Lk 13, 22-35 (vas.de.)

   Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!

     Jézus Jeruzsálem fele tart… Céltudatosan igyekszik feláldoztatásának helyszíne felé. Szeretete, irgalma hajtja, motiválja… Ő Lelke által ma is úton van felénk, hogy általa mi is úton lehessünk az Atyához. Az evangélium eseményei, pillanatai örökérvényűek: majd az Isten országában értjük meg igazi szépségüket és mélységüket.

   Faluról falura, városról városra megy. Hisszük, nem kerül el minket sem. Az ének szavaival kérjük: „Jöjj, Úr Jézus!” Annyi bűnünk, gondunk, testi-lelki bajunk van, békétlenségünk, megkötözöttségünk! Felvetettem magamban: ha Jézus ma élne itt a földön, és áthaladna Bergenyén is, vajon kihez, kikhez menne be? Milyen megtiszteltetés lenne! Vagy nem? Sokaknak nem lenne (ahogyan nincs is!) idejük, kedvük az ő fogadására? Eljönne-e az istentiszteletünkre? Az ő nevét valljuk, minden vasárnap feltámadását ünnepeljük, de a szívünkben az ő szeretete, a neki való szolgálat vágya ég-e? Együtt akarunk-e élni Krisztussal, kell-e nekünk jelenléte, akarjuk-e, hogy tisztasága, jósága, szentsége uralkodjék közöttünk? Vagy azt üzenjük neki gondolkozásunkkal, magatartásunkkal, életünkkel, hogy „távozz tőlem, Krisztus”? 

  Vajon kevesen vannak-e? Figyeljük meg: ez a valaki nem a sokra, hanem kevésre kérdez rá. Kicsinyhitűek vagyunk. Ki is mondjuk: messze állok én attól. Nem is arról van szó, bűneim miatt valóban messze vagyok, de Krisztus közel van hozzám („bár tőled távozám, te nem tőlem”). Átölel. Csak fogadjam el hittel, szívbeli bizalommal az ő kegyelmét!

   Nem a mi dolgunk a méricskélés. Jézus nem is ad konkrét választ. Azt meg tudjuk mondani, hogy hány százalék jár templomba, de az elhívottak számát nem ismerjük.  (Idéztük már a gondolatot, hogy három meglepetés fog érni minket az Isten országában: olyanok lesznek ott, akikre nem számítottunk, olyanok nem lesznek ott, akik felől biztosak voltunk, és végül: én, a nyomorult bűnös ott lehetek Krisztus megváltó kegyelméért.)

   A fontos az üdvösség kérdésében az, hogy: igyekezzetek. A kapu szoros, csak új véletlenül nem téved át rajta az ember, csak ha valóban át akar jutni. Tegyetek meg mindent, mert Isten mindent megtett!  Két kifejezést, igét találunk ebben a mondatban a bemenetellel kapcsolatban. Az első az agonidzomai, kissé sarkítva úgy is fordíthatnánk: igyekezzetek, ostromoljátok a végső erőtökig.  Mert sokan akarnak majd (itt egy másik ige van, a dzéteo = kívánni), de nem tudnak. Sokan tervezik a nagy döntést, nem téve egyetlen kis lépést sem.

   Az is kiderül, hogy a kívül maradók túl későre kapnak észbe. Le lehet késni az üdvösséget. Ez nagyon komoly figyelmeztetés. Nekünk legjobban nem a világ végétől kell félni, nem is az atomháborútól, klímaváltozástól, koronavírustól (nagyon sokan riadóztatnak vallási és világi részről is ezekkel), hanem attól kell félni, hogy elszalasztjuk a kegyelmet. Hogy semmibe vesszük Isten szavát, megkeményítjük a szívünket. Ő azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, Krisztus mindenkiért meghalt, de ha nekünk nem kell, akkor mit tehet Isten? Az Ézsaiás 5-ben egy példázat beszél a nép hitetlenségéről, közömbösségéről, és ezzel kapcsolatban Isten megkérdi tőlük: ti mondjátok meg, mit kellett volna még tennem, mit tehetek még. Mondjuk meg Istennek, hogy mit tehet még értünk!

  Eljön a pillanat, amikor bezárja az ajtót a ház Ura. Lezárulnak a lehetőségek. És kezditek a mentegetőzést, kezditek sorolni érdemeiteket: ezt vagy azt tettük a te nevedben, előtted ettünk és ittunk, ismertünk téged, vallásosak voltunk… De az üdvösséget illetően nem az a fontos, amit mi tettünk. Hanem amit Isten tett, amit Krisztus vállalt!

  Nem tudom, honnan valók vagytok. Érdemes alaposabban megvizsgálni, ha ez élet és halál kérdése: hogyan lehetünk Istenhez tartozók? Hogyan kerülhetjük el, hogy idegenek legyünk az ő szemében? Az evangélium a Jézus személyével válaszol. „Ez az én szerelmes fiam, őt hallgassátok.” „Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” „Aki hisz a Fiúban, örök élet van.” Isten minket Krisztusról ismer fel. Nem diplomáinkról, nem a vallásunkról, nem az érdemeinkről. Egyedül Krisztusról. (A mennyország kapujában a jelszó egy név: Jézus Krisztus. De nem elég ha, kimondjuk, ha benne van a Bibliánkban, a szívünkbe kell legyen írva.)

