gazdagról (aki telhetetlen és istentelen „kapariságában” régi csűreinek lerombolását, nagyobbak építését tervezi).  A tanulság: így jár az, aki nem Istenben gazdag. Amelyik gazdagságban nincs ott Isten, az nagyon bizonytalan alapokon nyugszik, annak közel van a pusztulása. Lehet szemet gyönyörködtető, bámulatra indító, de csak külső csillogás. Istenben gazdag lenni: békességében, örömében, jóságában élni. A nagy kérdés az, hogy kiben van a mi gazdagságunk. Jól hallottuk: kiben. Emberi logika szerint is, ami csak dolgokhoz, tárgyakhoz kötődik, az rövidtávú. Egygenerációs. (Ismerjük azt a gondolatot: aki egy napra tervez, az vesz egy sört magának, aki egy évre, az gabonát vet, aki pár évtizedre, fát ültet, aki a távoli jövőre, az gyermeket nevel.) A minőség a személyességben van. Kiépítünk egy lenyűgöző anyagi kultúrát, de ha nincs benne hit, összeomlik.    

   Ekkor fordul Jézus a tanítványaihoz, emlékeztetve őket Istenhez tartozásukra, benne való gazadagságukra. A lelkükre köti, a szívükre helyezi: ne aggódjatok! Az aggodalom a bizalom krízise. Ugyanakkor sok negatív tartalmú pótcselekvés mozgatórugója. 

   Valóban, az aggodalmat nem lehet vagyon- vagy pénzfelhalmozással megszüntetni, sőt, minél több van, annál több az aggódnivaló is. Annál több mindent kell félteni.  (Van egy olyan betegség: koleszterin-felhalmozás … a szervezet elkezdi esztelenül elraktározni ezt az egyébként szükséges anyagot, megbomlik az egyensúlya …) A gyermek is minél többet kap, annál inkább elégedetlenné válik. Minél jobban kiszolgálják, annál türelmetlenebb. Furcsa reakciója ez a lelkünknek.

   Miért szoktunk aggódni? Életünkért, azaz megélhetésünkért (ez ma már nemcsak a betevő falatot jelenti), érvényesülésünkért, egészségünkért. Azért, hogy le ne maradjunk másokhoz képest. Ki ne szoruljunk a küzdőtérről. Hogy mindenünk meglegyen, ami manapság standardnak számít. Nyilván, hajlamosak vagyunk eltúlozni a dolgokat, elvárásaink mindig megelőzik megvalósításainkat, ezért panaszkodunk és hálátlankodunk. Nem tudom, akármennyi földi gazdagsággal, sikerrel meg lehetne-e nyugtatni aggodalmaskodó lelkünket?  „Ami túl van a van mit ennem, van mibe öltöznöm, van, hol laknom körén, az már civilizációs flancolás.”

   A jézusi tanítás szerint aggódunk a ruházatért is. Ma már nem az a kérdés, hogy van-e mit felvennünk, hanem az, hogy milyen az „image”-em, a megjelenésem, hogyan értékelnek, milyen a társadalmi rangom, elfogadottságom, stb. Ki az, aki azt mondja: ez a téma kipipálva, boldog vagyok.  (Orosz népmese a boldog emberről, akinek még egy inge sincsen.)   

   Újzsenge ünnepe van. Hangsúlyos, hogy Isten kegyelmének jeleit meglássuk. Mennyi mindent kaptunk anyagiakban is! Menjünk vissza az időben (ki mennyit tud): 20-30-40-50 évet. Nem sokkal több az, amink van? De nem vagyunk hálásabbak, nem örülünk jobban. Vagyonunkat növeljük, nem örömünket. Ezen az ünnepen sem tolongunk a templomban. Ki gondol arra, hogy köszönettel tartozik Istennek, hogy le lenne kötelezve neki? Nagy Lászlónak a kérés volt nagy szégyen, nekünk – úgy látszik - a köszönet.

   Több az élet a tápláléknál. Szükség van a mindennapi kenyérre (és még annyi mindenre), de nem csak ennyiből áll az élet. Együnk, igyunk!  

Jézus a hollókra mutat. Isten táplálja őket (Illés története jut eszünkbe). Nem a semmittevő, felelőtlen, dologtalan életre tanít a mi Urunk, hanem a bizalomra. A hollóknak is meg kell keresniük a táplálékot, néha nem is könnyen jutnak hozzá. De - köszönik szépen – megvannak. Hát nem értékesebbek vagyunk azoknál! Isten megváltott gyermekeiként. Valami nagy-nagy ráhagyatkozás van ebben. Egy öreg, istenfélő halász mondta, amikor megkérdezték: mi tesz akkor, ha kis csónakjával viharba keveredik a tengeren: teljes erővel evezek a part fele, és teljes erővel bízom Istenben.  

   Ha már az életről beszélünk, akkor annak egyik legnagyobb félelme a halállal kapcsolatos. Meg tudjuk-e hosszabbítani egyetlen arasszal (Károli ford.)?  Időben talán igen, de minőségében? Tudunk-e hozzá adni valamit?  Nem a ti hatalmatokban van. „Életem ideje a te kezedben van.” „Betöltesz engem örömmel.”

   Aztán a liliomok … ott pompázhattak a tanítványok szeme előtt (milyen szép a mi kockás liliomunk, egyébként héberül SÓSANNIM, innen a Zsuzsánna név). Nem fáradoznak, nem fonnak. Isten nekik még a munka lehetőségét sem adta. Ti fáradozhattok, fonhattok, akkor minek aggódni. Értelemmel koronázott meg. Tudatosan rábízhatjátok magatokat Istenre. Mire irányul a tudatunk? A panaszra, kicsinyes siránkozásra, stb.? Ez a pogányos gondolkozás. Azoké, akik ne ismerik Istent. Mi beavatottak vagyunk: tudjuk, hogy ki áll az események mögött. Persze, mindegyre megkísért az aggodalom. Hagyjátok Istenre, és keressétek országát és igazságát!

Mi, magyarok, a pénzt és a kenyeret is keressük. Jó, ha munkálkodunk, de szomorú, ha csak ennyit keresünk, ha nem jutunk el Istenhez és egymáshoz.

   Ne félj, kicsiny nyáj! Jézus ezzel a biztatásával nem földi gazdagságot ígér (nekem nincsenek illúzióim: nem a gazdagok fogják megmenteni világunkat, egyházunkat sem), hanem örömet, megelégedettséget, oltalmat. És az országot.

(Egy szegény ember elment a királyhoz, rimánkodott neki: ha volna olyan könyörületes, és adna neki egy lovacskát ajándékba, mert öreg gebéje, kenyérkereső társa elpusztult, és családja éhen fog halni. A király azt felelte: nem adhatom neked azt, amit kérsz, kinevetnének az emberek, hogy szűkmarkú vagyok, ha egy árva lóval ajándékoználak meg. Egy egész ménest kapsz tőlem, és azzal együtt egy nagy legelőt.)

   Isten nem mulandó, fölösleges dolgokkal fizet ki, dicsőségéhez mérten nem is adhat kisebb dolgot nekünk, mint az ő országát Krisztus által. Ámen.