Lk 17, 1-10   (vas.de./márc. 15.)

 

Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki! Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.

    Testvéreim, az idén március 15-e vasárnapra esik (1848-ban március idusa egy szerdai nap volt). Ez a nap különösképpen emlékeztet minket a Krisztus Urunk feltámadására (milyen jó ezt a mostani helyzetben kimondani!). 100 évvel ezelőtt született a Magyar Hiszekegy című vers, ami szintén feltámadásról beszél, de más értelemben: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!”. Tudjuk, ez a két világháború közt amolyan nemzeti imádsággá lett, sokakat lelkesített, indulatokat tüzesített fel, de ezek nem mindig vezettek bölcs döntésekhez és tettekhez: ezt a jelmondatot nemegyszer az esztelen gyűlölet és az értelmetlen harc szószólói is a zászlójukra tűzték.

    Én úgy gondolom, hogy hinni nekünk egyedül Krisztusban kell ( a hirtelen bizonytalanná váló idők még inkább erre tanítanak), és ebből a hitből kell fakadjon családunk, nemzetünk iránti elköteleződésünk is. Ha valaki, valami másban hiszünk – akár vallásos, akár nemzeti vagy politikai eszmékben -, az könnyen szélsőségek fele indíthat el minket. A Krisztusban hívő embernek a szíve szeretteiért, nemzetéért, Isten népéért dobog, mindent megtesz ezek felemelkedéséért, növekedéséért, sőt, üdvösségéért (v.ö. Róm 9).

   Ilyen ünnepi alkalmakon mindig feltesszük az önvizsgálódás nagy kérdéseit: mik voltak elődeink erényei és tévedései, mi a legfontosabb és legjobb, amit a jelenben magunkért tehetünk (hogy ne magunk ellen lépjünk), a jövőre nézve pedig mire kellene odafigyeljünk és rágyúrjunk, hogy erős, öntudatos nemzetté váljunk. Az ige tanácsol, utat jelez.

   Először a botránkozásról hallunk. Arról tehát, hogy ha valakit elgáncsolunk hitében, bizodalmában, vagy éppen a legmindennapibb értelemben vett érvényesülésében.

Kikerülhetetlen, hogy botránkozások legyenek, tanítja a mi Urunk, benne van emberi ösztöneinkben („Botránkozásul vagyok neked én,/És botránkozásul vagy te nekem”- írja Reményik Sándor), de küzdenünk kell e belső törvényszerűség ellen, hogy ne visszahúzzuk, ne elbuktassuk egymást, hanem felemeljük, biztassuk, segítsük.

Jaj annak, aki által botrákozások történnek, mondja Jézus. Hány családban látnak a gyermekek követendő példa helyett önzést, szeretetlenséget, keményszívűséget, durvaságot, és kiábrándulnak a hitből, talán még nemzeti hovatartozásukból is, megkeseredett, megnyomorodott lelkű emberek lesznek?! Hány gyülekezetben van elfogadás, szeretet helyett békétlenség, versengés, ítélkező képmutatás?! Hányan fordítanak hátat, lesznek hűtlenek, pártolnak el a közösségtől, ahova Isten helyezte őket?! Miért a mi nemzetünk az, amelyet olyan könnyen le lehet cserélni, mint a ruhát, miért a mi nyelvünk, a mi vallásunk?

   Jaj annak a nemzetnek, közösségnek, amelyik nem tud kinőni az egymás ellen harcból, gáncsoskodásból! Jézus halálos bűnnek nevezi azt (félelmetes a kép: malomkövet kötnek a nyakába), ha a kicsinyeket botránkoztatjuk meg, megütközéssé leszünk számukra, eltorlaszoljuk előttük a Krisztushoz vezető utat, eltántorítjuk igazi küldetésüktől.