   Gonosztevők… mert visszautasítottátok Isten jóságát, magatokban bíztatok. Aki úgy gondolja, hogy akármilyen érdemére hivatkozhat Isten előtt, az tévelyeg. Uram, én lelkész voltam, és állandóan böjtöltem, én minden napot megtartottam. Nem, egyedül a kegyelem!

    Ábrahám, Izsák, Jákób – nos, ha közelebbről megnézzük, nem volt éppen makulátlan az életük, még a törvény betartására sem hivatkozhattak, mert Mózes jóval később kapta meg azt. Napkelet, napnyugat, észak, dél – az égtájak felsorolása a pogányokat hozza be a képbe (v.ö. Mt 8,11), akik nem vacillálnak, hittel, bizalommal, örömmel veszik Isten hívó szavát. A vámszedők és bűnösök (pogányok) megelőznek az Isten országában, tanítja Jézus. Szoktam mondani: jaj, ha utolsónak is, csak engem is fogadjon be az Úr!

   Vannak utolsók, akik elsők lesznek, elsők, akik utolsók. A kegyelem törvényének abszolút prioritásáról szól ez a mondat. Ami mindent felül ír. Mindent visz (mint az adu a kártyajátékban.) Törekedjünk hát arra, hogy utolsók legyünk az önhittségben, dicsekvésben, mások megítélésében, hogy elsők lehessünk a kegyelem elfogadásában.

    Farizeusok jönnek Jézushoz ezzel az üzenettel: menj el, mert meg akar ölni Heródes (Heródes Antipász, Nagy Heródes fia, a család neve = hősi ivadék). A diktátorok módszere: ami zavar, azt eliminálni, megölni. A földi hatalom nagyon veszélyes adomány, megszédül tőle az ember. Megfeledkezik, hogy ő maga is halandó. Ideig-óráig úr a mások élete és halála fölött, de a sajátja fölött nem rendelkezik. (Döbbenetes történetek.)

    Jézus üzen Heródesnek. Neki mondanivalója van az egész világ számára. Tanítása világos, mert a világosságról tesz bizonyságot, ami elkülönül a sötétségtől. Kemény, emberi szemmel nézve szinte tiszteletlen a megszólítás. De Jézus isteni hatalommal szól.  Elgondolkoztatni akar: Isten látja a ravaszságodat, tudja, hogy szándékaid, útjaid nem egyenesek. Isten előtt nincs helye semmiféle fondorlatnak, ügyeskedésnek.   

   Jézus nyíltan beszél az ő küldetéséről: a gonosz ellen harcolni, gyógyítani, az áldozatot bemutatni. Nem Heródes ellen, hanem érte is. De addig is szolgálnia kell… Küldetésében Isten ígérete teljesedik be, és nincs emberi hatalom, ami ezt megakadályozhatná: nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Isten megváltó terve legyőz minden más erőt. Törékenynek látszik, mégis diadalra jut.

    Az utolsó részben hallottuk, ahogy felszakad Jézus szívéből a fájó panasz Jeruzsálem keményszívűsége miatt…  Annyi szeretet, együttérzés, sajnálat és szomorúság van a Jézus szavaiban! Benne van nemcsak a visszautasítás terhe, amit átélt a mi Urunk földi szolgálata és a történelem során, és a visszautasítók sorsa miatta mély aggódás.  

   Nem hízelgő jellemzés: Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat  Nyilván, itt a város, az ország lakóiról van szó. Vajon rólunk mit mondana Jézus: Bergenye, Bergenye, aki… Mit lát Jézus a mi életünkben, családjainkban, közösségeinkben?  Mi is sokszor elnémítjuk, elnyomjuk szívünkben az ő szavát, félreállítjuk őt, megtagadjuk tőle kapott megbízatásunkat, mert fontosabb saját elképzelésünk, célunk vagy a mások elvárása. Jézus, zavarsz, ne szólj bele az életembe, tudom, mit akarok vele kezdeni, mik a terveim, vannak nálad fontosabb dolgok számomra: saját vágyaim, szenvedélyeim, a világ sokféle kínálata. Még azt sem kell megmondd, hogy hogyan éljem meg vallásos életemet.  Nem kell próféta, aki emlékeztetne az Istennek való engedelmességre, nem kell ige, ami figyelmeztetne hitetlenségemre, elvakultságomra, önzésemre. Nincs megérintettség, nincs bűnvallás. Ki-ki a maga útján, a maga módján, amint jónak látja. Ám ahol mindenkinek igaza van, ott nincs helye az Isten igazságának.

   Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet..., de nem akartátok? Más utat választottatok a magatok és utódaitok számára. Elszaladtatok vágyaitokat, bűneiteket, hóbortjaitokat, közömbösségeteket követve.  Bizony, szembemegyünk a Krisztus megtartó akaratával. Mint a dacos gyermek, aki csakazértis mást akar, mint a szülő, még ha veszélyes, ártalmas is számára. Saját életünkben több jogot adunk magunknak, mint Istennek. Pedig egyetlen esélyünk van arra, hogy tartalmas, áldott, küldetésünket beteljesítő legyen az életünk: Krisztushoz jönni.

   Egyszer a családban a kábítószerezőkről, a drogfüggőkről beszéltünk, arról, hogy milyen rettenetes következményei vannak ennek a szenvedélynek, amikor egyik gyermekünk ártatlanul megkérdezte: miért nem mondja meg nekik valaki, hogy nem jó. Hát miért nem mondja meg valaki az italba merülőknek, a gyűlölködőknek, a hitetleneknek, az önzésben, közömbösségben élőknek, hogy nem jó. Ki mondja meg? Az Isten egyszülött Fia könyörög nekünk, akiben maga Isten jött el. Pál is írja: Isten kér általunk. És nem kell! Nem kell az Isten szerinti élet, nem kell a békesség, a bocsánat, mert jól vagyunk. Hát, nézzétek, milyen jól vagyunk!

Krisztusban minden a mienk.  Aki visszautasítja a mindent, annak a semmi marad. A pusztaság, a pusztulás. Pusztán hagyatik, elhagyottá lesz… üres lesz életetek, céltalan a jövőtök, erőtlen a közösségetek.

   Isten be akar tölteni, Isten meg akar áldani, meg akar sokasítani, fel akar építeni. Krisztus ezért jött. Ezért fogadjuk el őt, és teljes szívvel igyekezzünk neki szolgálni! Ámen.

 

Urunk, mindenható mennyei Atyánk, hálát adunk végtelen irgalmadért, hogy a minket tőled elválasztó végtelen távolságot legyőzted egyszülött Fiadban, benne eljöttél hozzánk, megkerestél, hogy megments minket, gyermekeiddé fogadj. Bocsásd meg nekünk, hogy ezt az örömhírt csak amolyan általános igazságnak tekintjük, de nem érint meg személyesen, nem fogadjuk a szívünkbe, hogy átformáljon, újjá tegyen gondolkozásunkban, magatartásunkban a Krisztus hasonlatosságára.

   Hallottuk, hogy mivel te mindent megtettél, a végsőkig elmentél értünk szent Fiadban, nekünk is teljes erőnkkel igyekeznünk kell megragadni a kegyelmet, igyekeznünk kell kihasználni az alkalmakat, mert a napok gonoszak, mert egyszer lezárul a kegyelmi út. Annyi minden fontosabb, elsőbb az életünkben, és a te ügyed, mennyei Atyánk, végső soron a mi lelkünk ügye az utolsó helyre kerül. Köszönjük, hogy a pogányok és vámszedők példájára emlékeztettél, akik boldogan, szomjas lélekkel fogadták el a jó hírt, hogy Krisztusban nekik is megbocsátottál, őket is elválasztottad az üdvösségre. Úgy szeretnénk, ha ennek ujjongó öröme töltene be minket is! Emlékeztettél arra is, hogy üdvözítő tervedet minden emberi és ördögi szembeszállás ellenére véghezvitted Krisztusban, hogy megváltásunk elvégeztetett, azt senki kétségbe nem vonhatja, senki hatályon kívül nem helyezheti. Adj lelki bölcsességet, hogy soha ne legyünk azok között, akik ellenállnak legyőzhetetlen kegyelmednek!

   Urunk, Jézusunk, minket is megérintett a Jeruzsálem, a Bergenye, az egykori és mai néped fölött elhangzó fájdalmas panaszod. Indíts arra minket, hogy ne csak meghatódjunk, hanem valóban tegyük félre szívünk ellenállását, és engedjük, hogy megérints, átformálj irgalmaddal, szereteteddel! Légy segítségünkre abban, mert önmagunktól még erre is képtelenek vagyunk, hogy belássuk: ha tőled menekülünk, ha bűneink, vágyaink után futunk, akkor vesztünket készítjük elő! Egyedül nálad van oltalom, békesség, áldás. Vonj magadhoz, hogy hozzád térjünk, hívj, hogy világosságodat kövessük, taníts, hogy igazságodban és szeretetedben éljünk, adj erőt, hogy hűségesek maradjunk!

   Urunk, Istenünk, könyörülj gyülekezetünkön, gyászolóinkon, betegeinken, megpróbáltatásban, testi-lelki bajok, gondok közt élőkön, gyermekeken, fiatalokon, felnőtteken, munkálkodj Lelked által szívünkben, hogy hozzád térjünk.

   Imádkozunk világ szerte a keresztyén hitükért üldözöttekért, akik ártatlanul szenvednek, akiket a Krisztus nevéért bántalmaznak. Adj megsokasodó erőt, megújuló reménységet és szabadulást nekik, hozd el számukra igazságod győzelmét! Áldott, aki az Úr nevében jön! Ámen.