    Másik nagy téma a megbocsátás. A Himnuszban azt énekeljük, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. De a folyamat nincs lezárva, állandóan vétkezünk az ég ellen és egymás ellen. A „mégis fennálló ember gyarlóságot” (HK) mindegyre felfedezzük magunkban… Meg kell bocsátanunk: magunknak, másoknak. Addig nincs békesség, nincs egyetértés, nincs egyet akarás. Minden emberi gőg, keménykedés – látjuk - olyan hamar semmivé lesz, mint a harmat. Legyen törvény számunkra, legyen szívügyünk a megbocsátás! Ha vétkezik ellened a testvéred. Itt nem is másokról van szó, hanem a hozzád közel állóról.  Először a legszűkebb körben kell elkezdődjék a megbékélés: a családban, ismerősi körödben, gyülekezetben. Addig nem tehetünk a világért semmit. (Ez a világjárvány, ami most hozzánk is fenyegető közelségbe került, nemcsak külső életünkben hoz radikális változások, hanem bennünk is sok minden átrendez, átértékel. Rádöbbenünk arra, hogy mennyire értelmetlen dolog a harag, a vitatkozás, az egymás elleni harc. Rádöbbenünk arra, hogy az igazi értékek valóban a hit, remény, szeretet. Hát akkor ezekre törekedjünk!) Miért ne tudnánk felszabadultan, bizalmas szívvel élni egymás mellett, egymásért?  Mi marad meg a történelemben rólunk?

   Nem vagyunk egyformák, de egy utat rendelt nekünk az Isten.  Ha naponta hétszer… hétszer bocsáss meg. Aznap. Mi sokszor hét évig sem felejtjük el! Egyszer ez vagy az ezt vagy azt mondta. Megveszekedetten őrzöm a sérelmemet. Minél kicsinyesebb vagyok, annál jobban. Aztán lejár az élet (mert ezt minden nap bizonyítja, ha nincs is járvány)… Megéri?

Törekedjünk arra, hogy megbékélve, egymást támogatva éljünk, és nem egymást gyötörve, taposva. Van elég közös bajunk és feladatunk! Persze, elhangzik a feltétel is, hogy a testvér bocsánatot kérjen tőlem, én bocsánatot kérjek tőle. Hogy azt mondja/mondjam: megbántam. Nagy alázat, bölcsesség kell ehhez!

   Aztán a hit. Nem a kicsi hittel van baj, hanem a kicsinek tartott hittel. Sokkal többre juthatnánk, ha több hit lenne bennünk, és kevesebb kételkedés. Ha több bizalom, több Istenhez fordulás lenne. Lélekben és lélekszámban is többen lennénk, erősebb lenne közösségünk. Merj nagyot hinni, mert a hit Istenre tekint! Ha van egy nagy célunk, akkor túl tudunk nézni önmagunkon.  Elődeink 48-ban, 56-ban azért tudtak nagyszerű, önfeláldozó tetteket véghezvinni, mert nagy, szent cél volt előttük: a szabadság. Az országé, a másoké.

Jézus egy hasonlatot említ: a mustármagét. Van-e élő, Isten ígéreteire tekintő hitünk? A mag „tudja”, hogy az a rendeletetése, hogy nagy fává legyen. Érzi magában. Tudjuk-e mi ezt? Isten arra rendelt, hogy akaratát cselekedjük és üdvösséget örököljünk. Mi sokszor nem merünk növekedésnek indulni. Úgy elkonzerváljuk magunkat. Az is benne van ebben a tanításban, máshol beszél erről Jézus: ha a gabonamag csak a saját életét őrizgeti, akkor maga marad, akkor nem lesz áldás belőle. De ha odaadja magát…  A legszebb példa a Krisztusé. De most emberi, hősi példákra is hivatkozhatunk: Petőfi, Kossuth, Klapka, Vasvári.

Zeyk Domokos (1816- 1849) honvédszázados volt, Bem segédtisztje. Apja a marosvásárhelyi Királyi Tábla ülnöke, a főbíró segítője. A Berlini Egyetemről tért haza, beállt önként a székely haderőbe.  Segesvárnál - talán a Bem menekülését fedezve – egymaga több tucat dzsidással szállt szembe. 33 éves volt.

   Mi a jutalom, az eredmény? A megbízatásunk ez, a vérünkben kell legyen, nem lehet mást tennünk (vagy igen?). Ha a gazda hazajön, akkor a rábízott munkát elvégző szolgát nem jutalmazza meg külön, nem ülteti asztalhoz, hogy felszolgáljon neki, sőt, tovább is elvárja a szolgálatát. Vajon megköszöni?

   Miért tesszük? Elismerésért? Dicséretért? Persze, örülünk, ha elismerik, de ha nem is tennék… Ez a dolgunk. Haszontalan szolgák vagyunk, akik hasznos munkát végeznek. Névtelen hősök. Miért vállal gyermeket az édesanya?  Nem dicséretért. Szeretetből. Miért küzdenek emberfeletti erővel, életük kockáztatásával az orvosok az új betegség ellen? Hivatásból, hitből.

   Nem a mi érdemünk, egyedül az Isten kegyelme, ami érdemünkké válik, ami megáldja egymásért vállalt fáradozásunkat, megáldja szolgálatunkat, családjainkat, közösségünket, népünket, anyaszentegyházunkat. Ámen.      

 

 

Örökkévaló Istenünk, mindenható mennyei Atyánk feltámadott Urunk, Jézus Krisztus által, hálát adunk, hogy korlátozott módon bár, de újból találkozhattunk. Látjuk, mennyire nem magától értetődő ez, mennyire el tud minket zárni egymástól nemcsak a testi járvány, de a bűnnek a hatalma is. Köszönjünk, hogy azért küldted el egyszülött Fiadat, hogy megmentsen! Halljuk Igéd biztatását: ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen. Segíts teljes szívvel  bíznunk benned!

Hálát adunk családjainkért, szeretteinkért, barátainkért, a gyülekezetet közösségéért, népünkért, anyaszentegyházunkért… Védelmezz, őrizz, tarts meg minket külső és belső veszedelmek között! Add nekünk Lelked bölcsességet, hogy megértsük, mi a mi felelősségünk egymásért, és mi a te szent akaratod velünk! Hadd jusson érvényre köztünk Krisztus szeretete és a te megtartó hatalmad.

Óvj meg minket, kiváltképpen ebben a nehéz időben, az önzéstől, irigységtől, haragtól, képmutatástól, előítélettől, az egymás megbotránkoztatásától, hanem taníts minket az őszinte megbocsátásra, mások javának munkálására, egymás támogatására Krisztus példája szerint!

És adj nekünk élő, növekvő, bátor, hitet, amely egyedül rád támaszkodik, benned bízik, tőled várja a segítséget és az erőt a szolgálathoz, ha kell, az áldozathoz! Köszönjük elődeink kitartását, küzdelmét, amit értünk, a mi szabadságunkért is vállaltak. Segíts, hogy az ő példájukra is figyelve, mi is meg tudjuk tenni azt, amit reánk bíztál: a családban, gyülekezetben, egymásért.

Hálát adunk a drága ígéretekért, amik Krisztusban teljesednek be: aki hisz a Fiúban örök élete van annak.

     Könyörülj gyülekezetünkön: imádkozunk a betegekért, idősekért, gyászolókért, magányosokért. Azokért, akiknek aggodalom van a szívében. Könyörülj népünkön, adj összefogást, Krisztusban való hitet, növekedést, megmaradást nekünk!

Könyörgünk hozzád, mennyei Atyánk, hogy te légy a járvány sújtotta országokkal, térségekkel, közösségekkel, légy azokkal, akiket megfertőzött ez az új betegség, kiváltképpen azokkal, akiknek súlyos az állapota. Állj mellettük (milyen jó, hogy te mindig közel lehetsz hozzánk!), és gyógyítsd, erősítsd őket! Gyógyítsd, erősítsd a félelmek közt élőket is! Fohászkodunk az orvosokért, egészségügyben dolgozókért, hatósági alkalmazottakért, adj munkabírást nekik ebben az emberfeletti küzdelemben, adj bölcsességet a kormányoknak, vezetőknek, hogy helyes, a közösség javát szolgáló döntéseket hozzanak, segítsd a kutatók munkáját, akik a vírus ellenszerének megtalálásán fáradoznak, hogy ez minél előbb sikerüljön nekik. És adj, türelmet, megértést, felelősségtudatot a lakosságnak.  

Fordítsd e megpróbáltatás által is szívünket magadhoz, és értesd meg azt, hogy egyetlen ország van, ahol nincs baj, betegség! Add, hogy földi munkánkkal, fáradozásunkkal is a te örökkévaló országodat építsük! Kérünk, hogy ha az a te szent akaratod, óvj meg minket ettől a járványtól, ha pedig nekünk is szembe kell néznünk vele, adj türelmet, jó reménységet nekünk.  

Add erődet a mindennapok terheinek hordozásához, szent Fiadért kérünk!  Ámen.